Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 12. szám - A kamarai választás előtt

— 92 — látni. Ily határozatlan kelléktől nem lehet valakinek büntethetőségét feltételezni. Az emiitett helyen kiemeltük továbbá, hogy a pénzhamisításról szóló fejezet az előkészületi cselekményeket nem büntetvén, a kérdéses rendelkezés világos ellentétben áll azzal és nagy méltatlanságot foglal magában. Az önelhatározásbóli pénzhamisító az előkészületekért még ne, a felbujtott azonban már azokért is büntettessék. Pedig kétségtelenül bűnösebb az önmagától ébredt, mint az ébresztett dolus. A főrendiház magáévá tette a hármas bizottság szakaszát, — minden erényeivel és hibáival együtt. Még a teljesen megemészthetlen szövegezés sem szenvedett változást. >A hozzá intézett reábirási törekvés következtében* tehát kifogástalannak találtatott! De a főrendiház nemcsak módosított, hanem alkotott is. A hármas bizottsági különvélemény alapján két ujabb kivétellel szapoiitotta a magyar javaslat Duchesne-paragraphusainak számát. Büntethetőnek nyilvánitatik (akét uj 288. és 427. §§-ban) a gyilkosság és gyujtogatásra való eredménytelen felbujtás. Viszonylag jogosultabbak a jogügyi és hármas bizottság kivételénél. A gyilkosságra való eredménytelen felbujtás büntethetőségét az e kérdésben különben elég szabadelvű osztrák javaslat is felvette. >Wer einen Andern zur vorsatzlichen Tödtung eines Menschen zu bestimmen sucht, wird, wenn dieser sich nicht eines straíbaren Versuches schuldig macht, mit . . . bestraft, es sei denn, dass er die Ausführung selbst verhindert hat. Dieselbe Strafe ist auch gegen Denjenigen zu erkennen, der sich einem Andern zur vorsatzlichen Tödtung anbietet«. (221. §. a bizotts. szöveg szerint). Következetesebb, méltányosabb, gondosabb a főrendiház megfelelő szakaszánál. Következetesebb, mert a reábirási törekvésre fekteti, éspedig joggal a fősúlyt. Az előkészületi cselekmények szerinte nem jönnek tekintetbe. Méltányosabb, mert a gyilkosság elkövetésére való ajánlkozást is fényiti. A főrendiház szakasza szerint, az, a ki maga ajánlkozik a bérgyilkosságra, büntetlen marad. Pedig a gyilkosság elkövetésére való ajánlkozás rendszerint megvetendőbb indokokra vezethető vissza. Kimeritőbb, mert »expressis verbis« szabályozza a felbujtó visszalépésének esetét. A főrendiház szakasza szerint a tettes előkészületi cselekményeivel a felbujtás bűnténye bevégzett lévén, a felbujtó többé vissza nem léphet. Bevégzett bűnténytől nem lehet visszalépni. A tettes még a bevégzett kísérlet stádiumában is viszszaléphet, a felbujtó már az előkészületektől sem. A bejelentéssel sem kerülhetné ki a >poena nata«-t. Hogy tehát a visszaléphetés megillesse a felbujtót is, különös rendelkezésre volna szükség. A javaslat egyetlen szakaszára sem lehetne különben hivatkoznia. A főrendiház két uj szakasza a módosított 205. szakaszszal összehasonlítva, lényeges eltérést mutat. Az uj szakaszok szövegezése megfelel a 205. szakasz első bekezdésének. A második bekezdés kihagyatott, vagy kiíelejtetett ugy a 288. mint a 427. §§-ból. Ezen eltérés folytán a pénzhamisításra való eredménytelen felbujtás esetében ugy a felbujtó mint a tettes egyenlően büntettetnek, a gyilkosság vagy gyujtogavásra való eredménytelen felbujtás esetében csupán a felbujtót éri a kiszabott büntetés. Az előkészületeket tett gyilkost semmi baj sem éri, noha ép az ő előkészületi cselekményei képezik a felbujtó büntethetőségének feltételét. Oly cselekményekhez, melyeket az elkövetőre nézve maga a főrendiház szakasza büntethetleneknek tart, egy harmadik személy büntethetőségét kötni: sem méltányosság, sem logica. A kérdéses szakasz a legjobb alkalmat szolgáltat a zsarolásra. Mily kitűnő fegyver lesz a felbujtott kezében az előkészületek elkövetésével való fenyegetés. Nem kevésbbé méltatlan és aránytalannak tűnik a kérdéses uj szakaszokban kiszabott büntetés — hat hótól két évig terjedhető börtön, — ha azt összevetjük a 171. szakaszban a nyilvános és közvetlen felhívásra kiszabott büntetéssel. Ha nyilvánosan felhívok valakit egy bizonyos gyilkosság elkövetésére: egy naptól két évig terjedhető államfogházzal fenyeget a törvény; a magányos felbujtásra a kiszabott büntetés minimuma 6 havi börtön. Tehát a felbujtás kétségtelenül veszély telene bb módjáért súlyosabb büntetés. A képviselőház jogügyi bizottságnak ujabb szövegére megjegyzéseinket legközelebb teszszük meg. A kamarai választás előtt. A választási mozgalom magas hullámokat vet fel fővárosunk ügyvédsége körében, melyet érdeklődés hiányáról, legalább ez irányban, nem vádolhatni. A hullámok közül néhány elv és számtalalan név került felszínre, hol komoly kérdőjel, hol puszta létbizonyság, mely pillanatra felmerül és a szomszéd hullám által ismét eltemettetik. A mozgalomban elvi alapon való pártképződés csirái is mutatkoztak, melyek megérését a pajtáscsoportok stratégiája azonban meggátolta. Hol a fegyelmi bíráskodás, hol a befolyás a törvényhozásra és a kormányra lett irányadóként hangsúlyozva. Az általános elégedetlenség, sőt elkeseredés bizonyos fanatismussal nyilatkozott és a régi választmány ellen is fordult, melynek gyökeres megváltoztatása, sőt önkénytes lemondása az ujabb megválasztatásról, sürgetve lett, hogy uj emberek kíséreljék meg »szerencséjüket.« A »szerencse-kisérlők« programmja ismét azokat riasztotta fel, kik azon fanatikus radikalismus háta mögött épen nem jogosult ambitiók aspiratióját sejtve, defensiv ligát kötöttek conservativ szellemben, nehogy az ujitás kellemetlen sőt botrányos meglepetéssé fajulhasson el. A teljes tájékozottság csak azon positivisták részén volt, kik »bennmaradni< vagy »belejutni< akartak: szerencsére ezek nem kevesen voltak. Abban ugyan egyetértés uralkodott, hogy a közös bajok orvoslásának eszközéül választunk képviseletet, de a bajok természete és az eszköz igényelhető hatálya tekintetében téves nézetek, vérmes remények is hangzottak fel a panaszok chorusából. Pedig vannak bajainknak oly természetes, általános okai, oly élő forrásai is, melyeket hamarjában eltávolítani nincs hatalmunk, akár strike-hez folyamodunk, akár oly választmányhoz, mely naponta kesztyűtlen feliratokat készit. Ez okok és források egész társadalmunk átalakulásában gyökereznek. Azon társadalmi átalakulás, melyen hazánk e században keresztülmegy, melynek állami elismerése a 48-as törvényekben culminál, nem hagyhatta érintetlenül az igazságszolgáltatás azon tényezőjét sem, mely állásánál fogva kiválóan hivatva van a társadalmi jogszükségletek és az állami intézmények összhangját közvetiteni, t. i. az ügyvédségét. Óriási változás érte nemzeti életünket gazdasági, politikai s miveltségi viszonyaiban. E változás szükségkép kihatott a régi jogra, kihatott a jogigazgatás szerveire, közöttük az ügyvédségre is. Azon mesés aranykort, midőn a táblai ügyvédek felírtak létszámuk szaporításáért, mert a munkát nem győzték, sem idylli merengés, sem érzelgős panasz többé vissza nem hozhatja. Az ars liberális iparrá lett, mely a szabadság beálltával járó gazdasági kórtüneményeket, a túlzott kínálatot, a munkaalkalom elégtelenségét, a proletariátust és az illoyalis concurrentiát, szóval a nyomor és a corruptió kórtüneményeit szükségkép magával hozta. Ez ellen kamara nem segit. bármily magas erkölcsi eszményen mérje fegyelmi bíráskodásában az ügyvédi tisztesség és méltóság fogalmát, bármily lelkesedés erélyével szálljon a társadalmi előítéletekkel szembe, melyeket azon nyomor és corruptió tényei szültek. Nem lesz még csak oly választmány sem, mely kivigye, hogy a labyrinthikus adóhálózat, melyben a polgárokra nézve már lehetetlenné vált kötelességeiket ismerni, melyek megszegéséért mégis büntetve lesznek, és a melyeket egy fej nélküli pénzügyi igazgatás mind jobban összebonyolít, ne fojtogassa az ügyvédséget is, valamint ki nem viheti azt, hogy eső helyett csődök szakadjanak a felhőkből. Minden nagymérvű és katastrophalis társadalmi átalakulás létező érdekek sérelmével, keletkezők félreismerésével jár. Minden társadalmi osztály az uj rendszerben, a viszonyok ujabb jogi consolidatióJában csak annyiban érvényesül, azaz tettleges hatalmának megfelelő törvényes jogokban csak annyiban részesül, a mennyiban azokat kivívni képes. A jogért küzdeni, a szabadságot szerezni kell. Quantum potentia, tantum iuris — a tények örök igazsága. E részben mulasztás terheli az ügyvédi osztályt, mely a kiváltságok eltörlésekor belevegyült az egyenlősített polgárzatba. Azon mulasztás, hogy ez egyenlősítésben rejlő hazugságot, szemben a tettleg