Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 51. szám - Az alapító fogalma a magyar kereskedelmi törvény szerint. (Befejezés)

- 404 La az értekezlet felfogása értelmében alapitónak csak az tekintetnék, a ki a tervezetet aláírja, akkor a valódi alapítók soha sem irnák alá a tervezetet, minél fogva a valódi alapitókat soha felelősségre sem lehetne vonni. A magyar keresk. törvény ekként önmaga jelölné ki a módot saját kijátszására; önmaga mondaná ki azt, hogy az alapításra és az alapítók felelősségére vonatkozó szabályok mind csupa komédia. Lehet-e ilyesmit józanul feltételezni ? Lehet-e elképzelni azt, hogy a keresk. törvény a szédelgést egyenesen elő akarja mozdítani ? Hisz' a keresk. törvény épen a szédelgés megakadályozására törekszik akkor, midőn bizonyos kemény rendszabályokat az alapítók ellenében felállít! Az hozatott fel ugyan az értekezleten, miként már kiemeltük, hogy ha nem a valódi alapitók írják alá a tervezetet, banem biztositékot nem nyújtó vagyontalan személyek, csalásról v.igy visszaélésről szó nem lehet, mert ha a közönség ezeket bizalmára érdemesnek nem találja, tartózkodni fog az aláírástól, ha pedig őket elfogadja, kijátszásról nem panaszkodhatik. Ez kétségkívül igen logikus okoskodás, csakhogy az a hibája, hogy egy kissé naiv. Részünkről azt hiszszük, s az utolsó alapítási aera ezt tökéletesen igazolja, hogy a közönség nem igen szokott józanul vizsgálni, midőn arról van szó, hogy nagy nyereségre szert tehet, A nyervágy oly hatalmas ösztön, hogy azt józan okoskodással megfékezni úgyszólván lehetetlen. Ha a közönség ítéletében hízni lehetne, ha föl lehetne tenni azt, hogy a közönség előbb gondosan vizsgál, mielőtt tesz, akkor meg nem foghatjuk azt. hogy mégis annyi visszaélés előfordult, s hogy a közönség oly vállalatokban is vett részt, melyekről előre tudnia kellett volna, miszerint reális alapon nem nyugszanak. De akkor fel nem foghatjuk azt sem, hogy miért állítanak fel a törvényhozások oly rendszabályokat, melyeknek czélja a közönséget visszaélések ellen megvédeni ? Minek nevezetesen az alapitókra nézve kemény rendszabályokat felállítani, ha a közönségről azt tételezzük fel, miszerint józan esze után indul s magát tévútra vezetni nem engedi ? Hiszen tökéletesen igaza volna az értekezletnek, ha állna az, miszerint a közönség tartózkodik az aláírástól, ha a tervezetet aláírókat bizalmára érdemesnek nem találja; hogy tehát a közönség csak akkor ir alá részvényeket, ha a tervezetet aláírók irányában bizalommal viseltetik. Csakhogy ez épen nem áll, mert eltekintve attól, hogy közönség ritkán van azon helyzetben, hogy közelebbről ismerné és ismerhetné azokat, kik a tervezetet aláirják, a valódi alapitók, midőn a felelősség elhárításának czéljából tartózkodnak a tervezet aláírásától s a tervezetet pictus maseulusokkal íratják alá, mindenesetre gondoskodni fognak arról, hogy a közönség ne tekintse azt, kik irják alá a terevezetet? Az alapitók találnak módot arra, hogy a közönség tudja azt, miszerint ő k a tulajdonképeni alapitók, daczára hogy a tervezetet előtolt.személyekkel Íratták alá. Hiszen már eddig is igen gyakran fordult elő az eset, hogy a közönség csak azért pártolt valamely vállalatot, mert tudta azt, hogy X. Y. bankház a vállalat mögött áll. Különben legtöbb esetben a közönség nem is törődik azzal, hogy kik az alapitók? Előtte csak az a kérdés, lehet-e nyerni, s hogy csakugyan reménye legyen, miszerint a vállallat utján nyerni fog, arról különösen a »független sajtó« ugyancsak szokott gondoskodni! Kitűnik ebből, hogy azon felfogás, miszerint alapitók azok, kik a tervezetet aláirják, veszedelmes következményei miatt tarthatatlan. De ép oly tarthatatlan e felfogás, ha magukat a k. törvény szavait tekintjük. Azt mondja a k. t. 160. §-a, hogy »az alapitók a társaság tervezetét minden aláírási ivbe felvenni s azt polgári állásuk és lakhelyük kitüntetése mellett aláirni tartoznak,* A törvény tehát k ö t e 1 e z i az alapitókat hogy a tervezetet aláirják. Nem függ tehát az alapitók tetszésétől, vajon ők a tervezetet aláirni akarják-e vagy nem: a ki alapító, az köteles a tervezetet aláirni. Ebből szükségképen következik, hogy a k. t, nem az aláírás tényére fekteti az alapító fogalmát, mert ha a k. t. csak azt tekintené alapitónak, a ki a tervezetet tényleg aláírja, akkor nem beszélne az aláírás kötelezettségéről. Ehhez azt hiszszük szó sem fér, logikai absurdum lévén azt mondani, hogy valaki valamire kötelezve van, s ezen valakit mégis azon cselekvény alapján meghatározni, a melyre épen kötelezve van. Csodálatos dolog, hogy az értekezlet tagjai s a k. t. kommentátorai ezen logicai absurdumot észre nem vették ! Ha azonban az eddigiek szerint kétséget nem szenvedhet, miszerint az alapító fogalma független a tervezet aláírásának tényétől — hát ki akkor az alapító, kik azon személyek, kiket a tervezet aláírására kötelezni s eljárásuk miatt esetleg felelősségre vonni lehet? A felelet nem épen könnyű. Igen sok ember szokott egy részvénytársaság alapításánál közreműködni: direkte vagy indirekté. Az, ki a vállalatot kigondolta, az, ki az alapitás risikóját magára vállalja, (az u. n. nnancier), az, ki jóhangzásu nevét czégéről odakölcsönzi, az, ki állását és tekintélyét a vállalathoz esetleg szükséges engedély elnyerése miatt felhasználja, az, ki az alapitás körüli teendők iránt tanácsadással szolgál, az, ki hírlapokban a vállalatot népszerűvé teszi stb., ezek mind hozzájárulnak a vállalat alapításához - de azért mégis mindezeket alapitóknak tekinteni s esetleg felelősségre vonni, kissé messze menne. De hát minő kritériumokat állítsunk fel az alapító fogalmának meghatározása czéljából? R e n a u d szerint alapitók azon személyek ill. czégek, melyek a részvényvállalatot kigondolták s a részvényaláirásra a közönséget felszólították, s melyek mint ilyenek a tervezetben vagy alapszabályokban felsorolvák: »die Personen und beziebungsweise Firmen, welche das Actienunternehmen ausgesonnen und zu den Actienzeichnungen aufgefordert habén, — Personen und Firmen, welche in dieser Eigenschaft im Pláne oder den Statuten aufgeführt sind«. (L. Das Recht der Actiengesellschaften 2. kiadás 781. 1.) E fogalommeghatározás kielégítőnek azért nem mondható, mert abból, hogy valaki egy vállalatot k i g o n d o 1, még nem következik, hogy ő a vállalatot alapítja. Igen gyakori eset, hogy valaki egy vállalatot kigondol, s tervét másnak eladja anélkül, hogy a kivitelben bármi módon közreműködnék. Ily embert lehetetlen felelősségre vonni, mert őt semmi vád nem terheli, ha terve alapján később visszaélések történnek. De azt sem lehet mondani, hogy az alapító, a ki a közönséget részvényaláirásra felszólította, —mert valamint nem mindig az a valódi vagy kizárólagos alapító, a ki a tervezetet aláírja, ugy nem mindig és egyedül az alapító, a közönséget részvényaláirásra felszólítja. Ha az alapitók egy bankárt megbíznak azzal, hogy ő hirdetményeket bocsásson ki a részvényaláirásra, ebből még nem következik, hogy az illető bankár alapitó. 0 esetleg nem más, mint az alapitók közege. Ép oly kevéssé lehet végre az alapitó fogalmának meghatározásánál abból kiindulni, hogy valaki a tervezetben vagy az alapszabályban mint alapitó meg van jelölve — mert eltekintve attól, hogy sehol sincs előirva, hogy az alapitók a tervezetben vagy alapszabályokban megneveztessenek, ép oly kevéssé létezik garantia, hogy a valódi alapitók fognak megneveztetni, mint midőn arról van szó, hogy az alapitók a tervezetet aláirják. Szerény nézetünk szerint az alapitó fogalmának meghatározásánál szem előtt kell tartani azon intentiót, melyből a törvény az alapitókra vonatkozó határozatoknál kiindul. Ezen intentió iránt nem lehet kétség: a törvény a lehető legszélesebb kiterjedésű oltalomban akarja részesíteni a közönséget az alapitók oly visszaélései ellen, melyek ellenében a közönséges büntető- és magánjogi törvények oltalmat nem nyújtanak. E visszaélések lényegesen kétfélék: vagy olyanok, melyek abban állanak, hogy az alapitók titkos clausulák által maguknak jogtalan előnyöket biztositanak, vagy olyanok, melyek direkte a közönség félrevezetésére, kijátszására irányozvák. Az első kategóriába tartozó visszaélések ellen a legnagyobb oltalom abban áll, hogy törvény előtt jogérvényeseknek csak oly fentartások és előjogok tekinthetők, melyekről a részvényaláiró közönségnek tudása volt, s melyeket az alakuló közgyűlés határozottan elismert és elfogadott, A második kategóriába tartozó visszaélések ellen az oltalom az alapitók lehető legmesszebb menő vagyoni és büntetőjogi felelőssége. Első tekintétben az oltalom involválja azt, miszerint a részvényaláirók necsak aziránt legyenek tökéletesen tájékozva minők a biztosítandó előjogok, hanem aziránt kik azon személyek, kik ezen előjogokat igénybe vehetik; azaz nemcsak az előjogok kell, hogy határozottan megállapítva legyenek, hanem az előjogokat élvező személyek is kell, hogy határozottan meg legyenek jelölve, különben az oltalom nem volna teljes. Ez már azért is szükséges, mert a szóban forgó előjogok kétoldalú jogügylet, azaz szerződés eredményei, minden szerződés pedig feltételezi azt,hogy a szerződőfelek határozottan meglegyenek jelölve. Egészen másként áll a dolog azon oltalomra nézve, mely az alapitók direkt jogtalanságai ellen adatik. A vagyoni és büntetőjogi felelősség kivánatossá teszi ugyan azt, hogy azon személyek eleve ismeretesek legyenek, kik épen felelősségre vonhatók, de ez egyáltalában nem okvetlenül szükséges, elég ha csak in genere tudni lehet, kik tartoznak felelősséggel, elég ha a felelősséggel tartozó konkrét személyek akkor határozhatók meg, a midőn a kártérítés vagy büntetés praktikussá válik. Ebből kiindulva az alapitó fogalma nézetünk szerint különbözőképen határozandó meg a szerint, a mint az alapitók jogairól avagy pedig az alapitók felelősségéről van szó. Ha az alapitók jogai forognak szóban, akkor (mint azt különben R e n a u d is elismeri id. munkájának 782. lapján) csak azokat lehet alapitók gyanánt tekinteni, kik mint ilyenek a tervezetben vagy az alapszabályokban felemlittetnek, illetve kik a terve-