Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 19. szám - A telekkönyvi gyakorlatból

— 146 — fenálló szabályok szerint a fizetési meghagyás iránti kérvény lenne a közjegyző által saját személyi bíróságánál benyújtandó. Miután pedig a »birói dijak« kifejezés alatt az 1874-iki közjegyzői törvény nem értbetett egyebet, mint a törvényszéki és járásbirósági birák illetményeit, s ezek behajtása csak az illető törvényszék és járásbíróság által történhetik, a közjegyző személyi bírósága sem lehet más ezen dijakra, mint a járásbíróság. Ily csekély összegért tehát báromféle bíróság előtt kell a közjegyzőnek háromféle eljárást folyamatba tenni. Az a kérdés már most, raiképen lehetne ezen segíteni ? A birói illetőségre nézve általános szabályul kimondandó lenne az, hogy a közjegyzői dijak behajtása a közjegyző székhelyén lévő járásbíróság utján eszközlendö. S ezen illetőségi szabály alól csak azon egy esetben kellene kivételt tenni, midőn a dijak birói vagy gyámhatósági megbízásból eredt munkálatokért járnak, a mely esetben a dijak i behajtására nézve a megbízó bíróság vagy gyámhatóság tekintendő illetékesnek. S akár a járásbíróság, akár a megbízó hatóság utján történik a | dijak behajtása, ugyanazon eljárási szabályokat kellene e tárgyban megállapítani. Nem látom ugyanis indokolva azon különbséget, mely a javaslat szerint a közjegyzői ügyletekért és a magánmegbizásokért járó dijak behajtására nézve létrehozatni czéloztatik. A közjegyzői dijak behajtásánál nem az ügyek természetére, de a közjegyző kiváló állására s személyére való tekintetből nyújtatnak némi kedvezmények. S ezen kedvezmények nem vonhatók meg a közjegyzőtől még olyan ügyletekre nézve sem, a melyeknek dijait a törvény számszerűleg meg nem határozza. Mert hiszen a bíróság nincs jogosítva a szorosan vett közjegyzői ügyletekre nézve megállapított tarifa alapján követelt dijak felülvizsgálatába bocsátkozni akkor, midőn a közjegyző kérvényt ad be a fizetési meghagyás kibocsátása iránt; s a dijak megállapításának kérdésébe csak akkor bocsátkozhatik bele, ha a fél a közjegyzői törvény 206. §-a szerint a fizetési meghagyási végzés vételétől számított 8 nap alatt kifogást tesz a közjegyződij felszámítása ellen; s a fizetési meghagyást a bíróságnak a közjegyző kérelme szerint kell kibocsátani még akkor is, ha a közjegyző a tarifa tételeit netalán nem helyesen alkalmazta volna, — hivatalból csak a birói megbízási ügyekben járó dijakat vizsgálhatja meg a megállapítás előtt. így állván a dolog, a magánmegbizásokból eredő dijakra nézve is meg kellene adüi a közjegyző részére azon könnyebbséget, hogy ne legyen kénytelen egy hosszas, fáradságos peres eljárást végig vinni, hanem ezek iránt is a fizetési meghagyás a közjegyző kérelmére azon- I nal kibocsáttatnék. A félnek különben is megmarad azon joga, hogy a fizetési meghagyás vétele után s a végrehajtás elrendelése előtt kifogást tehet a felszámítás ellen, s ez esetben a biró a felek kihallgatása után érdemileg határoz a dijak nagyságára nézve; ennél több jogot 1 pedig a peres eljárás sem adna a félnek, s a közjegyzőre nézve ez mégis | sokkal hátrányosabb volna. Egyébiránt a közjegyzői dijak behajtása iránti eljárásnak egyöntetű szabályozása szükséges volna azon okból is, mert a közjegyzői törvény 202. §-a, mely szerint a közjegyzői dijak »végrehajtás utján ugyanazon szabályok szerint hajtatnak be, mint a birói dijak«, sokat mond ugyan, de a gyakorlatban keveset ér. Mert egyrészt nem vagyunk egészen tisztában az iránt sem, hogy miként hajtatnak be a birói dijak. Ez eddigelé sem törvény, sem rendelet utján nem lett részletesen szabályozva; másrészt sajnosán értesültünk nem régen arról, hogy a közjegyzői dijak végrehajtás utján mégsem azon szabályok szerint hajtatnak be, mint a birói dijak, mert a birói dijak behajtásához a birósági irodai átalányból szoktak az előlegek utalványoztatni, a közjegyzői dijak behajtására nézve pedig ezen előlegezés megtagadtatott. Nem bocsátkozom annak vitatásába e helyen, vajon czélszerü és méltányos-e ezen intézkedés. Csupán azt kívánom constatálni, hogy a közjegyzői törvény 202. §-ában felállított elvtől a gyakorlatban már eddig is lényeges eltérés történt. De a közjegyzői dijak behajtásának szabályozása csak oly módon eszközölhető helyesen, ha a közjegyzői törvénynek a közjegyzői dijakról szóló XVIII-ik fejezete egészeu hatályon kívül léptettetik s újonnan szerkesztetik. Minek szükségét az előadottakon kivül még különösen két körülmény indokolja. a) A perrendtartás 446. §-a intézkedik ugyan az előnyös tételek iránt, s kimondja azt is, hogy azon végrehajtatónak, ki az árverést foganatosította, foglalási és árverési összes költsége előnyös tételt képez; azonban nem részesiti ezen kedvezményben a hagyatéki eljárás folytán szükségessé vált önkénytes árveréseknél a közjegyzői hagyatéki dijakat. Már pedig önkénytes árveréseknél a leltározás, becslés, az árverési feltételeknek tárgyalás utján történt megállapítása s a közjegyzőnek e tárgybani idézései s átiratai a foglalást s az árverési kérvényt helyettesitik, s igy az ezen eljárás folytán felmerülendő költségek a prts 446. §. a) pontjában felsorolt költségekkel tökéletesen egyenrangúaknak tekintendők s egyenlő sorsban részesitendők. S bár némely telekkönyvi hatóság a hasonszerüség elvénél fogva a közjegyzőnek azon hagyatéki dijait, melyek önkénytes árverés alá kerülő ingatlanokra nézve felmerültek, az előnyös tételek közé sorozza, e kérdésnek mindamellett törvény általi szabályozása szükséges volna. h) Az ügyvédi rendtartás 60. §-a azon nevezetes előnyt biztosítja az ügyvédi dijak számára, hogy azok, a mennyiben függőben lévő vagy legfeljebb egy év előtt befejezett perekből merültek fel, vagy bár régibb perekből is, de melyek iránt a csődnyitást megelőző három év előtt valamely bíróságnál a kereset megindittatott, az általános csődtömeg II. osztályába sorozandók; az ügyvédi kar ezen intézkedés által biztosítva van az iránt, hogy dijait még csőd esetében is megkaphatja. S jóllehet a közjegyzői dijak a csődtömeg irányában azonos természetűek az ügyvédi dijakkal, a közjegyzői törvényből ezen intézkedés kimaradt. Nem szólok itt azon közjegyzői dijakról, melyek csődtömegek leltározása vagy árverésénél merülnek fel, mert ezek, mint a csődtömeg rendezésére vonatkozó költségek, a csődtörvény által az első osztályba soroztatnuk s legelső sorban kie'égittetnek, hanem értem itt azon dijakat, melyek a közjegyzőt a vagyonbukott részére a csődöt megelőzőleg felvett ügyletek s teljesített magán megbízások folytán illetik^ Ha ezek a vagyonbukott által a csőd kiütése előtt ki nem fizettetnek, csak a csődtömeg negyedik osztályában a közönséges adóslevél k és a rendszerint kielégittetlenül maradó könyvkivonati tartozásokkal egy sorban nyerhetnek kielégítést. Ezen visszás állapot megszüntetése szintén a közjegyzői dijak tárgyában alkotandó törvény által lenne eszközlendö. Kívánom, hogy az ez iránt benyújtott törvényjavaslat az általam jelzett irányban módosítva s kiegészítve mielőbb törvényerőre emeltessék s általa a magyar közjegyzőség ujabb lendületet s fenállhatására nézve ujabb biztosítékot nyerjen. Dr. Markó Sándor, kir. közjegyző. Síx telekkönyvi gyakorlatból. A telekkönyvi rende'et 104. §-ában, midőn a perfeljegyzésről intézkedik, a feljegyzés e neméről mint »a per folyamatban létének feljegyzéséről* szól, s legvalószínűbben e kifejezés szószerinti magyarázásának eredményéül lehet tulajdonítani aztán a perfeljegyzések elrendelésénél ujabban lábra kapott azon gyakorlatot, hogy a bíróságok »a per folyamatban léte« alatt valamely kereset azon állapotát értve, hogy annak folyamatba tételéhez már a bíróság is hozzájárult, a perfeljegyzést csak oly felzet felmutatása alapján rendelik el, a mely máiidéző végzéssel is el van látva. E gyakorlatot telekkönyvi íróink közül már Zlinszky Imre is fölemlíti (telekkönyvi rendtartása 1877-iki kiadás 253. lapján), a nélkül azonban, hogy az iránt bármiféle véleményt nvilvánitana. De ezen gyakorlat ellen, mig azt a telekkönyvi rendelet idézett szakaszának kifejezése igen kevéssé indokolja, másfelől a telekkönyvi intézmény természetéből kiindulva, igen lényeges kifogást lehet emelni. A telekkönyvi rendelet intézkedését tekintve, teljesen jogosultnak látszik azon föltevés, hogy ezen rendelet készítői, midőn a per folyamatban lételének feljegyzéséről rendelkeztek, azon kifejezéssel hogy »a per folyamatban van«, épenséggel nem akartak többet monl dani azon másik kifejezésnél, hogy »a per megiudittatotU, s e két kifejezés jelentése gyakorlatilag véve csakugyan teljesen egyre, oda üt ki, hogy egy per, midőn a kereset benyujtatott, épen ugy megindult, — s ekkép folyamatban is van, — mint akkor, midőn a kereset idéző végzéssel is elláttatott. De ha talán olyféle okoskodás, hogy egy per folyamatban lételéhez meginditásán kivül legalább még egy további lépés is szükséges, a szóbanforgó gyakorlatot a telekkvi rendelet szószerinti értelmezése szerint némileg igazolhatná is, semmikép sem igazolható az a telekkönyvi intézmény természete, alapelvei szerint. A szóban forgó gyakorlat szerint mindennap előfordulhat azon eset, hogy valaki bizonyos nyilvánkönyvi jog iránt a birtokbirósághoz keresetet nyújt be; miután azonban az idéző végzés kiadásáig természetszerűen napok, sőt legtöbbször hetek telnek el, mire a fél a tekkönyvi hatósághoz perfeljegyzési kérvényét az idéző végzéssel ellátott kereseti felzet kapcsán beadhatja, akkorra a kereset benyújtása óta lefolyt időközben az érde-