Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 13. szám - Az életbiztosítási díjtartalék

— 95 alapszabályokkal vagy a törvénynyel ellenkezik-e, vagy sem, ő csak azt vizsgálja, vajon ezen jogügylet az igazgatóság hatásköréhez tartozik-e, vagy sem. Hiszen a keresk. törv. 188. §-a világosan kimondja, hogy azon ügyletek által, melyeket az igazgatóság a társaság nevében köt, jogosítva és kötelezve a társaság lesz. A mi már most a tudományt illeti, erre nézve megjegyzem, hogy Goldschmidt: »Zeitschrift für Handelsrecht. Band XXIII. Seite 181. Zum Rechte der Lebensversicherung* következőket mond: »Ob aber das dem Lebensversicherungsvertrage unzweifelhaft beigemischte Spark^ssenelement mehr al s ein Motiv ist, ob es Damentlich wie Predöhl — wesentlich nach dem Vorgange von Malsz — auszuführen sucht, dahin führen darf, einen zweifachen Inhalt des Versicherungsanspruches, noch genauer: zwei eigentlich zufállig nur combinirte Ansprüche, — den einen auf Rückzahlung der Prümienreserve, den andern auf Ergánzung derselben bis zur völligen Höhe der Versicherungssumme,—juristisch zu unterscheiden, ist nebst den daraus gezogenen praktisch ausserst bedenklichenFolgerungen noch sehr zweifelhaft. Mindestens entspricht es nicht dem bestehenden, doch nur auch Statut und Praxis der Versicherungsanstalten zu entnehmenden Gewohnheitsrechte, da hier im Prinzip — wenugleich unter gelegentlicher Modification seitens einzelner Anstalten — an der Einheitlichkeit des in allén Theilen gleichmássig erworbenen und erwirkten Versicherungsanspruche festgehalten wird«. Thől: »Handelsrecht 5-te Auflagel. §. 310« a biztosítási szerződést: »Aleatorischer Darlehensvertrag«-nak tekinti. Mittermayer F.: »Goldschmidts Zeitschrift. Band XXII. Seite 202.« azt mondja: »Dass dieLebensversicherungbesonders auch jene mit durchlaufender Polizze (Versicherung auf den Todesfall) sowohl in den Niederlanden, als anderswo allgemein als e c h t e Versicherung aufgefasst wird, ist unzweifelhaft, und kann die abweichende Ansicht Weniger hieran nichts ándern.« Lichtenfels: »Fragen des Binnenversicherungsrechtes. 23. l.« erősen az ellen harczol, hogy a biztosítási dijnak kétféle jogi természete lenne. A biztosítási jog terén legelőkelőbb, vagy a mint Goldschmidt róla mondja: »Der im Gebiete des Lebensversicherungsrechtes besonders erfahrene und mit der gesammten europáischen Praxis und Literatur wohl vertraute belgische Jurist« H. F. G. Ad a n; »Étude [sur la nature du contrat d'assurance sur la vie 48. oldal« az életbiztosítást •valóságos és tiszta biztositásnak tekinti és világosan azt mondja, hogy a díjtartalék takarék-betét nem lehet. Végre Eudemann az életbiztosítási szerződést tiszta biztosítási szerződésnek mondja. Goldschmidt, Thnl, Mittermayer, Lichtensfels, Adan és Endemann tehát nemcsak hogy a biztosítottnak tulajdonjogát díjtartalékra nem ismerik, hanem egyszersmind egyenesen azt is tagadják, hogy az életbiztosítási szerződés két í észből áll, t. i. részben takarékszerződésből, részben biztosítási szerződésből. A biztosítottnak intentiója, vajon t. i. takarékossági szempontból kötötte-e az életbiztosítási szerződést, vagy sem, egészen közömbös. Sőt ha az életbiztosítási szerződés ezen két i észből állana is, ebből sem következnék az, hogy a biztosítottnak a díjtartalékra tulajdoni joga van. miután takarék-betétnél is a betevő ezen pénznek további tulajdonosa nem marad, hanem csak követelési joggal bír a takarékpénztár ellen. íme igy szól az irodalom, melyből látható, hogy a legelőkelőbb jogászok az általam fentebb kifejtett nézet mellett szólnak. Dr. Beck Hugó ügyvéd ur azon állítás támogatására, hogy az életbiztosítási szerződés kettős jogi természettel bír, részben takarékrészben biztosítási szerződés, hogy a biztosított által befizetett biztosítási dij részben tak a r é k b e t é t, részben koczkázati dij, és hogy a díjtartalék csak a biztosító kezelése alatt áll, de a biztosított tulajdonát képezi, hivatkozik Predöhl, Malsz, Rademacher sőt G o 1 d s c h m i d t r e is. Nézzük sorban, hogy tulajdonképen mit mondanak ezen irók. Azon kérdéssel, vajon a díjtartalék kinek a tulajdona, Maisz-ot kivéve egyáltalán nem foglalkoznak; mert hiszen kétséget nem szenvedhet, hogy a díjtartalék a biztositónak tulajdona. Predöhl csak az életbiztosítás természetét vizsgálja meg, s ámbár igaz, hogy Predöhl az életbiztosítást részben takarékszerződésnek, részben biztosítási szerződésnek tekinti, és ennek következtében azt is állítja, hogy a biztosítási dijnak két része van, t. i. az egyik része takarékbetét, másik része koczkázati dij, még is maga Predöhl sohasem állítja azt, hogy a takarékbetét vagy díjtartalék a biztosítottnak tulajdona marad. Arról beszél ugyan, hogy a biztosító a takarékbetétet »kezeli« ; de ezen szó ő nála csak annyit jelent, hogy a biztosító a díjtartalékot mint »visszafizetendő k ö 1 c s ö n t« kezeli. Predöhl egész munkálatából kitetszik, hogy esze ágában sem volt a díjtartalékot a biztosítottak tulajdonának tekinteni; igy pl. többek között azt állítja: »hogy a díjtartalék a biztosítási vállalat létezésének első napjától fogva annak f ő t a r t o z á s á t képezi, és ha Predöhl a díjtartalék kezeléséről beszél, ezen kezelés alatt csak technicai kezelést, nem pedig azt érti, hogy a biztosító a díjtartalékot nomine alieno mint letétet kezelni köteles. Predöhl okoskodásaival nem azon eredményre jutunk, hogy a díjtartalék a biztosított tulajdonát képezi, hanem ö csak azt akarja igazolni, miszerint méltánytalan volna, ha a biztosított a biztositási szerződés megszűntével igényét a díjtartalékra elvesztené. Predöhl nem is állithatja azt, hogy a dijtartalék a biztosítottak tulajdona, miután ő takarékszerződésről, nem pedig letéti szerződésről beszél Ezen kettő közt pedig igen nagy a különbség, mert az előbbinél a tulajdon a kölcsönvevöre megy át, az utóbbinál pedig a tulajdon a letéteményezőnél marad; vagy talán azt is lehetne állítani, hogy ha valaki takarékpénztárba pénzt betesz, az illető ezen pénznek továbbra is tulajdonosa marad? Ez valósággal a t a k arékbetét ésaletét közti jogi különbségnek összezavarása volna. Predöhl a díjtartalékra nézve világosan azt mondja: »Die Reserven bilden vom ersten Tage des Bestehens der Unternehmung an derén Hauptpassiven, sie gestallfren sich zumichst wirthschaftlich rein alsGuthaben des Versicherten* ; továbbá: »Die Reserven bilden bei jeder Unternehmung vom ersten Tage des Bestehens an die Hauptposition unter den Passivenc stb. Ebből világosan az következik, hogy Predöhl a díjtartalékot nem tartja a biztosított tulajdonának, hanem csak a biztositó tartozásának. R a d e m,a c h e r sehol sem mondja, hogy a dijtartalék a biztosított tulajdona, hanem azt, hogy: x>Die Prámie zerfállt in zwei ganz verschiedene Theile .... der andere Theil dagegen wird wie in einer Sparkasse angesammelt*. Goldschmidt nézetét fentebb már czitáltam, és ha azon kifejezéssel él is: »dass die Lebensversicherung wesentlich einen Sparkassenzweck befolgt*, ebből még távolról sem lehet következtetni azt, hogy Goldschmidt a biztositási szerződés kettős természetét elismeri, és még kevésbbé, miszerint azon nézetet osztja, hogy a díjtartalék a biztosítottnak tulajdona. A mi végre Ma 1 sz-ot illeti, ez az egyedüli német iró, ki azon merész állítást koczkáztatja, miszerint a dijtartalék a biztosítottnak tulajdona, de Mais z-nak nézete annál kevésbbé lehet mérvadó, miután magamagával folyvást ellenkezésbe jön, mert egyrészről azt állítja, hogy: »die Lebensversicherung ist in Wahrheit ein zusammengesetzter Vertrag, sie ist halb Sparkassenvertrag, halb Versicherung die Jahresprámien sind in Wahrheit nur zum Theil wirkliche Prámien, zum anderen Theil Kapitaleinlagen«; továbbá: » Bei der Lebensversicherung muss der Kapital bildende Theil der Prámien gleich Sparkasseneinlagen verzinslich angelegt werden, sie bilden ein S o 11 des Versicherers, dem das Habén der Versicherten gegenüberstehU,másrés-zrőlazt, hogy: »Im Grundé genommen (!)gehören die Reserven nicht dem Versicherer, sondern sind Eigenthum der Versicherten, wie sie den auch in den BilanzenderVersicherungsanstalten einen Passivposten bilden*. Ebből látható, hogy Malsz folyvást maga magával jön ellenkezésbe, mert takarékbetét és követelés egyrészről, és tulajdon másrészről egészen különböző fogalmak. M a 1 s z nincs tisztában a dologgal, mi abból is kitetszik, hogy szükségesnek tartja azt mondani, hogy : »Im Grundé genommen sind die Reserven Eigenthum des Versicherten«. Mit jelentenek ezeu szavak : lm Grundé genommen ? és miért nem mondja ki egyenesen: die Reserven sind Eigenthum des Versicherten? Miért ingadozik ? Ha valahol, ugy Malsz deductióira azon közmondást lehet alkalmazni: ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. — Ha Malsz azt mondja: »bei der gewöhnlichen Lebensversicheruni; auf den Todesfall ist der Versicherungsnehmer ein wahrer S p a r k a s s e ne i n 1 e g e r,« mit jelent ez ? — hogy bizony ő nem tulajdonosa a díjtartaléknak, hanem csak hitelezője a biztositónak! M a 1 s z-nak tekintélye már azon okból sem ismerhető el, miután ő az életbiztosítást valóban nem ismeri, minthogy máskülönben nem mondhatná azt, hogy a dijtartalék körülbelül 50°/0-át képezi az egész dijnak. Különben ha valóban elismernők is, hogy az életbiztosítási szerződés két részből áll és kettős jogi természettel bír, hogy az részben takarékszerződés, részben biztositási szerződés, hogy a biztosított által fizetett biztositási dij kettős természetű, az egyik része takarékbetét, másik része koczkázati dij, és hogy a takarékbetéti díjból alkottatik a dijtartalék, — még abból sem lehetne következtetést levonni arra nézve, hogy a dijtartalék a biztosítottnak tulajdona. Ily következtetés tarthatatlan a tudomány és a praxis, és különösen merően tarthatatlan a mi kereskedelmi törvényünk szempontjából. — Es e tekintetben csodálkozásomat kell kifejeznem Dr. Beck Hugó ügyvéd ur abbeli állítása felett: »hogy a mennyiben kereskedelmi törvényünk ki nem mondja, hogy a dijtartalék nem képezi a biztosított nak tulajdonát, az következtethető, hogy a positiv törvénynyel szemben is jogosult és helyes azon álláspont, mely szerint a dijtartalék a biztosítottnak tulajdona.« A dolog épen megfordítva áll. Arra, hogy a biztositónak dij fejében átadott érték vagy annak egy része, mindamellett, hogy a biztositó avval disponál, még mindig a biztosított tulajdona maradjon, positiv és világos törvény szükséges. Ha ily positiv törvény n e m létezik, akkora fizetett dij az ügy jogi természeténél fogva eo ipso a biztositónak tulajdonába megy át. Különben azon állítás sem helyes, hogy a törvény nem tartalmaz oly positiv intézkedést, a melyből kitetszik, hogy a befizetett egész dij abiztositónak tulajdona. Utalok e tekintetben a keresked. törv. 498. §-ára, mely szerint: »életbiztositásnak azon ügylet tekintetik, mely által valaki ellenérték (dij) kikötése, mellett bizonyos összeg fizetésére kötelezi magát* stb. A biztositó e szerint dij kikötése mellett kötelezi magát, azaz a biztositó kapja a dijt és ennek ellenében kötelezi magát bizonyos összeg fizetésére. Azt gondolom, hogy kétséget nem szenvedhet, hogy ezen egész dij (s nemcsak ezen dijnak egy része) a biztositónak tulajdona. Az életbiztosítási szerződés kétoldalú szerződés, mely: »Leistung« és »Gegenleistung«-ból áll; a »Leistung« a biztosított részéről az egész dij, a »Gegenleistung« a biztositó részéről