Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 7. szám - Az uj német birodalmi csődrendtartás. 1. [r.]

— 50 — causa« vagyoni fogyatkozást, ne okozza önmaga fizetésképtelenségének beálltát, hogy p. o. ne tegyen szertelen ajándékozásokat csupán azért, hogy hitelezői, ha ellene jogukat érvényesíteni akarnák, vagyonának csak hűlt helyét találják. Annál inkább megkívánhatják a hitelezők, hogy attól a pillanattól, midőn adósuk fizetésképtelensége tényleg már beállott és a csőd formaszerü megnyitása már csak idő kérdése, ez a vagyon többé az ő rovásukra el ne prédáltassék, hogy legalább adósuk hajótörésének maradványaiból nyerhessenek kielégítést a törvényszabta sorrendben. A fizetésképtelenségtényleges beálltával az eddigi csak kötelmileg lekötött »aes alietmm<-ból végrehajtási, és pedig összvégrehajtási alap lesz. »Das Vermögen ist der Gesammtheit der Gl&ubiger verfallen«. Minden további csonkítása az adós vagyonának jogtalanság a hitelezők ellen, a jogéletet domináló >bona fides<! flagrans megsértése. Mindazon jogcselekvények tehát, melyek a hitelezők ezen jogát csalárdul csorbítják, az objectiv jog védelmére nem számithatnak. Hatálytalanításukat s a károsodott hitelezők sérelmének lehető orvoslását a forgalom biztonsága, jog és méltányosság egyaránt hangosan és visszautasithatlanul követetik. Római jog szerint az adós az u. n. missio in bona folytán, — mely nem volt egyéb mint az adós összes vagyona ellen vezetett végrehajtás, és mely míg a »pignoris capioc mint egyes vagyoni részekre vezetett végrehajtás divatba nem jött, a végrehajtás általános formája volt ugy csődön kívül, mint csődön belül,—-nem veszti el egyáltalán, de még a lefoglalt vagyonra nézve sem, cselekvési képességét. A missióval a hitelezők csak azt nyerik, hogy már most őrizetük alá és közös birtoklásukba vehetik adósuk vagyonát s hogy mostantól fogva igényük támad a közös és együttes, és ha a szükség ugy hozná magával, az aránylagos kielégittetésre (par conditio).') A római jog tehát, miután az adós nem veszté el egyáltalán cselekvési képességét, ismeretes szigorú jogi következetességével annak »infraudem creditoris* kötött jogügyleteit nem ipso jure semmiseknek, hanem a hitelezőkkel szemben hatálytalanithatóknak nyilvánította.1') Ezen római jogi felfogásból indul ki az uj német csődrendtartás is. A vagyonbukott adós kérdéses jogcselekvényei nem ipso jure semmisek, hanem csak a sérelmet szenvedett hitelezőkkel szemben hatálytalanithatók. Az adós irányában az ily jogcselekvények megtartják teljes érvényüket; a közte és a harmadik személy közt származott jogviszony a hitelezők támadási joga által távolról sem alteráltatik, ugy hogy az illető harmadik személynek, ha az érvénytelenített jogcselekvényből reá háramlott hasznot a csődtömegnek vissza kellett is adnia, fenmarad azon joga, vagy még a fenforgó csődben vagy később, ha az adós újból vagyonra tenne szert, kártalanítását követelni. Természetesen a csődhitelezők támadási joga csak azon jogcselekvényekre nézve szabályoztatik, melyek a csőd formaszerü megnyitása előtti időbe esnek, mert e pillanattól fogva különben is elveszti az adós cselekvési képességét a csődvagyon tekintetében és bárminemű cselekvényei a csődhitelezők irányában ipso jure semmisek, anélkül hogy támadási perre volna szükség. »Rechtshandlun') Lásd : Bethman-Hollveg der geineine Civilprocess II. köt. 114. §. III. köt. 159. §. •) A római jog téves felfogásán alapszik Dr. Kralik Lajos azon nézete (kifejtve az általa kidolgozott támadási törvény tervezetének indokolásában : >Igazságügy* 1876. évf. 300. lapján sub III), mintha a praetori edicium szövegezésének értelmében nem az egyes jogügyletek lettek volna megtámadhatók, hanem azon személyek, kik az adós csalárdságának reális hasznát húzták, hogy tehát a római jog a »jogügyletek megtámadhatósága«-féle constructiót nem ismerte volna, hanem concrete testestöl-lelkestöl adta meg a hitelezők védelmét. Különös exegeticns tehetségre van szükség ezt kiolvasni az Edictum következő szövegezéséből : • Ciuaeinfraudem creditorum gestasunt ut restituantur. .. Ait Praetor, quae fraudationis causa gesta erant cumeo, quae fralidéin non ignoraverit de his (ezekre vonatkozólag, ezeknek illetőleg a csalárd jogügyletek érvénytelenítése végett — nem pedig azok illetőleg a harmadik személyek ellen) curatori bonorum (a tömeggondnoknak). . . . actionem dabo. (L. 1. pr. D. quae in fraudem 42. 8.). Hisz a praetori actio még maga a csalárd adós ellen is adatott, ha ez oly vagyonnal birt, mely nem tartozott különben is a csődtömeghez, mi ma a német csődrendtartás szerint, miután a csőd alatt szerzett vagyon nem tartozik a csődtömeghez, nagyon is practicus védelmet involvál. Annyi bizonyos, hogy in concreto csak a kérdéses személy szerepelhet mint alperes, mert nála van »quae restituantun és jogügylet nem lehet alperes, — de az is bizonyos, hogy a támadási kereset lényege, czélja, jogalapja (fundamentum actionis) nem csupán elméleti coustructio, a mely törvényben kerülendő, — mint ezt Dr. Kráhk véli. A porosz, a német, az osztrák törvény megélhet a > jogügyletek megtámadhatósága«-féle constructióval, csak mi nem. Legyünk originálisik, de ne áldozzuk fel az eredetiség hálátlan érdemének a helyes és világszerte bevett jogfogalmakat. gen, welche der Gemeinschuldner nach der Eröffnung de« Verfahrens vorgenommen hat, sind denConcursglaubigern gegenüber nichtig*. (Ném. csődr. 6. §.)') A támadás joga megilleti a tömeggondnokot, mint az összes hitelezők képviselőjét, tehát elvileg a hitelezők összeségét. A hatálytalanítás kedvező eredményét valamennyi hitelező élvezi, tekintet nélkül arra, hogy volt-e már akkor követelése az adós ellen, midőn a megtámadható jogcselekvény történt. Itt a német csődrendtartás eltér a római jogtól, mely ugy a csődön kivüli, mint a csődön belüli Actio Paulianá-t csak azon hitelezőknek engedte meg, kiknek kijátszása az adós részéről különösen és közvetlenül szándékoltatott, tehát nem azoknak, kik csak később lettek hitelezőivé. Ezek ellenében cselekvénye nem mondható dolosusnak; ők nem panaszkodhatnak az adós felett, mert őket nem szándékolta kijátszani. A dolus iránya által volt a támadási jog körülhatárolva. A rómaiak ezen érvelését a legtöbb modern törvénykönyv elfogadta a csődönkivüli támadás esetére, mig a csődhitelezők támadási jogánál nem jön tekintetbe követeléseiknek keletkezési ideje, sem a dolus iránya. A német csődrendtartás a támadó hitelezőktől a károsítás kimutatását követeli. Igazolniok kell, hogy a megtámadott jogcselekvényből annak történtekor, illetve történte által reájuk nézve sérelem származott. Vagyoncsonkitás nélkül nem emelhetnek panaszt, mert nem károsodtak. Ha tehát az adós a megtámadottól megfelelő ellenértéket kapott, vagyona nem kevesbedett, a hitelezők nem szenvedtek sérelmet. A jogcselekvény és a sérelem között kell, hogy causalis nexus legyen. Ha megkötésekor az ügylet a hitelezőkre szemlátomást előnyös, később azonban közbejött körülmények folytán károsnak bizonyul, p. o. az adós a jól eladott ingatlan vételárát elprédálja, a jogcselekvény a sérelemmel nem állván közvetlen okozatosságban, a támadásnak helye nem lesz. A harmadik személy csak roszhiszemüségéért felelős; a ki fizet, nem roszhiszemü. A hitelezőket csak akijátszás ellen védi a törvény.2) A károsító cselekvény rendszerint elidegenítés. Az adós továbbád tulajdonán, dologbelí jogait feladja, vagy dologbeli jogokkal terheli vagyonát. Követeléseket átruház vagy elenged. Kötelezettségeket vállal vagy meglevőkért biztosítékokat nyújt. A károsító cselekvény vagy igenleges vagy nemleges jogcselekvény, mulasztás. Elmakacsoltatja magát, türi az elbirtoklást, stb. A mulasztás leple alatt positiv cselekvény rejtőzik. L. 4. P. 3. D. de fidej. (27. 7.) L. 1. §. de trib. act. (14. 4) L. 14. §. 11. D loc. (19. 2.) Nem támadható meg azonban az uj szerzemény elszalajtása, a kínálkozó vagyonszaporodás visszautasítása. Ez nem involvál tényleges károsítást, az adós kötelezhető arra, hogy meglevő vagyonát ne idegenít se el hitelezői kárára, de nem kötelezhető arra, hogy uj vagyont szerezzen hitelezői javára. A practicus példa, hogy nem fogad el egy deferált örökséget. Hol ÍI delatio összeesik az aquisitióval, az örökös ipso jure lesz azzá, mint p. o. az ős germán jogban, vagy még ma is Poroszországban, az ily esetben megkívántatott lemondás (repudiatio hereditatis) azonos megszerzett vagyon feladásával, s mint ilyen megtámadható jogcselekvény. Hol azonban mint p. o. nálunk is az örökség megnyil>) Elméletileg érdekes a német csődrendtartás ezen szabványa, mely a sokat vitatott és többnyire kótségbevonl »viszonlagos semmiség« (relatíve Nichti^keit) egy világos esetét tünteti fel. Semmis a hitelezőkkel szemben, de jofrérvénves az adósra nézve. A mi egyfelé semmis, másfelé jogérvényes. Kifolyása* ez a német csodrendtartas azon axiómájának, hogy a eridatarius csak a csödnyitáskor meglevő vagyonára nézve veszti el rendelkezését, különben azonban cselekvési képessége érintetlen marad. r ° rw. .2) A t»P»J*B?»",M merített túlzott példák nyomása alatt áll Dr. Králik említett tervezetébe felvett azon intézkedés, hogy a tényleges megkárosítás nem képezi a ,ogcselekveny megtámadhatóságának feltételét. Túlzott feltevés, hogy a fizeentnP t V-?' íorm,H,laS ™ég csőd alatt nem álló adós mindig azér iparkodnék elenertekhez jutni, hogy azt félretegye ; - hátha ós legtöbbször csak azért, hogy naSy.°n n>"ak,ara->aró hogy a formaszerü csődöt kikerülje, míg lehet, tan megkönyörül az ég egy jó üzlettel, és borura derű ; - túlzott i°lzságszeretet, hogy a harmadik személy, ki vett és fizetett - vett án csuDa szánaom és könyörületességből - duplán fizessen. A ki egyszer fizetett nincs érv mely iSSnítWl • A ké^tel™i"essék "-tol. C-k a Isiíie ZZt^ W 1 a? "' f tl eltf V"lelme kedveért sem S2*°»a az alapiga*. ^ ^i ^ 7' , *i-ni1em' Vapy tánmé" a*is összeegyeztethető kö el T ^ '' h.°g? ha a kü»«lu8nak eladott ház esetleg leé^e, a raásik fél köteleztetnék a tömeg javára a vételárt visizafizetni 1 ? * '