Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1878 / 1. szám - A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Armin székesfehérvári ügyvédtől. Budapest, kiadja Zilahy Sámuel. 1878
— 8 — e) pontja szerint megkívántatott előfeltételek hiánya mellett csupán első szigorlati vagy elméleti birói államvizsga alapján számosan jegyeztettvén be joggyakorlatra a bíróságok által, ennek következtében az ily pálya végzett joghallgatók a joggyakorlatot törvényesen megkezdettnek s igy azon időt is jóbi^zemüleg beszámitliatónak vélték, melyet az emiitett vizsgák letétele után már joggyakorlatban töltöttek. Minthogy pedig azon esetre, ha az ily ügyvédjelöltekre nézve a joggyakorlati idő nem a bíróságok által eszközölt bejegyzésűktől ss-ámittatnék, ők a bíróságok téves és szabályellenes eljárásai által méltatlanul sujtatnánakegyöntetü eljárás és netáni méltánytalanság megelőzése végett van szerencsém Méltóságoddal tadatni, hogy az ily ügyvédjelöltekre nézve a joggyakorlati idő a bíróságoknál törtönt bejegyzéstől kezdőleg számitható*. — A német polgári törvénykönyv részjavaslatai, mint a német lapok írják, csak 1879. végén készülnek el, és igy e mü teljes befejezése mind?'g távolabb és távolabb időre halad. — A bécsi ügyvédek száma az utóbbi 10 év alatt a következő fokozatban emelkedett: J867-ban 129, 1868-ban 208, 1869-ben 276, 1870-ben 295, 1871-ben 314, 1872-ben 342, 1873-ban 354, 1874-ben 382, 1875-ben 434, 1876-ban 465. 1877-ben 488. Előfizetési felhívás MAGYAR THEMIS 1878-iki első évnegyedére. A szerkesztőség a külmunkatársak egyes értekezéseinek és különösen a gyakorlati irányt szem előtt tartó dolgozatainak közlése mellett különös gondot fordit a lap állandó rovatainak minél érdekesebb és változatosabb összeállítására és az ügyvédi érdekek képviseletére. Állandó rovatok: a „Szemle", mely kritizáló modorban rövid és szabatos értesítéseket nyújt a bel- és külföld jogéletébe vágó eseményekről, valamint a hazai és külföldi lapok érdekesebb czikkeiről; a „bel- és külföldi jogesetek" rovata, mely a gyakorlat terén felmerülő érdekesebb peresetek ismertetésére és egyes kiválóbb esetekben a keletkezett birói határozatok tudományos és tárgyilagos bírálatára van szánva; a „jogirodalom", melyben ugy a bel-, mint a külföldi jogi irodalom termékei beszéltetnek meg; az „ügyvédi és közjegyzői kamarák" rovata, mely a kamarák hivatalos közleményei mellett a kamarai ügykör összes mozzanatait felöleli és különösen a fegyelmi tárgyalásokra fő figyelmet fordit; az „egyleti közlemények", melyek a jogi egyletek működésének teljes és kimerítő képét nyújtják; a „különfélék" rovata, mely a hazai és külföldi jogélet kisebb horderejű eseményeinek tárházát képezi, és végre a „tárcza", mely a könynyehb genreban tartott munkálatoknak van fentartva. A > Budapesti Közlöny* igénykereseti, csőd- és pályázati hirdetményeinek ügyvédi használatra összeállított kivonatán kívül e lap a döntvények gyűjteményében egy önálló, külön beköthető mellékletet nyújt, melyben a semmitöszéknek és a legfőbb itélöszéknek (ez utóbbinak ugy polgári-, miDt kereskedelmi, váltó-, csőd-, úrbéri és bűnügyekben hozott) elvi határozatai, különösen pedig az ügyvédek ellen felmerülő fegyelmi esetekben hozott legfőbb itélöszéki határozatok mellett az illető jogesetek gondosan összeállított vázlatban is közöltetnek. Szintén külön beköthető mellék1 et.ül kapják előfizetőink az igazságügyi rendeletek tárát és az igazságügyi törvényeket a megfelelő materiálékkal. Előfizetési dijak (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentcs szétküldéssel): a „Magyar Themis", az „Igazságügyi rendeletek tára", az „Igazságügyi törvények, anyaggyüjteménynyel" és a „Döntvények gyűjteménye" együttesen negyedévre 2 frt 50 kr., félévre 5 frt, egész évre 10 frt. Az előfizetési pénzek bérmentesen és vidékről postautalvány utján kéretnek beküldetni. A „Magyar Themis" kiadó-hivatala, az »Athenaeum« Budapest, IV., barátok-tere 7. sz. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. (Jan. 8-töl jan. 15-ig.) - G erson Farkas deési tsz. jan. 8. (282). — Mercse Jánosné szül Kováts Helén bpesti e. f. kir. tsz. jan. 9. 10. 11. (£54). — Krammer József bpesti e, f. kir. tsz. jan. 9. 10.11. (291). — Miskey József bpesti e. f. kir. tsz. jan. 9. 10. 1 1. (287). — M. Hirscb Deutsch fiai czég lugosi tsz. jan. 10. 11. 12. (215). — lengyel Bálint sz.németi tsz. jan. 10. 11. 12. (278\ — Keizman Ábrahám nyíregyházai tsz. jan. 14. 15. 16. (290). Kivonat a „Budapesti K6döiiy"-,bőL Rövidítések : bh. = benyújtási határidő és bejelentési határidő ; vh. = íégrehajtó ; i. = ideiglenes; t. = tBmeggondnok ; p. = perUgyelő. A hirdetmények elején vagy : égén levő számok a ..Bpesti KBzlBny" azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Alkér Emil (lakik Wurm-utcza 2. sz. a.), Ebtvüs Károly (lak. kalap-utcza 2. „) Xcmeth Antul (lak. Kristóf-tér 2. sz. a.), Vezekéayi Gyula (lak. kerepesi-ut 18. sz. a.), Witmberger Emil (lak. ujvilág-utcza 20 sz. a) ^ Zsarnay Lajos ímnnöveldé utcza 1 sz. a.) ügyvédek a kamara lajstromába folytatólag felvéZk Tovább ? bogy BelV Mami Ágoston budapesti ügyvéd és kamarai tag Budapestről Promontorra, Maüh, Elek budapesti ügyvéd és kamarai tag pedig BuTpeXól Soroksárra - ezen kamara területén belül - tettek at lakbe yoket Véo-ül hoev gróf Kreith Gyula budapesii ügyvédjelölt az e kamaratol mint Györfy Gyula budapesti ügyvéd segéde 1384/77. sz. a. nyert igazolványát elvesztvén, azxé^^^é^{iamlira részéröl ezennel közhírré tétetik, miszerint Albu Mózesé* Demidn Simon ügyvédek, előbbi S.-Szt-György, utóbbi Brassó székhelyivel, a kamara lajstromába folytatólag felvétettek. A díbreczeni ügyvédi kamara részéiül ezennel közhírré tétetik, miszerint Vaday Lajos székelyhídi lakos ügyvéd, súlyos testi sértésért elitéltetvén, az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztetett. Csődök : Steinitz Adolf bpesti tánezmester ellen e f. kir. tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. febr. 6. 7. 8. ; i. t. és p. Demetzky Gyula; végi. t. s csődvalasztm. választása febr. 8. (295). - IHexler Mór budapesti maganyzo volt ker. ellen e. f. kir. tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jan. 16. 17. 18. j.í. t. és p. Zólyomi Samu ; végi. t. s csődválasztm. választása jan. 18. (296). - Borbély József ,'sepai bej. ker. ellen karczági tsz. által ; bh. és hitelezők összejöv. jan. 28. 29. 30. ; p. Molnár János, i. t.Kiss Antal (297). Csödmegszü tétének: Ötlik Akos petői volt birtokos ellen ^.gyarmati tsz. által (294). - Krausz Lőrincz m.-jánosi (Beregmegye) lakos ellen beregszászi tsz. által; a hitelezők kiegyezése folytán (295). - Krausz Miksa komaromi ker. ellen e tsz. által ; a hitelezők nem jelentkezése s csődvagyon hiánya folytán (295). — Ualo in Dionisiu abrudbányai ker. ellen gy .-fehérvári tsz. által; a hitelezők beleegyezése folytán (297). — Malecz W. pozsonyi bej. czég ellen e tsz. által ; a hitelezőknek a csődtől való elállásuk folytán (297). Pályázatok : B.-gyarmati tsznél irnok ; bh. jan. 29. e tsz. elnökéhez (296). — Ar-rnaróthi tsznél irnok; bh. jan. 29. e tsz. elnökéhez (296). — Ipolysághi tsznél irnok ; bh. jan. 29. e tsz. elnökéhez (296). — Csik-szeredal tsznel irnok ;bh. jan. 29. e tsz. elnökéhez (296í. — B -gyarmathi tsznél irnok ; bh. jan. 29. e. tsz. elnökéhez (296). — Ipolysághi tsznél í. oszt. segédtkkvvezető ; oh. jan. 29. e tsz. elnökéhez (296). — Fehértemplomi tsznél irnok ; bh. jan. 31. e tsz. elnökéhez (297). — Győri tsznél II. oszt. segédtkkvvezető ; bh. jaü. 27. e tsz. elnökéhez (297). Igénykereseti felhívások: (294. sz.) Bejelentési h. i. jan. 6. — Förstl Józseftől Kohn Mihály jav. 744 ft Bpesten ; Miklósy L. vh. ker. s vtsz. — Scheiber Izidortól Eothauser Katalin férj, Scheiber Izidorné, Velner Lajos, Bperg Domonkos, Csolnoky László s Kossuch János jav. 2749 ft Veszprémben ; Grmanecz vh. — Brandegger M.-től a bécsi cs. kir. ker. s vtsz. jav. 401 ft Siklóson; Schreyer I. vh. — Handler Vilmos s nejétől Kárger Katalin, Beisner F. s Deutsch F. jav. 3610 ft Bpesten ; Tellér F. vh. ker. s vtsz. — Bíiggály Jánostól Eperjesy István jav. 800 ft Sármelléken ; Szilágyi F. vh. Keszthelyen. — Kapp Antal s társaitól Franki Lajos jav. 1615 ft Kisfalu községben ; Medveczky vh. Uj.Aradon. Bejelentési h. i. jan. 13. — Br. Szentkereszty Zsigmondtól Komáromy Mihály jav. 6900 ft Kis-Bunban ; Lang F. vh. Segesvárt. — Id. Sciós János s nejétől Hay Ignácz jav. 2000 ft Bpesten ; Csiszér I. vh. V. ker. jbsg. — Grazi Katalin ügygondnoka Csukás Lászlótól Schleicher Ferencz mint Antal Károly illetve Nagy sz. Nóvák Zsuzsanna engedményessé jav. 300 ft Baján ; Horanszky L. vh. — Gaugusch Istvántól Háner Tstván jav. 1159 ft Bpesten; Lehuer vh. I.-HX ker. jbsg. — Szekrényi Budolttól Válly s Andrényi jav. 1748 it Perjámosban ; Horváth S. vh. N.-Szt.-Miklóson. — Selignian Lajostól Frennd Jakab s fiai jav. Kalocsán ; Vénn J. vh. — Gr. Pejacsevicb Gábortól Wcllisch Max jav. 30572 ft Zalabéren ; Nagy S. vh. Z.-Egerszegen. M. Balog Mihálytól Szűcs Sándor jav. 573 ft Szalontán s Madarászon; Gyalokay J. vh. N.-Szalontán. ; bejelentési h. i. 1876. a u g. 7. (295. sz.) Bejelentési h. i. jan. 7. — Gross Zsigmondtól az Erste öst . Jute-Spinnerei et "Weberei* czég jav. 706 ft Bpesten ; Horváth Sz. vb. ker. s vtsz. — Fried Józseftől Füredy Simon jav. 490 ft Bpesten ; Miklósy L. vh. ker. s vtsz. — Sámuel Lázártól Tholnay Zsigmond jav. 581 ft Monnyő községben ; Orczán S. vb. Szilágy-Csehen. — Özv. Krieger Jánosná Lang Karolinálól Werfer J. G. jav. 320 ft Kassán. — Klemin N.-től Tánczos Gusztáv jav. 3444 ft Bpesten ; Muraközy T. vh. ker. s vtsz. Bejelentési b. i. jan. 14. — Yaldnian Igüácztól Zsarnry Lajos jav, 1046 ft Péderben ; Jászay A. vh. Szepsiben. — Kamarás Józseftől Tonka Julianna jav. 371 ft Les-Tomajban ; Czuppen E. vh. Tapolczán. — Mag Jánostól Koór János jav. 300 it Szolnokon ; Lukács L. vh. Kecskaméten. — Varga Lászlótól Eggenhoffer Albert jav. 334 ft Bpesten ; Már J. vh. e. f. kir. tsz. — Kralicsek Ferencitől Trahanovszhy József jav. 418 ft Oraviczabánya községben ; Bogárszky M. vh. — Tóth Isvánné Kugler Erzsébettől Barabás Miklós jav 10000 ft Szücsin ; i. attyasovszky F. vb. Gyöngyösön. — Kosár Károlytói Biró Ignácz s László Erzsébet jav 665 ft Bügellőn ; Nagy M. vh. D.- Szerdahelyi. — J. Kovács Ferencztűl özv. Kolda Jánosné jav. 3318 ft Debreczenben ; Váradi J. vh. — Dulka József mint M.-Kovássháza birája és az egész község lakosaitól Nagy Alajos jav. 200 ft M.-Kovácsházán ; Jakabft'y A. vh. Battyonyán. — Holiinder Adolf s Holiinder Minától Linksz Albert jav. 560 ft L.-Szt.- Miklóson; Folkusházy vh. — H ervai Kálmántól Krőnberger Simon jav. Battonyán ; Bolta Z. vh. Dávid Edétól Dávid Ferencz s Salamon jav. 850 ft D.-Szerdahelyt; Nagy M. vh. (29C. sz.) Bejelentési b. i. jan. 9. — Badffy Dömétől Kokits Borbála jav. 1509 ft N.-Becskereken; Marianovich J. vh. — Felüman Adolftól W einberger Adolf jav. 1872 ft Ungvárt; Boros J. vh. — Paseu Luizától a n.- szebeni Albina takarék- s hitelint, jav. 4S8 ft N.-Szebenben ; Schwaner A. vh. Bejelentési b. i. jan. 16. — Perl Ignácz s nejétől Grauer Jakab jav. 848 ft Bpesten ; Csiszér J. vh. V- ker. jbsg. — Néh. Kozma Vazul örököseitől Lanka Gusztávné jav. 2118 ft Bpesten ; Laurinetz L. vh. IV. ker. jbsg. — Blau Lázártól Magyari Bálint jav. 6920 ft Bpesten ; Kovács Zs. vh. M.-Vásárhelyt. — Cseke Imre, Cseke Mária s Cseke Lajostól 379 -ft Sz.-Somlyón. — Marék József s Ludovikától Klein József jav. N.-Szombatban. — Kopp Jakabtól Fürszt József jav. 460 ft N.-Szombatban ; Takács K. vh. Náthán Annától Dubási Móricz jav. 5263 ft Moóron ; Nagv E. vh.; bej e1 e n t é s i h. i. Is77. jan. 9. (297. sz.) Bejelentési h. i.jan. 11. — Gr. Kinszky Ágostontól a budapesti bizt. int. temesvári főügynöksége jav. 820 ft Temesvárt; Mály K. vh. — Koritschoner Lipóttól Stern A'ilmos jav. 1309 ft Bpesten ; Preyszler J. vh. ker. s vtsz. — Kiette Lajostól Zabreczky József jav. 1080 ft Pozsonyban. — Búzás Józseftől Ko\ér Miklós jav. 2000 ft Nyiregj házán ; Horváth M vh — Neumann Lajostól Suess A. H. s fiai jav 424 ft Bpesten ; Miklósy L. vh. ker. s vtsz. Bejelentési h. i. jan. IS. — PetersbergerTraugotttól Jekel Gyula jav. 494 ftN.-Szebenlen; "VVolfí G. vh. — Ullger Istvántól Zvveig Lajos jav. 386 ft Bpesten ; Puimann J. vh. ker. s vtsz. - Égi Lajostól Égi Mór jav. 600 ft Ns. Milticzen ; Derner J. vh. Zomborban. - Joacllim Annától Gunszt Sámuel jav. Bpesten; Launnetz L. vh. IV. ker. jbsg. - Ternel Gyulától Stauber Henrik jav. 396 ft Bpesten ; Tm-cbany G. vh. VIII -X. ker. jbsg. - Fröliel, Károly s Hercz Luizatol a czeglédi vallasalapitv. urad. jav. 5250 ft Czegléden ; Losonczy Gy. vh. brresils Szvetozartól Malesevits sz. Pusits Kata s Dzsigurszki Stevasz iav. Óbecsén ; Mareikits L. vh. J Nyomatott az »A t h e n a e u m« irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.