Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 11. szám - A budapesti ügyvédi kamara választmányának jelentése az 1877. évről

— 86 — Ezen haláleset s a választmány egyik tagja Dús Lajos kalocsai ügyvédnek elhalálozása folytán szükségessé vált az elnök, elnök-helyettes és egy választmányi tag helyettesitése, mely az 1874: 34. t.-cz. 23. §-a értelmében eszközöltetett. Ha már most még arra utalunk, hogy a kamara alakuló közgyűlésének egy segélyalap létesítése és szakkönyvtár felállítása tárgyában nyilvánított óhaja teljesült — hogy ugy a segélyalap, mint a könyvtár bárom év alatt tekintélyesen gyarapodott s hogy az utóbbinak gyarapításához Réső Ensel Sándor ügyvéd uron kivül, különösen a kamara titkára járult jelentékeny könyvadománynyal; hogy a segélyezési és könyvtárszabáíyzat életbe lépte óta a segélyzések rendszeresen kiosztatnak és a könyvtár a tagok által örvendetes mérvben vétetik igénybe; hogy a közgyűlés a választmány javaslata fotytán a kezdő ügyvédeknek a tagdíj alól egy évre való felmentése által egy oly kedvezményt nyújtott, mely a mai nehéz viszonyok között az ügyvédi hivatással összekötött számos terheket legalább részben és azon időben könnyíti, midőn erre legtöbb szükség van; hogy végre a budapesti ügyvédek sorából évről-évre választott ügyvédvizsgáló bizottsági tagok kötelességeiknek 3 év óta lelkiismeretesen és pontosan megfelelnek: akkor a budapesti ügyvédi kamara háromévi működésének minden fontosabbmozzanatát kiemeltük s bátran mondhatjuk, hogy nem rajtunk mult, ha tevéken}ségünk nem vezetett minden irányban a kívánt eredményekre. III. Maga az ügyvédrendtartási törvény gátolja az eredményes működést, mely megbénittatik még az által is, hogy jogos felszólalásaink a törvény égető szükségü módosítása tárgyában mindeddig méltánylásra nem találtak, holott egyenként rámutattunk a tapasztalt hiányokra, kijelöltük tüzetesen mindazon nehézségeket, mindazon sérelmeket, melyeket a tapasztalat feltüntetett. Ma is csak ismételhetjük, a mit már előbbi jelentéseinkben kiemeltünk : hogy 1874. 34. t.-cz. legtöbb szakasza az ügyvédi kar iránti bizalmatlanság nyomása alatt keletkezett, minek folytán az ügyvéd kötelességei teljes szigorral körvonaloztattak és óvrendszabályok alkottattak az egyesek túlkapásai ellen, de a kötelességekkel karöltve járó jogok megállapítása körül a törvény a lehető legmostobábban járt el és a kötelességétől teljesen áthatott ügyvédnek nem nyújtott módot, jogainak szabad és kielégítő érvényesítésére. Miután pedig a kamarák fenállása óta a fegyelmi téren tapasztaltak, az ügyvédi kar iránt nyilvánult bizalmatlanságot legtávolabbról sem igazolták, ezen törvénynek gyökeres és szabadelvű módosítását az ügyvédi kar jogosan sürgette és sürgeti. Nem kívánunk ezúttal minden egyes részletekre ujabban kiterjeszkedni, melyekkel első két évi jelentésünkben bőven foglalkoztunk, de lebetlen ismételten reá nem mutatni a törvény azon rendelkezéseire, melyek az ügyvédek jogait és kötelességeit szabályozzák, és azokra, melyek a fegyelmi eljárást tárgyazzák, mert ezekben rejlenek főleg azon sérelmek, melyek közpanasz tárgyát képezik. Már a törvény 27. §-a feltűnően szűk határok közé szorítja a választmányok hatáskörét, s még ott is, hol egyenesen csak az ügyvédek — bár teljesen jogos — terheltetéséről van szó, a bíróságok előleges censurájának veti azokat alá s mintegy csak a birói határozatok végrehajtóivá törpiti; a helyett t. i., hogy a tömeggondnokságok és csődperügyelőségekre a kamarai tagok kijelölését, valamint az ügyvédi költségek és az ügyvédek törvényileg megállapított jogai körüli viták elsőbirósági eldöntését is a választmány hatáskörébe utalta volna, még a szegényvédők kirendelése iránti jogot is csak a személy megnevezésére szorította, míg azon kérdés elbírálását: van-e egyáltalán szegényvédő kirendelésének helye, a bíróságnak tartotta fen, megengedi azonban, hogy a választmány — ha ugyan megkérdezik — ily ügyekben véleményt adjon, mely senkit sem köt, s melylyel egyes bíróságok anynyira nem törődnek, hogy midőn a választmány ad oculus demonstrálja, miszerint egy concret esetben szegényvédő kirendelésének nincs helye, a bíróság egyszerűen hivatkozik arra, hogy azt elbírálni az ő hatáskörébe vág s ragaszkodik a szegény védő személyének kirendeléséhez, a ki nagy fáradsággal keresztülböngészvén egy vaskos iratcsomót, az 50. §. alapján, vagy azon alapon, mert az ügy vitelével egyenesen a 47. §-ba ütköző kötelességszegést követne el, — azután felmentését kéri, melyet a választmány meg sem tagadhat. Feltűnő, hogy midőn a törvény mindjárt a következő 28. §-ban akként rendelkezik, hogy vagyontalan perlekedők részére pártfogóügyvéd kirendelése esetében a választmány határoz a felett: ha a kijelölt ügyvéd személye ellen a folyamodó félnek lenne kifogása, valamint ha a kijelölt ügyvéd az 50. §. értelmében magát a képviselet alól felmentetni kéri, — sőt, hogy ha a kirendelt ügyvéd a reá bízott képviseletet elvállalni vonakodik, vagy hanyagul viszi, a választmány ellene fegyelmileg jár el és szükség esetében az ő költségére más ügyvédet bizhat meg a képviselettel, — feltűnő jelensége az indokolatlan bizalmatlanságnak, mondjuk, hogy ily rendelkezések mellett a magyar ügyvédi kamrákban nem találtatott annyi garantia, mint például az ausztriai kamarákban, hogy azt: vajon szegényvédelemnek egyáltalán van-e helye, önmaguk is el fogják bírálhatni. A törvény 38. §-a alig több az irott malasztnál; hisz a tőzsdebiróság az előtt és ma is kizárja az ügyvédi képviseletet, a kisebb polgári ügyekről alkotott törvény pedig indirect uton tiltja el az ügyvédeket a képviselettől, midőn őket kiérdemelt munkadíjaik megállapittatásától fosztja meg annyira, hogy még saját feleik ellen sem vehetik meg dijaikat, ha azok ezeket önkényt meg nem fizetik, vagy legalább dijkötelezöt nem adtak. A 44., 46. és 48. §§-ok azért is sérelmesek, mert az ott részletezett vétségek első sorban a bíróságok elbírálására bizvák, holott a legkisebb indok sem forog fen a kamarai választmányok bíráskodásának kizárására, és mert a 66. §. rendelkezése czéltalan huza-vonánál egyebet különben sem eredményez, miután végre is a kamara választmánya elé tereltetnek vissza ez ügyek kerülő uton ; a választmányok, illetve kamarák tekintélye azonban a közönség előtt ez által teljesen megsemmisíttetik, s mellette az ügyvéd egy vétségért csakugyan Pontiustól Pilátusig meghurczoltatik. A 48. §. jelenlegi homályos szerkezetében kiváló sérelmet képez azért, mert »'a birói bölcs belátás* érvényesítésére a legtágabb tért nyitja, a mennyiben az ügyvéd elsőbbségi illetve visszatartási jogát egyenesen a törvénymagyarázatnak az egyénektől függő subjectiv alkalmazásától teszi függővé, s habár szerintünk a 46. §. kétségtelenné teszi az ügyvéd visszatartási jogát, mindamellett az ügyvédi kar függetlensége jogosan követeli, hogy ezen visszatartási jog a 48. §-ban is nyíltan elismertessék. Az 50. és 51 §§. mindaddig, mig azok a 47. és 69. §§. positiv rendelkezéseivel összhangba nem hozatnak, a legkirívóbb anomáliákra vezetnek, mert a szegényvédőt esetleg kötelességszegésre kényszeritik g egyenesen csak a választmányok tapintatának köszönhető, ha az ügyvéd a törvény által előidézett visszás helyzetbe nem sodortatik. Az 58. § ban az ügyvédi munkadíjak és költségek érvényesítése tekintetében szabályzóit illetőség a lehető legsérelmesebb, mert ezáltal az ügyvéd függetlensége és önállósága épen ott támadtatik meg, hol azt az emberi természet gyarlóságánál fogva legnehezebb meg őrizni, miután egyenesen a »birói bölcs belátástól*, a birák kedvezőbb vagy közönyösebb, rokonszenvesebb vagy ellenszenvesebb hangulatától tétetik függővé az ügyvéd igényeinek megállapítása, a mellett, hogy a megállapított költségek érvényesítésével oly perutra tereltetik, mely rendszerint a biró Ítéletében s nem a kielégítésben találja elhatárolását. Igen jól mondta az ügyvédrendtartási törvény miniszteri javaslatának indokolása, hogy : »az ügyvéd önállóságának egyik legnagyobb biztositéka az, ha fáradozásainak kiérdemelt dija részére biztosítva van, ha nem kell annak megítéléséért koldulnia, sem attól félnie, hogy ez bárkinek önkénye által tőle elvonathatik«. Ha ez áll, — a mint csakugyan áll is — akkor nem lehet kétség benne, hogy az ügyvéd és fél között a költségek tekintetében felmerülő viták az ügyvédi kamarák választmányai által legilletékesebben és leggyorsabban intéztetnének el, s az ebbeli határozatoknak a legfőbb ítélőszék általi felülvizsgálása, bizonyára a legtulzottabb aggályokat is elfojthatná. Legyen szabad nézetünk helyessége tekintetében ismét a miniszteri javaslat indokolására hivatkoznunk, mely azt mondja: »fel kell tennünk az ügyvéd becsületességéről, hogy túlságos követeléseket tenni nem fog, és azon ritka esetekre, melyekben az előfordulna, a feleknek kétféle védelmi eszköz áll rendelkezésükre: először a szabad verseny, melynélfogva bármikor más ügyvédhez fordulhatnak, és másodszor az ügyvédi kamara azon joga, melynél fogva a fél kérelmére a túlságosan felszámított dijakat leszállíthatja. A kamaráról pedig feltehetni, hogy mindkét fél irányában méltányos és igazságos lesz«. Maga az első törvénytervezet is az általunk ismételten javasolt módozatot állapította volt meg, indokul felhozván, hogy: »ha az ügyvédi jutalomdíj megállapítása kivétetik az ügyvédi kar kezéből, ezzel autonómiája lényeges csorbát szenvedne, ezenfelül az ügyvéd a bíróságok irányában helytelen függőségi viszonyba jutna; — végre a bíróságok általi megállapítás, a kedvezés vagy ellenségeskedés esetében visszaélésekre vezetne; a mennyiben pedig az ügyvédi kamara megállapítása ugy tekintetnék, mint saját ügyben való bíráskodás, ezen csak látszólagos viszásságon a felebbezés jogorvoslata utján lehet segíteni*. A törvénynek egyik legfontosabb része a kilenczedik fejezet, mely a fegyelmi eljárást tárgyazza; nem terjeszkedünk ki ezúttal ezen fejezet minden egyes rendelkezésére, csak utalunk az előbbi jelentéseinkben kifejtettekre, annál is inkább, mert az egyes szakaszok nem annyira egyenként, mint összességükben s együtthatásukban gyakorolnak bénitó befolyást a kamarák sikeres működésére és sértik az ügyvédek vitális jogait. Már mult évi jelentésünkben kiemeltük ugyanis s ezúttal is csak ismételhetjük, hogy: > A törvénynek a fegyelmi eljárást tárgyazó 9-ik fejezetére nézve általában a tapasztalat azt igazolja, hogy még a legcsekélyebb és legegyszerűbb kérdések elintézésénél is megkívánt számos alakszerűség felesleges, és hosszas írásbeli szóváltások, közbeszóló határozatok s azok ellen megengedett felebbezések által az eljárás oly hosszadalmas hogy többnyire vagy az ügyvédek sérelmét, vagy a felek elégületlenségét eredményezi, a mennyiben az előbbiek ártatlanságuk azonnali kiderítésében gátoltatnak, ez utóbbiak pedig hónapok múlva hozott bár még oly igazságos ítéletek által bajaikat orvosolva nem látják, s'őt hajlandóbbak ügyeiket elejteni, semhogy oly hosszadalmas procedúrának tegyek ki magukat melynek indokát a kartársi tekintetekben s nem a torvényszabta alakszerűségek negézségeiben keresik Hogy a fegyelmi eljárás kellő eredményre vezessen, s egyrészt ott, a hol a megfenyités szüksége forog fen, az, beható vizsgálat után ugyan, de kellő gyorsasággal következzék be, másrészt pedig ott hol az ügyvéd alaptalan megtámadásnak van kitéve, ne legyen kénytelen az evvel járó kellemetlenségeket hosszabb időn át tűrni; okvetlen szükséges a 9-ik fejezetet - s különösen annak azon részét, mely a fegyehm vizsgálatokat tárgyazza, - akként módosítani, hogy az eljárás formái lehetőleg egyszerüsittessenek, a gyakorlat által feltüntetett bajok es akadályok elhanttassanak, az eljárásban szabadabb mozgás en~