Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 23. szám - Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei melynél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi kereskedelmi ügyleteknek? 1. [r.]

- 17" kereskedelmi törvény határozatainak vettettek alá (Alig. deutsches HGB. §. 5. §. 207. és 208.).*) A magyar kereskedelmi törvénykönyv lényegben teljesen követi a németet, csakhogy sokkal rövidebben, mindamellett világosan rendelkezik. A 174. §.-ban ugyanis, mely a részvénytársaság meghatározásáról szól, következőkép intézkedik: » Részvénytársaságnak azon társaság tekintetik, mely előre meghatározott stb. Tehát egyszerűen társaságot kiván; hogy ez kereskedelmi legyen, más szóval, hogy kereskedelmi üzlet folytatására alakuljon, nem követeli, mit ha követelne, nyíltan expressis verbis be kellett volna tennie, mint ezt a közkereseti társaságokra vonatkozólag a 64. §-ban teszi is. De másrészt bármely részvénytársaság létrejöttéhez is megkívánja a 149. §. értelmében, hogy az a kereskedelmi czégjegyzékbe bevezettessék, mi által a nem kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságokra is mintegy ráütettik a kereskedői bélyeg. Végre hogy minden kétségnek eleje vétessék, a 4. íjban következőleg intézkedett: »A kereskedőkre vonatkozó határozatok a kereskedelmi társaságokra is alkalmazandó k«. Ez intézkedésnek nagy jelentősége van a nem kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságoknak ügyleteire összesen véve vagy is annak üzletére, mind egyes ügyleteire. E jelentőségnek jogi méltatása lesz a következő fejtegetések tárgya. Dr. Nagy Dezső. Jogirodalom. Das Eeckt des Comissionshandels. Irta Dr. Grünhut rend. nyilv. jogtanár a becsi egyetemen. Höhler 1879.**) Elvi avagy kiválóan czélszerüségi szempontokra vezethető-e viszsza a német kereskedelmi törvény 376. és a magyar kereskedelmi törény 381. §-ának azon rendelkezése, melynél fogva a bizományos vételi bizomány esetében a megszerzendő árukat eladóként közvetlenül maga szolgáltathatja, eladási bizomány esetében pedig a bizományba átvett árukat vevőként közvetlenül maga megtarthatja? Osszhangzásba hozható-e a bizományi ügylet végrehajtásának e módja a bizomány általános magánjogi természetével ? Vagy tán eltérést képez az a magánjogi igazságok szigorú és következetes keresztülvitelétől ? Szerzőnk határozottan ugyan, de a kérdés elvi mélyébe való tüzetesebb és egyéb irányú fejtegetéseinek alaposságával arányos behatolás nélkül foglal állást. Szerinte a bizományos közvetlen belépési joga fogalmi és jogrendszeri alappal nem bir, hanem csakis az opportunitás, a forgalmi élet gyakorlati igényeiben leli igazolását. Érvel pedig nemleg ésigenleg a következőképen. A bizomány, tekintve általános magánjogi természetét, a mandátum egy faja. A bizományos, mint mandatarius. mint kitűnően bizalmi személy, a megbízás tárgyát képező ügyletet a rendes kereskedő gondosságával, megbízója való érdekeinek lelkiismeretes szemmeltartásával köteles foganatosítani. (Magy. kt. 369. §., Német kt. 361. §.). Az idegen érdek gondozásának e kötelessége nem türi meg, hogy az önérdekkel való küzdelem esélyeinek kitétessék; ne hozhassa magát a bizományos oly legalább is kétes kimenetelű helyzetbe, melyben bizományosi kötelességének teljesítése és eladói illetve vevői érdekeinek feláldozása között kellene választania. A bizományos, mint a maga részére cselekvő, a bizományost, mint a más részére cselekvőt, könnyen csábithatná a kötelességellenesség útjára. Az érdekösszeütközés < közelfekvő veszélyekkel fenyegetné a közvetlenül nem védett megbízói érdekeket. A megbízás bizalmi és képviseleti természetével ellenkezik az ellentétes szerepek egy és ugyanazon személyben való egyesítésének lehetősége. Ha nem akarjuk, úgymond, a bizományi ügylet elfajulását előmozdítani, azt magvában megtámadni, ragaszkodnunk kell elvileg a bizomány való természetéhez, ahhoz ugyanis, hogy a bizományos bár saját nevében, de megbízásból, más részére eszközli az ügylet megkötését. Mindazáltal fontos gyakorlati és czélszerüségi tekintetek követelik ezúttal a szigorú következetességtől való eltérést, a magánjogi elvekhez való szívós ragaszkodás mellőzését. A forgalmi élet, a kereskedelem ugyanis rég szentesitette már a bizományos belépési jogát. A propre-kereskedés és a bizományi üzlet együttes és kapcsolalatos fejlődése eredményezték volt azt. A megbizónak első sorban csak az fekszik szivén, hogy az ügylet érdekeinek megfelelőleg s a megbízás értelmében láttassék el. Hogy eladási bizomány esetében a befolyt vételár kitől ered, vételi bizomány esetében pedig a megszerzett árut ki szolgáltatta, hacsak érdekei kellőképen megóvattak, teljesen közömbös körülmény előtte. Mit törődik és miért törődjék azzal, hogy a bizományos pénze, a bizományos áruja? Ha törődik, mert veszélyt sejt, rendelkezzék másként, szorítsa meg a bizományos cselekvési szabadságát. A bizományos, kinek hatalmában áll, a bizományba átvett árut saját részére megtartani, a megszerzendő árut a magáéból *) Az illető §-ok következőkép szúlnak : Art. 5. Die in Betreff der Kaufleute gegebenen Bestimmungen gelten in gleicher Weise in Betreff der Handelsgesellschaften insbesondere aucli der Commanditgesellschaften auf Actien und der Actiengesellschaften. Art. 207. Eine O e s e 11 s z h af t (eredetileg : eine Handelsgesellschaft) ist eine A c t i e n g e s e 11 s c h a f t, wenn sich die sámmtlichen Gesellschaft-r etc. Art. 208. Eine Actiengesellschaft gilt ala Handelsgesellschaft, auch wenn der Gegenstand des Unternehmens nioht in Handelsgescháften besteht. — E tétel helyén eredetileg ez volt: Actiengesellschaften dürfen nur mit staatlicher Genehmigung errichtet werden. **) Az első czikket 1. a 18. számban. S;erk. < — szolgáltatni, a bizomány olcsóbb és gyorsabb végrehajtására képes, mint az a bizományos, kinek előbb még a vevőt vagy az eladót nyomozni, felfedezni, vételre vagy eladásra reábirni, nagy árra, olcsó árura hajlandóvá kell tenni. A bizományos, ki szükség vagy tetszés esetén maga beléphet az ügyletbe, megbízók széles körére és nagy árukészletekre tévén szert, nem kénytelen, mint a bizományos, kinek sem comittensei, sem saját árukészletei nincsenek, a piaczra menni és a piaczon való megjelenése által mint vevő a keresletet, mint eladó a kinálatot növelve, oly árhullámzatot előidézni, melynek káros hatását megbizója érdeke sinlené meg. Ez okból fordulnak különösen az értékpapirokkali kereskedés ágában szivesebben a nagy kiterjedésű propre-kereskedést üző, mint a pusztán közvetítő, úgyszólván kisiparos bizományosokhoz. De különben is a rendelkezés, mely a bizományosnak megtiltaná a közvetlen belépést, felette precair gyakorlati értékkel birna. Mi volna ugyanis a fortélyos üzleti embernek kezelhetőbb cselszövény, mint a tilalom czélzatát azon módon illusoriussá tenni, hogy eladási bizomány esetében teremtene oly vevőt, kitől a szinleg eszközölt eladás után nyomban piaczi vagy tőzsdei áron a maga részére ismét vjsszavehetné az árut; vagy vételi bizomány esetében a maga szolgáltatni szándékolt áruját oly harmadik szereplőnek adná el. kitől azt piaczi vagy tőzsdei áron megbizója részére ismét visszavásárolhatná? A körülsánczolhatlan tilalom pedig csak bátorítás in fraudem legis. Készségesen elismerem, hogy szerzőnk által a bizományos közvetlen belépési joga mellett és ellen felhozott ezen szempontok egyaránt találóak. Elismerem, hogy e jogosítvány a mennyire előnyös, ' annyira veszélyes is, a megbízó érdekét előmozdító, de koczkáztató egyúttal. De nem ismerhetem el, hogy a belépési jog általános magánjogi indokolatlanságának feltüntetésére vonatkozásba vett szempont más lenne, mint szintén gyakorlati, czélirányossági ellenérv, opportunitási tekintet, nem tulajdonithatván szerző syllogismusa alaptételének elvi jelentőséget. Szerintem az, hogy a belépés joga érdekösszeütközésre szolgáltathatna alkalmat, nem többé és nem kevésbbé practicus aggály, mint a hogy más oldalról azon körülmény, hogy a belépés joga a bizomány olcsóbb és gyorsabb végrehajtását tenné lehetségessé, tisztán practicus előny. Nem oszthatom ugyanis szerző abbeli nézetét, hogy a bizományos közvetlen belépési joga azért és annyiban -ellenkezik általános magánjogi elvekkel, mert és a mennyiben a bizomány a magánjogi mandátum egy faj a. Bár részemről is a belépés jogát elvi speciálitásnak tekintem, mint ezt alantabb igyekezni fogok is kifejteni, de más jogi mozzanatokban látom annak sajátszerűségét. Igénytelen nézetem szerint a mandátum tisztán magánjogi természetével egyátalában nem áll ellentétben az, hogy a mandatarius mint ilyen a megbizás tárgyát képező idegen ügyletbe (alienum negotium) közvetlenül beléphessen, hogy a meghízó részére a megbízott magával mint magánszeméllyel szerződhessék, illetve magával közvetlenül kösse meg a megbizás tárgyát képező jogügyletet. De nem szabad szem elől tévesztenünk aközvetlen és a közvetett képviselet (directe und indirecte Stellvertretung) közt fenforgó lényeges, e kérdés megoldás tekintetében is főfontosságu elvi különbséget, mert míg a közvetlenül képviselő megbízottra nézve, kinek cselekvénye által harmadik személyek irányában kötelezve a megbízó lesz, jogokat az szerez, maga a megbízott és harmadik személyek közt a megkötött ügyletből sem jogok, sem kötelezettségek nem keletkezvén, — azt tartom, hogy beléphet az ügyletbe: addig a közvetett képviselettel megbízottra nézve, ki harma! dik személyekkel kötött ügyletei által csak maga lesz jogosítva és I kötelezve, a megbízó és a harmadik közt jogok és kötelezettségek nem keletkezvén, — ellenkező nézetet vallok. Vegyük csak szemügyre a közvetlen képviselet esetét. Önmagával senkisem köthet valamely jogügyletet, magát magának senkisem kötelezheti. A jogügylet, a szerződés által létesítendő jogviszony valamely személy akaraturalma más személy akarata felett, a személyes jogokat illetőleg a jogosított akaraturalma bizonyos határozott személyek, közvetlenül és viszonylag kötelezettek akarata, a dologbeli jogokat illetőleg a jogosított akaratui-alma valamennyi kivüle létező személy akarata felett. Az akaraturalom, a jog alanya és tárgya nem lehet ugyanegy, kell hogy az uralom tárgya szükségkép annak alanyán kivül feküdjék. A jog nyújtotta szabadság és az ennek megfelelő korlátozottság a vagyonjog terén fogalmilag két különböző vagyoni kört tételez fel, melynek egyikét a jog gyarapítja, másikát a jog illetve a korlátozottság szűkebbre szorítja (Róni e r »Rechtsgescháft des Stellvertreters mit sich selbst« Goldschmidtféle folyóirat 19. kötetének 68.1.). Valakinek közvetlen képviselője, bármin — megbízáson vagy egyéb máson — alapuljon is képviseleti joga, hahogy képviselt megbizója részére megbízotti, képviselői tulajdonságban magával mint magánszemélylyel köt jogügyletet, nem a fentebbi értelemben köt maga-magával jogügyletet, nem a jelzett fogalomban szerződik önmagával. A közvetlen képviselő, ki képviseltjének tulajdonát szerzi meg, oly tulajdont szerez, melyet eddigelé még nem bírt; a képviselő, ki tulajdonát képviseltjére ruházza át, oly tulajdont szállít erre, mely eddigelé nem volt ezé. Ha a direct képviselő képviselte részére közvetlenül magával szerződik, nem ugyanegy személy lesz hitelező is, adós is, hanem más-más. A közvetlen képviselő által önmagával kötött jogyügyletből nem maga ellenében szerez jogot a képviselő, hanem más, a képviselt ellenében (Römer ugyanott.). A fentebbi értelmében vett önönmagávali szerződésnek a jog, mint uralomnak, és ezért külön alanyt és külön tárgyat feltételező fogalmából folyó elvi akadálya nem forog tehát fen a közvetlen képviselet esetében, ha a képviselő mint ilyen magával mint magánszemélylyel