Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 25. szám - Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei melyeknél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi kereskedelmi ügyleteknek? 2. [r.]

— 193 — delimnek fingált. Most már csak az a kérdés, hogy a fictióuak e neme, főleg a szóban forgó esetben vonatkozhn tik-e egy egész üzletre.1) E kérdésre határozatlan igennel kell felelnünk, sőt torább megyünk, s kimondjuk, hogy a fictió itt elkerülhetetlen. A kt. 3. §-a szerint kereskedőnek az tekintetik, ki saját nevében kereskedelmi ügyletek kötésével iparszerüleg foglalkozik. És ha az utána következő §-ban a kereskedőkre vonatkozó határozatokat a kereskedelmi társaságokra is alkalmazandónak mondja, s továbbá, miután a részvénytársaság, tekintet nélkül a vállalat tárgyára, mind kereskedelmi társaság, nem arra utasit-e bennünket ez utóbbi intézkedés, hogy legelső sorban is a kereskedőket illető legfőbb határozatot alkalmazzuk rájuk, t. i. a 3. §-t, melynél fogva minden kereskedelmi társaság kereskedelmi üzletet íolytatónak tekintetik, habár az üzlet, nem kereskedelmi ügyletek összeségéből áll, mint ez az oly részvénytársaságoknál is van, melyeknél a vállalat tárgya nem kereskedelmi ügyletekből áll. Ezzel odajutottunk ki, hogy azon fictióban, melynél fogva az ily részvénytársaságok kereskedőknek tekintetnek, hallgatag egymásik fictió is rejlik, mely szerint az üzlet a maga totalitásában, és miután az üzlet egyes ügyletekből áll, valamennyi ügyletük is kereskedelminek nyilvánittatik, kivételével azoknak, melyek a kereskedelmi jog köréből egyenesen ki vannak zárva.2) Az itt kimondott tétel legcsekélyebb visszásságot sem foglal magában, sőt analóg intézkedésekre, melyeket e fejezet elején felhoztam s kifejtettem, nagy számmal találunk a kereskedelmi törvényben. Ez intézkedés ugyanis teljesen analóg a 383. §-éval, csakhogy itt egy egész üzlet, mely önmagában véve kereskedelminek nem tekinthető, fingáltatik ilyennek, tekintettel az üzlet alanyára. De abban sem rejlik továbbá semmi visszásság, hogy az ezen üzletet alkotó egyes ügyletek az általános vagy egyéb más jog uralma alá tartoznak, mert ilynemű ügyletek, mint már emlitém, egész tömegesen vannak kereskedelmieknek nyilvánítva a kt, által, s ezek kereskedelmi minőségének jelentősége abban áll, hogy a magánjog szabályai megszorítással, és pedig tekintettel a kereskedelmi ügyleteket tárgyazó általános határozatokra, alkalmazandók. Egyszóval a kereskedelmi törvény a 4. §-ban implicite a kereskedelmi ügyleteknek egy uj categoriáját állapította meg. E kimondott tétel valódi jelentőségének kellő méltányolhatása végett annak hatását és jelentőségét az egyes ügyletekre szándékozom vizsgálódás tárgyává tenni. III. Akt. 4. §-únak jelentősége azon részvény'ársaság egyes ügyleteire nézve, melynél a vállalat tárgya, nem kereskedelmi ügyletekből áll. Mint kifejtém, a kt. 4. §-a jelentőségének megítélésénél két nézet áll egymással szemben. Az első, mely a §-t isoláltan szószerint értelmezvén, a kt.-nek csakis azon határozatait véli alkalmazhatónak a szóban forgó részvénytársaságokra, a melyekben egyenesen kereskedőről s nem egyszersmind annak kereskedelmi üzletéről tétetik említés.3) A második nézet szerint a kt. 4. §-a egy második fictiót is foglal magában, mely szerint, ha a személy kereskedőnek tekintetik, azzal együtt üzlete is hallgatag kereskedelminek köttetik.4) Hogy melyik ez elvek közül az igazoltabb, a dolog természetének s a kereskedelmi jog szellemének inkább megfelelő, azt az előbbi fejezetben megkisérlém kifejteni. Itt azonban nem szabad megállanunk, e kétféle nézet practicus értékét kell főleg vizsgálnunk, a melynek mérve világot fog vetni s hévmérőül szolgálni a nézetek helyessége vagy helytelenségére vonatkozólag. Mint már emlitém, a német keresk. törv. 5. és 208. §-ában, valamint a magyar kt. 4. §-ában foglalt elv megállapítására egyik legfőbb okot azon körülmény is szolgáltatta, miszerint az egyes concrét esetekben szerfelett nehéz eldönteni, hogy a részvénytársaság üzlete kereskedelmi-e vagy nem, mert az üzlet részint kereskedelmi s részint másnemű ügyletekből is állhat. Vegyünk például egy oly részvénytársaságot, melynek czélja a képzőművészetek emelése; eczéllal nagyon összeférhet, hogy egyes művészeti tárgyak eladását mint bizományos magára vállalja, sőt az is, hogy festményeket, szobrokat stb. továbbeladási szándékkal vásárol. Tehát az ily részvénytársaságok is köthetnek i) Meg kell e helyen említenem, hogy üzlete minden még a legideálisabb czélra alakult részvénytársaságnak is van, a mely üzlet nem más, mint a társasági czél elérésére kötött jogügyletek összesége. !) Ez eset élesen megkülönböztetendő attól, ha valaki czégét a nélkül, hogy a kt. 3. §-a értelmében kereskedő volna, a kereskedelmi czégjegyzókbe bevezetteti, mert ez ennek ellenében csupán egyszerű praesumptiót állapit meg, ebben semmi nemű fictió nem rejlik sem a személynek, sem az üzletnek kereskedelmi minőségére "vonatkozólag. ') E nézetet a további fejtegetésekben rövidség kedvéért igy fogom jelölni: >első nézet. < ') Ez utóbbi nézet megjelölésére e kifejezés fog szolgálni : >második nézet.< kereskedelmi ügyleteket, és pedig mind absolut, mind relatív termesze— tüeket. Ha tehát e nemű részvénytársaság absolut kereskedelmi ügyletet, és pedig akár kétoldalút, akár egyoldalút köt, de a mely az ő részéről is kereskedelmi ügyletet képez: akkor a kereskedelmi törvénynek mind ez ügyletet magát, mind a kereskedelmi ügyleteket általában tárgyazó határozatai alkalmazást nyernek. Itt a két nézet közt semminemű eltérés nincs, de igenis akkor, ha az absolut ügylet a részvénytársaság részéről nem képez kereskedelmi ügyletet. Az első nézet szerint ez esetben is alkalmazandók ugyan a kereskedelmi törvény szabványai a 264. §. értelmében, de ugyancsak az e §-ban foglalt megszorítások mellett; mig a második nézet szerint minden megszorítás nélkül, miután a részvénytársaságnak minden ügylete, ugy ez is, habár mint segédügylet is, kereskedelminek tekintendő. A relatív keresk. ügyletekre vonatkozólag az első nézet szerint legelső sorban is azon kérdés merül fel, hogy ilynemű ügyleteket a szóban forgó részvénytársaságok egyátalán köthetnek-e ? Itt határozottan »nem«-melkell felelnünk; mert e részvénytársaságok iparszerüleg sem absolut, sem relatív ügyleteket nem folytathatnak, mert különben e categoriába nem tartozhatnának, mivel pedig a relatív ügyletek kereskedelmi minőségéhez az iparszerüség okvetlen megkívántatik, ilynemű, habár több izben kötött ügyleteik kereskedelmieknek nem tekinthetők; de nem tekinthetők továbbá kereskedelmieknek a 259. §. utolsó bekezdésénél fogva sem, mert ámbár az első nézet szerint is kereskedőknek tekintendők e társaságok, de miután kereskedelmi üzletük nincs, annak körén belül sem köthetnek ügyleteket. Kivételt képeznek e tekintetben a keresk. törv. 383., 392. és 420. §-ainál fogva a bizományi, szállítmányozási és fuvarozási ügyletek; mert e nézet szerint is a tárgyalás alatt részvénytársaságok kereskedőknek lévén tekintendők, a fenti ügyletek kereskedelmi minőségének megállapítására az idézett §. értelmében az ügyletet kötő személy kereskedelmi minősége teljesen elegendő, tekintet nélkül arra, hogy az ügyletet kereskedelmi üzletén belül vagy azon kivül kötötte. A dolog eddig igen egyszerű, de a concrét viszonyok alakulása folytán valóságos labyrinthbe visz, a melyből ut kifelé nem vezet; óriási megfejthetlen feladatot ad a bírónak, a feleknek meg csak kárt okoz az ennek folytán beálló késedelmesség miatt. A birónak ugyanis legelső sorban minden egyes esetben azt kell eldöntenie, hogy az illető részvénytársaság üzlete kereskedelminek tekintendő-e vagy nem, —a mit az alapszabályokból elbirálni épen nem lehet, mert bárme'y ideális czél, társas élet1) vagy ipar, földmivelés előmozdítására alakult részvénytársaság is folytathat, habár mellékesen, de iparszerüleg relatív kereskedelmi ügyleteket. Quid tunc? A birónak dönteni kell, s mivel e kérdéssel az illetékesség kérdése is szoros összefüggésben van ez utóbbi felett is itt az első alkalom a per gyors lefolyásának késleltetésére. Szerfelett megnehezíti itt helyes [ határozathozatalát még azon körülmény is, hogy e téren nemcsak hogy I szabályok nincsenek, de ilyenek nem is állíthatók fel. Felmerülhet a | kérdés, milyen mérvűnek kell lenni a kereskedelmi ügyletek ilynemű folytatásának, főleg viszonyban a többi ügyletekhez; és ha továbbá a bíróság a kereskedelmi ügyletek iparszerü folytatását megállapítja, mi történjék az egyéb nem kereskedelmi ügyletekkel, melyek talán az üzlet túlnyomó részét képezik; ez esetben kétféle üzlet, egy kereskedelmi és nem kereskedelmi üzlet folytatása állapittatik meg, minek folytán hermaphrodita-féle részvénytársaságok is existálhatnának. De előáll még egy kérdés, hogy mi történjék ily esetben a 260. §-ban foglalt segélyügyletekkel; mely segélyügyletek vonatkoznak a kereskedelmi, melyek a nem-kereskedelmi üzletre, aminek eldöntése meg épen a lehetetlenségek közé tartozik, mert mindkétnemü üzlet ügyletei a közös társasági czél elérésére köttetnek, sigy mindenegyes segély ügylet egyforma vonatkozásban állhat az üzlet mindkét neméhez. Ennek folytán lehetséges még az is, hogy a kereskedelmi ügyletek tűnnek fel mint a nem kereskedelmi üzlet segélyügyletei, vagy megfordítva ez utóbbi körébe tartozó egyes ügyletek mint a kereskedelmi üzlet segélyügyletei. Szóval, mint az előadottakból kitűnik, az első nézet következetes alkalmazása által a gyakorlatban oly viszásságok és bonyolódott viszonyok fejlődhetnek ki, melyek helyesen s a kereskedelmi törvény szellemének megfelelőleg soha nem tisztázhatók, mert a kereskedelmi törvény szelleme mást, t. i. a második nézet alkalmazását követeli. E körülmények szolgáltattak a többi közt alkalmat arra, hogy a lipcsei birodalmi kereskedelmi törvényszék is a második nézet mellett foglaljon álláspontot,2) —ami igen természetes is; mert ezáltal csak a ') Például egy részvénytarsasági casino, mely éttermet tart. •) I. A. Senfferts Archív für Entscheidungen der obersten Gerichte in deut-* schen ötaaten. IV. Bd. I. Heft (1879.) 96.1.