Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 26. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a perrendtartás reformja tárgyában

— 201 — Az I. 24. 2. igy szól: »Ubi sciendum, quod possessio dupliciter accipiatur: primo quidem pro Dominio, usuque ac gubernatione alicuius rei rnobilis vei immobilis. Et hoc modo dicitur possessio quasi pedum positio in usum ac domínium ipsius rei, quam quis realiter tenet et gubernat«. Már Szegedi János Tyrociniumából (Tyrnav. 1767. 1.109. leláthatta volna szerző, hogy Werbőczy csak tulajdonjogról értekezik. Sőt ha csak Huszty István (Iurisprudeutia etc. Agriae 1778. II. k. 10. 1.) tanácsát elfogadja, szintén nem hivatkozik rá ily értelmetlenül. De hát szerző eredeti szelleme nem tűr más véleményt; nála még az idézettek is kénytelenek saját nézetüket az övével felcserélni! Szerző, definitiójához következetesen, kimondja, hogyanimus domini hiánya miatt »nem tekinthető birtokosnak: a) a haszonélvező vagy haszonvevő, b) a bérlő, c) kinek valamely dolog a birtokos tetszésétől függő idő alatt visszavonhatólag (!) adatott át (precarium), a haszonkölcsönző, d) az örökbérlő, e) a kézi zálog birtokosa, f) a letéteményes stb.« (147. 1. 4.) Tehát itt egybeesnek a iuris possessio, actio spolii, actio pro dominó etc. s a reteutio jogával járó actio furti esetei. De ellenmond e consequentiának szerző már 160. 1. f) alatt: »tehát a haszonbér és bérleti jogra vonatkozólag helye van a birtoknak.« Ezt szerző az 1802: 22. t.-cz. 4. §-ára alapítja, mely szerint a bérlő is visszahelyezendő meghatározott esetekben. Ebből természetesen nem lehetne birtokra következtetni, mert a visszahelyezés a birlalónak is adathatik s adatik. De szerző szerint (160. 1. 5.) »csak a birtokos helyezhető vissza«, ergo hazai jogunk szerint a bérlő birtokos. Hogy »csak a birtokosa reponálható jogunk szerint, szerző fentebb Werbőczy tulajdon-definitiójával igazolta. The rest is silence. De e hazai jogi ellenmondást rectifikálja ujabb ellenmondással négy lappal odább, mondván: »a birtokosnak akkor is joga van sommás uton visszahelyezést venni igénybe, ha bérlője vagy haszonbérlője háborittatik meg a dolog használatában, mert a bérbe- vagy haszonbérbeadás ténye által a birtokos birtoka nem szűnt meg, hanem csak harmadik személy által gyakoroltatik« (164. 1.. hol alapul Döntvénytár XV. 57. idéztetik). E szerint világosan a tulajdonos marad birtokban, tehát a bérlőnek nincs birtokjoga. A jogok birtoka — mond szerző — szintén igen vitás kérdés. A római jog nem ismeri (iuris possessio, quasi possessio meg sem említve!); hazai jogunk szerint birtok tárgya azon jogok, melyek valamely dologra vonatkoznak (148. 1.). Tehát egy uj osztályalap, melyről az általános rész hallgat, »dologra vonatkozó jogok«. Hogy csak ezekre nézve ismeri jogunk a birtokot, bizonyítja szerző szerint az 1802. 22. t.-cz. 1. §.: sut in casu violentae occupationis bonorum et quorumcunque Jurium possessionarium et mobiliums etc. utolsó négy szava. E szavak azonban nem jogról, hanem világosan ingó s ingatlan dolgokról szólnak. Mi szerzőt félrevezeti, a ius possessionarium kitétel; de ez, mint szerző a fentebb he'ytelenül idézett HK—I. 24. cz. 1. §.-ból tudhatná, ingatlan dolgot jelent »nomine autem iuris possessionarii generaliter intellige castra, castella, fortalitia, civitates, oppida, villás, possessiones, terras, sylvas et praedia«. Gyakorlati fontossággal bir szerző azon téves tanitása (163. 1.), hogy a visszahelyezési pernél, mivel a jogkérdés (mi nem egyéb a tulajdonjog kérdésénél) ki van zárva, a birtok jogszerűtlen s ál-volta közömbös, miből folyólag a háboritás jogossága sem excipiáltathatnék. E felfogás, melyet szerző másutt (Jogtud. Közi.) is hirdetett, a törvény világos intézkedésével ellenkezik, mely szerint a cognitio nem szorítkozik a háboritás tényére, hanem kiterjed annak jogszerűségére, illetve jogszerűtlenségére is: »compertaque occupationis realitate ac cognita facti illegalitate« etc. (1802. 22. t.-cz. 1. §.) Az exceptio vitiinek már a HK I. 68. cz. 2. §. szelleme folytán kétségtelenül helye van, s a kérdés csak az, mennyiben lehet helye petitorius exceptionak mint a condictio possessionisnál. A legfontosabb gyakorlati problémák, mint a praeiudicialis birtokkereset s a harmadik személy elleni visszahe!yezés meg sem érintetnek. Arra pedig ugyan nincs szükségünk, hogy az osztrák vagy szász p. tk. magyar jognak oktattassék. Eléggé sajnos, hogy utóbbi befolyása bírói gyakorlatunkra hiányzik; ily ismertetése azt nem mozdíthatja előrp. Vegyünk bárminő példát. Szerző a legnagyobb gyakorlati fontosságú jóhiszemüségi kérdésről az elbirtoklásnál ingók és jogok tekintetében odanyilatkozik, hogy a hosszú idejű birtoklásnál (100, 32, 12 év) jóhiszeműség nem szükséges, mig az 1 évi 1 napi szerinte mai napság »elidegenitett s falusiak közötti birtokra* nézve fenálló elbirtokláshoz a birtok valóságán, »tehát hogy azt az illető mint sajátját tartsa birtokban*, felül megkívántatik jóhiszeműség, mely az o. p. tk.-től eltérően meghatározva, a szerzési tény jogellenességének nem tudásában álljon. (244. 245. 150. lk.) Hogy a jóhiszeműségnek csak a szerzéskor kell-e fenállnia, vagy hogy a későbbi roszhiszemüség is vitiálja-e a birtoklást, erről szerző ott is hallgat, hol elmondja nekünk, hogy »a birtok alszik vagy nyugszik*, száműzött apát tiszteletből követő fia ellen távolléte ;ilatt. stb. (244. 1.) Szóval nem szól jámbor római jogi hitében a kánoni jog mint magyar jogforrás befolyásáról. Nem igy Kitonich, Werbőczy, a Systematica Comissio, Szegedy etc. Sok, magyar jogásznak tudni valót beszél el Kittonich a Directio methodica etc. IV. fejezete 18—24. kérdéseiben, melyekben az elbirtoklást tárgyalja. A 24. kérdés 21. §-ábau találjuk, hogy a roszhiszemü birtokos hazai jogunk szeriut csakis a korona elleni 100 évi birtoklás által szerez tulajdont: »post decursum — praescriptorum centum annorum quilibet talis malae fidei possessor in praenotatis — bonis (t. i. ius regium: ius fisci regii, iurisdictio sacrae coronae) praescribit et ius plénum sibi ac proprium acquirit*. A IV. laterani zsinat (1216.) a corpus iuris canonici-ba átment határozata szerint: »Quoniam omne, quod non est ex fide, peccatum est: synodali iudicio definimus, ut nulla valeat absque bona lide praescriptio tam canonica quam civilis. Cum generaliter sit omni constitutioni derogandum, quae absque mortali peccato non potest observari: Unde opportet, ut qui praescribit, in nulla temporis parte rei habeat conscientiam alienae«. A második regula iuris in Vl-to: Possessor malae fidei in ullo tempore non praescribit. E kánonjogi szabály derogált a ius civile-nek német jog szerint. És miután Werbőczy H. K. Prolog. 9. cz. azt mondja, hogy a statútumnak derogál a kánonjog azokban, »quae salutem animae respiciunt«, már a Systematica Commissio a 100 évi elévülésnél is a malae fidei possessor-t illegitimo titulo possidens-re emendálta, mely bölcs magyarázatot sokakkal Szegedy (i. m. I. 108 1.) elfogadott. De hiába, szerző époly eredeti, hol hallgat, mint a hol felszólal, és ez ellen kifogásunk nem is lebet, a mennyiben használhatlan rosz könyvet irni delictum tényálladékát nem állapítja meg s az olvasónak kártérítési igényt nem ad, sőt a könyv vételárát condictio indebiti-vel vagy laesio enormis miatt sem nyerhetni vissza. Kifogásunk inkább irodalmunk ellen lehet, mely ily »tekintélyeket« tür és lehetővé teszi a tehetségek tespedését valódi verseny és elismerés hiánya miatt. Kötelesség ez ellen mindenkor és ugy felszólalni, mint nálunk szükséges. A magyar tudományos akadémia, ha éber figyelmét e mű érdemei is felkeltik, ám akaszsza rá pályakoszoruit. Apolló hadd mosolyoghasson megint azon isteni vidámsággal, mint Midas ítéletekor. Dr. DeWAdami Rezső. A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a perrendtartás reformja tárgyában. Kegyelmes Urunk! Hódolatteljes tisztelettel vettük Excellentiád hivatalbeli elődjéjének leiratát, a melyben véleményadásra hivattunk fel azon törvényjavaslat felett, a melyet a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában Excellentiád elődje, majd ujabban Excellentiád is, az országgyűlés elé terjesztett. Mi e t^rvényjavasla'ot beható tanácskozás tárgyává tettük, és a következőkben van szerencsénk véleményes jelentésünket elsőben is a törvényjavaslatról általában, majd pedig annak részleteiről Excellentiád elé terjeszteni. Megvalljuk, hogy azok után, a miket a hazai közönség a polgári per reformjára nézve már évtizedek óta hangoztat, azt hittük, hogy Excellentiád szakítani fog az Írásbeli per alapelveivel. Hittük ezt azért, mert nem tartottuk lehetségesnek, hogy a sok, keserű és indokolt panasz, a melyre az Írásbeli per mindennap okot ad, Excellentiád szine elé el ne jusson és Excellentiádat az Írásbeliséggel való szakításra rá ne bírja. Annál fájdalmasabban érintett, hogy ezen reményünkben csalatkoztunk és hogy azt kell tapasztalnunk, hogy a velünk közölt javaslat egész ridegségükben fentartja a mai perrend alapelveit. Eentartja a közvetett, az írásbeli eljárást, érvényben hagyja a megkötött bizonyítást. Excellentiáddal szemben, a kiben hódolatteljesen tiszteljük a hazai jog egyik elsőrendű művelőjét, fájdalmas kötelesség — de kötelességünk kijelenteni, hogy a velünk közölt javaslat a legnagyobb csapás, a mely ez idő szerint a polgári per reformját érhette. Mert ha a javaslat törvényerőre emelkedik, előreláthatólag legalább is egy, de valószínűleg két évtizedig el lesz odázva a szóbeliség perrendje; az országnak legalább egy évtizedig tespedni, a birói és ügyvédi karnak pedig sanyarogni fog kelleni oly elvek uralma alatt, a melyeket — nem szép, de igaz szó — előbb-utóbb megutál mindenki, a ki velők hosszabb időn át foglalkozni kénytelen. Nincs civilisált állam, mely az írásbeliséget fentartásra érdemesnek találná. Es azért annál sujtóbb, hogy Excellentiád a velünk közölt javaslatban nálunk továbbra is érvényben akarja hagyni azt, a mit a müveit Európa ritka egyhangúsággal régesrégen elitélt. A csapás nagyságánál és Excellentiád iránti tiszteletünknél fogva nem vonhatjuk ki maguukat azon indokok részletezése alól, a melyek Excellentiádat az írásbeliség fentartásánál vezérelték. A javaslat indokai szerint Excellentiád az Írásbeliséget első sorban azért tartja fen, mert a szóbeliség behozatala nálunk ez idő szerint még tekintélyes ellenzőkre talál. Azt hiszszük, hogy ezen ellenzők, közelről és egyenkint véve őket szemügyre, tekintélyes voltukból sokat veszítenek : Mert voltaképhárom igaz tekintély van, a mely a törvényalkotásnál figyelembe jön; első sorban maga a törvényhozás, ezután a tudomány és a gyakorlati szakférfiak nyilatkozata. Tudtunkkal ezek közül egyik sem ellenzi a szóbeliséget, hanem épen ellenkezőleg, mindegyik szakadatlanul és évek óta határozottan annak haladéktalan behozatalát sürgeti. A törvényhozás mindjárt az alkotmány helyreállítása után hatá' rozottan kijelentette, hogy a végleges perrendnek a szóbeliség elvein