Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 14. szám - Óvás és váltói szigor. 3. [r.]

_ 102 — A javaslat 27. §-a igy szól: »A birói eljárás nem liiva- | falból, hanem csak az érdekeiben sértett félnek keresetére indítandó meg. A büntetés követelésétől a büntetést kimondó elsőbirósági határozat kihirdetéséig a panaszló fél visszaléphet.* Tervezetem a bitorlás büntetőjogi minó'sitését illetőleg elvileg eltér a német birodalmi törvény s a javaslat álláspontjától s habár elismerem, hogy igen sok érv felhozható pro és contra, helyesebbnek tartom az osztrák törvény 33. §-ának intézkedését, mely szerint a panaszló visszaléphet ugyan, de a bűnösnek talált vádlott, bitorló vagy plagiator azért a törvényes pénzbirsággal mégis sújtandó. Tervezetem elhagyta Endemann (Gl. 1.) fejtegetései nyomán a javaslat 28. §-ának második kikezdését: >A már közzétett müveknél mindaddig, mig ellenkezője be nem bizonyittatik, az tartandó szerzőnek, ki a 11. §. 1. 2. pontja szerint a mü szerzőjéül van megnevezve*. A 11. §. azt követeli, hogy a szerző valódi neve legyen kitéve. Ez tökéletes circulus vitiosus. A 28. §. ugyanis szerzőnek azt praesumálja, ki annak megnevezve van, de ezt hasztalanul teszi, mert a 11. §. szerint csakis a valódi szerző nevezheti meg magát. Tehát okvetlenül kutatni kell, hogy ki a valódi szerző s ennélfogva a javaslat megtámadott intézkedése nem csak felesleges, hanem egyenesen ártalmas, mert zavart idéz elő. Ugyanazon §. végalineájában a javaslat a »Herausgeber«-t, ki mint szerkesztő a 2. §. szerint ugyanazon jogokat élvezi, mint ha ő volna a szerző, »kiadónak« mondja, s ezért azután a ATerleger« helyett később a » bizományost* hatalmazza fel a szerzői jogok érvényesítésével. Tervezetem a tudomány követelményeinek megfelelőleg (Klostermann 118. 1.) különbséget tesz ezen *Herausgeber« közt, ki esetleg a jogokat védheti s ki alatt akadémia, egyetem stb. is érthető és a 2. §. szerinti azon >Herausgeber« közt, ki valamely írói munkát többek irói adalékaiból szerkeszt. Ez utóbbi valóságos szerkesztő, az előbbi csupán a mü »közrebocsátója.« Eltérőleg a javaslat 33. §-ától és megfelelőleg Horvát- és Szlavonországhoz fenálló közjogi viszonyainknak mondja ki tervezetem 31. §-a, hogy azon állandó szakértő bizottság, mely Zágrábban lenne alakitandó, a horvát bán által lesz kinevezendő. Az elévülés szabályozásánál a javaslat szintén hiven követi a német birodalmi törvényt, mig ellenben tervezetem figyelembe veszi az 1870. óta keletkezett irodalmat s az elévülési időt ugyan hasonlókép 3 évben állapítja meg, de az elévülési időt minden különbség nélkül, akár voltaképeni bitorlásról, akár csak jogellenes terjesztésről van szó, azon naptól számitja, melyen a jogellenesen készült példányok terjesztése kezdődött. — A javaslat 42. § ának 2. bekezdése (német törvény 34. §.) ugyanis oda vezet, hogy a jogellenes terjesztésre átalán nincs elévülés. A javaslat szerint: »Az elévülés ideje a terjesztés legutolsó napjától számítandó. Ellenben a bitorlásra nézve a javaslat 41. §-a értelmében az elévülés azon nappal kezdődik, melyen a jogtalanul többszörözött példányok terjesztése megindult.* Ebbó'l a következő inconsequentia folyik. A bitorló 3 évi elévülési időt élvez azon naptól kezdve, melyen az első bitorolt példány forgalomba helyeztetett. így akarja a javaslat 41. § a. De még sem igy van az. Mert a 42. §. szerint a terjesztés megtorlása s az okozott kár megtéritése csak azon naptól számitott három év alatt évül el, melyen a legutolsó példány helyeztetett forgalomba. Helyesen jut tehát Endemann (67. 1.) alapos érvelés után azon következtetésre, hogy a jogtalan terjesztés voltakép soha sem évül el, sőt azon connexitás folytán, mely a 41. és 42. §§. közt fenforog, abiró könynyen azon felfogásnak is hódolhat, hogy a bitorló kártérítési kötelezettsége is tovább tart, mint azt a 41. §-ból következtetni lehetne. »A jogtalan példányok és készülékek megsemmisítésére illetőleg elkobzására mindaddig nyújtható be panasz, mig ily példányok vagy készülékek léteznek.* A javaslat ezen 44. §-a hiven követi ugyan a német törvény 36. §-át, csakhogy a doctrina azóta kimutatta, hogy az érintett intézkedésnek egészen más az értelme. Hogy tudniillik a panasz hiábavaló, ha a példányok vagy készülékek többé nem léteznek, az természetes: wo nichts ist Az intézkedésnek tehát nem az a czélja, hogy ezen közmondást szentesítse, hanem hogy az elkobzásra s a megsemmisítésre átalán h o s zszabb elévülési időt szabjon. De másrészt nem lehet ezen elévülési időt tulterj* szteni az általános védelmi időn, mint azt a javaslat szövegezése szerint érteni lehe ne. Tervezetem 41. §-a ennélfogva oda formulázza a kimondandó szabványt, hogy a bitorolva készült példányok valamint a kizárólag azok előállítására alkalmazott készülékek elkobzására és megsemmisítésére a kérvény a szerzői jog biz'ositására törvényesen megállapított egész védelmi idő alatt nyújtható be. — Az elkohzás s a megsemmisítés sem egyéb mint büntetés, melynek ép ezért nem lehet többé helyt adni, ha már az egész védelmi idő letelt (L. Endemann 68. és Klostermann 270. 1.). Ezzel nagyjában indokolni igyekeztem tervezetemnek az irói jogra vonatkozó részét. Mellőztem a kevésbbé lényeges és inkább talán csak styláris jellegű kifogásaimnak részletes indokolását, és csak annyit jegyzek meg, hogy a javaslatnak majdnem minden egyes §-át szükségesnek tartottam praecisebb terminológia segélyével átszövegezni. Atalában mindamellett igen sikerült tanácskozmányi substratumnak tartom a javaslatot, mely azon nehéz feladatot egészen jól oldotta meg, hogy helyeselve a német birodalmi codificatiót, 3 önállóan alkotott törvényt egy törvényjavaslat keretébe átöntsön. •— Áttérünk már most a szerzői jognak azon részeire, melyek a zenemüvekkel, azoknak s a színmüveknek nyilvános előadásával, továbbá a képzőművészetekkel s a fényképészettel foglalkoznak. Dr. Herich Károly. Óvás és váltói szigor. Fizetés hiánya miatti óvás szüksége fenforog-e, ha a váltó lejártakor az egyenes váltóadós vagyona felett a csÖd már megnyittatott 7 III. Az előző váltónyilatkozatával feltételes kötelezettséget vállal. A viszkötelezettség hasonlít sokban a köztörvényi kezességhez, mely körülmények szerint szintén felveheti a feltételes kötelezettség természetét és nagyobbára megegyezhetik a váltói viszkötelezettséggel a főkötelezettség iránti viszonyára nézve is. A viszkötelem anyagi jogalapjának lényeges alkatrészei: a bemutatás és a rendes beváltás biánya. Az óvás pedig : bizonyitási alak. Pendente conditione még nem létezik kötelem, bár létezik már vinculum necessitatis, ugy hogy a törvényes feltételek mellett biztosítás követelhető. A rendes uton való fizetés hiányával a feltétel beáll, a kötelem megalapult. Az óvás a keresett fizetés hiányának csak ünnepélyes bizonyítéka. Valamely jogügylet hatályossága az ügyködő kifejezett, vélelmezett vagy költött akaratnyilvánításában gyökeredzik. Az óvást sem kifejezetten előszabott, sem vélelem, sem végre költés utján az akaratnyilvánítás hall' gatag kiegészítését képező feltételnek nem tekinthetjük. Tehát puszta bizonyíték, bár törvényes bizonyíték. Elmulasztása nyújthat kifogást, de felvétele nem képed a jog származási okát. Salpius az óvás jogi természetét történeti fejlődésének világában igen érdekes bonczolásnak tette tárgyává, de nem maradt következetes az eredmények levonásában. A Thölféle óvás,^ mely nélkül viszkereset »undenkbar«, a jelenkor váltói világjogában rudimentaris maradvány. Helyesen mondáSalpius: »Das Institut der Gegenwart (des Protestes) fást cin ungelöstes Rathsel. Der Protest erscheint zuweilen wie eine Art von Talisman, der seinem Besitzer mit magischer Kraft schützt, wenn böse Geister ihm dass gute Gold über Nacht in werlhloses Papier verwandeln möchten*. Volt idő, mikor az óvás a viszkötelem jogalkotó mozzanatát képezte. A középkori olasz váltójog idejében, midőn ez intézmény még a köztörvényi delegatio elvén nyu^vott, Az elfogadás ténye felszabadítván a kibocsátót, annak" hiánya megalapítván a viszkötelmet, a bemutató ünnepélyes »óvást* emelt annak igazolására, hogy nem hitelencredés, hanem az utalványozott részérőli megtagadás forog fen. Ezen elfogadás hiánya miatti óvás, melynél a bemutatás