Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 19. szám - A telekkönyvi gyakorlatból
— 148 — lyesen szólal fel a jogakadémiák ellen: — de a másik két kérdésben élesebban foglal állást: » Az igazság nem rima, mely magát pillanatokra előadja, mond Schopenhauer: életet követel. A politikában rokkant vagy gseftekbe merült jellem, kinél az oktatás mellékes és túlnyomóan keresetkérdés, nem lehet az ifjúság tudományos mentora s erkölcsi mintája. A reform sarkpontja az incompatibilitás és dijkérdés.« Végül összefoglalja a jogtudománji oktatás jelen kórállapotának föokait, az egyetemi nevelés, tanszabadság, tudományos tanmódszer, észszerű tan- és vizsgarendszer hiányát, és utal orvoslásuk módjára. A szakiskolák eltörlése, a tanári állás méltóságának biztositása és tudós tanerők képezése, következetes bifurkatió, tudományos gyakorlatok, bizonyos tantárgyak és vizsgák elejtése és mások fölvétele képezik az egymást kiegészítő rendszeres reformok azon minimumát, melynek keresztül vitele nélkül komoly javulás nem képzelhető. DelFAdami elég világosan, bár nevek mellőzésével, szól egyetemi jogtanárainkról és azoknak munkásságáról. ítélete igen súlyos, de nem túlzó, legkevésbbé személyeskedő. A szerző általában szakavatott, gondolkodó tájékozott irónak mutatkozik, kinek füzete olvasásra és figyelemre méltó.« — Megjelent: Az igazságügyminiszter által javaslatba hozott szabályok a bünvádijeljárás egyöntetűsége tárgyában. Második kiadás. Eggenberger. 1879. Ara 40 kr. Egy kitűnő képzettségű ügyvédjelült, ki több év óta Budapesten ügyvédi irodában van, alkalmazást keres. Értesítést ad a szerkesztőség. Legközelebbi csődbejelentést határidők : (Má]. 12-től máj. 20-ig). Bachsbaam Adolf aradi tsz. máj. 12. 13. 14. (104). — Balogh R- bpesti ker. s vtsz. máj. 13. 14. 15. (57). — Ifj. Eibiscll Z-igmond sz.-fehérvári tsz. máj. 13. 14. 15. (76). — Schwarzenberg Ignácz n.-kanizsai tsz. máj. 15. 16. 17. (52). — Bácslics G. M. zombori tsz. máj. 15. 16. 17. (88). — Weisí Izsák egri tsz. máj. 15. 16. 17. (97). — Milutinovics Péter fehértemplomi tsz. máj. 17. (64). — Csorba Endre beregszászi tsz. máj. 17. 18. 19. (56). — Nagy Károly debreczeni tsz. máj. 19. 20. 21. (55). — Radicz Czeczillia debreczeni tsz. máj. 19. 20. 21. (71). — Biicbler s Frankfurter bpesti ker. s vtsz máj. 19. 20. 21. (72). — Berger Henrich kaposvári tsz. máj. 19. 20. 21. (76). — Rosner Ede komáromi tsz. máj. 19. 20. 21. (-2). Kivonat a „Budapesti Közlönyből. Rövidítések: bh. = benyújtási batáridő és bejelentés batáridő ; vh. = végrehajtó; i. — ideiglenes; t. = tömeggondnok ; p. = perügyelő. A birdetmények elején vagy végén levő számok a „Bpesti Közlöny- azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A budapesti Ügyvédi kamara részérül ezennel közhírré tétetik, miszerint Borzsák Sándor (1. Monoron), Hegedűs Károly (lak. IV. Lipót-ut"za 38. sz ), ifj. Dr. Kőnek Sándor (lak. VIII. Üllői ut 2. sz.) és dr. Szirmát" Manó (lak. VIII. Károlykörut 15. sz.) ügyvédek a kamara lajstromába folytatólag fölvétettek. Aszegedi ügyvédi kamara részérül közhírré tétetik, hogy baczoni Baló Sámuel makói ügyvéd, a kamara lajstromába folytatólag fölvétetett. A kassai ügyvédi kamara részérül ezennel közhírré tétetik, hogy Benigny Sándor kissai lakos ügyvéd, városi Il.-od alkapitánynyá megválasztatása folytán, a kamara lajs'romából kitörültetett; ellenben Glós: Károly kassai lakos ügyvéd, a debreczeni ügyvédi kamara területéről történt átköltözése folytán, abba folytatólag fölvétetett. A balassa-gyarmati ügyédi kamara részéről közzététetik, hogy Hanke Leo b.-gyarmati ügyvéd, elhalálozás folytán, az ügyvédi lajstromból kitörültetett; irodája részére Braidsver Alajos b.-gyarmati ügyvéd rendeltetett ki gondnokul. A pécsi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Keller Antal tamási ügyvéd, súlyos és huzamos betegsége folytán, az ügyvédség gyakorlatától ideiglenesen fölfüggesztetett, s irodája gondnokául Bobits Antal tamási ügyvéd kineveztetett. Csődök: Engel Testvérek györ-szigeti füszerker. czég ellen győri tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jun. 16. 17. 18.; p. Illyés Béla, i. t. Kis Ferencz ; végi. t. s csődválasztm. választása jun. 19. (103). — Bncbsbaum Adolf aradi ker. ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 12. 13. 14.; i. t. Szalay Károly, p. Vörös Vidor (104). — Goldstc n Hermann aradi ker. ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jul. 24. 25. 26. ; i. t. és p. Sorbán István (104). — Alczuer Mihály n.-szt.lászlói szövet- és vegyesáru ker. e. erzsébetv. tsz. által ; bh. jun. 10.; i. t. és p. Sustai Miklós, helyettese Grosz Albert; tárgyalási nap jun. 20.(105). — R'chnitzer Ignácz z.-egerszegi szappanos-me9ter ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jun. 17. 18. 19.; p. és i. t. Boschán Gyula ; végi. t. s csődválasztm. választása jun. 19. (105). — Néh. Gáthy Albert beregszászi volt lakos hagyaték a ellene tsz. átlal ; bh. s hitelezők összejöv. jun. 23. 24. 25. ; p. és i. t. Gáthy József; végi. t. s csődválasztm. választása jun. 25. (105). Csödmegszüntetések : Szabó Lajos apahidi lakos ellen kolozsvári tsz. által; az összes csőd hitelezők beleegyezése folytán (102). — Lemberger Lipót pozsonyi bej. rőfös-ker. ellen e tsz. által; a jelentkezett összes csődhitelezők elállása folytán (103). — Goldinann Sámuel ellen m.-vásárhelyi tsz. által; a hitelezők beleegyezése folytán (104).— Ransburg Adolf kolozsvári bej. ker. ellen e tsz. által (10 ) — Wrehovszky Rezső soproni bej. ker. ellen e tsz. által; a hitelezők beleegyezése folytán (105). Pályázatok : Bpesti kir. tsznél aljegyző ; bh. máj. 30. e tsz. elnökéhez (100). — Szt.-gotthardi jbsgnál aljegyző ; bh. máj. 30. szombathelyi tsz. elnökéhez (100).— N.-kanizsai tsznél tszéki bíró ; bh. máj. 30. e tsz. elnökéhez (100). — Liptóujvári jbsgnál bir. végrébajtó ; bh. máj. 30. rózsahegyi tsz. elnökéhez (100). — Szegedi tsznél II. oszt. jegyző; bh. máj. 30. makói tsz. elnökéhez (100). — Pancsovai jbsgnál írnok ; bh. máj. 31. pancsovai tsz. elnökéhez (10 5). — N.-becskereki tsznél írnok ; bh. jun. 3. e tsz. elnökéhez (103). — Dévai közp. jbsgnál aljárásbiró ; bh. máj. 31. dévai tsz. elnökéhez (104). — Kolozsvári tsznél II. oszt. segédtkkwezetö; bh. jun. 4. e tsz. elnökéhez (104). — Kecskeméti tsznél írnok; bh. jun. 1. e tsz. elnökéhez 104). — K.-szt.-miklósi jbsgnál irnok ; bh. jun. 8. kecskeméti tsz. elnökéhez (105). Igénykereseti felhívások : (100. sz.) Bejelentési h. i. máj. 10.— Ifj. Harsányi Istvántól Kronfeld Jakab j*v. 670 ft Dombrádon ; Oláh Gy. vh. KisVárdán. — Thnranszky Istvántól Gallik Géza s tsai jav. Királyhelmeczen ; Évva K. vh. — Br. Huszár Károlyné szül. gr. Nemes Annától Weiszfeiler Hermán, Adler Eoza s Taub Dávid jav. Kolozsvárott; Piger J. vh. — Krausz Gusztáv s Krausz Linától Hahn Jakab jav. 278 ft Sz.-Fehérváron ; Ivánszky J. vh. — Keppert Mihály tói Latzkó Adolf jav. 823 ft Galántán ; HIászny M. vh. Bejelentési h. i. máj. 17. — Lemberger Manótól a lugosi kincst. urad* jav. 5500 ft Lúgoson; Kermpotics E. vh. — Ifj. Lieber Mátyástól Fürst Izrael jav. 506 ft Vörösvár-községben; Marich F. vh. pestvid jbssg. — Periflaszter Mór s nejétől Lázár István jav. 1000 ft Orosházán ; Jakabffy F. vh. — Özv. Friedlander Jakabnétól özv. Nagel Jakabné jav. 352 ft Miskolczon ; Csesznok J. vh. — <íuM Frigyes s nejétől Amberger Ephraim s tsai jav. 363 ft Segesváron ; Lang F. vh. — Notli Boroktól gr. Vay Ádám jav. 15G0 ft Petneházán; Oláh Gy. vh. Kis-Várdán. — Glückman Ábrahám s nejétől Klein József s fiai jav. 1522 ft Doboson ; Oláh Gy. vh. Kis-Várdán. — Ácsai Fercncztől Ferenczy Dénes jav. 343 ft Alsó-Németin Benkő J. vh. Ócsán. — Szakái János s tsaitól Gold Mór s fiai jav. 2365 ft Ó-Telekben ; Uhrmann A vh. Módoson. — Petrovits Ferencz s Rózsa Teréziától Fliegler Terézia jav. 400 ft Bunapentelén ; Kreskay P. vh. Adonyban. — Popovits Dusántól Fischer Adolf jav. 445 ft Kanakban ; Persich F. vh. Módoson. — Herdy Antal s nejétől özv. Sommer Antalné jav. 1862 ft B.-Gyarmaton ; Gráber K. vh. — Steinicz Samutól a lugosi kincst. urad. jav. 562 ft Kurtya községben ; Weinzierl M. vh. Facseten. — Petscbinka Vilmostól Tóth Ferencz jav. 9u0 ft Temesvárott ; Gyertyánffy B. vh. — Jobbágy István s nejétől Ferenczy Dénes jav. 660 ft Alsó-Némedin; Benkő J. vh. Ódán. — Uirscli Róberttől Barhó Ferencz s fia jav. 11500 ft Szolnokon ; Károlyi L. vh. — S/.entiványi Konrádné s tsaitól Strejzinger Lipót jav. 500 ftMohorán; Gráber K. vh. B.-Gyarmaton. — Ziegler Károlytól Schlesinger Mór jav. 724 ft Mohácson; Fekete Gy vh — Ifj. Hegyi István s Kalas Juliannától Kiszely Pál jav. 454 ft Kassán. (101. sz.) Bejelentési b. i. máj. 11. — Haile Vilmos s Cecilietől Grüner Henrik jav. 366 ft Verseczen; Perisits M. vh. — Diamant Adolftól Fürst Jakab jav. 648 ft Monoron ; Deli A. vh. Bejelentési h. i. máj. IS. — Adler Józseftől Auman Ádám jav. 395 ft Ráksiban ; Beksits L vh. Igaion. — Bilim Samutól Szikszai József jav. 320 ft Szatmár-Németiben ; Kovách B. vh. Szatmáron. — Frank József, Frank Péter s Frank Jánostól özv. Frank újból férj. Hirsch Magdolna jav. 490 ft Orczifalva községben Kiss F. vh. Vingán. — Brükler József s Zoller Annától Schvitzer Joachim jav. 5 47 ft Nagy-Maroson ; Stéger B. vh. V.-Mikolán. (102. sz.) Bejelentési h. i. máj. 12. — Regdon András s tsaitól a zentai takpzt.jav. 1420 ft Zentán ; Braun S. vh. — Fiedler Ferencz s Fiedler Dénestől Baruch Albert s Holzstein Sámuel jav. 3074 ft Gy.-Fehérvárott; Csia L. vh. — Friedl Lipót s Lipovnicky Is vántól Potenezsár József jav. 2476 ft Gödöllőn; Szaák J. vh. Bejelentési h. i. máj. 19. — Miavecz András s nejétől özv. Miavecz Andrásné jav. Rozsnyón ; Szobonya J. vh. — Kk. Steían Tamás, Péter. József, Mátyás s Ferencztől özv. Stefán Margit jav 400 ft Zsombolyán ; Horvá'h L. vh. — Hammersclimidt C.-töl Posner Károly Lajos jsv. 416 ft Verseczen ; Perisits M. vh. — Löv Mayertől Konrád László jav. 5162 ft Érkeserüben ; Ruttkay A. vh. Székelyhidon. — Gr. Bethlen Mikó Rózától L. B. Cassir jav. 470 ft Debreczenben ; Váradi vh. (1 3. sz.) Bejelentési h. i. máj. H. — Leitncr Ignácztól Weiszhausz Móricz jav. Sámsonban ; Mészáros L. vh Debreczenben. — Szentiványi Páltól a. késmárki takpzt. jav. 763 ft L.-Szt.-Míklóson ; Akay A. vh. — Kuttn J. Arthurtól Fischer Ignácz jav. 450 ft Újvidéken ; Högyészi J. vh. — Hevessy Kálmántól özv. Radely Mihályné s Lővy Ede jav. 692 ft Foszobán ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Fleischer Márkustól Goldstein Mór 8 Rosenthál Vilmos jav. 6780 ft Putnokon ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Rácz Bertalantól Nyomárkay Paulin jav. S.-A.Ujhelyen ; Olchváry B. vh. — Klein Lipóttól az egyesitett Lúgos stb. takpzt. jav. 324 ft N.-Lugoson ; Schiszler V. vh. — Ercsey Zsigmondtól Parlagi Károly jav. N.-Váradon; Selmeczy I. vh. Bejelentési li. i. máj. 21. — Cray Miklóstól Friedman Lajos s az adriai bizt. társulat foügynöksége jav. 800 ft Kércs községben ; Deésy I. vh. Nyírbátorban. — Id. Deme András s tsaitól Strohl Sámuel ja^. 455 ft Kis-Peleske községben ; Décse K. vh. Szatmáron . — Id. Crbáll Pál s fiától Engelmann Jónái jav. 1121 ft Adán . Braun S. vh. Zentán. — Riclltzeit Reginától Klein Emánuel jav. 557 ft Ungváron ;. Boros J. vh. — Nóvák Károlytól a szigeti takpzt. jav. 408 ft Urmezön ; Iluiczky S. vh. Técsőn. — Ország Sándortól Tettey Nándor jav. 63 7 ft Bpesten ; Csiszér J. vh. V. ker. jbsg. — Vogel Károlytól Draskóczy János jav. Körmöczbányán ; Kollmann F. vh. — Majlender Leopoldtól a bécsi »Allgemeine Depositenbank* jav. 440 fr. Gutor'földén ; Nemes S. vh. Z.-Egerszegen. — Keszthelyi Józseftől Cserba István jav. 800 ft Baján ; Radány Gy. vh. — Föld váry Árpád mint néh. br. Baldácsy Antal örököse s jogutódától Fazekas Károlyné Stéter Amália s Fazekas Gedeon jav. 12489 ft Abád Szalókon; Komjáthy I. vh. — Özv. Petlló Sándorné, Barta Imre s Farkas Ferencztől a nyiregyliázi ipar- s keresk. bank jav. 1011 ft Nyíregyházán ; Horváth M. vh. — Boc-kó Károlytól Hets Ödön 10000 ft Csabacsüdon ; Sonnenfeld S. vh Szarvason. — Slililesingcr Lipóttól Rácz Gyula jav. 1200 ft Lepsényben ; Boday vh. Enyingen — Komoróczy Miklóstól Seltenhofer Fisyes jav. 606 ft Dengelcgen ; Ági vh. N.-Károlyban. — Mátyns Károlytól Magyar János jav. 950 ft T.-Szalókon ; Komjáthy J. vh. Abád-Szalókon. (101. sz.) Bejelentési ll. i. máj. 15. — Veszély Károlytól Méra János s többek j-»v. 1580 ft Kolozsvárott; Piger J. vh. — Scblauch Vendelítitül Medek Mátyás s Mayer Ferencz jav. 1304 ft Aradon ; Barlanghy L. vh. — Magyar Istvántól id. Borzi András jav. 500 ft Méhiben ; Vannay D. vh.Tornallyán. — Tedesco L -B.-től Pollák Ignácz jav. 857 ft Aradon ; Erdélyi D. vh. — Pásztor Elek s Bek Máriától V. Paulovits jav. 742 ft Kun-Szt.-Miklóson ; Boros K. vh. Bejelentési h. i. máj. 22. — Sántha Istvántól Adler N. János jav. 932 ft Szegszárdon ; Laskó Gy. vh. — Iregll nagyközségtől Goldberger J. Mór jav. 1250ft Iregh községben ; Borsitzky J. vh. Tamásiban. — Baumgarteu szül. Berczeller Eleonórától Veisz Simon jav. 1072 ír B.-Gyarmaton ; Rákóczy F. vh. — Faita Páltól kk. Faita Antal jav. 1490 ft Bpesten ; Péczely J. vh. e. f. kir. tsz. — Jakabfalvay Mndaras«y Annától Körlvélyesy Aladár s tsai jav. Karancsberényben ; losonczi jbsg. HIRDETÉS. Az Atlienaeuiii könyvkiadó-liiviiíalában Budapesten, barátok-tere, (Athenaeum-épület) s általa minden hiteles könyvárusnál kapható : Döntvények gyűjteménye. A. magyar kir. Curia semmitőszéki és legfőbb itélőszéki osztályainak az 1878. évben hozott elvi jelentőségű határozatai. Szerkeszti többek közreműködésével JDx. ^asrer László, ügyvéd, egyetemi magántanár, a „Magyar Themis" szerkeszlSje, az ügyvédi viz--ga és a jogtudományi államvizsg. bizottság tagja. Cj folyam. - Hatodik kötet. - Ára 1 Irt 50 kr. Nyomatott az >Athenaeum« irod. és nyomd. r. társ. nyomdájában.