Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 13. szám - Az irói és művészi jog. 2. [r.]

— 00 — Akad magyar fordító — jogos fordító. Ez meg sem kérdezi a szerzőt, mert a fordítás joga nincs fentartva. Kiadja a magyar munkát és védve van az eredeti szerzővel egyenlően. Ha ez áll, mihez sok szó fér, ha ezt ugy a javaslat, mint tervezetem elfogadja, ha tehát a fordító ép ugy védetik mechanikai többszörözés ellen, mint akár maga a szerző, ha a forditó egyenrangúvá tétetik a szerzővel, — hogy lehet állítani, hogy a forditó, ha a fordítás fen volt tartva, nem csak nem egyenlő a szerzővel, hanem ellenkezőleg egyenlő a mechanikai többszörözővel — a közönséges bitorlóval? — Nemde, az első esetben ugy védetik, mint a szerző, mintha a forditott müvet ő a 1 k o 11 a volna, a második esetben semmit sem alkotott, hanem egyszerű többszöröző? — Ezért a javaslat, valamint a tervezet compromisumot ajánl: A forditó többszörözőnek tekintetik, ha a szerző ezt igy valósággal akarja, ha t. i. a fordítást fentartotta magának. Ezen védelem azonban csak 8 évig tart legjobb esetben, azután szabad a vásár. Tervezetem 6. §-ának második bekezdése egészen uj intézkedést ajánl, mely liberális felfogás mellett az első mondatból következtetendő: »Ha a fentartás általános volt vagy csak bizonyos nyelvekre szólt, s a fentartott forditás csak bizonyos nyelven vagy nyelveken kezdetett meg, ugy már az első év lefolytával a forditás mindazon más nyelvekre, melyekre a fentartott forditás valósággal meg nem kezdetett, szabaddá válik.* A javaslat 6. § ának 5. pontja igy szól: >szinmüvek fordításának az eredeti mii megjelenése vagy első nyilvános előadatása után hat hó ahitt teljesen meg kell jelennie*. Felfogásom szerint a nyilvános előadatás semmi összefüggésben nincs a forditás közzétételével, s abba nem is hozható. Az előadatási jog egészen önálló jog és külön értékesíthető, külön átruházható stb. — E helyütt írói munkának mechanikai reproductiójáról (copyright, Nachdruck,) s annak kiegészítéséül a forditás többszörözéséről van csak szó. Ehhez véleményem szerint a nyilvános előadatásnak semmi köze. Miért legyen a mii forditható és miért váljék a forditás elárusitbatóvá, mert az eredeti müvet egy félévvel ezelőtt nyilvánosan előadták. A szerzőnek jogában áll, és teszik is külföldön számosan, hogy müvét a könyvpiaezra nem is bocsátják, hanem csak nyilvános előadatásra szánják. A ki e müvet előadatni kivánja, kénytelen a szerző beleegyezését kieszközölni. És ily beleegyezés esetén még sincs joga azt többszörözni, még kevésbé fordítani. Látni való, hogy az előadatás nem lehet kiindulási pont a forditás megadhatóságánál. A javaslat ezen uj. a német törvényben elő nem forduló passust nem indokolja. Tervezetem azt elejti, de a védelmi időt czélszerüségből egy évre hosszabitja, mert a félesztendőt a szakemberek rövidnek tartják. Egészen uj és indokolás nélkül maradt a javaslatnak az időszaki vállalatokról szóló 7. kikezdése. Tervezetem azt kihagyta, mivel a 2. §-ban a szerkesztő a szerzővel, eltérőleg a német törvénytől és egészen a franczia törvényhozás szellemében, tökéletesen aequiparáltatik. En legalább ezt az álláspontot helyesebbnek tartom. Sokkal tisztább és tömérdek casuistikának elejét veszi, mire elég példa van kivált Endemann és Wachter müveiben. Következetesen nem is láthatnám be, hogy az időszaki vállalatok miért részesüljenek kevesebb védelemben, és épen a fordításnál. A javaslat 7. §-a szerint: »Nem tekintetik bitorlásnak: a) már megjelent mü egyes helyeinek vagy kisebb részeinek szószerinti átvétele, továbbá már közzétett kisebb terjedelmű irói müveknek nagyobb egészbe felvétele, mihelyt ez tartalma szerint önálló tudományos műnek tekinthető, — avagy oly gyűjteménybe fölvétele, mely több iró müveiből egyházi, iskolai vagy irodalomtörténeti czélra szerkesztetett. Feltételül szolgál azonban, hogy a szerző vagy a felhasznált forrás világosan megneveztessék.* — Tervezetem több tekintetben eltér. Először a »vagy kisebb részének* szavakat elhagyja, mert ez által a citátumok terjedelme határozatlanná válik (1. Klostermann 210. 1.). Elejti továbbá annak lehetőségét, kisebb terjedelmű müveket nagyobb egészbe egyszerűen átvenni. Ugyancsak Klostermann (1. 207. 1.) helyesen panaszkodik: »Es ist daher zulassig, in ein Lehrbuch des Staatsrechts eine (ugyanoly joggal mondhatta volna: mehrere) fremde Monographie über daslndigenat, in ein Lehrbuch der deutschen Geschichte eine fremde Darstellung der Schlacht bei Sedan einfach einzuschalten*. Felfogásom szerint nem tisztességes eljárás az, ha valaki még csak nem is compilál, hanem egyszerűen a legérdekesebb részeket összehordja s azután a szerző jogait élvezze és ne lehessen beszélni bitorlásról? Az igaz, hogy a szerző vagy a felhasznált forrás megnevezendő (tervezetem szerint világosan megnevezendő), de a citálási szabadságnak is legyenek határai. Már pedig hogy egész müvet, mert kisebb terjedelmű, egyszerűen végig citálni lehessen, azt nem tartom helyesnek. Jól mondja Volkmann (Das Urheberrecht des deutschen Reichs mit Vergleicliung ausliindischer Gesetzgebung 26. 1.): *Das kleine Geisteswerk kann einen viel höheren Wertb habén als das umfangreiche. Die Gestattung solcher Aufnahme ist die vollstiindig priuciplose Billigung einer unbefugten mechaniseben Yervielfiiltigung*. Világos, hogy önállóan megjelent müvek egyszerű átvételével a szerzői jog alapelvében támadtatik meg. Tervezetem azonban compromissumot ajánl e kérdésnél is, és pedig a közművelődés igényei sa magasabban álló művészeti czélok előtt hajolva. Ezért tér el ugy a német törvénytől, valamint a javaslattól. A gyűjteményt megengedi, ha az iskolai vagy egyházi használatra (nemczélra a mi nagyon tág volna) vagy irodalomtörténeti vagy művészeti czélra szerkesztetetett. Megengedi különösen a művészet emelése érdekében, kivált tekintettel hazánk viszonyaira, hogy a művész, ki illustrátiókat akar közzétenni, ezek mellé a költeményeket vagy az elbeszélést stb. is (ha kisebb terjedelműek) kiadhassa. A javaslat továbbá bitorlásnak nem tekinti: >a törvényszéki tárgyalásoknál, politikai, községi és egyházi képviselőtestületekben, politikai és hasonlójellegű gyűlésekben tartott beszédek kinyomatását.* Ellenben >valamely szónok beszédének gyűjteményes kiadására azonban csak a szerzőnek van joga«. Tervezetem ezen utóbbi mondatot, mely a német birodalmi törvény tervezetében is állott, elelejti, mert azt logikusnak nem tartja. Ki lehessen ugyanis adni a beszédeket egyenkint, de nem együtt fűzve? A javaslat 10. §-a, habár az indokolás szerint »megfelel az irodalmunkban már is általánosan követett eljárásnak* és habár a kereskedelmi törvény 517. §-át érvényben tartja, vagy épen ezért, egészen felesleges nem csak, hanem, a mennyiben uj, teljesen deplacirozott. Mert az iránt nincs kétség, hogy a javaslat ezen intézkedése nem az irói jogba való, hanem a kiadói ügylet szabályai közé tartozik. Már az igaz (büszkék is vagyunk rá), hogy nálunk előbb szabályoztatok a kiadói ügylet (bár a kereskedelmi jog szempontjából csak), mint a magánjog és az irói jog. Az is igaz, hogy a javaslat 10. §-a ugyancsak 10.§-aa német birodalm törvénynek is. Hanem a német törvény »szükség folytán* vette azt fel és azon passusnak, mely nincs meg a mi kereskedelmi törvényünkben, csak subsidiáriusjelleget ad: >falls nichts Anderes verabredet ist,* Ámde a javaslat ezen subsidiárius intézkedést csak nagyobb dolgozatoknál akarja érvényre emelni, és pedig az irói jog keretében. Azt hiszem, ne keverjük össze az irói jogot a kiadóival, ne tegyünk szükségtelen különbséget nagyobb és kisebb dolgozatok közt (mert ekkor mindenesetre ivek száma szerint legbiztosabb mégis azok meghatározása), ne avatkozzunk e helyütt a szerzőtárs s a szerkesztő illetőleg kiadó közti viszonyokba. Az álnév alatt vagy névtelenül megjelent müvekre nézve tervezetem elvileg helyesebbnek tartja az osztrák törvény felfogását, mint a német birodalmi törvény, illetőleg a javaslat álláspontját. A szerző ugyanis tudja jól, hogy müvét miért adta ki pseudonyme vagy auonyme. De csakis a szerzőnek lehet megengedni, hogy valódi nevét utóbb kijelentse, hogy magát mint szerző declarálja. Nem szabad a jogutódnak megengedni, hogy a szerző halála után csupán a védelmi idő meghosszabbítása kedveért a szerzőt valódi nevén megnevezhesse. A javaslat 12. §-apedig igazságtalanságot involvál: »A