Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 7. szám - Az uj német birodalmi csődrendtartás. 1. [r.]

- 51 — tával még senki sem örökös, hanem az aquisitióhoz positiv elfogadási tény, világos vagy hallgatólagos akaratnyilvánítás kívántatik, ott az el nem fogadás, a passiv magatartás nem azonos megszerzett vagyon feladásával, hanem kinálkozó szerzemény visszautasítása, s mint ilyen nem károsító jogcselekvény, mert egyáltalában nem jogcselekvény. A becsületes adós kapni fog az alkalmon, hogy tisztázza magát; ha nem teszi, hitelezőinek indignatiója jogos, de a »lucrum cessans* nem lesz követelhető vissza.*) A német csődtörvény négy csoportban foglalja össze a megtámadható jogügyletek és jogcselekvények eseteit. A csoportok tényálladéka különböző. Magtámadhatók: 1. mindazon a közadós által a fizetések megszüntetése vagy a csődnyitási eljárás folyamatba tétele után kötött a hitelezőket károsító jogügyletek, melyeknek megkötésekor a másik félnek az emiitett ténykörülményekről tudomása volt, úgyszintén azon a fizetések megszüntetése vagy a csődnyitási eljárás folyamatba tétele után a csődhitelezők egyikének biztositást vagy kielégítést szerző jogeselekvények, melyeknek véghezvitelekor a hitelezőnek az emiitett ténykörülményekről tudomása volt. Mig a római jog csak a világos csalárdság esetére állapítja meg a megtámadhatóságot, tehát határozottan megkívánja, hogy a csalárd szándék bebizonyittassék: a német csődrendtartás, ismerve a nehézségeket, melyekkel a csalárdság bebizonyítása jár, hogy a hitelezőknek szánt jogvédelem illussoriussá ne váljék, bizonyos ténykörülmények tudásához kapcsolja a csalárdság vélelmét és pedig ugy, hogy az, ki azok beálltáról tudva a hitelezőket károsító jogcselekvényeket véghezviszi, ipso facto minden ellenbizonyítás kizárásával roszhiszemünek tekintetetik. A ki tudja, hogy az adós már fizetéseit megszüntette, az gyaníthatja annak fizetésképtelenségét is, és ha mégis p. o. fizetést fogad el, vagy ajándékot, az nem védekezhetik többé jóhiszeműséggel. Az idegen vagyont tudatosan megcsonkította, vagy hitelezőtársainak »par conditio«-ját megsértette. A fizetések megszüntetése, vagy a csődnyitási eljárás folyamatba tétele oly ténykörülmények, melyek biztos következtetést engednek vonni a fizetésképtelenségre. A törvény az emiitett ténykörülményeket taxatíve sorolja fel, nem akarván a fizetésképtelenségnek szabad birói megállapítása által harmadik személyek szerzett jogait alaptalan támadásoknak kitenni és a forgalomban mindennap előforduló szerzéseket túlságosan megnehezíteni. De másrészről ismét odaszigoritja a dolgot, hogy az emiitett körülmények beálltával a fizetésképtelenséget nem csak vélelmezendőnek, hanem tényleg beállottnak tekintvén, az ellenbizonyítást kizárja. A megtámadott nem hivatkozhatik arra, hogy daczára a fizetések megszüntetésének, vagy a csődnyitási eljárás folyamatba tételének az adós még sem volt valósággal fizetésképtelen. Szigorú de okadatolt rendelkezés. A fizetések megszüntetése tapasztalat szerint csalhatatlan előhírnöke a bekövetkezendő bukásnak. Nem tanácsos a fizetésképtelenség kérdését, mely a csődnyitó Ítéletben bíróilag kimondatott, ujabb bizonyítás és ítélet által bolygatni. A fizetésképesség ellenbizonyítása különben is az elrendelt csőddel szemben majdnem határos a lehetetlenséggel. A német csődrendtartás szerint, miután a megtámadhatóság csupán a hitelezőnek a fizetések megszüntetése vagy a csődnyitási eljárás folyamatba tételéről való tudomásától van feltételezve, könnyen megeshetik, hogy az adós jóhiszemű jogcselekvényei fognak megtámadtathatni azon oknál fogva, mert a harmadik személy hamarabb tudta meg »a csődnyitásí eljárás folyamatba tételét«, p. o. hogy valamelyik hitelező már beadta a birósághoz csődnyitási kérvényét, mint maga az adós. Aligha lehetne azonban ezen rendelkezésre azon constructiót alapítani, melyet Dr. Králik (Igazságügy 1875. évf. 300. lp. sub II.) felállított, hogy ugyanis a támadási jog döntő alapja csupán és elsősorban a harmadik személy rosz«) Hazai csődtörvényünk, mint ismeretes, a csőd alatt megnyilt örökséget is a tömeghez adandónak nyilvánítja, ámbátor az ipso jure öröklést a m. oro^opirt sem ismeri. A tömeggondnok adja az örökösi nyilatkozatot és aquirál a hitelezőknek az adós akarata nélkül s ellenére is. hiszemüsége. Hogy lehetne ezen felfogással igazolni azt, hogy megtámadhatók a közadósnak viszteher nélküli jo<rcselekvényei még akkor is, ha a harmadik személy >bona fide« fogadta el a csődnyitást megelőzőleg egy éven belől adott ajándékot!? Vagy hogyan lehetne igazolni a porosz csődtörvény (103. §. sub. 3.) azon majdnem dracói intézkedésnek mondható szabványát, hogy a házastárs részére történt ajándékozások tekintet nélkül bizonyos időre megtámadhatók? Roszhiszemünek tekinthető tán a feleség, ha még az arany napokban fogadott el kedveskedni akaró férjétől ajándékokat? A megtámadhatóság alapeszméje a bűnrészesség. >Hoc Edictum eum coercet, qui sciens, eum in fraudem creditorum hoc facere, suscepit, quod in fraudem creditorum fi eb a t, quare sí quid in fraudem creditorum factum sít, si tamen is, qui cepit ignoravit, cessare videntur verba Edicti* (L. 6. §. 8. D. h. t. 42. 8.). A harmadik személy kell hogy >conscius< legyen. A modern törvénykönyvek ezen alapeszmétől való eltérése az »onus probandi* nehézségei s a hitelezőknek nyújtandó gyökeres védelem szükségességének érzetéből ered. A német csődrendtartás a megtámadható jogcselekvényekre nézve nemdistínguál és nem állit fel semmiféle exemtiókat. Az előjogositott csődhitelező, ha a kérdéses ténykörülmények beálltát tudva, fizetést fogad el, sem ment a támadástól. Alig képzelhető azonban, hogy a csődhitelezők az ellen fognak támadási jogukkal élni, ki nem kapott a közadóstól többet s egyebet, mint a mit a csődtömegből is megkapna. Okét nem az bántja, hogy a közadós kifizette béreseit, cselédeit, hivatalnokait, ügyvédjét, orvosát, hanem az bántja, hogy feleségére irattá ingatlan jószágait. Ha mégis eszükbe jutna, a bérestől visszakövetelni előre kifizetett bérét, ez oly hallatlan kicsinyes manipulatio volna, mely hogy valaha megtörténhessék, a törvényhozó nem akarja feltételezni. Minden kicsinyes lehetőségre a törvény nem terjed ki. Minima non curat lex. Különben csakis örvendhetnek a csődhitelezők azon, ha a közadóssal oly közel viszonyban álló személyek kiválnak a csődkebelzetből, a béres vagy a régi cseléd nagy hajlandóságot tanúsítana, határ nélküli alimentatiókat megszavazni tönkrement gazdájának vagy a kényszeregyezséget létrehozni, stb. Csődalatti kamatok is megilletnék. Szóval a praxis nélkülözhetővé teszi a törvény gondoskodását. A váltóforgalom biztonságának érdekében vétetett fel a következő kivételes intézkedés. Fizetés, melyet a közadós váltóra teljesít, nem támadható meg, ha a váltóbirtokos a váltójog szabályai szerint köteles volt ezen fizetést elfogadni, mert különben váltóviszkereseti jogait elvesztette volna. Ily esetben a kifizetett váltóösszegért a tömegnek az felelős, a ki a fizetésképtelenség beálltát tudva, bocsátotta ki vagy forgatta volt a váltót, továbbá az, a ki fizetésképtelenség beálltát tudva saját érdekében vagy számlájára bocsáttatta volt ki vagy forgattatta volt a váltót. Ezek azok, kik a váltó időszerűtlen kibocsátása vagy forgatása által a tömeg kárával gazdagodtak. Megtérítvén azonban a váltóösszeget a tömegnek, váltó- vagy másnemű követelésük a közadós ellen újból feléled. A német csődrendtartás szerint, mely a jogcselekvények megtámadhatóságát a tényleges megkárosítástól teszi függővé, nem forog fen a megtámadhatóság esete, ha a közadós adósa tudva bár a fizetésképtelenség beálltát végrehajtási eljáráson kivül fizetést teljesít. A ki fizet, az nem károsít. » eum qui suum recipiat nullám videri fraudem facere c (L. 8. §. 6. D. h. t, 42. 8.). Hogy a közadós a felvett fizetést félreteszi, oly sérelem, mely a fizetés jogcselekvényével nem áll causalis nexusban. Az előnyös jogcselekvénynek — s a fizetés bizonyára ilyennek tekinthető — később bekövetkezett roszrafordulta nem állapítja meg a megtámadhatóságot. A kijátszási czélzattal teljesített fizetés a megtámadható jogügyletek másik — jövőre megbeszélendő — csoportjába tartozik.