Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 15. szám - Észrevételek a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra nézve. 4. [r.]

— 112 — "Wichtigkeit des Gescháftes und nach den Vermögensverhültnissen* állapittatik meg, nevezetesen hogy a főbbeket említsem: házassági szerződéseknél a dij: ba a felek vagyona 2000 markon alól van 4— 9 mk más esetben 8—18 » végrendelet és öröklési szerződés készítéséért.... 4—40 » társasági szerződésért 6—80 » azon levelezésekért s átiratokért, melyeket a közjegyző mint hagyatéki megbízott végez s az ezen ügyekben kiállított bizonyítványokért 1— 4> A maximum és minimumnak szabályozására alapított díjátalány a hagyatéki ügyeknél kivált azon szempontból ajánlatos, mivel azok elintézése az egyes esetekhez képest a teendők rövidebb vagy hosszabb lánczolatával jár, s így minden hagyatéknál aránylag meg lehetne az adott maximalis és minimalis határok között azon dijat szabni, mely nem csupán az értékösszegnek, hanem egyszersmind a teljesített munkának is megfelelne. 2. A gyámügyi törvény 244. §-a azon czélszerütlen intézkedést foglalja magában, miszerint a hagyatéki tárgyalás a hely szinére tűzendő. A törvény szerkesztése alkalmával hihetőleg azért nem lett e szakasz megváltoztatva, mivel a törvényhozás azon nézetből indult ki, hogy miután a szolgabíró különben is gyakran megfordul az egyes községekben, azon alkalommal egy csapással néhány hagyatéki ügyet is elvégezhet. A gyakorlat azonban már most is kimutatta ezen felfogás helytelenségét s a helyszínen való tárgyalás kivihetetlenségét s czélszerütlenségét. Van ugyanis sok község, a melyeket a szolgabiró éveken keresztül meg nem látogat; addig tehát a hagyatékokat elintézetlenül még sem hagyhatja. De ettől eltekintve, miután a tárgyalás sokszor a telekkönyvi állás szorgos és ismételt vizsgálatát teszi szükségessé, mi nem a helyszínen, de csupán a telekkönyvi hatóságnál eszközölhető, s az illető községbe való kirándulás mindig költséggel s fáradsággal jár — és sokszor teljesen fölösleges, — azt tapasztaljuk hogy a szolgabiró urak a tárgyalásokat rendszerint irodájukban s nem a helyszínen tartják meg, s maguk a gyámhatóságok sem kívánják azoknak a hely színére való kitűzését. S még több nehézséggel van összekötve a hely szinén való tárgyalás a kir. közjegyzőre nézve, kinél a működés súlypontja irodájára esik s ki épen az által nyerheti meg a közönség bizalmát, ha irodájában minden perczben feltalálható. Tagadhatatlan azonban, hogy a leltározás, és némely felette kivételes esetekben a tárgyalás is czélszerüen csak a hely szinén végezhető. De hogy ilyen esetekben a közjegyző a részére különben is járó munkadijból fedezze az utazási költségeket, azt nem tartom az igazsággal összeegyeztethetőnek. Meg vagyok róla győződve, hogy alig lesz közjegyző az egész országban, aki a vidéki kiküldetésekért lelkesednék. Nagy fáradság és időmulasztással járnak azok. Ha azonban akár a megbízó hatóság, akár a felek jónak látják a közjegyzőnek a hely szinén való megjelenését kívánni, avagy ha az adott körülmények között elkerülhetetlen, ámbár ily esetben a közjegyző fáradsága s időmulasztásaért munkadijai által némileg kárpótoltatik is, gondoskodni kell ezenfelül készpénzbeli kiadásainak megtérítéséről ; ennek pedig két módja van: a) vagy állapittassék meg a közjegyző részére a szabályszerű munkadijátalányon kivül azon utazási költség, melyhez neki a székhelyén kívüli közjegyzői ügyleteknél a javaslat 20. §-a szerint joga van; b) vagy pedig, ha a törvényhozás a díjátalánytól még az utazási költségre nézve sem akarna eltérni, mondassék ki az, hogy a midőn a közjegyző valamely hagyatéki ügyben utazást volt kénytelen tenni, a részére járó díjátalányon kivül, annak felét utazási költség czimén felszámithatja. így például ha valamely ügynél a dijátalány 3 frt, az utazási költség 1 frt 50 kr., — 5 írtnál 2 frt 50 krt tenne; a közjegyző székhelyén végzett hagyatékoknál ezen utazási költség természetesen önkényt elesnék. Az utazási költségek megtérítésének ezen módozata a kassai kamarai közgyűlés által is tárgyaltatott, s a kamarai titkár indítványa a nmélt. m. kir. igazságügyminiszteriumhoz javaslatképen felterjesztetni határoztatott, hogy a behozatni tervezett díjátalánynál az utazási költségek ily módon részben megtérüljenek. Igaz ugyan, hogy a kisebb hagyatékoknál ezen utazási költség felette csekély s nem áll arányban a valódi kiadásokkal, de legalább meg volna szüntetve ez által azon anomália, hogy a közjegyző a székhelyén tárgyalt és székhelyétől 6—7 órányi távolságra eső községekben végzett hagyatéki ügyekért csak egy és ugyanazon díjátalányt kaphassa s utazási költségeinek megtérítése fejében semmit se követelhessen. 3. Tisztába kellene hozni azt is, hogy mit tartozik a közjegyző a dijátalány kiszabásánál a hagyaték értéke gyanánt alapul elfogadni. Átalánosan azt tapasztaljuk, hogy a leltározást teljesítő községi elöljáróság a helybeli lakosokat a hagyatéki százaléktól lehetőleg megkímélni akarván, a hagyatéki vagyont rendszerint felette csekély értékre becsüli; gyakran több száz forintot érő ingatlanok 5—10 frt becsértékben vétetnek fel. Ha tehát a közjegyző dijának kiszabásánál minden más szempont mellőzésével csupán a vagyon értéke tekintendő irányadónak, gondoskodni kellene az iránt is, hogy a dijak kiszámításánál alapul szolgáló érték a valóságnak megfeleljen. Nem tartozik ugyan a javaslat keretébe a hagyatékok becslése iránt szabályokat alkotni; ez a közel jövőben készítendő örökösödési törvénynek leend feladata; azonban annyit minden esetre ki lehetne mondani e javaslatban, hogy ha a közjegyző a hagyatéki leltárban foglalt becsértéket csekélynek tartja, munkadijának kiszámításánál ingatlanokra nézve az 1873. IX. t.-cz. 13. §-a szerint megállapított becsértéket veheti alapul; ingóknál és jogoknál pedig az általa feltételezett valódi értéknek megfelelő dijátalány megállapítását kérheti amegbizó hatóságnál, amint ez a közjegyzői ügyletekre nézve a javaslat 9. §-ában szabályozva van. Az érték megállapításánál ezen felül még egy körülmény érdemel figyelmet. Igen gyakori eset ugyanis, midőn valamely hagyaték mindaddig el nem intézhető, mig egy vagy több más hagyaték előzetesen le nem tárgyaltatik; pédául midőn az ingatlanok az örökhagyó szülei testvérei vagy más elhalt egyének nevén állanak. S miután ennek szüksége rendszerint csak a tárgyalásnál merül fel, ilyen közbeeső hagyatékok elintézésére külön birói megbízást kérni nem szoktunk, a mennyiben az eredeti megbízás e nélkül nem lévén teljesíthető, ez utóbbi hagyaték elintézésére való jogosultság is már abban benfoglaltatik; ilyen hagyatékok tehát egy tárgyalási jegyzőkönyvben nyernek elintézést azon oknál fogva is, mivel a tárgyalás alapjául szolgáló okmányok (telekkönyvi kivonatok, családi értesítések, gyámi kinevezések stb.) valamennyi összefüggő hagyatékra nézve egyaránt szükségesek s közösek. Az lenne már most a kérdés, hogy miképen kell kiszámítani ezen eseteknél a dijtalányt ? A törvényjavaslat 21. § a azt mondja, hogy a dijátalány minden egyes hagyaték után külön jár; a közjegyzői törvény 200. §-a pedig azt rendeli, hogy ha valamely közokirat több egymással összefüggő ügyletet foglal magában, a dij csak egyetlen ügylet után számitható, de a közjegyzőre nézve legkedvezőbb díjtétel szerint. A két díjazási mód közül melyik fog nyerni alkalmazást ? Hogy ilyen szorosan összefüggő s együttes tárgyalással elintézett hagyatékoknál minden egyes résztömeg után külön-külön számittassék a dijtalány, az talán ellenkeznék a törvényjavaslat szellemével, mely a dijátalány kiszabásánál csupán az önállóan egymástól függetlenül s külön munkával tárgyalandó hagyatéki tömegekre volt tekintettel. Nem alkalmazható a jelen esetre a közjegyzői törvénynek fent idézett 200. §-a sem, mely szabályul szolgál akkor, midőn olyan több ügylet foglaltatik egy okiratban, melyek egymással ugyan összefüggésben állanak, de.egymástól mégis különböznek, s midőn nem olyan ügyletekről van szó, melyek egymáshoz hasonlók s egymást annyira kiegészítik, hogy szinleg több ügyletet képeznek ugyan, lényegileg azonban csak egy ügyletnek tekinthetők. így például teljesen alkalmazandó a közjegyzői törvény 200. §-a olyan közokiratnál, a mely egy olyan peregyességet foglal magában, melyben egy peres dolog átruházása, átengedése, — továbbá az egyik fél részéről fizetési kötelezettség, a másik fél részéről pedig biztosítási, zárlati vagy zálogjogról való lemondás foglaltatik. Itt tehát 3, sőt több különböző ügylet is együvé foglaltatott, s a dij csak az egyik ügylet után a közjegyzőre nézve legelőnyösebb díjtétel szerint számitható. Ellenben vegyünk egy adásvevési szerződést, melynek egyik pontjában egy 30,000 frtos birtok, s másik pontjában az azon lévő 10,000 frtos fundus instructus adatik el, itt a dij természetesen nem csupán a 30,000 frt vételár, de az összes 40,000 frt után lesz számítandó, mert habár e két vétel külöu alku s külön megállapodás tárgyát képezi is, mégis együttvéve-a mennyiben egy okiratba foglaltatott - csak egy ügyletnek tekinthető. S épen így áll a dolog az egymással összefüggő s együttesen tárgyalt hagyatékokra nézve is, mert habár a tárgyalás alkalmával