Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 23. szám - A fegyenczek munkáltatásáról

- 175 megvitatásánál különben is inkább bohózat, mint komolytárgyalás képét nyújtotta. A kényszermunka a magánzárkai rendszer előnyeinek létfeltétele, a közös fogság hátrányainak egyensulyzója. A fegyenczmunka a magánzárkában áldás a fogolyra nézve, a közös fogságban pedig a magánfogságnak egyik pótszerét képezi; a munka isolálja a fegyenczet a közös fogságban. A munka nemesbit és táplál. E két hatásában rejlik nélkülözhetlensége a tömlöczben. A munka a legjobb fegyelmi kapocs s a javítás egyik leghatalmasabb tényezője. E két minö'sége folytán kell, hogy a büntetés végrehajtásának egyik nélkülözhetlen elemét képezze, s valóságos szégyenfoltja fegyházügyünknek, hogy hazai tömlöczeinkben sok helyütt azért sem foglalkoztathatnak a fegyenczek rendszeresen kényszermunkával, mert munkaterem nincs. A I fegyenczmunka, eltekintve attól, hogy a legjobb felügyelő, hogy a rendet s békét fentartja, hogy a figyelmet s az eszme röptét lebilincseli, hogy az unalmat s a közös fogság | szülte veszélyes tanácskozásokat megszünteti, — telette fontos j azért, mivel, észszerűen szervezve, biztosítékot nyújt ugy a fegyencznek, mint a társadalomnak az iránt, hogy a szabadonbocsájtottat az éhhalál veszélye vissza nemüzendi ismét a gonosztevők soraiba. Czélja első sorban, hogy a fegyeuczekben munkakedvet ébreszszen, hogy azokat szabályos, munkás életmódhoz szoktassa; másodsorban, hogy eszközt nyújtson nekik arra, hogy a büntetés elszenvedése után becsületesen fentarthassák magukat. S miután a szabad embernek is, hacsak Fortuna különös kegye arany bölcsőt nem helyezett születésekor mellé, dolgoznia kell, hogy életszükségleteinek fedezésére magának a szükségeseket megszerezze, a fegyenczek eltartási költségeinek terhét pedig az állam viseli, ugy a fegyencznek dolgoznia kell az okból is, hogy az államnak reá költött áldozatait megtérítse. A kényszermunka ilykép egyrészt jótétemény, másrészt kötelesség a fegyenczre nézve s nyomasztósága rendszerint nem áll abban, hogy neki dolgoznia kell, hanem a munkáltatási rendszer ferdeségében. Szemügyre véve a kényszermunka ezen második jellegét, helytelennek mutatkozik azon sok helyütt divó fegyházgyakorlat, mely a fegyenczeket a kényszermunka jövedelmének bizonyos hányadában részesiti. A fegyencznek nincs joga semmi munkadíjra. Ha a munkajövedelemnek bizonyos hányadlata javára iratik, ugy az legfeljebb azon eszélyességi tekintetből történhetik csak, nehogy a fegyencz küszöbén a fegyháznak, melyből távozik, azon eszközök hiányában, melyeket létszükségletei igényelnek a nagy közönség előítéletének átka alatt, mindjárt szabadonbocsátása első idejében elválni kénytelenüljön azon javulási elhatározásoktól, melyekhez fogsága alatt talán jutott. Még sokkal helytelenebb azonban azon, nálunk is sok helyütt divó szokás, hogy a fegyencz munkatöbbletének, azaz oly munkának fejében, melyet a házrendileg kiszabott pensumon kivül végez, fizetést kap. Mert eltekintve attól, hogy annál, ki büntette folytán tömlöczbe jutott s ott az állam pénzével tartatik, fizetésről, munkatöbbletről szó sem lehet, e szokás már azért is helytelen, mert a munka előleges orvosi vizsgálat után a fegyencz testi ereje, physikai munkaképességéhez képest napmérték nivellirozó rendszere szerint kiszabandó. Ha pedig a fegyencznek napi munkája pensumban kiméretik, ugy ennek oly nagynak kell lennie, mennyit az egy munkanap alatt dolgozni bir, sem kevesebbnek sem többnek. Ha tehát pensumával kész, vagyis, ha pontos kiszámítás szerint épen annyit dolgozott, mennyit orvosi vizsgálat szerint egészségének megrontása nélkül dolgozni birt: ugy nem is szabadna megengedni, hogy tovább dolgozzon, hogy testi erejét túlfeszítse, mert a munkaképes fegyencz is képezi a nemzeti tőke részét, s az állam anyagi veszteséget szenved, ha a fegyencz tulmunkáltatás folytán a tömlöczben egészségében vagy testi erejében megcsorbul. A munkadíj előidézte munkaösztön ébresztésére alkalmasabb pótszer rejlenék kegyelmi ajándékokban. Ilyeneknek mint kitűnő magaviseletnek és szorgalomnak fejébeni jutalomdijaknak rendszeresítése a munkajövedelemből czélszerübb is, elvileg indokoltabb is, de sokkal hatásosabb is volna, s fordítandó lenne vagy az ilykép megjutalmazandó fegyencznek fogság alatt rendesen ínségben szenvedő családja segélyzésére, vagy az ő támogatására szabadonbocsájtása után, mert annak, ugy mint a munkatöbblet fejébeni díjnak a fogság ideje alatti kiszolgáltatása ép oly igazságtalansághoz vezet, mint a mely igazságtalanság sok helyütt, különösen hazánkban divik, abban állván, hogy a vagyonos fegyenczeknek megengedtetik, miszerint fogságuk alatt saját pénzükkel sorsukat enyhítsék. Fontos kérdést képez a fegyenczmunkáltatásnál, mely módon kezeltessék az ? Nálunk a munkabérletí rendszer általános. Ezen rendszer nézetünk szerint feltétlenül kárhoztatandó. Nem ugyanazon indokokból, mely oly furcsa kifejezésre talált néhány nap előtt a II. országos iparos gyűlésen, s többeket azon indítványra késztetett, hogy a fegyenczmunka egyáltalában eltöröltessék. Az ellen, hogy az állam fegyenczeinek munkáját maga hozza a vásárra, rendes érvként az hozatik fel, hogy annak lankasztó befolyása van a szabad iparra, mivel az iparosok, kik munkásaikat drágán fizetik, nem bírják a versenyt az állammal, mely fegyenczeiben aránylag majdnem ingyen dolgozó munkásokkal bir. Ugyanazon érv körülbelül, mely miatt Teophilus görög császár egy hajót felgyújtott, azt válaszolván nejének kérdésére: s>Hajókapitánynak választottak engem ; miből éljenek akkor a szegény emberek, ha mi űzzük az őmesterségeiket?* Eltekintve attól, hogy ezen gazdasági érv mérvadó egyáltalában nem lehet, az abban foglalt nehézségek különben is könnyen elhárithatók. Először is nem szükséges, hogy az állam maga hozza vásárra a fegyenczmunka terményeit; az eladást enterpreneurek által eszközöltetheti ; csak a tömlöczben való munkáltatást magát ne bízza magánvállalkozókra. Másrészt pedig a fegyenczmunka terményei árának megállapításánál a fegyenczeket közönséges napi munkadíjjal alkalmazott szabad munkásokként veheti számitásba. Csak be a tömlöczbe ne engedtessenek az enterpreneurek, csak a fegyház falain belül ne engedtessék az intézeti hivatalnokokon kivül senki másnak intézkedési jog. Mert a bérleti rendszer összeütközésben van a kényszermunka jellegével, fölavatásával. A bérleti rendszer megsemmisíti azt mint javitó tényezőt. A fegyenczmunka sajátlagos hivatása nem áll abbnn, hogy minél többet hajtson a fiscusnak, hogy a fegyenczmunka minél előnyösebb módon értékesíttessék; főczélj:i, hogy a fegyenczeket munkás életmódra nevelje. A bérlő nem osztja be a fegyenczeket a munkához azok előbbi szakfoglalkodása szerint; nem a büntetés végrehajtásának céljait, hanem kizárólag egyéni nyerészkedési czéljait tartja szem előtt és gyakran test-ölő, szellemrontó munkákat ád, minek következménye, hogy a fegyencz előéletéhez, hajlamához, vagy épen testi alkatához nem illő munkához kényszerítve, a munkát nem hogy szeretni, hanem inkább gyűlölni tanulja. A bérlő a fegyenczeket nem akarja fegyelmezni, képezni, hanem kizsákmányolni, munkaerejüket kiszivattyúzni. S ez nem ritkán oda vezet, hogy az, ki fogságba vitele előtt egyik munkaágban jártas volt, fogságának ideje alatt ahhoz soha nem alkalmaztatván, mert a bérlőnek ily munkára szüksége nincs, azt is elfelejti vagy legalább kiesik gyakorlatságából s hogy végre az, ki munkaággal nem birt, ilyent a fogságban sem tanul. A bérlő továbbá többnyire gyári munkákhoz alkalmazza a fegyenczet, holott a munkakerülő gonosztevőnek megmentésére legbiztosabb ut, ha valami könynyü kézimukára taníttatnék. De nem is nyereséges a bérleti rendszer az államra nézve, mert a bérlő tapasztalás szerint rendesen elég utat talál arra, hogy az ő érdeke, s nem a fiscalis érdek találja az aratást a fegyenczmunkánál. Egy nagy hátránya mutatkozik továbbá a bérleti rendszernél, ha a kereskedelmi forgalomban erisis áll be. Ekkor t. i. a bérlő, miután munkára nincs szüksége, vagy csak csekély mérvben, a fegyenczeket nem munkáltatja, holott épen ily időszakba esik a tömlöczök túlnépesedése, mivel a munkások munkaadóiktól tömegesen elbocsáttatván, statistica kimutatásai szerint épen ilyenkor szaporitják a tömlöczök lakosságát. A fegyenczek munkáltatása ellen felhozatni szokott ipargazdasági érvnek tehát, ép ugy mint a fiscalis érvnek, nemcsak alárendelt fontosságot tulajdonítunk, hanem azt teljesen tarthatatlannak tekintjük. A munkáltatási rendszerre nézve pe-