Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 18. szám - Ovás a vagyonbukottnál. 1. [r.]

- 136 Czélszerüségi eseteket felhozhatni és a törvények szelleméből s egybevetéséből következtethetni ugyan arra, hogy az elfogadó csődje esetén a bemutatás és az óvás felvétele felesleges; azonban a törvény kényszerítő jellege az utilitási törekvéseknek útjában áll. És a mi a casuisticus alkalmazást és példák általi illustrátiót illeti, szolgálhatunk az elfogadó elleni csőd esetén való bemutatás és óvás szükségességére nézve legalább is oly fontos példákkal pro, mint contra. Czikkiró ur a váltónak a bukott elfogadónál, illetve a csődtömeg gondnokánál való sikeres bemutatását jogilag lehetetlennek s ennélfogva azt az óvással együtt feleslegesnek tartja. Ez ellenében szem előtt tartjuk azon esetet, a midőn a váltóbiriokos az elfogadótól kézi zálogot nyert. Nem kötelessége-e a váltóbirtokosnak a váltót bemutatni (tegyük, hogy telepitett váltó), és viszont a tömeggondnoknak a váltót a zálog átvéte'.e ellenében, (mely a váltóösszegnél nagyobb értékű lehet,) kifizetni ? És mással igazolja a váltóhitelező a bemutatást, mint az óváslevéllel ? Hol van itt csak a naturális ratio ? Ha pedig a vagyonbukott elfogadványának kifizetése in concreto jogilag nem lehetetlen, akkor a bemutatás és óvás in abstracto már nem felesleges, hanem jogilag igazolt és szükséges is. Továbbá annak illustrálására, hogy az óvás az előzök elleni visszkereset fentartasára szükséges, még pár példát koczkáztatunk. A váltó nincs telepítve, de az elűzök külföldön laknak. A csőd csak annyiban és azon területre nézve köztudomású tény, araennyiben és a melyre nézve az törvényszerűen kihirdettetett. Belföldi ellen azonban csőd külföldön (ide a monarchia másik felét nem értve) közhírré nem tétethetik. A külföldi előzök tehát nem tar- \ toznak tudni, hogy a belföldi elfogadó ellen csőd rendeltetett el. Hogy lehetne itt az óvástól eltekinteni ? Igaz ugyan, hogy a csődöt rendelő ítélet is bizonyítási eszköz, de csak a nem-fizetési okra lehetne az; ama czikksorozatban pedig az állíttatott, hogy fizetés hiánya miatt nem az ok, hanem oz okozat, a nem-fizetés ténye, igazolandó. (Tulajdonképen az ok is. mely az óvatolandó válaszában, illetve fel nem találbatása által kifejezést nyer. Vtk. 99. §. 3. p.) Tehát mégis helyesebb lesz a külföldiek elleni visszkereset érvényesítésénél az óváslevelet producálni, és nem a csődöt rendelő Ítéletet. Azon vélekedés pedig, hogy a váltóbíróság óváslevél csatolása nélkül a keresetet az előzőkellen elfogadja, és akár csak tárgyalást rendelne, — optimisticus felfogás, egyúttal tévedés. Egyébként legyen szabad a helyütt azt is megjegyezni, hogy a megkülönböztetés piaczi és telepitett váltó között in genere — nem találó: hanem van telepitett és nem telepitett, továbbá van piaczi és 1 »távolsági« váltó (Distanzwechsel). — Vagy : piaczi váltó elfogadója jutott csődbe. Az összes alaki ünnepélyességek elmulasztatnak. A váltóhitelező az előzök ellen biztosítási visszkeresetet sem indított, hanem perli a váltót a praejudicialis három hónapon belül, de mégis a bejelentési határidő után, az előzök ellen. Hol maradnak a forgatóknak a vtk. 51. §-ában biztosított visszkereseti igényei az elfogadó ellen, minekutána a váltóbirtokos csődbejetentéssel nem élt, azzal élni nem is tartozott: de egyúttal az óvás elmulasztása által az előzőknek arról, hogy kinek fizessenek, tudomásuk nem lehetett? Számtalan példa hozható fel, azonban sem a fentiek, sem az ellenkező irányúak mindössze nem fognak jogszabályt alkotni, legkevésbbé olyat, mely a váltótörvénykönyv 41. §-át lerontani képes lenne. Sem óvás-elengedés, sem utóforgatmány, — mely intézményt illetőleg örvendetes tudomásul veszszük, hogy nálunk nem dívik, — sem pedig a moratórium nem képeznek analogont arra nézve, hogy az elfogadó csődje esetén az óvás az előzők elleni visszkereset fentartása végett törvényünk szelleme szerint felesleges lenne. Az óvás jogi természetéből nem lehet kimagyarázni, miszerint a fejtegetés tárgyát képező esetben az óvás mellőzhető lenne. Ez utóbbinak jogi természeténél még alantabb kellvén foglalkoznunk, itt csak constatálni kívánjuk, hogy az »Ovás és váltói szigor« czimü dolgozat az óvás jogi természetét félreismerte. Az óvás t. i. semminek sem feltétele, legalább nem jogi értelemben, sem felfüggesztő, sem feloldó feltétel, mely pendet, existit vagy deficit. Mert feltételes váltókötelezettség nem is létezik; megszorításhoz lehet kötve (vtk. 21. és 22. §§.), ez azonban nem feltétel; azért a megszorítás folytán fenmaradó kötelezés ép oly feltétlen és önálló, mint bármely más váltói kötelezettség. Azon kitétel tehát, hogy »pendente conditione az előző kötelezettsége nem létezik«, nem állja meg a bírálatot. — Az óvás jogi természete fent kifejtett czéljából folyólag abban áll, hogy ugy a váltóbirtokos, mint az előzők jogai egyaránt megóvassanak, s ezen elvvel legszorosabb kapcsolatban az óvás törvényes feltevése (gesetzliche Voraussetzung) és kelléke az előzők elleni visszkereset érvényesítésének. Mint ilyen törvényesen bevett kelléken az elfogadó csődjének ténye mit sem változtat, már azért sem, mert egyrészt ama kellék kipótolhatlan, és másrészt az előzők kötelezése az elfogadóétól önálló. Nincs tehát ok arra, hogy az elfogadó csődje e»etén a fizetés hiánya miatti óvás az előzők irányábm mellőztessék. így áll a dolog <le lege lata és a váltójog sarkelvei szerint. A kérdés második részéről szabadjon egy befejező czikkben értekeznünk. Jogirodalom. Dos Recht des Commissionshandels. Irta Dr. Griinhut rend. nyilv. jogtanár a bécsi egyetemen. Hülder. 1H7ÍK Ezenlegközelebbmegjelentraonographiának »Das Selbstcontrahirung8recht des Einkaufs- und Verkaufscommissionárs* czimzett szakasza kiválóan széles és tárgyát minden irányban kimerítő, valamennyi bonyodalmában megfejteni törekvő keretben foglalkozik a bizományosnak a bizományi ügy. létbe való közvetlen belépési jogával, a bizományi ügyletnek eme egyik legfontosabb, mondhatni életkérdését képező, de egyúttal nehezebbnél nehezebb elméleti és gyakorlati problémákat érintő, különösen pedig a constructiv jogtudománynak csaknem megfejthetlen szövevényeket elébe gördítő tanával. Jelesül a következő kérdések medrében haladnak a szakasz fejtegetései. Áll-e jogában a bizományosnak a bizományi ügyletbe való közvetlen belépés, a másik szei ződő fél, illetve a harmadik személy, az extraneus szerepének magára vállalása ? Van-e ugyanis joga arra, hogy a bizományilag megveendő árukat eladóként közvetlenül maga szolgáltathassa, a bizományilag eladandó árukat pedig vevőként közvetlenül maga megtarthassa? Ha igen: vezethető-e vissza a közvetlen belépés ezen joga általános jogelvekre ; összhangzásba hozható-e nevezetesen a bizománynak, mint a magánjogi mandátum egyik forgalmi alakulatának, a közvetett képviselet categoriájának természetével ? Ha pedig általános magánjogi igazságokkal összeférhetlennek bizonyul, fogalmi és jogrendszeri indokoltsággal nem bir: mily gyakorlati és czélszerüségi szempontok harczolnak mégis a belépés joga mellett ? Kivánja-c és mi okból kívánja mindazáltal a forgalom, hogy a bizalmi állás, az idegen ügyek kötelességszerű gondozása, a bizományi bona fides, a csábitó önérdek által való legyőzetés veszélyének kitétessék ? Mily cautelaris feltételekhez kötött, illetve kötendő a közvetlen belép hetés, a bizományosnak ezen »contra rationem juris«-szerü. felette discretionarius jogosítványa? Kivánja-e a kereskedelmi forgalom, a bizományi üzlet élénksége, és jelesül megtürné-e biztonságának érdeke, hogy közvetlenül beléphessen a bizományos az ügyletbe, bármely, tehát a tőzsdei vagy piaczi árral nem bíró áruk, váltók vagy értékpapírok vétele vagy eladása képezze is abizomány tárgyát? Avagy csak az esetleg hiányzó bizománybeli árlimitumot helyettesítő tőzsdei vagy piaczi árral biró árukra kell, hogy szorittassék a veszélyes jog ? Mikor és hol jegyzett tőzsdei vagy piaczi áriegyen irányadó? Szabad, illetve szabadjon-e a mérvadó tőzsdei vagy piaczi ár határát túllépni? Kizárhassa-e a belépést a megbizó máskénti rendelkezésével ? Feltételeztessék-e végre, hogy az ügyletbe belépni akaró bizományos belépésekor már birtokában legyen a szolgáltatandó áruknak ? Avagy beléphessen-e akkor is, ha azokat e végből elébb még csak megszereznie kell? A belépés e jogára való tekintettel mily természetűnek niutatko7Ík a bizomány ? Mily jogi categoria alá esik a bizomány végrehajtásának kétféle lehetősége, a teljesítés módozatainak különfélesége ? Mily viszonyban állnak a bizomány teljesítésének módozatai egymáshoz, a bizománynak harmadik személyekkeli szerződés által való végrehajtása, annak a bizományos közvetlen belépése által való végrehajtásához? Melyik teljesítési módozatra van joga a megbízónak, melyikre joga. melyikre kötelessége a bizományosnak? A végrehajtási lehetőségek melyike van in obligatione, melyike csak in solutione? Az in obligatione lévő teljesítési módozat lehetetlenné válta felszabaditja-e a bizományost az in solutione lévő másik teljesíthető módozat alól is? Avagy ha lehetetlenné válik a bizománynak egy harmadik személylyel való szerződés általi teljesítése, kötelezhető-e a bizományos a közvetlen belépésre? Mennyiben szorítja meg a rendes kereskedő gondosságával való eljárás kötelessége a facultas alternatíva szabadságát ? A rendes kereskedő gondosságával való eljárás kötelessége ellen eszközölt közvetlen belépés feljogositja-e a megbízót az ilyetén ügylet el nem fogadására, avagy csak kártérítésre kötelezi-e a kötelességellenesen eliáró bizományost? A rendes kereskedő gondosságával való eljárás kötelessége ellen nem eszközölt közvetlen belépés állapithat-e meg szintén szavatosságot ? Miként alakulnak a jogviszonyok a bizományos közvetlen belépése folytán? Kiesik-e ugyanis a bizomány a közvetlen belépés következtében a bizományi ügylet keretéből? Átváltozik-e a bizományi ügylet úgynevezett propre-ügyletté ? Kimozdittatik-e nevezetesen a megbizó eddigi megbizói állásából és bevonatik-e szintén közvetlenül az ügyletbe? Közvetlen eladóvá illetve közvetlen vevővé lesz-e? A belépő bizományos jogi állása mily természetet vesz fel ? A propre-ügyletté való állítólagos átalakulás miként hatna a múltra, miként a jövőre? Ex nunc vagy ex tunc számitódnék-e az átváltozás? Feltéve, hogy nem fogadtatik el a propre-ügyletté való átalakulás constructiója, vagyis ha a megbízó a bizományos közvetlen belépése után továbbra is csak megbízónak tekintetik; saját nevében más részére szerződő eladónak, illetve vevőnek és egyúttal saját nevében saját részére szerződő vevőnek, illetve eladónak pedig a bizományos ha tekintetik: a bizományos személyében egyesitett dupla szemé-