Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 23. szám - Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei melynél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi kereskedelmi ügyleteknek? 1. [r.]

— 176 dig a kényszermunka criminalisticus jellegénél és jelentőségénél fogva a házi kezelés rendszerét tartjuk egyedül indokoltnak s megfelelőnek. Dr. Sckick Sándor. Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei, melynél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi, kereskedelmi ügyleteknek ? L Történeti előzmények. A részvénytársaság, e nagyhatalommá kinőtt egyesületi forma, a kereskedelmi élet eltagadhatatlan szüleménye. Kereskedők körében keletkeztek a legelső itáliai részvénytársaságok. Majd az itáliai kereskedés hanyatlásával az e téren rohamosan fejlődő államok: Hollandia, Anglia és Francziaország kereskedői vették át, ápolták és fejlesztették a társulási formát, de mindig saját jogi életük és viszonyaik szempontjából. Az állami törvényhozás e fejlesztéshez vajmi csekélységgel, úgyszólván mivel sem járult; a részvénytársaságok már csaknem a mai fejlettség fokán állottak, midőn az államok az e társulási formával űzött visszaélések, szédelgések következtében még csak megszorító vagy épen prohibitiv intézkedéseket tartalmazó törvényeket és rendeleteket hoztak. Midőn azonban a franczia törvényhozás mint e téren első behatólag és szabályozókig lépett fel irányukba, ezt acode de commerce-ben, tehát kereskedelmi törvénykönyvben eszközölte; a mi igen szerencsés gondolat volt. A törvényhozó felismerte a részvénytársaságok kereskedelmi jellegét, belátta hogy e társasági forma szabályozása csakis egy — a kereskedelmi jogviszonyokat szabályozó törvénykönyvben van helyén, csak itt s ennt'k szellemében eszközölhető helyesen. Ez által azonban hallgatag az is ki lön mondva, hogy a részvénytársaság csakis mint kereskedelmi társaság létezhet, vagyis supponáltatott róla, hogy a vállalat tárgyát kereskedelmi üzlet képezi. Világosan utal erre a code de commerce a III. czim 18. és 19. §-aiban. A 18. §-ban ugyanis kimondja, hogy a társasági szervezet (contrat desociété) polgári és különös kereskedelmi törvény által határoztatik meg; ez utóbbiakat a 19. §-ban azonnal elő is sorolja következőkép: »La loi reconnais trois espéces de sociétés commerciales; la société en nom collectiv; la société en commandite; la société anonyme (részvénytársaság). Tehát szorosan megkülönbözteti a magánjogi egyesületektől, és egyenesen kereskedelmi társaságoknak nyilatkoztatja őket. E ténykörülmény a jogászoknak nem csekély gondolkozni valót adott, hogy ennek jelentőségét mikép határozzák meg. A vélemények főleg két irányban mutatkoztak. Az első szerint, mely E-enaud1) szerint következetlennek épen nem mondható, a code de rom. alapján részvénytársasági formában csakis oly társaságok keletkezhetnek, melyeknél a vállalat tárgyát kereskedelmi üzlet folytatása képezi. A másik nézet szerint (a többség erre hajlik) nem kereskedelmi üzlet folytatására is keletkezhetnek részvénytársaságok, csakhogy ez esetben ezek is minden tekintetben a code de commerce-nek vannak alávetve. Ez utóbbi szerint itélt a franczia semmitőszék is (1858. nov. 9.). De maga a gyakorlati élet is ez utóbbi véleménynek adott igazat; mert a társulási formának rendkívüli előnyei kitűnvén, olynemü részvénytársaságok, melyeknél a vállalat tárgya nem kereskedelmi üzlet, időről időre nagy számmal keletkeztek és pedig nemcsak Francziaországban, hanem az egész Continensen. Igen, — de ezzel a kérdés korántsem volt eldöntve, sőt ép ez által egy uj, sokkal nehezebb probléma merült fel, várt és vár most is megoldásra, t. i. hogy az ily nem kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságok ügyletei mennyiben tekintendők kereskedelmieknek, vagyis ha a code de commerce szerint akarjuk magunkat kifejezni, az általuk kötött ügyletek mikor és mennyiben tartoznak a kereskedelmi bíróságok hatáskörébe3). A kérdésnek a franczia jog szempontjából való eldöntése reánk nézve kevés gyakorlati értékkel bírván, elég legyen e helyen constatálni, miszerint az amúgy is gyakori illetőségi összeütközéseket a kereskedelmi és polgári bíróságok között e körülmény csak növelte. A német kereskedelmi törvénykönyv szerkesztői már kész viszonyokat találtak; már akkor számtalan részvénytársaság létezett, hol a vállalat tárgya nem kereskedelmi üzlet volt; látták, hogy miféle anomáliákra szolgáltattak alkalmat a code de com. fent emiitett intézkedései; •) Das Eecht der Actieng. 200. 1. ') A code de com. ugyanis, csak azt határozza meg, hogy mely ügyletekre nézve illetékesek a keresk. törvényszékek, mig az ott felsorolt ügyleteket legnagyobbrészt a polgári törvénykönyvben (Code civil) szabályozza. de továbbá látniok kellett azt is, hogy a mennyiben a szerkesztendő uj német ker. törv. a code de commerce-től elütő rendszer alapján lesz szerkesztve, még ujabb anomáliákra is fog alkalmat szolgáltatni, ha a részvénytársaságot mint egyszerű kereskedelmi társaságot szabályozzák, s igy a ker. törv. intézkedéseit annak minden nemére kiterjesztik. De mindezek mellett az is világos volt, hogy ha a ker. törvényben csakis a kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságokat szabályozzák, akkor a többiekre — hogy ugy szóljak — polgári részvénytársaságokra vonatkozólag egy más törvény lesz szerkesztendő; a mi által azonban az anomáliák el nem hárittatnak, sőt más irányban ujabbak merülnek fel. A részvénytársaság ugyanis mindig az marad, bármi legyen a vállalat tárgya, mert az egyszerű társulásulási formánál nem egyéb s azon törvény fogadandó el, mely azt természetének megfelelöleg legjobban szabályozza; ilyen pedig kettő nem lehet, vagy egyik, vagy másik. De ha helyes volna is két törvény hozatala, még mindig igen fontos marad a gyakorlatban az egyes concrét esetek eldöntése, hogy kereskedelmi üzlet-e a vállalat tárgya, vagy nem; a kettő sok esetben ugy összefolyhat, hogy helyesen határozni lehetetlen. A porosz javaslat, melyet a nürrenbergi értekezlet alapul elfogadott, határozottan az utóbbi álláspontot foglalta el, midőn a 3. Art. első bekezdésében azt mondja: ^kereskedelmi társaságok 8 hasonlókép részvénytársaságok, melyekuél a vállalat tárgya k e r e s k e d e 1 m i ügyletekből áll, kereskedőknek tekintendők.c E javaslat több szövegezési módosításon ment keresztül, de a végszerkesztésnél a javaslat lényegében mégis megmaradt, kimondatván az 5. Art.-ban, hogy »a kereskedőkre vonatkozó határozatok a kereskedelmi társaságokra is alkalmazandók, s különösen azon részvénytársaságokra, melyeknél a vállalat tárgya kereskedelmi ügyletekböl áll.« Ennek folytán a 207. §-ban a részvénytársaság meghatározása következőleg vétetett fel: »Azon kereskedelmi társaság részvénytársaság stb.« Magában a jegyzőkönyvben p 'dig még különösen megjegyeztetett, hogy a ker. törvényben a részvénytársaságokra vonatkozó határozatok i s csak akkor alkalmazandók, ha a vállalat tárgya kereskedelmi üzlet. Az egyes államok particularis törvényhozásainak pedig fenhagyatott a jog a polgári részvénytársaságokra külön törvényben intézkedni, mint a hogy némely német államok e joggal éltek is. külön törvényt hozván a polgári részvénytársaságokra vonatkozólag. Más particularis törvényhozások azonban mint pl. Hamburg (Einführungsgesetz z. alig. d. HGB. §. 24. )ugy rendelkeztek, hogy a ker. törvénynek a részvénytársaságokra vonatkozó határozatai az oly részvénytársaságokra is alkalmazandók, melyeknél vállalat tárgya nem kereskedelmi üzlet folytatása, mi által ezek kereskedőknek nyilváníttattak. A német jogászoknak e különféle rendszerek által igen jó alkalmuk nyílt ezeknek practicus értékét az életben is tanulmányozni. A meggyőződés és eredmény, melyre jutottak, alig lehetett kétséges, mire nézve a már felhozottakon kívül legfőkép azon körülmény folyt be, miszerint belátták, hogy a részvénytársaságnak mint társulási formának egész értéke, annak szigorúan a kereskedelmi jog alapján való szervezetében áll, az általa nyújtott előnyök csakis igy lesznek igazi előnyökké, különben pedig egy tökéletlen társulási formával állunk szemben, mely használhatlanná válik még olynemü egyesülésekre is, melynek tárgyát nem kereskedelmi üzlet folytatása képezi. Hiszen épen azért volt annyira kapós e társulási forma nem kereskedelmi üzletet képező vállalatokra is, mert mindazon előnyöket nyújtotta a társaságnak, a mivel egy kereskedő a forgalomban bír. Tekintsük egyszerűen a részvényeket mint értékpapírokat, ezeknek különösen a kereskedelmi jogban szabályozott természetét, másrészről meg ismét azt, hogy ezen előnyöknek okvetlen el kell esni a nem kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságokra vonatkozólag, ha ezeket a keresk. törvény uralma alól kiveszszük, mi által az ilynemű részvénytársaságok gyakorlati használhatósága s értéke nullra redukálódik. Világos tehát, hogy a polgári részvénytársaságoknak külön törvény általi szabályozása tárgynélküli és felesleges; másrészt azonban az is világos, hogy a részvénytársasági formának csakis ugy van értéke, ha az — bármi legyen is a vállalat tárgya — ép ugy kereskedőnek tekintetik, mint minden egyéb más kereskedő. Az ez által előidézett s fent röviden érintett anomáliák inkább csak látszólagosak, s korántsem oly nagyok, mint az ember első pillanatra vélné, a mi a további fejtegetésekből fog főleg kitűnni. E körülmények vezették a német törvényhozást az 1870. évi június 11-iki novellában tett oly törvényhozási intézkedésekre, melyeknélfogva a nem kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságok minden tekintetben kereskedőknek tekintetnek és minden tekintetben a