Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 51. szám - Az alapító fogalma a magyar kereskedelmi törvény szerint. (Befejezés)

— 405 — •zetet aláírják, — nem lehetvén helyt adni annak, hogy a részvénytársaság megállapítása után oly személyek vegyék igénybe az alapítók részére biztosított előnyöket, kikről a részvényaláirók semmi tudomással nem bírtak, hacsak a részvényaláirók a megnevezett alapítóknak oly kiváltságot határozottan nem engedtek, miszerint ők még más személyeket is részesíthetnek az alapitóknak adott előnyökben, más személyeket maguknak kooptálhatnak. Vajon a tervezetet aláírók ill. a tervezetben vagy alapszabályban megnevezettek valódi alapítók vagy csak előtolt személyek: az egészen tekinteten kívül esik. .mert hisz' a részvényaláirókra nézve irreleváns, minő személyek azok, "kik irányukban ill. a részvénytársaság irányában mint jogositottak jelentkeznek. Midőn ellenben az alapítók felelősségéről van szó, ak.kor nézetünk szerint nem lehet alapítók gyanánt egyedül azokat tekinteni, kik a tervezetet aláírták : különben, mint azt már kiemeltük, a részvényaláirók soha sem lesznek képesek a valódi alapítók ellen magukat megvédeni, mert a valódi alapitók tartózkodni fognak épen a tervezetet aláírni. Hogy a tervezetet tényleg aláírók okvetlenül alapitók gyanánt tekintendők, akár valódi alapitók, akár csak előtolt személyek, kétségtelen; nem forogván fen semmi ok, azt alapitónak nem tekinteni, a ki maga magát alapító gyanánt bemutatta. De ezeken kivül nézetünk szerint esetleg oly személyek is kell, hogy mint alapitók felelősségre vonhatók legyenek, kik a tervezetet alá nem írták ugyan, kikről azonban be lehet bizonyítani, miszerint ők a részvénytársaság alapítása körül direkte közreműködtek, nevezetesen vagy olyképen, hogy az ő közreműködésük a közönséget a részvény aláír ásnál egyenesen befolyásolta, vagy legalább olyképen, hogy ők azon cselek vényekben közvetlenül résztvettek, melyek miatt az alapítók épen felelősségre vonhatók; megjegyezvén, miszerint a büntetőjogi felelősség megállapításánál különösen a büntetőtörvénynek a bün részesség re vonatkozó határozatai kell, hogy irányadóul szolgáljanak. Br. Nagy Ferencz, budapesti egyetemi magántanár. Jogirodalom. Zeitschrift fiir vergleichende Bechtsivissenschaft. Herausgegeben von Dr. Franz Bernli'óft und Dr. Georg Cohn. Stuttgart. Verlag von Ferdinánd Enke. 1878. II. Az eddig közzétett két füzet tartalma azon két szempont alá foglalható, melyet mult czikkünkben mint az összehasonlító jogtudomány sarkalatos két szempontját jeleztünk: az egyik ajogtörténeté, mely a létező jog fejlődési történetével foglalkozik, a másik a törvényfa o z ó é, ki a létező jogok összehasonlításából a létesítendő jog elveit meríti. Az összehasonlitó jogtörténetnek egy külön ága az, mely ujabb időben, mióta az ős törvénykönyvek behatóbb tanulmányozásra találtak, különös ápolásnak örvend, és mely általános érdekénél fogva, még a tulajdonképi jogtudomány körén tul is a közfigyelem tárgya lett. Ez a jog embryologiája: a kezdetleges társadalom jogának tanulmánya. A jogfejlődés menetén visszafelé haladni, mig annak legprimitívebb alapjához, mintegy a csirához érünk, melyből az alakult: oly foglalkozás, mely a jogi intézmények és egyes jogi fogalmak természetére több világot áraszt, mint az elvont észjog bármi mély okoskodásai, melyeknek nincs történeti alapjuk, és igy történeti értékük sem lehet. A jogtörténet ezen ágának az előttünk fekvő két füzetben két rendbeli^közlemény van szentelve. Az egyik Dr. Bernhöft bevezető czikke »Über Zweck undMittel der vergleichendenRechtswissenschaft«, a másik Dr. Jollyé »Über die Systematik des indischen Rechtes«. Bernhöft igen ügyesen összeállított áttekintését adja az eszközöknek, melyek a kezdetleges jog kutatására rendelkezésre állanak, valamint az eredményeknek, melyeket e tekintetben az idő szerint felmutathatnak. Ráutal a jogi fogalmak hasonlóságára, melyet az indogermán népek jogában tapasztalunk és kifejti az okokat, melyeknek ezen hasonlatosság tulajdonítandó. Ezen okok háromfélék: az árya ősnép jogának közössége, másodszor a receptíó, végre a körülmények azonossága, melyek alatt több egymástól független nép joga fejlődött. Szerző tapintatosan kiválasztott példákkal világítja meg az egyes tételeket. Dr. Jolly würzburgi tanár, ki legújabban a »Narada« nevű ind törvénykönyvnek angol fordításával érdemelte ki a tudományos világ elismerését, fent emiitett czikkóben rövid áttekintését adja az ind jogforrásoknak, valamint a joganyag azon beosztásának, melylyel e jogkönyvekben találkozunk. A systematika, melyet valamely történeti jogkönyv követ, nem alárendelt jelentőségű. Az anyag berendezése mindig mutatja, mily fogalmi kapcsolatban tűntek fel a társadalom bizonyos fejlődési fokán az egyes jogintézmények, és sokszor igen érdekes felvilágosítást ad oly kérdésekre nézve, a melyekről a közvetlen források mélyen hallgatnak. * így pl. a puszta mennyiségi viszony, mely valamely korai jogkönyvben a benne tárgyalt magán- és büntetőjogi anyag között fenáll, kétségtelen tanúságot tesz azon műveltségi fok mellett, melyet az illető társadalom a jogkönyv szerkesztése idejében elért volt. Mennél tulnyomóbb a büntető-anyag a magánjogi anyag felett, annál kezdetlegesebb az illető társadalom, és ezen útmutatás megőriz bennünket azon i tévedéstől, a melybe különben a puszta chronologicus időrend szem előtt tartása vezetne. így pl. Maurer Károly épen a Jolly-féle Narada fordítás bírálatában nagy nyomatékot helyez azon körülményre, hogy valamennyi ind törvénykönyvben a büntetőjog korántsem foglalja el azt a praedomináló állást, a melyet pl. a germán, nord, kelta és mindenekelőtt a szláv törvénykönyvekben tapasztalunk, bizonyságául anI nak, hogy bárminő korba helyezzük is pl. Manu törvénykönyvének szerkesztését, mindenesetre már haladottabb társadalom eredménye mint I azon társadalom, melynek amaz európai törvénykönyvek keletkezésöket köszönik. Igen érdekes példa a korai jogkönyvek systemájának fontosságára nézve pl. azon sorrend is, mely szerint az ind jogkönyvekben (ugy mint a héber jogban is) a házasságtörés közvetlenül a lopással kapcsolatban tárgyaltatik: kétségtelen reminiscentiája azon kornak, midőn a házasságtörés egyáltalában nem is volt más mint furtum qualificatum, valamint a házassági és családjog sem különbözött minden egyéb tulajdonjogtól. Érdekes azon primitív fogalomképzésnek megfigyelése is, amelylyel Manu törvénykönyve a dolus minden formáját a lopás fogalma alá subsumálja: igy furtum nála a hamis eskü, a birö I pártos eljárása, az eladó csaló fogásai stb. De a jogkönyvek systema• tikájának tulajdonképeni értékére itt is csak az összehasonlítás folytán jutunk. Egyrészt az anyag berendezése és a tárgyalt intézmények egymáshoz való viszonyítása igen tanulságos az egyes jogkönyvek viszonylagos korára nézve, mi az ind jogkönyveknél annál nevezetesebb, mert ezek majdnem, minden chronologicus útmutatás nélkül hagynak bennünket; másrészt pedig az egyes jogkönyvek összehasonlítása világosan mutatja, mily fokozatban vált ki a jog a vallás és erkölcs rokon elemeiből, mily szervezetben fejlődtek ki a magánjog egyes részei, és egyéb érdekes jogtörténeti sajátságokat, melyekre szerző az érdekes tanulmány folyamában több ízben reáutal. Jogtörténeti szempontból igen érdekes Dr. Huschke boroszlói tanár egy terjedelmes közleménye »Avitum et patritum und der ager vectigalis«. A hírneves tudós több közelebb felfedezett Pompeji viasz. tábla-uyugtatvány alapján kimutatja, hogy az ager vectigalis és az avitum nem egyéb mint a német jog »Zinsgut«-ja, melyet mindeddig a német jog sajátságának tartottak és a római emphyteusissel állítottak szembe. E tanulmány ujabb bizonyítékot szolgáltat ai-ra, hogy a római jog teljes ismerete a Justiniani jogból nem meríthető, és hogy sok intézmény, melyet eddig főkép germán származásúnak hittünk, már a legrégibb római jogban is található. A jogtudomány valamennyi ága közül a kereskedelmi jog legkevésbbé lehet el az összehasonlitó módszer nélkül: hisz benne a legkülönfélébb nemzeti jogszokások és intézmények egyesültek, és ez által nyerte csak azon nemzetközi jellemet, mely a kereskedelmi jogot már mai napság jellemzi. A kereskedelmi jog egy ily nemzetközi intézménye az, melynek összehasonlitó történetét Dr. Cohn György heidelbergi magántanár »Zur Geschichte der Checks« czimü czikke adja. Összeállítja a forrásokat, melyeket a Check-re nézve a franczia, angol, amerikai, németalföldi, olasz, portugál, német jogi irodalomban talá| lünk; rövid szemlét tart a Check intézményén, a mint annak első csirái az Egyptouiban, a görögöknél és rómaiaknál mutatkoznak; amint a középkori olasz campsores és bancherii felléptével, valamint a német hansavárosok virágzásával az u. n. »quillancia«-k keletkeznek; a mint a 16. században Amsterdamban a »Kassiers-brief«-jek támadnak, melyeknek főelveit meghatározza egy 1776-ban kelt németalföldi törvény, mely a mai Oheckjog kezdetét képezi. Átmegy azután az angol-amerikai Check történetére, mely ezen jogintézménynek nemzetközi nevét is adta, a portugál »manüati sobre banqueiro« nevű. hason intézményre, a franczia chéque és belga valamint olasz utánzásaira és végzi e történeti körutat a svajezi, német, osztrák, magyar (a magyar keresk. tk. 291—294. és 298. §§. módosítja ugyan a német ktk. határozatait és tágítja a kereskedői utalványok joghatályát, de még sincs külön figyelemmel a Check-re), spanyol, svéd és orosz idevágó törvényes intézkedéseivel. A fent érintett második szempont, t. i. a törvényhozó szempont alá esik két közlemény : egy, mely a magánjog, és egy, mely a büntetőjog körébe vág. Az első a német házassági vagyonjog (»Das deutsche eheliche Güterrecht. Von Professor Dr. Paul Roth in München) biro dalmi szabályozására czéloz. Előreküldi a német házassági vagyonjog mostani állapotának összehasonlítását, amint öt szabálykörben és 120 statútumban nyilvánul, mely Németország egyes részeiben még ez idő szerint is érvényes. Történeti fejlődését adja a házassági vagyonjognak úgymint a szásztükör, a magdeburgi, a frank, és a mostani Németországban érvényes jog található. E jogok kritikai méltatása, és az elvek kifejtése, melyeknek érvényesítését szerző, tekintettel a fenálló jogra és annak fejlődési történetére, a házassági jog birodalmi egysége codificatiójára nézve szükségesnek tartja, egy későbbi tanulmány számára, lesz fentartva. Báron, berlini tanár, egy jogtörténeti monographiát tesz közzé a vizijog egyik alapkérdéséről: »Begriff und Bedeutung des öffentlichen und privátén Wasserlaufs nach altén und neuen Gesetzen*. A vízijog ujabb időben különösen foglalkoztatja a törvényhozásokat; uj törvények támadtak és a régiek egybe lettek foglalva; e munka még korán sincs befejezve, és ezért a híres civilista e tanulmánya igen alkalomszerű. A tanulmány első fele, mely eddig megjelent, nyilvános és