Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 11. szám - A Duchesne-szakasz a magyar büntető-törvénykönyv javaslatában

— 82 — tás büntethetősége mellett nyilatkoztak. A tudomány nagy vitája visszatükröződik a jogforrásokban is, melyek az idevágó rendelkezések majdnem kaleidoskopszerü sokféleségével bővelkednek.') A modern büntető-codexek közül a würtembergi (74. art.), braunschweigi (37. §.), hannoverai (55. art.), altenburgi (36. art.), badeni (122. §.), thüringiai (34. art.), az ausztriai (1852. btvkv. 9. §.), szász (64. art.) a büntethetőség mellett, a hesseni (72. art.), Code pénal (60. art.), Code pénal belge (66. art.), bajor (54. art.), a német birodalmi htkv. (48. §.)a) és a legújabb osztrák javaslat (50. §.) a büntethetőség ellen foglaltak állást.3) A dolog ilyetén állásával szemben az egyéni vélemény koczkáztatása mindig bizonyos merész elhatározást kiván. A szerénytelenség vádja közelfekvő. Mindazonáltal az erélyes és a tudomány eredményeire támaszkodó felszólalás ezúttal kötelesség. A probléma jelenleg nálunk is a törvényhozás napirendjén áll s őszintén megvalljuk, a főrendiház vonatkozó határozatai után veszélyes kimenetellel fenyeget. Tán nem lesz még késő a »caveant consules* ! Szerintem a büntetőjogi tudomány álláspontjáról — nem az u. n. criminalpolitika szempontjából, mely mint tisztán policialis, eszélyességi tekintet az igazság és jog nagy horderejű kérdéseiben soha sem lehet egyedül és kizárólag mérvadó, ha csak az opportunitás pillanatnyi, átmeneti kívánalmainak az igazság elveit feláldozni nem akarjuk, — mondom, a hamisitlan elmélet álláspontjáról az eredménytelen felbujtás büntethetőségét stringenter beigazolni nem lehet, sem elvben, de még kivételképen is aligha. A felbujtási mint olyant, a reábirási törekvést magában véve, minden tekintet nélkül szándékolt következményeire, a vele okozatilag kell hogy összefüggő jogellenes eredménytől különváltan vonni beszámítás alá: nem volna más, mint a felbujtásnak önállósítása, >d e 1 i c t u m s u i g e n e r i s«-sé való minősítése, a felbuj tás járulékos természetének teljes ') A római jog nem ismerte az eredménytelen felbujtás büntethetéségét. Objectiv jogsértő eredményt kivánt. »Das röm. Recht kennt keinesog. StrafbarkeitderAnstiftung. Von einer Anklage ivegeu Anstiftung durcb Auftrag oder bősen Rath, ohne dass eine im Gesetzbuch bedrohte Handlung des ThSters vorlag, ivenn aucb nur Versuchshandlung, ist im röm. Criminalrecht nie die Rede«. (Z a c h a r i a e N. Arcbiv 1850. évf. 280. 1.) Igazolják ezt: »Neque verbo, neque scriptura quis furtum facit, hoc jure utimur, ut furtum sine contrectatione non fiat, quam et opem ferre, vei consilium daretuncnocet, quum secutacontrectatioest«. L. 52. §. 19. D. (47. 2.) A lopásra irányzott felbujtás tehát csak akkor lesz büntethető, ha a felbujtó annak folytán tényleg lopott. Továbbá L. 15. §. 10. D. de injuriis (47. 10.) L. 47. pr. D. ad leg. Aquil. (9. 2.) L. 3. §. 8. D. de incendio (47. 9.) L. 14. D. (48. 5.) L. 1. D. ad. leg. Jul. peculatus (48. 13.) »— — ne quis in aurum, argentum, dat publicum quid indet; neve inmisceat, neve quo quid indatur, immisceatur faciat sciens dolo malo, quo id pejus fiat«. A római jog tehát még a pénzhamisításra való felbujtás ellenében sem tartotta a szigort annyira szükségesnek, mint ez a magyar bt. javaslatnak az igazságügyi bizottság által felvett 205. szakaszában kifejezésre jutott. Csupán a »Crimen laesae Majestatis« és a »seditio« tekintetében ismerte az eredménytelen felbujtás kivételes büntethetőségét. A felségsértés a rómaiaknál is »delictum exceptum« volt. Még a canonjog sem fenyítette a sikertelen felbujtást, noha büntetőjogának teljesen subjectiv irányáról inkább az ellenkezőt volnánk hajlandók elhinni. Az ilyen szellemű canonok, mint p. o. Augustinusé: »Si propterea non facis furtum, quia times, ne videaris, intus fecisti, in corde fecisti, furti teneris et nihil tulisti,* vagy Hyeronymusé: » et íicet gladio non occidat, voluntate tamen interficiat,« a kánonjog világi practikus büntetőjogában feltétlenül nem érvényesülhettek. Már a későbbi egyházjogi irók közül p. o. Jacob de Belvisio 'gy nyilatkozik : *Solaautemcogitatio simpliciter dicta nonpunitur jure divino nec humán o«. A Carolina (CCC), a Theresiana. II. Jósef császár büntető-törvénykönyve, a porosz »Landrecht« a megkisérlett felbujtást nem fenyítik. Az angoljog az eredménytelen felbujtást szintén nem bünteti, csupán a tulajdonképeni bűnszövetséget; mely azonban azzal nem analóg. Kivételesen fenyíti a gyilkosságra való sikertelen reábirási törekvést egy 1861. évi aug. 6-áról szóló törvény alapján. (U. n. Bernard-paragraphus.i) a; Novelláris intézkedések utján azonban ujabb idői én a belga póttörvény 1875. július 7-éröl és a német codex (49 a) a másik irányhoz mentek át. Az »occasio legis«-t a belga Duchesne annak idején a törvényhozások termeiben általános rémületet okozott esete szolgáltatta. Innét a hírhedt szakasz neve. A >ratio juris* aligha volt más mint a megijesztett hatalom félelme. Falra festett rémképekkel igazoltatott a paragraphus szükségessége. — igazságossága ! 3) Az osztrák javaslat igy indokolja álláspontját. »AVenn der Entw. die erfolglose Anstiftung nicht bestraft, so geschieht es darum, weil der Zwischenraum zwischen dem bősen Vorhaben und der Verwirklichung des mit dem Verbrechen verbuudenen Ubels ein zu weiter ist, weil die Müglichkeit der Missdeutung einerseits, der Umkehr des Willens anderseits zu nahe liegt und daher dererfolgloseVersuch der Anstiftung mehr ein Sichverrathen übler Gesinnur. g, als eine wirkliche Übelthat in sich schliesst und darum auch in der Regei nicht jenen Grad der Gefahrlichkeit hat, welcher die Verhángung einer Strafe fordert.« Az osztrák javaslatnak sikerült ugyan a kérdés helyes elvi megoldása, de nem bírván az 1852. büntetőtörvénykönyv 9. szakaszának lidércznyomása alól teljesen szabadulni, fontos kivételeket concedál a helytelen iránynak. Az igaznak ismert elvtől való többszörös eltérés nem áll összhangban az indokok érvelésével s oly tényezőknek köszönheti lételét, melyeknek törvényhozói alkotásra befolynia nem szabadna. i-Das Strafgesetz darf weder Gelegenheits, noch l'roduct eines Gefühlsausbrucbes sein«. megtagadása. Pedig a felbujtás accessorius jellege szerintünk kétségtelen. A felbujtás egy neme a bűnrészesség, nek. A bünrészesség szellemi vagy physikai közreműködés valamely bűntény vagy vétség elkövetésében. A felbujtó közreműködése az általa kifejtett szellemi tevékenységben áll. Felbujtónak nevezzük azt, a ki valamely általa szándékok bűntény vagy vétség elkövetésére egy harmadik személy szabad causalitását, vagyis annak az óhajtott eredményhez vezetendő physikai cselekvőségét akarván mintegy eszközképen felhasználni, teszi ezt ugy, hogy az illető személyt a kérdéses cselekmény véghezvitelére az arra irányuló bűnös elhatározásnak ébresztése által a szellemi befolyásolás egyik vagy másik eszközének segélyével reáveszi, reábirja. »Bei der intellectuellen Urheberschaft tritt der Anstifter abstract als geistiger Schöpfer einer Handlung auf, behufs derén physischer Vollziehung er sich der freien Causalitat einer anderen Person als Mittel bedient* (Köstlin). A felbujtó a >vis moven s«, a bűnös fej, — a tettes a >vis ágenst, a bűnös kéz. A jogellenes eredmény eszményi oka, a bűntett szellemi szerzője, teremtője s ezért részese a felbujtó. Büntethetősége részességén alapul, a jogellenes eredményhez való alanyi causalitás viszonyán. Hol azonban nincs elkövetett bűntény, szó sem lehet sem szellemi, sem phisikai közreműködésről, tehát részességről sem. Logikai és jogi nonsens valakit részesnek mondani, ha semmi sem forog fen, mire nézve állitható volna, hogy abban résztvett. Csak ha valami tényleg elkövettetett, mondható valakiről, hogy arra felbujtott. Mig nincs cau satum — nincs causa. Okot okozat nélkül képzelni nem lehet. Felbujtó felbujtott, felbujtott tett nélkül, — ahiresLichtenbergféle »Messer ohne Stiel und Klingec Az eredménytelen felbujtás, a tényleg sikertelen reábirási törekvés nem közreműködés, nem részesség, tehát nem is felbujtás többé. A felbujtás jelzett járulékos jogi természetével ellenkeznék, felbujtásról szólni, hol a felbujtani szándékolt bűntény nem követtetett el. A sikertelen felbujtás contradictio in adjecto. De nézzük csak, hogy miben állana tulajdonkép a felbujtás — mintconstruálniakarják — önállósított bűntényének alanyi és tárgyi tényálladéka? Az alanyi tényálladékra hamar ráakadnánk. A jogellenes szándék, a bűnös gondolat, mely a reábirási törekvésben napvilágra lép, az »animus instigandi* az. Szerencsére azonban modern jogfogalmaink szerint a gonosz szándék, a rosz akarat még magában nem állapítja meg a büntethetőséget. A >voluntas punitur* elve túlhaladott álláspont. Themis karja csak a tettlegesült gonoszságot sújtja. Kell hogy külső tények támadták légyen meg a jogrendet. A kísérlet is nem csupán a rosznak akarása, hanem a bűntény véghezvitelének megkezdése. »Eine Handlung, welche gleichsam die Momente des objectiven Thatbestandes des consummirten Verbrechens im Keimé an sich tragt«. (Zachariae.) A hajlam, a szándék, az eszme, mely még testet nem öltött, hua és vérré nem vált, fogalmaink •szerint túlesik a polgári igazságszolgáltatás reactiójának természetes határain és a m o r á 1 Ítélőszéke elé tartozik. Az akarat veszélyessége, ha igazolhatja is >eum grano salis* a rendőri szemmeltartást, de sohasem a tulajdonképeni fenyitö igazságszolgáltatás közbelépését. Ez ma körülbelül büntetőjogunk axiómája. Szükséges tehát, hogy büntessünk, a tárgyi tényálladék. A »Lex Cornelia< hírhedt joghatálya »dolus pro factoaccipetur* nem divik többé. Factum, cselekmény, tény kell, melyben az akarat magát objectivisálta légyen. Miben állana tehát a felbujtás önállósított bűntényének külső tárgyi ténye? Vegyük, hogy a felbujtónak sikerült a bűnös elhatározást ébreszteni, vegyük hogy a felbujtott az elkövetésre nézve határozott Ígéreteket is tett. Tekinthető-e a bűnös elhatározás létrejötte a felbujtottban, a netáni igérettétel, a határozott beleegyezés elégséges tárgyi tényálladéknak ? Egyáltalában mi történt a felbujtás kérdéses sikere folytán objective a tények világában? Egy bűnös elhatározás helyett már most kettő létezik, — de még mindig csupán elhatározás. Egy helyett már most ketten akarják a bűntényt — de még'min-