Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1878 / 2. szám
— 10 — sút oly szembeszökőleg, mint az igazságügyi statistika összeállításánál. ' A mikor a statistikai összeállitásnak határideje közeleg, a legpongyolább módon intézteinek el a folyó ügyek. A hol csak heverő acta a szembe szökik, az előrántatik, íelzete futólag átnézetik és nyomban végzés ráhuzatik. Mi a tárgy, mi az ügy érdeme, azt megfontolni idő hiánya miatt nem lehet. A fő-tekintet az, hogy a szám a statistikai kimutatásban mint elintézett szerepeljen. A ki a végzéssel nem elégszik meg, éljen azon jogorvoslattal, a melyre kedve van. A számok el vannak intézve, a felügyeleti hatóság meg van elégedve a számszerinti eredménynyel, a fél vagy ügyvéd nem jön tekintetbe. Minthogy a bíróságok tüzetes megvizsgálása szakismeretet kivan és költséggel is jár, ezen hatóság a fősulyt a statistikai kimutatásokra fekteti, a melyek számot mutatnak, de egyebet semmit sem mondanak. ,A valóságnak pedig épen nem felelnek meg. Ma már minden járásbirósági Írnok tudja, miképen kell a számokat forgatni, hogy ezek csoportosítása által kedvező benyomásu kimutatás állíttathassák össze. Úgy látszik, az igazságügyi statistika központi vezetői bizonyos bizalmatlansággal viseltetnek az úgynevezett gyakorlati jogászok irányában. Ha nehány jelesebb járásbirót, nehány tekintélyesebb törvényszéki elnököt kérdeztek volna meg, hogy miképen lehet a jelenlegi igazságszolgáltatás eredményét statistikába foglalni, egészen más mintákat vettek volna zsinórmértékül, mint azokat, a melyek jelenleg az e téren való teljes járatlanságot oly fenhangon hirdetik. Nem zárhatjuk be ezen czikkünket mással, mint azon kívánság kifejezésével, hogy a helyes igazságügyi statistika érdekében elvárjuk, miszerint a jelen évi igazságszolgáltatás eredménye nem a mostani, hanem más, gyakorlati jogászok hozzájárulása mellett megállapított minták szerint fog összeáll ittatni. Eszmék a büntetés végrehajtásának reformjához. VI. A fegyházi bizottságok oly szervezete, minő a megelőzött czikkekben leírva volt: az újkori humanismus egy nagy eszméjét valósíthatná; a fegyház reformnak egy rendkívül fontos problémáját oldhatná meg legsikeresebb módon. Azon vélemény, mely szerint a visszaesőknek arányban az először elitéltekkel való szaporodása a törvény iránti köz- tisztelet csökkenését, a közerkölcsiség hanyatlását jelzi, téves. Minél nagyobb valamely országban a visszaesők száma arányban az először elitéltek számával: annál kedvezőbbek ott a közbiztonság viszonyai. Mert annál kevesebb elem szivárog ki a népesség becsületes rétegeiből; annál kevesebb uj erővel gazdagodik a büntevők serege; a bűntett annál inkább szorítkozik szolgálatában megőszült aggastyánainak körére. De nem is engedhet biztos következtetést az ország fegyházügyének rósz állapotára sem. A fegyházon kívül emelkedik egy sziklafal, melyen hajótörést szenvednek a fegyintézetek minden javítási törekvései ; a társadalomban hat egy tényező, mely a tömlöczből alig kiszabadult fegyenczet kényszerhatalommal visszahajtja a bűntetthez. A polgári erény palládiumát a közbecsülés képezi. Nevének tisztasága felett csak az őrködik, ki jó hírnévvel bir; a vak nem fél szembajtól. Korunk elismerte már azon egyszerű igazságot, miszerint a biró által ex lege infamisnak bélyegzettől nevetséges volna azt követelni, hogy becsületes ember maradjon. Ma már egyhangúlag el van fogadva Sonnenfels által röviden szövegezett ama tétel: »Mindigszükséges, hogy a szabadságbüntetés semminemű becstelenitéssel ne legyen összekötve; nehogy a büntetés a helyett, liogyja- vitásra szolgáljon, a javításhoz vezető utat elvágja.« J) A törvényes becstelenités a múlt emlékei közé távozott. ’) Sonnenfels: »Grunds, der Polizei, Handl. und Finanz.« eziinü ni. 197. lap. De a mult bűne a jelenbe veti még árnyékát. A nép századokon át kínvallatásokhoz, testcsonkitások- s véres kivégeztetésekhez, nyilvános megbecstelenitések- s a közös fogság erkölcsi rémeihez volt szoktatva. A néperkölcs a törvényekre, de a törvények a néper- kölcsre is hatnak. Tudomány s gyakoidat szelidült: de ezen uj irány még nem volt képes azon előitéletet kiirtani, mely a nép öntudatában századok alatt oly mélyen gjmkeret vert. A nép a szabadonbocsátott fegyenczben még mindig a megbecstelénül tét látja, kit megvetéssel kitaszít köreiből. A múlt igazságszolgáltatási barbarismusában gyökeredzik azon előítélet, mely a szabadonbocsátottnak minden lépésén útba áll s alig visszanyert szabadságát danausi ajándékká változtatja. Évezredek előtt már rendelte az ind törvény, hogy a büntetésnek tisztitó ereje legyen. Valamint a fa árnyékával azt is fedi, ki levágni iparkodott: úgy megbocsátandó a gonosztevőnek, ha büntetését kiszenvedte: »Men who have committed offences and have received from kings punishment due to them, go pure to heaven and becomeas clear as those who have done well.«1) Hasonlót rendelt a héber büntetőjog: »Mihelyt a bűnös a büntetést kiszenvedte, ismét testvéred«.2) A mint ma a nép a szabadonbocsátott felett ítél, igaza van Roussea u-nak, ki a nép becsület-elveit farkasok elveinek nevezi. A fegyházi javitás nem ragyogvány, mely a szabadulás napját megelőzi; előkészítik ugyan a fegyenczet a szabadságnak, de csak távolból nézheti a szabadonbocsátott is a társadalmat, melybe nem eresztik. A ki után a tömlöcz kapuja bezárodott, azt erkölcsileg holtnak tekinti a nagy közönség. Javulásának szi- vemelő érzetével, becsületes életmódra való szilárd elhatározással, lelkében kibékülve azon társadalommal, melylyel büntetése előtt mint ellenség állt szemben, igy lép ki a javult fegyencz a szabadságba, hogy ezentúl, miután tévedéseiért lakolt, immár mint annak munkás, becsületes tagja éljen. S mit talál? Fogadtatását jellemzi azon falragasz, mely a megszökött XVI. Lajos visszahozatalánál minden sarkon olvasható volt: »A ki a királyt üdvözli, verést kap; a ki megsérti, felakasztatik.« Megvetés és gyalázás fogadja minden ajtónál, melynél munkáért könyörög; családját pedig rendesen végső nyomorban találja, melybe az ő fogsága alatt esett. Nincs kéz, mely vezetné e göröngyös pályán, nincs szó, mely részvételt nyújtana e nyomorban. Mindez összehat különösen a szabadonbocsátást követő első időben; ez idő azért a legveszélyesebb, s a börtönstatistika mutatja, hogy épen ezen időszakba tartozik a visszaesések legnagyo bbarány- része.5) Le champ rend des fruits, selon qu’il est cultivé. A lélek vihara nyilvánul a hullákban, melyet partra vet. Csa ládja nyomorának láttára, éhtől gyötörve, embertársaitól kitaszítva, csoda-e, hogy a szabadonbocsátott nyomor s gyaláz- tatás kínaiban enged a bűntársak folytonos csábításainak; hogy visszamegy oda, hol tárt karok, szívélyes tái’saság s könnyű életmód várják? S végre a szabadonbocsátott is »ari- stotelesi« lény, kinél »la sociabilité est une lói de la nature humaine«. Mit használ a fegyeneznek, hogy fogsága alatt javult, ha a legjobb intézeti bizonyitványnyal is zsebében, minden javulási küzdelmének dijában csak sisiphusieredményt arat; mit, hogy a munkát megszerette, ha a mesterek műhelyeiket előtte berreteszelik? Ily bánásmód mellett igaza van Hugo Victornak, miszerint: »a szabadonbocsátás nem felszabadítás«. A szabadság, melyhez vissszatér, hasonlít Münchhausen fekhelyéhez, mely hóból készült s midőn az ráfeküdt, alatta összeolvadt. Pfister (»sajátságos fenyitő esetek ez. munkájában) következőleg nyilatkozik egy tolvaj: »A nagy urak maguk okai annak, hogy nekünk lopnunk kell; tűrni nem tűrnek s élni mégis akarunk.« Ebben rejlik a titok. »Summum crede nefas, animam praeferre pudori Et propter vitám, vivendi perdere causas« ? *) ’) M a n u : (Jones ossz. műnk. kiadásában) 318 : 382. lap. s)DuscUak: Das Moses-talmudische Strafrecht. 1869 ; 12. lap. 3) Kívánatos volna, hogy az igazságüg’yi minisztérium évi jelentéseinek börlönstatistikai táblázatai erre nézve is tartalmazzanak adatokat. 4) Juvenal: 18. satyra.
