Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 20. szám - Észrevételek az ügyvédi vizsga reformjához

— 151 előnyösebbnek tartotta azon rendszert, hogy ugyanazon legfőbb ítélőszék elvi kérdésekben egymástól határozottan ellentétes gyakorlatot kövessen, s az ügy sorsa attól függjön, hogy az I-sö, II dik vagy III-dik tanácsban adatik-e elő az? Mondom, ha ezen rendszerrel szakit a legfőbb Ítélőszék s követve a semmitöszék példáját, elvi megállapodásokra jut: ugy azon döntvényjog, melyigy keletkezik, a magyar igazságszolgáltatásra a 1 e g j ó t é k o n y a b b befolyást gyakorolta volna s oly anyag állna rendelkezésre, melyen bizton lehetne f el é p i t e n i a p o 1 g. törvénykönyv nagy épületét. De ha már az így keletkezett elvi jelentőségű határozatok gyűjteményét nem bírhatjuk, legalább törekedjünk oly gyűjtemény bírása után, melyben a percsomóból hűen s nem a három bíróság ítéleteiből elferdítve s hézagosan állíttatik össze a jogeset, melyben nem tartalmaz mást az elvi jelentőségű határozat fejezete, mint az ennek alapjául szolgáló concret ügy, melyben nem jogi abc-ket tartalmazó határozatok fúvatnak fel döntvényekké. És itt — bármennyire ellentétbe jöjjek is (U.) úrral —kénytelen vagyok kimondani, hogy mindaddig, míg nálunk az írásbeliség rendszere áll fen: lehetetlen magánosoknak szabatosan gyűjteni a döntvényeket s elkerülhetlen az (lT.) ur által rettegett hivatalos vagy félhivatalos organisatio, mert a periratok rendszeres tanulmányozása nélkül egyetlen jogesetet sem lehet földeríteni, a periratokat pedig magánszemélyekre bizni nem szabad. Ha majd hazánkban is szóbeliség lesz, ha gyorsírói feljegyzések fogják megörökíteni a tárgyalásokat: akkor lehet joggal hivatkozni e téren is a külföldi példáikra, de ajelenlegi Írásbeli rendszer mellett oly ország magángyűjteményeire hivatkozni, hol szóbeliség áll fen, legalább is könynyelmüség. Ha (U.) ur be fogja bizonyítani, hogy a periratok tanulmányozása nélkül lehetséges szabatosan közölni jogeseteket, ha be fogja bizonyítani, hogy egyetlen fontos elvi jelentőségű jogeset sem fogja a magángyűjtők figyelmét kikerülni, ha garantiroz a magángyűjtők szakképességéről : akkor semmi ok sem forog fen a jelenlegi módszer megváltoztatására ; — mindaddig azonban, míg ezt bebizonyítani nem képes, engedje meg, hogy előnyösebbnek tartsak oly döntvénygyüjteményt, melynek szerkesztésére azo>k is befolynak, kik a jogesetet legalaposabban ismerhetik — értem a legfőbb ítélőszék előadóit. Már most a kérdés lényegére nézve egészen kizönyös, vajon az igazságügyminiszter felkérésére (s nem rendeletére), vagy önkényt határozza-e el magát a legfőbb Ítélőszék arra, hogy tagjaira a döntvények szerkesztése körül bizonyos kötelességet ró. Ezen kötelesség minőségére nézve lehetnek eltérők a nézetek, de arra nézve még (11) urnák is egyet kell értenie velem, hogy a jogesetek tüzetes közlése lehetetlen, ha a legfőbb itélőszéken e tekintetben bizonyos hívatalos intézkedések nem történne k. S végül még egyet Nem olyan nevetségesek azok a hivatalos gyűjtések, mint a milyennek (U.) ur szeretné föltüntetni. Ha nem sikerült (U.) urat meggyőznöm arról, hogy az írásbeliség rendszere a döntvénygyüjtésnek bizonyos hivatalos jellegű o r g a n i s a t ió j á t okvetlen maga után vonja, s ha ez ellenében továbbra is a külföldi magángyűjteményekre hivatkoznék: engedje meg, hogy figyelmeztessem azon indítványra, melyet a szóbeliség és a »Council of Law reporting« rendszere mellett is Christian a dublini Lord Justice of Appeal legközelebb nyilvános bírósági ülésben az előre értesített jogászközönség részvéte mellett tett, midőn több nyomtatott döntvényt az előtte fekvő kézirattal összehasonlítván, azokat »burleskek« gyanánt jellemezte s oly rendszert hozott javaslatba, mely szerint fontos special kérdéseket tárgyazó esetek különösen tehetséges reporterek által gyűjtendők sa bíróságok felügyelete alatt közzéteendők volnának. (Juristische Blátter f. é. 1. sz.) A például felállított Glaser-Unger-Walter-féle gyűjteményre nem jegyzek meg egyebet, mint hogy ehhez Í3 az anyagot az osztrák legfőbb ítélőszék bírái szolgáltatják, a német birodalmi kereskedelmi főtörvényszék gyűjteményére pedig annyit, hogy ezt a törvényszék öszszes. bírái szerkesztik és.adják ki. , Ezek után tán még se volna olyan nevetséges, ha az eddigi döntvényszerkesztés és közlés rendszere helyett oly módszer léptettetnék életbe, mely mellett biztosabb kezek rendezhetnék a döntvények anyagát. Fogadja, stb. Dr. Wlassics Gyula. Nemrég egyik félhivatalos napilap közölt egy czikket, melyben az igazságiigyminiszterium initiativája folytán döntvény-codifikátió helyeztetett kilátásba. (U.) felszólalása válasz volt e communiquéra. Ad rem megjegyzésünk a következő. Mi is türhetlennek tartjuk a döntvények közlésének jelenlegi módját, s igen kívánatos, hogy a Curia birái gondoskodjanak arról, miszerint az esetek hiven jöjjenek a nyilvánosság elé. De határozottan czéltévesztett és incorrect azon javaslat, hogy az előadó előadmányának végén a határozatban foglalt elvi jelentőségű megállapodást codificálja. Ez meghamisítaná a birói functio és a döntvény jellegét. Szcrk. Észrevételek az ügyvédi vizsga reformjához. A »Magyar Themis« f. é. 16. számában a budapesti ügyvédvizsgáló bizottságnak e tárgyban az igazságügyministeriumhoz hivatalos felhívás folytán felterjesztett véleményét közölte. E vélemény több lényeges pontban eltér az e kérdésben első sorban érdekelt és illetékes ügyvédi kar közvéleményétől, melyet az ügyvédi kamarai feliratok köztudomásra hoztak és a melyet az ügyvédi kar érdekeitől eltekintve is, önmagában helyesnek tartunk. Nem látszik tehát feleslegesnek ez alkalomból azon pontokat megvilágítani. A bizottság véleménye általánosságban elfogadja a jelen törvény által nyújtott alapot és radikális ujitást szükségesnek nem lát. Az ügyvédi gyakorlat meghosszabbítása öt évre és a vizsgaismétlés korlátlansága, melyet mégis javasol, nem volna-e radikális ujitás, kérdéses ugyan, de a jelen szervezet egyik lényeges alapeleme, az ügyvédvizsgáló bizottság összeállítása tekintetében, mindenesetre következetes és sajátszerüen indokolt conservativ álláspontot foglal el, ellentétben az ügyvédi közvéleménynyel, mely radikális rendszeres reformkivánalmait e pontra is kiterjeszté. A paritás az állam és az ügyvédi kar képviselői közt, melynek alapján a jelen törvény az ügyvédvizsgáló bizottságot szervezi, úgymond a vélemény, megfelel azon alapfelfogásnak, melyből nálunk az ügyvédséget szabályozták, és semmi jel sem mutat arra, hogy a törvényhozás e felfogástól el akarna térni; ennélfogva elvi változtatás lehetetlen. E szomorú conclusió egyik praemissája — jelek hiánya problematikus, mert a jelenlegi igazságügyér ez alapfelfogás elvi megváltoztatása iránti jó indulatát máris jelezte, a törvényhozás pedig ellenkező irányban tanúsított készséget, midőn az ügyvédi függetlenség és méltóság csekély maradékát, melyet a jelen törvény fenhagyott, több alkotásával eltörölni törekedett. A vélemény kiindulási pontja sem felel meg a valóságnak, mert a vizsgáló bizottság jelenleg nem a paritás alapján van szervezve, hanem két ügyvéd ellenében három államképviselő szerepel, szavaz és dönt. De az elvi reform lehetetlenségének conclusiója akkor sem folynék e praemissákból, ha teljesen correctek volnának, mert azok nem zárják ki a törvényhozás meggyőzését elvi reform szükségességéről, mihez hozzájárulni épen a bizottsági vélemény hivatva lett volna. Oly kétségbeesett aprioristikus lemondás álláspontjáról, minőt a vélemény elfoglal, tulajdonkép minden reformjavaslat felesleges volna. Nem is tehető fel, hogy az igazságügyministerium azt kívánná tudni, mit tart a bizottság a törvényhozás felfogásáról és ennek szilárdságáról. Csak annak kijelentése kérethetett, mit a bizottság önmagában szükséges vagy czélszerü reformnak tart; mennyire congruál e létesítendő a létesithetővel, az a jövőnek oly problémája, melynek megoldására véleményező szaktestület hivatva nem lehet. A jelen szövegezés mellett nem tudn i, vajon a bizottság érzi-e belső indokoltságát a reformnak, melynek kivihetlenségének declaralására szorítkozik. Bizonyos ellenben az, hogy az ügyvédség véleménye ellenkezően odairányul, hogy jogosult követelményeit tekintet nélkül azonnali siker chance-aira érvényesülésükig egyre erélyesen hangoztassa, és hogy e követelmények egyike a valódi autonómiából mint egyedül helyes alapból kifolyólag az ügyvédvizsgáló bizottságnak oly szervezése, mely az ügyvédi elemnek a többséget'és a döntést biztositsa. *