Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 16. szám - Törvénytervezet az ügyvédrendtartás tárgyában. 5. [r.]
— 121 kereskedelmi jog alá subsumálta és ennek révén követelte a jelöltektől. De ez nem egészen correct, inert nálunk a csőd nincs a kereskedő osztályra szoritva. Kivánatos volna ennélfogva a csődtörvényt expressis verbis a vizsga s igy a váltóvizsga tárgyai közé is felvenni. 9. A bizottság kijelenti, hogy az ügyvédi vizsga módozataira nézve a törvénynek és szabályrendeletnek idevágó rendelkezései mint czélirányosak ezentúl is fentartandók. A vizsgadíj megállapítása, mert minimalis administrativ intézkedés, nem a törvénybe való. Mai mennyisége nincs helyes arányban a vizsga fontosságával. Oly csekély, hogy a jelöltek apadásánál fogva a vizsgáló bizottság irodai szükségletét sem fedezi, ugy hogy e czimen közel jövőben alighanem az állam segélyét kellend igénybe venni. A bizottság 4 éves fenállása óta a dij kérdésében, bár közel feküdt, nem szólalt fel, mert a törvény egyéb kirívóbb hiányainak orvoslására sem volt idő és mód. De ezúttal felszólittatván, hogy mindenre terjeszkedjék ki, tartózkodás nélkül kijelenti, hogy a dij nem telel meg sem azon osztályok társadalmi állásának, a melyekből a biztosokat törvénynél fogva venni kell, sem pedig azon munkának, a melyet a biztosok tényleg teljesítenek. Figyelmen kívül azt sem lehet hagyni, hogy a jelöltek nem kiskorú tanulók, kik a dij fizetésében szüleik támogatására szorulnának, hanem a dolog természeténél fogva szerző emberek, akik az ügyvédi oklevél elnyerése után nem igen tesznek fél napi munkát azért a dijért, a melyet ma négy órai munkáért a biztos kap. A bizottság ehhez képest kijelenti, hogy a dij mennyisége a mainak duplumára volna emelendő. A vizsga első ismétlése a mai szabályozásában fen volna tartandó. A bizottságnak már több izben kifejtett nézetéhez képest a vizsga további ismétlése, még pedig visszaható erővel meg volna engedendő, legalább egy-egy évi ujabb gyakorlatnak kimutatása után. \ Az ügyvédi oklevél és az eskü mai szabályozásukban fen vol« nának tartandók. Az átmeneti intézkedésekre vonatkozólag a bizottság kijelenti, hogy az alkotandó törvénynek a joggyakorlat időtartamára és az ügyvédjelölt minősítésére vonatkozó határozatai azon ügyvédjelöltekre ne terjedjenek ki, a kik a törvény életbeléptekor a jogi tanfolyamot bevégezték és a joggyakorlatot már megkezdették. Ezzel kapcsolatban az uj törvény életbeléptétől számítandó egy évi határidő volna tűzendő azoknak, a kik a mai törvény 112. §-a alapján ügyvédi vizsgára jelentkezhetnek. Mert a mai törvény életbeléptétől lefolyt időtelengedőnek lehet immáron arra nézve tartani, hogy az e szakasz alá eső jelöltek a nekik engedélyezett enyhébb qualificatió kedvezményével élhettek. És mert nem kivánatos, hogy az ügyvédi kar refugiumot nyújtson azoknak, a kik az elméiéti vizsgák után tán csak azért jelentkeznek oly későn az ügyvédi vizsgára, mert az élet egyéb régióin érvényre emelkedni nem tudnak. Törvénytervezet az ügyvédrendtartás tárgyában. — Készítette a budapesti ügyvédi kamara. — (Folytatás.) V. FEJEZET. Az ügyvédek jogai és kötelességeiről. 45. §. Az ügyvéd jogosítva van az országban létező minden bíróság és hatóság előtt feleket képviselni. Az 1870-ik évi Il-ik tcz. ellenkező rendelkezései hatályon kivül helyeztetnek. A meghatalmazottak vagy közjegyzők általi képviseletre nézve az eziránt rendelkező törvények és szabályok tartatnak fen. 46. §. Aki ügyvédi jogosítvány avagy külön törvény alapján való feljogosittatás nélkül feleket bíróság vagy hatóság előtt dijért képvisel, vagy részükre azokhoz intézett beadványokat szerkeszt, mint zugirász 10—100 frtig terjedhető pénzbirsággal, mely nem fizetés esetén — 5 frtot egy napra számítva — fogságra változtatandó, ismétlés vagy üzletszerű folytatás esetén pedig 3 hónapig terjedhető fogsággal fenyítendő. A jogerőre emelkedett ebbeli ítélet a hivatalos lap hivatalos részében közzéteendő. A zugiiász a fél ellen perrel dijat nem követelhet s a már átvett dijat a fél kérelmére visszaadni tartozik. Ha állami, törvényhatósági vagy községi tisztviselő marasztaltatik el zugiráskodás miatt fegyelmilegis büntetendő. Úgyszintén fegyelmileg is büntetendő azon ügyvéd, a ki nevét a zugirászkodás palástolására felhasználtatja. A zugirászati esetek elbírálása azon járásbíróság hatáskörébe tartozik, melynek területén a zugirász állandó lakása van, vagy ha ez nem tudatik, azon járásbíróságok bármelyikének hatáskörébe, melyeknek területén a zugirászkodás elkövettetett. Az eljárás a fenyitő ügyekre nézve a járásbíróságoknál fenálló szabályok szerint történik. A hatóságok és bíróságok kötelesek a zugiráskodást, mihelyt tudomásukra esett, az illetékes járásbíróságnak feljelenteni. Azonfelül megindítandó az eljárás a kamarai ügyész, magán panaszos vagy királyi ügyész feljelentése folytán. 47. §. Az ügyvéd köteles a megbízó fél kívánságára az átvett iratokról téritvényt, a felvett előlegekről pedig nyugtát adni. Mindezekről jogosítva van az ügyvéd is felétől ellennyugtat, valamint az annak visszaadott iratok és pénzekről elismervényt venni. 48. §. Az ügyvéd köteles a neki felajánlott megbízás el- vagy el nem fogadása iránt késedelem nélkül nyilatkozni. Az ügyvéd a megkereső félnek a képviselet elvállalását a 35. íjban foglalt eset kivételével megtagadhatja és a már elvállalt képviseletet is felmondhatja. A felmondási idő harmincz napot tssz a képviselt fél értesítése napjától kezdve, mely időig az ügyvéd a képviseletet híven vinni és a felet minden joghátrány ellen megóvni köteles. 49. §. A fél az ügyvédtől a képviseletet előleges felmondás nélkül is bármikor elvonhatja. 50. §. A fél halála esetében tartozik az ügyvéd — habár meghatalmazványa az örökösök nevére is szól — azonnal, mihelyt a fél elhalálozása tudomására jut, mind az előtte ismert örökösöket, mind pedig azon bíróságot vagy hatóságot értesíteni, mely előtt az elhunytnak ügye folyamatban van. A megbízó halála esetében köteles az ügyvéd az örökösök további rendelkezéséig mindazon intézkedéseket megtenni, melyek a joghátrányok elkerülésére és a megbízó örökösei érdekeinek fentartására szükségesek; a 48. §-ban emiitett felmondás jogával azonban az örökösök ellenében is élhet. 51. §. Az ügyvéd köteles a felének ügyeire vonatkozó iratok másolatait annak kívánatára és költségére az ügy folyama alatt bármikor kiszolgáltatni; úgyszintén köteles az ügy befejezése vagy a képviselet megszűnte után a félnek ügyiratait eredetiben átadni. Az ügyéd azonban hiteles másolatokat vehet a fél költségére a félnek kiadott mindazon iratokról, melyekre ki nem fizetett költség követelésének igazolása végett szüksége van. Az ügyvéd az általa felvett tényvázlatot, az eredeti meghatalmazványt, a fogalmazványokat, az ügyre vonatkozó hozzá intézett leveleket, saját segédiratait, valamint, az általa a fél érdekében tett fizetésekről szóló igazolványokat nem köteles megbízójának eredetiben kiszolgáltatni; tartozik azonban a fél kívánságára és a költségek előlegezése mellett azokról másolatokat kiadni, valamint a hatalmazványra a visszavonást az által reá vezettetni. Az ügyvédi jutalomdíj vagy egyéb kiadások meg nem fizetése a kiszolgáltatás megtagadásának okául nem szolgálhat. 52. §. Az ügyvéd a féltől átvett iratok hü megőrzéseért és sértetlen kiadásáért a meghatalmazási viszony megszűnte után is még három évig felelős, mely felelősség azonban hat hét alatt megszűnik, ha a fél az ügyvéd igazolt megkinálása folytán az iratokat át nem vette. Amennyiben a fél lakása ismeretlen lenne, jogosítva van ügyvéd felét az iratok átvételére a hivatalos lapban a fél költségére közzéteendő hirdetményben felszólítani. 53. §. Ha a képviselet bármely oknál fogva megszűnik, az ügyvéd, illetőleg jogutódjai kötelesek a megbízó kívánatára a költségekre adott előlegről a félnek legfeljebb három hónap alatt számot adni és a fenmaradt összeget visszaszolgáltatni. A fél az átadott számadásban, illetőleg díjjegyzékekben felszámított dijak megállapítását a 68. §. határozata szerint kérheti. Az ügyvéd jogutódjainak ezen számadási kötelezettsége, valamint az ügyvédi képviseletből eredhető bárminemű felelőssége az ügyvéd elhalálozását közzétevő hirdetménynek a hivatalos lapban való megjelenésétől számított három év alatt elévül. 54. §. Az ügyvéd köteles közbenjárását vagy a képviseletet megtagadni oly ügyben, mely meggyőződése vagy a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását czélozza, vagy a melyben mint kir. ügyész vagy bíró működött; továbbá nem szabad az ügyvédnek peres ügyben ugyanegy időben mindkét felet képviselni, valamint oly perben, melyben az egyik felet képviselte, a másiknak tanácsot adni, vagy ügyvédi szolgálatot teljesíteni. — Az ügyvéd általában köteles a becsület és tisztesség követelményeinek mindenekben eleget tenni és az ügyvédi állás tekintélyét sértetlenül megóvni, s ugyanezért nem szabad világosan igazságtalan ügyekben konokul perlekedőknek eszközéül magát felajánlani, feleket ilyen perek vitelére felszólítani, vagy a felek részére nyilván haszontalan és alaptalan beadványokat szerkeszteni, sem díjazott közbenjárók által vagy egyéb botrányos módon feleket keresni. 55. §. Az ügyvéd köteles az általa a fél megbizása folytán behajtott pénzt s egyéb értéktárgyakat mint letéteményt őrizni, a történt behajtásról a felet késedelem nélkül értesíteni, s azokat — amenynyiben pedig a 65. és a következő §§-ban szabályozott jogaival kívánna élni, a felesleget — a félnek kívánatára 8 annak utasítása szerint azonnal kiszolgáltatni. 56. §. Az ügyvéd az elvállat ügyekben köteles híven eljárni és a képviselt fél érdekében a törvényes intézkedéseket szorgalommal és pontossággal megtenni és minden ügyre nézve rendes jegyzéket vezetni, melybe az ügyvéd által tett intézkedések és kiadások, a nyert előlegek és az ellenfél fizetései bejegyzendők oly módon, hogy az ügy állása abból mindenkor kivehető legyen. Továbbá köteles az ügyvéd a fél által a képviselet czéljából vele közölt, avagy ezen hivatása folytán egyéb uton tudomására eső tényeket, a melyeknek másokkal való közlése ügyfelének ártalmára lehetne, titokban tartani. Oly tények felől, melyek az ügyédnek hivatása folytán bármely uton tudomására jutottak, tanúskodni nem köteles, sőt ügyfelének beleegyezése nélkül tanúskodásra nem is bocsátható. 57. §. Az ügyvéd köteles bíróságok előtt vagyontalan perlekedőket is képviselni. A kirendelt ügyvéd a képviseletet csak akkor tagadhatja meg: a) ha az ellenféllel negyedíziglen rokon vagy másodiziglen sógor, vagy ha az gondnokoltja vagy gyámoltja, avagy ha avval bérleti viszonyban áll; b) ha közvetve vagy közvetlenül érdekelve van ;