Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 26. szám - A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire

- 200 — tokra vonatkozó 267. §-t és 265. §-t összefüggésben olvassuk. A 265. §. ugyanis a szerződő felek valódi akaratára való sulyhelyzést avval kiemelvén, hogy a használt kifejezések betűszerinti értelmezésétől felszabadítja a birót, A p á t h y igen helyes érvelése szerint nyilvánvaló, miszerint itt a törvény egyedül a kifejezett akaratnyilvánítást tarthatta szem előtt. Ha azonban a kereskedelmi ügyleteknek egész totalitásában való joghatályát egyedül a kifejezett akaratnyilvánításra akarta volna fektetni a törvény, értelemnélküli volna a 267 §., mely, midőn azt határozza, hogy a cselekvények és mulasztások jelentőségének és joghatályának megítélésénél tekintettel kell lenni a kereskedelmi forgalomban elfogadott szokásokra és gyakorlatokra, világosan kifejezi, miszerint a törvény a kifejezésre jutott akaratnyilvánításnak a 265. §. szerint szabad értelmezése mellett a kereskedelmi ügyletek joghatályának megítélésére nézve a 276. §. szerint fenforgónak veendő hallgatag megállapodásokat is szabja döntőknek, mert az általában elfogadott szokásnál fogva in concreto fenforgóknak. A két §. kezdő szavaibani eltérésben szövegi ellenérv nem rejlik, mert ezen eltérésben öntudatos czélu intézkedésnek nyoma nem is kereshető. Pendant-t ehhez képezhetnek a fenébb idézett é. p. 345. §., hol »a más megállapodás, kereskedelmi szokás vagy az üzlet természete« ; 327: hol csak »az ügylet természete vagy a kereskedelmi szokás« ; s 328. §. hol ismét »a telje, sités helyén divatozó kereskedelmi szokás«-ról s csakis ezek-_ ről szól: a nélkül, hogy ebből a három §-ra nézve e tekintetben anyagi eltérést lehetne kimagyarázni a szövegi eltérésekből. A kereskedelmi szokás lehet tehát praeter legem és secundum legem. Csakis contra legem nem hatályos. És evvel legfeljebb azon kereskedelmi szokás volna még hatálytalannak tekintendő, mely az illető ügylet természetével ellenkezésben áll avagy evvel nehezen egyeztethető össze. Miután igya szokás fünállásának kérdése in concreto mindig egy tény é. p. oly tény fenállásának kérdése, mely egyrészt a jogügylet tényszerű részalapját, de másrészt a kötelmi viszony megalapításának egy objectivjogi tényező részét képezi: ennélfogva nézetünk szerint valamint kétséget nem tűrhet, hogy fenforgásának bebizonyítása megengedendő, hasonlókép nem szenvedhet kétséget, hogy az nemcsak egyes gyakorlási esetek beigazolása, hanem a kérdéses szokásnak mint jogszabálynak létezése feletti általános bizonyítékok által is eszközölhető, minek pedig az illető hely ugyanazon üzleti ághoz tartozó kereskedőinek, — kikről teljes joggal feltehető, hogy az ily jogszabályokról, ha léteznek, tudomással birandnak és pedig személyi tapasztalatukból — vallomása, ép oly alkalmas mint kielégítő bizonyítékot nyújt. Dr. Schick Sándor. Jogirodalom. A magyar magánjog mai érvényében, különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Irta Zlinszky Imre. II. füzet.*) A 147. L 1. jegyzet bizonyítja, hogy szerző ismeretei a hazai birtokjogról, valamint a porosz birtokjogról, melyet annyiszor követ, ép oly alaposak, mint általános birtokjogtani tanulmányai, melyeket néhány érdekes példában illustráltunk. Azt mondja ugyanis, hogy Frank azt is birtokosnak tekinti, a ki saját hasznára birlal, bár animus domini nélkül. E szerint Frank — mond szerző — a kézi zálog birtokosát és a bérlőt is, az elsőt teljes birtokosnak, a másikat más nevében gyakorló birtokosnak tekinti. Idéztetik Frank I. 293.1. Hasonlókép tesz szerző szerint Kövy (207. 1), ki a valódi birtokkal szemben a más nevében gyakorolt birtokot természetinek nevezi. Ellenben Kelemen (II. 538.1.) s többen szerző szerint az ő nézetét osztják. »Es valóban az előbbi (t. i. a Frank-féle) nézetnek »— mond szerző —« szemben Werbőczynek a birtokra vonatkozó definitiójával (I. r. 24. cz. 2. §.), semmi tartható alapja sincs. Az európai codexek is általában a birtokhoz oly uralmat kívánnak, melynél fogva azt az illető sajátjaként kívánja tekintetni; kivételt a zürichi polgári törvénykönyv képez, mely csak annyit kiván meg, hogy az uralmat gyakorló akarata oda legyen irányozva, hogy az uralmat saját érdekében gyakorolja*, stb. Szerző figyelmét kikerülte e szerint, hogy a detentio saját érdekben épen az egész római iuris possessio alapja; hogy a corporis possessio oltalma is már a középkorban tettleg a detentorra (actio spolii) kiterjesztetett, hogy a mai jogigények szerint okvetlenül meg kell adni a detentornak ez oltalmat, és meg is adatik ugy harmadik személy, mint a tulajdonos ellen, kinek nincs többé korlátlan deiiciálási illetve vindicationalis hatalma. Szerző figyelmét kikerülte, hogy nem Bluntschli és a zürichi p. tk. találta fel a saját használatra irányzott birlalást, hanem hogy már Böcking kívánta ezt a római jogban is az animus domini-nak substituálni, hogy igy a quasi possessio (használati, visszatartási joggal) és a detentióval járó derivativ birtok (precarium, zálog) *) Az első czikket 1. lapunk 13. számában. Szerk. a corporis possessioval cum animo domini egy kategóriába helyeztessék. Bruns ellenben a detentio (bérlő stb.) oltalmát csak iuris possessio (usuí'ructuarius etc.) oltalmának analogonjául tekinti, bár a bérlő actio spolii-je kétségkívül egyenesen a dolog birtokára alapíttatott. Szerző figyelmét kikerülte, hogy az »európai codexek« is, különösen már a porosz A. L. R. I. 7, 1—7. §§. aunvollstandiger Besitz«, vagyis annak oltalmazása által, ki nem sajátul, de maga hasznára bir »zwar als fremdes Eigenthum, aber doch in der Absicht für sich selbst darüber zu verfügen«, egyesíti a dolog és jogbirtok oltalmát a detentioéval és hogy innét vette Frank a nem-teljes birtok fogalmát, melyet szerző Frank találmányának tart. A porosz törvénykönyv álláspontját foglalja el a szász polgári törvénykönyv (208. 209. art.) és részben az olasz polgári törvénykönyv (694. 695. art.), mely utóbbi a »manutenzione« és a »molestie, reintegrazione in caso di spoglio« megkülönböztetésével az elsőt a »possesso legitimo«-ra (con animo di tener lacosa come propria 686. art.) szoritkoztatja, ellenben az utóbbit, a recuperatorius, nem-negatorius oltalmat megadja a detentornak is, a »possesso«-nak »qualunque esso sia« (1. Mazzoni: Istituzioni di diritto civile italiano 2 kv. 345.346. 378. 400. §§.). Ugyanez eredményre jutott a bérlő oltalmának gyakorlati szüksége folytán a code de procedure 23. art. ellenére a franczia birói gyakorlat az által, hogy a réintegraade-ot az actions possessoires sorából kivette. (1. Alauzet i. m. 270—273. lk. Carré: Lois de procédure IV. kiad. 1872. 109. 113. lk.). Ezen felfogásnak történelmi jogosultsága is van, miután a kánoni jog által a közönséges német jogi gyakorlatba vitt pseudo isidori canon Redintegranda*) Olaszországban már Durantis óta (1. Menochi: Comment. de possess. 15. n. 49—54.), Németországban Savigny fellépéséig a detentorra is kiterjesztetett, sőt legújabban e római—jogellenes kiterjesztés a német közönséges jogi birói gyakorlatban ismét feléled (az 1859. 1864. évi döntvényeket 1. Seuffert: Archív. 24, 212; 25, 7.). Ezen felfogás általában a primitív, igy a germán és magyar jogé is, melyek a birlalót ugy védik, mint a birtokost. Ingóknál a gebére s detentio egybeesett s a recuperatorius kereset feltétlenül megadatott (1. Laband: Die vermögensrechtlichen Klagen nach den sáchsischen Rechtsquellen des Mittelalters 12—16. §§., Heusler: Die Beschrünkung der Eigenthumsvf rfolgung bei Fahrhabe ím deutschen Rechte 1871.), míg az ingatlanok tekintetében (a római jogi iura in re aliena, quasi possessio, possessio derivativa helyeit) a birtok használata »nut und gelde« (Sachsenspiegel Lehnreeht XIV. 1., Heusler: Die Gewere 115.1.) a gewere-nek s a tulajdonos ellen is adott birtok-oltalomnak feltétele. Szerző pedig ez esetben jámborul ragaszkodván a germán s magyar joggal ebben ellenkező merev római jogi állásponthoz, csak >tarthatlan kivételt* lát »Frank« azon véleményében, mely inkább uralkodó szabály és nem Frank, hanem a legtöbb kor és nép jogi felfogása. Már előre is concedálnunk kell azonban, hogy e nézetszilárdság szerzőt nem gátolja abban, hogy később ismételve ellenmondó nézetet valljon annak tanúságául, hogy az ő oldalról-oldalra szüntelen fejlődő szelleme oly nagyszerű a változásban, mint különben csak egész népnek évezredes jogfejlődése. A mi különösen a magyar jogot illeti, szerzőnek Frankja stb. nem is mondják azt saját müveikben, mi velük szerző idézeteiben állíttatik. Frank az idézett helyen (I. 293. 1.) a helytelen felkéréssel s nem a birtok fajaival foglalkozik; ezt a nem idézett 230. sk. lk.-on végzi. Itt szól teljes és valóságos birtokról és más nevében gyakorolt valóságos birtokról (231. 1.). Ezt azonban Frank nem a zálogbirtokos és bérlő birtokának megkülönböztetéséből, hanem in genere állítja. Frank nem is állítja, hogy a zálogbirtokos birtoka teljes birtok, hanem épen ellenkezően azt mondja, hogy a nem teljes birtok azé, »ki más nevén, vagy p. o. hogy kölcsön, vagy zálog fejében birs (231. 1.), és más helyen (242. 1. 3.): »a ki jószágot nem teljesen, t. i. nem maga nevére, hanem ugy birja mint másét, p. o. a z á 1 o g o s, a b é r 1 ö«. A miből, igaz, a tanulság csak annyi, hogy szerző a magyar Savignyval csak ugy bánik mint a némettel (1. bírálatunk első részét), mi cosmopolitikus igazságosságának dicséretére válik. Ily körülmények között nem igényelhetnek jobb sorsot aminores gentes sem. Igy Kövy az idézett 207. lapon az írott magánvégrendelet kellékeiről értekezik, a birtok fajairól ellenben a 279. lapon. Nem is kettős, hanem hármas felosztással: possessio naturális, civilis, mixta. A naturális possessio szerinte a detentio; ezt sehol sem mondja valóságos birtoknak. Nem is mondja annak a zálogot, hanem azt s a bérletet (pignus, arenda) egy osztályba, a birlalat osztályába sorozza. Végre Kelemen nem a II. k. 538. lapon és nem Kövy »ellenébeu« és nem szerzővel egy értelmen nyilatkozik, mint szerző állítja, hanem 539. lapon Kövy nyomán ugyancsak a naturális, civilis, mixta possessio t különbözteti meg. A legnagyszerűbb érvelés pedig e szélmalom-harczban szegény Werbőczynek felhívása. Frank nézete alaptalan legyen Werbőczy I. 24. 2. alapján, melyet szerző birtokdefinitiónak mond! Már pedig Werbőczy esze ágában sincs birtokot definiálni, midőn a possessio kétféle értelmét u. m. tulajdonjogot és tulajdont (várak, kastélyok etc.) megkülönbözteti. *) Az actio spolii alapja : Kedintegranda sunt omnia exspoliatis quacunqua conditione temporis aut dolo aut captivitate aut virtute maiorum aut per quascunque iniustas causas res perdidisse noscuntur 1. Bruns : Besitz im Mittelalter 140—142., 146—148., 157—158. lk. III. Incze világhírű canon Saepe-je által harmadik roszhiszemü szerző (spolii conscius) ellen is kiterjesztve, mit II. Frigyes. co-» dexe (Constitutiones regni Siciliae I. 26. Bruns i. m. 249. 1.) szintén recipiált.