Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 15. szám - Észrevételek a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra nézve. 4. [r.]

— 111 — sza. A kereskedelmi törvény diadala a bagatell-törvény felett. Mi már régebben sürgettük a fentebb recapitulált döntvényben kimondott elv alkalmazását.*) A történeti fejlődés fonalán nyomról-nyomra kimutattuk, miszerint a kereskedelmi bíróságok régi középkori jellege, melynél fogva azok czébbiróságot képeztek és hatáskörük csakis aczéh tagjaira, tekintet nélkül az ügyek tárgyi minőségére, terjedt ki, teljesen megszűnt. A mint azonban ujabb időben, megfelelőleg a nemzetgazdasági és politikai fejleményeknek, a kereskedelmi jog megszűnt a kereskedői rend kiváltságos joga lenni és a kereskedelmi sajátságos viszonyokat szabályozó joggá alakult át, ezzel lépést tartva a kereskedelmi bíróság is megszűnt a többi személyes és rendi bíróságokkal egyetemben személyes és rendi biróság lenni, és lett ügy- (causal) illetőleg sza kbiróság, a mely speciális szakértelménél és rendeltetésénél fogva hivatva van minden kereskedelmi ügyben ítélni, illetőleg a kereskedelmi jog tételeit alkalmazni. Kereskedelmi ügyben ítélni és a kereskedelmi jog tételeit alkalmazni első pillanatra ugy tűnik fel, mint indenticus fogalom. A józan ész és a tudomány helyes álláspontjából ítélve ugyanazonosnak kellene lennie; de a mai ferde álláspont szerint az előbbi egy szűkebb s ez utóbbi egy tágabb fogalmat képez. E helytelen álláspontnak alápokáf meg azon ismét helytelen rendszer képezi, (melyet a törvényhozások kivétel nélkül csaknem mindnyájan elfogadtak,) hogy a kereskedelmi bíróságok tárgyi hatáskörének szabályozásánál egy rég elavult osztályozását a kereskedelmi ügyleteknek vették alapul, mely szerint t. i. két- és egyoldalú kereskedelmi ügyleteket különböztetünk meg. Kétoldalúak azon ügyletek, melyek mindkét félre, s egyoldalúak, melyek csupán az egyik félre és pedig vagy al- vagy felperesre nézve képez kereskedelmi ügyletet. Ez elvből kiindulva a kétoldalúak minden esetben, az egyoldalúak pedig csak az esetben, ha az ügy alperesre nézve képez kereskedelmi ügyletet, — tartozik a kereskedelmi biróság hatáskörébe. De hogy miért épen így, miért nem megfordítva, erre kielégítően megfelelni nem lehet. Miért az egyoldalú kereskedelmi ügyletek közül csupán az, mely alperesre nézve képez keresk. ügyletet, tekintessék ilyennek ? s miért nem az is, mely csupán felperesre uézve képez kereskedelmi ügyletet? Itt hiába keressük a ratiót, mert nincs benne. Mindkét fajtája ez egyoldalú keresk. ügyleteknek teljesen egy niveau-n áll. Nemcsak az egyszerű józan logica dictálja ezt, hanem a keresk. törvény 264. §-a is. Mind a két fajtában egyaránt mindkét félre alkalmazandók a keresk. törvény II. részében foglalt jogszabványok. Es mégis miért tartozzék ezek egyik és pedig túlnyomó része, a mely t. i. felperesre nézve képez csak kereskedelmi ügyletet, polgári biróság elé? Most már vegyük mindehhez az 1877. XXII. törv.-czikket, valóban épületes dolgokra lógunk jönni. E törvénynél fogva az utóbb emiitett kereskedelmi ügyletek 20 frton alóli legnagyobb része felett községi bíró, és az 50 írton alóliak felett pedig bagatell-biró fogna itélni. Miután azonban az 1875. XXXV. t.-cz. 264. §-a sem hagyható figyelmen kivül, a községi és bagatell-szolgabiró sem tehet egyebet, mint minden ily esetben a kereskedelmi törvényt kell alkalmaznia, ezt pedig csak ugy teheti, ha a kereskedelmi törvényt megtanulja. Itt már a költővel kell felkiáltanunk: »risum teneatis!« Kereskedelmi ügyletek jó és szakszerű elintézése végett jogképzett gyakorlott bírák és bíróságok mellett szakbiróságokat állitunk fel, és a keresk. ügyek egy tekintélyes tömegét mégis a községi és bagatell-szolgabiró hatáskörébe utasítjuk. E visszás helyzetnél visszásabb nem képzelhető. Azon számtalan apróbb követelések, melyeket egy bejegyzett kereskedő könyvei alapján támaszt, nem mind megannyi kereskedelmi ügyletben lelik-e alapjokat ? A kereskedői könyvek rendszeres vezetésére, azok kellékeire nézve előirt szabályok nem a kereskedelmi törvényben vannak-e előadva ? *) L. » Magyar Themisc 1878. 26. 27. 29. és 33. számokban megjelent czikksorozatomat: »A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköréről, tekintettel a ker. törv. II. részében szabályozott ügyletekre*. A bizományi, szállítmányozási, fuvarozási stb. ügyletből származó 20 és 50 frton alóli keresetek, melyek egy hosszabb időn folyó leszámolásnak csak hátralékát képezik, és ha alperes véletlenül nem kereskedő, nem a községi és bagatellszolgabiró által fognak-e elbíráltatni? Bizonyára az által, ha okoskodásunk csak e pontig terjed. De ha a keresk. törvény 264. §-át, valamint az 1877. XXII. t.-cz. 11. §-ának utolsó bekezdését helyesen combináljuk, mint ezt a semmitőszék is tette, a helyes és egyedül czélhoz vezető utat, hol minden visszásság eltűnik, végre mégis csak megtaláljuk. Az 1877. XXII. t.-cz. 11. §-ának usolsó bekezdése ugy szél, hogy »a kereskedelmi ügyek a bagatell és községi biróság elé semmi esetben sem tartozhatnak*; ergo az esetben sem tartozhatnak, ha csupán felperesre nézve képeznek keresk. ügyletet. A mi igen természetes is, mert ez utóbbi is épen olyan kereskedelmi ügylet, s semmivel sem kevesebb, mint a kétoldalú és azon egyoldalú keresk. ügylet, mely alperesre nézve képez csak keresk. ügyletet. A mi pedig annyival inkább áll, mert a keresk. törvény 264. §-a értelmében ezekben egyaránt, s tekintet nélkül a felekre, alkalmazandók a keresk. törvény jogszabványai. E szex-int tehát megdönthetlenül áll az elv, hogy mindazon keresk. ügylet is, mely 50 frton alóli öszszegre vonatkozik és csakis felperesre nézve képez kereskedelmi ügyletet, a kereskedelmi ügyekben követendő eljárást szabályozó miniszteri rendelet korlátai között feltétlenül a iárásbiróságr mint keresk. biróság elé tartozik. — E téren az eszmék nagyon ingadozók voltak, s ugy állt a dolog, hogy már-már a rosz oldalra hajlik, midőn a semmitőszék a fenti elvi jelentőségű határozatot hozta és a kérdést a jobb irányba terelte. Kívánjuk, hogy a semmitőszéknek ne legyen alkalma önmagával ellenmondásba jönni. Dr. Nagy DezsÖ* Észrevételek f a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra nézve. y IV* A mult közleményben igyekeztem kimutatni a hagyatéki ügyeknél tervezett díjátalány igazságtalan s czélszerütlen voltát, a mennyiben az nem áll arányban a teljesített munkával s a vidéki közjegyzők állását az eddiginél még terbesebbé tenné. Compensatióra nézve is csak azon esetben lehetne kilátás, ha a jelen állapot akár törvény, akár pedig rendelet utján megváltoztattatnék s a közjegyzők elegendő hagyatéki ügyekkel elláttatnának. Ha azonban a törvényhozás a díjátalányt mindannak daczára elfogadná, hogy az annál előfordulható aránytalanságok elkerülhetők s lehetőleg kiegyenlíthetők legyenek, arra nézve a következő módositá sokat ajánlom: 1. A díjátalány ne határoztassék meg egy változhatlan fix öszszegben, hanem csupán annak legkisebb és legnagyobb összege állapittassékmeg; például 300 frt értéket felül nem haladó hagyaték tárgyalásaért a díj legyen 3 írttól 8 írtig 300 frton felül 500 frtig terjedő értéknél . . 5 » 12 » 500 » » 1000 » » » . . 7 » 15 » 1000 » » 2000 » » » . •. 10 » 20 » 2000 » » 5000 » » » . . 12 » 30 » 5000 » » minden 1000 frt után l—2 frtnyi dijpótlék számitható. Ezen díjszabályzat mellett olyan esetben, midőn valamely hagyaték igen egyszerű, a legkisebb tétel volna alkalmazandó; s a díjazás más eseteknél a munka terjedelme, nehézsége, fontossága s a reá fordított időhöz képest lenne felemelhető az egyes értékösszegeknek megfelelő maximalis díjtételig. Ezen módozat mellett elkerültetnék az, mit a javaslat indokolása is helyteleníteni látszik, t. i. hogy a közjegyzők apródonkint számították fel költségeiket, s a közönség mégis biztos támponttal bírna arra nézve, mennyit tesz ki azon legnagyobb öszszeg, melyet bizonyos hagyaték elintézéséért fizetnie kell. Hasonló szabályozást találunk a bajor díjszabályzatban, hol a 2-ik fejezet*) egyenkint elősorolja azon ügyleteket, a melyekre nézve a dij legnagyobb s legkisebb mértéke van meghatározva, s egyes concrét esetben a dij nagysága »je nach dem Umfange der Schwierigkeit und *) Lásd : Die Notariats Gebübren von Carl Reber. München 1878. 9-ik lapon. Czikkiró.