Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 16. szám - Az irói és művészi jog. 4. [r.]

118 — mányát, logicai következtetését képezné a correctionalis rend- | szernek alkalmazása bünkisérlet esetében is. De ép ez azon jelleg, a mi a bünkisérletnél hiányzik. Hogy a bünkisérlet, mint ilyen nem önmagában álló bűncselekmény, azaz nem oly különszerü és önálló tériyálladékkal bíró büncselelekmény, mint azon bűncselekmények, melyek a különös részben külön-külön sajátszerű büntetéssel vannak fenyegetve, az már a bünkisérletnek fogalmából is következik. A kísérlet, tekintve közönséges értelmét is, mely szerint az mindig száiidokolt emberi műtétekre, cselekményekre általában vonatkozik, a melyeknek az kisérletét képezi, nem önálló fogalom, annak egész jelentősége azon cselekménytől függ, melynek az kisérleteképen jelentkezik. E tekintetben a bünkisérlet. mint a bűncselekménynek kísérlete, sem képez kivételt. Azonkívül magának a bünkisérletnek fogalmát tartva szem eló'tt, mintán ennél mindenkor bizonyos bűncselekmény tény áll adékának csak részleges megvalósítása fordul elő', az a megkisérlett bűncselekménynek mint jogi egésznek csupán részét képezi, ugy hogy a bünkisérlet ugy tűnik fel, mint az illető bűncselekmény, de nem egészben (bevégzett), hanem csak részben elkövetve (megkisérlett bűncselekmény). Valamint pedig általában csak az egésznek van önállósága, önálló jelentősége, nem pedig a résznek is, mely mint ilyen, egészen az egésztől függ, ennek van alárendelve s ettől nyeri jelentőségét, ép ugy különösen a büntetőjogban csak a bevégzett bűncselekménynek van önálló értelme és jelentősége, nem pedig az annak csupán részét képező bünkisérletnek is. így fogva föl a bünkisérletet, ennek mint az egész bűncselekmény részének alárendelt függőhelyzetéből szükségkép következik, hogy az önmagában nem minősíthető bűntetté vagy vétséggé. A bűntetté vagy vétséggé való minősités csak egyedül az egész bűncselekményre vonatkozhatik és vonatkozik, csak ezt lehet bűntettnek vagy vétségnek qualificálni. A rész, a kisérlet azon elv alapján: a mi áll az egészről, az áll a részről is, az egésznek tulajdonságában csak osztozkodik, minőségét, miségét az egésztől kölcsönzi. Innen a milyen az egész, olyan a rész is; ha az egész bűncselekmény bűntett, akkor a rész annak mint bűntettnek lesz része; ha az egész bűncselekmény vétség, akkor a bünkisérlet is annak mint vétségnek kísérlete lesz. Ha a bünkisérletet is lehetne és kellene ép ugy bűntetté vagy vétséggé minősíteni, mint a bevégzett bűncselekményt, akkor azon képtelenség támadna, hogy egy és ugyanazon bünkisérletet (vagyis inkább megkisérlett bűncselekményt) kétféle szempontból, illetőleg kétszer kellene bűntettnek vagy vétségnek minősíteni, először mint azon bűncselekményt, melynek kísérletét képezi, és aztán mint kísérletet, sez esetben valamely bűntett vagy vétség kísérletének bűntettéről vagy vétségéről is lehetne, sőt kellene szólani, mi nyilván ugy a jó hangzással, mint az itt megkisérlett bűncselekmény egységével egyaránt ellenkezik. Innen is kitűnik, hogy a bűntett vagy vétség nem a résznek, a kísérletnek, mint ilyennek minősitvénye, hanem az egészé, a bevégzett bűncselekményé. Egyébiránt azt, hogy csakis az egész bűncselekmény lehet bűntett vagy vétség, nem pedig a kisérlet is, mint ilyen, bizonyítják a magyar btkvnek egyes kétségen kivüli kifejezései, így már a bünkisérletnek a 65. §-ban adott törvényes definitiója is világosan kifejezi, hogy a kisérlet csak bűntett vagy vétség kísérlete lehet, midőn ekképen szól: »A cselekmény, melylyel a szándékolt bűntett vagy vétség véghezvitele megkezdetett, de be nem végeztetett, a megkezdett bűntett vagy vétség kísérletét képezi.* Ugy szintén midőn tovább folytatva mondja : >A bűntett kísérlete mindig, — a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő* stb. stb. Itt mindenütt a bűntettnek vagy vétségnek kísérletéről van szó, a bűntett vagy vétség alatt a bűncselekmény egésze értetik, minélfogva a bűntett vagy vétség fogalma csakis az egész bűncselekményre szorittatik. Ehhez járul azon körülmény is, hogy sehol és semmiféle büntetőtörvényben sincs a kisérletre külön s a bevégzett bűncselekményre megállapított büntetéstől független büntetés meghatározva, hanem a kisérlet büntetését mindenütt azon büntetés képezi, mely a bevégzett bűncselekményre van megállapítva, a mennyiben az itt megszabott büntetési minimum és maximum a bűncselekménynek nemcsak bevégzett eseteire szorítkozik, hanem annak megkísérléseire is kiterjeszkedik. Mindezek folytán a minősités kérdése, ha az itt a bünkisérletnél fontossággal bír, nem másra, mint tulajdonkép csak azon bűncselekményre vonatkozhatik és vonatkozik, melynek kísérletéről épen szó van, ugy hogy a kérdés mindig csak az: vajon bűntettnek vagy vétségnek kisérlete forog-e fön? E kérdésnek gyakorlati fontosságát senki sem fogja kétségbe vonni, ki a hazai btkvnek a bünkisérlet megbüntetésére vonatkozólag tett abbeli intézkedését ismeri (65. §. 2. bek.), mely szerint: »a bűntett kisérlete mindig, a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő.* A bírónak, hogy a kísérletet megbüntethesse, mindenekelőtt tudnia kell, vajon bűntett vagy vétség kisérlete forog-e fön, mi okvetlenül a minősités kérdésének eldöntésétől várja megoldását. (Folytatása köv.) Dr. Werner Rezső, ny. r. jogtanár. Az irói és mÜTészi jog. X ív. Szerzői jog alatt általában értjük összeségét azon jogoknak, melyek valamely szellemi munka alkotóját ezen munka tekintetében a törvény értelmében megilletik. A szellemi munka négyféle uton nyilvánulhat: szóval, zenével, kép által vagy egyéb alakban. Az észnek szóval vagy zenével kifejezett szüleménye mások részéről sokszor csupán hallás utján vehető fel. Legtöbbször azonban a szellemi munkahetük, illetőleg kották segélyével látható és maradandó alakot nyert, ugy hogy az később bármikor és bárki által reproducálható. Kép által vagy egyéb művészi (plastikai) alakban valamely eszmét kifejezni már némi tekintetben sokkal nagyobb nehézségekkel jár. mert ehhez az eszményi alkotáson kívül nem betűk vagy kották egyszerű [combinatiója, hanem kiváló technikai képesség kívántatik. Átalán pedig a törvény csak oly szellemi munkát védhet meg, mely többszörözhető alakban megjelent. Ha ezen elvi beosztás sikerült és helyesnek elismertetik, ugy meg van adva az irói és művészi jognak kerete, valamint anyaga. Ebből következtethetjük azon a szerzői jogot domináló 3 jogi momentumot, melyek szerint: 1. a szerző követelheti, hogy önálló szellemi tevékenységéből eredett munkájának szerzőjéül mindenkor és mindenki által elismertessék s hogy ennélfogva a plágium büntettessék; 2. a szerző munkájával szabadon rendelkezhetik, azt, ha neki tetszik, közzététetheti, forgalomba helyezheti és eladhatja; 3. a szerző bizonyos védelmi idő alatt az értékesítésre nézve monopóliumot, egyedáruságot élvez, mely szerint első sorban a mechanikai reproductio ellen hosszabb időre, fordítás ellen pedig rövidebb időre védetik, ha a szerző írásbeli munkát alkotott. A zenemű szerzőjének monopóliuma természetesen csak a mechanikai reproductióra terjed: a forditás helyébe az átdolgozat lép, az »egy vagy több hangszerre vagy szólamra történő át^ irat* (a német birodalmi törvény szerint: »Arrangements für einzelne'oder raehrere Instrumente oder Stimmen*). Valamint továbbá az irói jog tiltja a részbeni reproductiót s az excerptumokat, ugy szintén bitorlásnak tekintendő valamely zeneműnek kivonata, valamint egyes dallamok (melódiák) vagy motivumok művészileg fel nem dolgozott többszörözése. Nem tiltatik azonban a zeneműnek művészi átvagy feldolgozása (Be- und Verarbeitung), ha ez által sajátszerű, önálló zenemű alkottatik. Megengedtetik ezen kivül (a javaslat 53. §-a nincs praecise szövegezve) kisebb terjedelmű zenemüveknek önálló tudományos irói műbe átvétele. Ez consessio az irói jog kedveért. De meg van engedve: >az irói műnek zenemű szövegéül használata* s ez ellenconcessio.