Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 49. szám - A vagyonbukott feleségének tulajdoni igényei

— 390 — birtokába. Pedig e módszer jelentősége nemcsak a systematicára, nem csak az előadás formájára hat ki; de jelenti mindenkor az átmenetet valamely tudomány első vagyis d e s c r i p t i v fokától a felső vagyis bölcseleti fokára. Mig valamely tudomány a tárgyát képező tüneteket mint egyeseket fogja fel, ezeknek elemzésére és mennél részletesebb felisnieiésére törekszik, addig a módszer casuisticus, az eredmény külsőleges. Minden tudománynak e stádiumon át kell hab dma. Csak az egyes tünet szoros megfigyelése és minden irányban való megismerése adja kezünkbe az anyagot, melynek segítségével az egyes ismeretek fogalmi viszonyítása, hason- és különlegességeiknek szembeállítása eszközölhető. E módszerrel pedig átlép a tudomány az összehasonlítás korszakába. Ami eddig egyedi sajátságként tünt fel, itt egyetemesnek bizonyul; az egyes ismeretek tengeréből kiválnak az általános elvek, törvények köré csoportosulnak oly tények, melyek az előtt a puszta véletlen vagy szeszély kifolyásainak látszottak: a tünemény helyébe a törvény lép, és a leirás helyébe a bölcselet. A szellemi tünemények tudománya régibb, mint a kültermészeté ; de fejlődési menete lassúbb, és összehasonlító korszaka ujabb keletű. A nyelvészet volt az, mely a vizsgálódás összehasonlító nemét először alkalmazta a szellemi világ tünemén)eire. És e módszer itt törvények felismerésére vezetett, minőket azelőtt csak az anyag világában kerestek, és mik alól az egyéni önkény ép oly kevéssé szabadulhat, mint a küliermészet azon physicai törvények alól, melyek azt kormányozzák. Spinoza mondata, hogy a »szabadon eső kő ha gondolkodhatnék, azt hinné, hogy szabad akaratából esik,« élesen jellemzi a szellem subjectiv csalódását, midőn a szükségszerűség kényszerében is a szabad akarat kifolyását látja. Pedig akarat. Ítélet és képzelet csak a szellem immanens törvényei irányában működhetnek, és e törvények, a szellem physikájának, megállapítása csak a tünemények összehasonlító vizsgálata által érhető el. A jogtudományban napjainkig más felfogás divott, és ennek oka főkép azon anyag szük voltában rejlik, melyre a tudományos kutatás szorítkozott. A római és a germán jcg képezték azon kört, melyben az összes jogtudomány a legújabb időig mozgott. Tagadhatatlan, hogy épen a tér e korlátozásának köszönhető azon mélység, a vizsgálódás azon interisiv ereje, mely a jogtudomány előkelő fejeit egészen napjainkig jellemezte. A római forrásoknak minden zege-zuga be lett járva: a casuisticus kutatás a századok folyamában oly mérveketöltött, melyeknek hasonmását más téren hiába keresnők ; egyes tételek egész irodalmat teremtettek; egyes controversiák a glossatorok óta sem veszítettek hevességükből, és a felkarolt anyag oly mértékben fel lett dolgozva, mindeu oldalról megvilágítva, bogy a tudomány nagy részére nézve az eddigi eszközök segítségével további eredmények már nem is várhatók. De e mellett a nyilt kérdéseknek se vége se hossza. Vannak vitapontok, melyek Cujacius óta egy lépéssel sem közeledtek megoldásuk felé, ugyanazon erősségek ütköznek ma is ugyanazon ellenbizonyitékokba, a nélkül hogy a legélesebb combinatió is pótolhatná ama hézagokat, miket a rendelkezésünkre álló anyag felmulat; feltevések álltak elé, ha a források cserbe hag}tak, és a jogbölcs-elet sietett e feltevéseket mindig oly alakban bemutatni, a mint az illető aprioristicus rendszer keretébe legkényelmesebben beleillett. A jogtudomány e szük köre tágulni kezdett. A görög, skandináv, kelta, szláv, ind jog lassan-lassan belevonattak a jogtörténeti kutatásba ; intézmények és fogalmak, melyeket az előtt római különlegességeknek néztek, hasonmásukra találtak a legkülönfélébb népek történetében, és jelenségek, melyeket azelőtt római localis okoknak tulajdonítottak, mint a fejlődés bizonyos fokán levő társadalom egyetemes vonásai bizonyulnak. A történeti módszer csak most nyerhet kellő alkalmazást, midőn az nemcsak a corpus juris civilis chronologiai feloldására szorítkozik, de az összes népek jogfejlődésére kiterjeszkedhetik. És evvel nyer a civiltudós, a jogtörténész, a jogbölcselö és a practicus államférfi egyaránt. Mert az összehasonlító jogtudomány világot áraszt oly kérdésekre nézve, melyek megoldása az ez előtti források hézagosságán csorbát szenvedett; jog'örténeti kérdések, melyekkel szemben a romanista minden támasz nélkül áll, megfejtésükkel Ígérkeznek : történet, bölcselet és jog, melyek eddig részben ellenséges állást foglaltak el egymással szemben, kiegészítik egymást, és a maguk körében nyert eredményt eszközként adják egymás kezébe. Amint pedig a jognak különböző megjelenési formáit, és a fogalmak ezredéves változásait látjuk, megismerésére jutunk a jogfogalom viszonlagos természetének is. A jog nem többé az. azelőtti észjog metaphysikai absolutja, de az emberi szellem hely és idő szerint változó nyilatkozata, mely az azt meghatározó körülmények szükségszerű kifolyása; és a jogbölcseletre ebből azon messzire vágó tanúság foly, hogy a jogi alakulás mindig a történeti megfejtés, de soha az absolut fogalomhoz való viszonyítás tárgya nem lehet. Ezen általános eszmékben méltatni akartuk azon tudományos irányt, melynek a czimbeli vállalat állandó helyet akar biztosítani az időszaki tudományos sajtó körében is. Mi előtt az eddig megjelent két kötet tartalmának rövid ismertetéséhez fognánk, — melynek jövő cikkünk lesz szentelve — még azon korszerűségről akarunk megemlékezni, melyet az összehasonlító jog közegének még a törvényhozás szempontjából is tulajdonitanunk kell. A nemzeti ábrándozás kora a jog terén, ha a jelek nem csalnak, már-már lejárt. A germán jog-antochthonok, kik a harmiuczas években a tanszékeket és az irodalmat elöntötték, végre is engedni kényszerültek a szükséges ellenhatásnak, és nálunk is az ősi nemzeti jog melyre századokon át boldog-boldogtalan hivatkozott oly szenvedély' iyel es makacssággal, minő egy kis, a nemzeti visszahatás befolyása alatt álló nemzettől csak kitelik, engedni kezd az általános európai iránynak. A nemzetközi, a kosmopoliticus szempont napról-napra felülkerekedik a nemzetin, és ki ezen elvet tagadásba veszi, azt csak napjaink büntető, kereskedelmi, váltóüzleti ipari, tengerészeti, vasúti, csőd, jel- és záloghiteli, stb. törvényeire kell figyelmeztetnünk. Ami nevezetesen a büntetőjogot illeti, ily általános nemzetközi büntetőjog felé való törekvés — ha talán öntudatlanul is, de hogy megvan — félreismerhetetlen. A német, holland, olasz, magyar büntető-codex kidolgozásánál az összes európai büntetőjogi tapasztalatok vonattak a törvényhozás körébe, a későbbi codificatió minden egyes megállapításnál tekintettel van a más államok intézkedéseire, átveszi azt mi másutt jónak bizonyult, kerüli a h bákat, melyeket a tapasztalás másutt kimutatott. Ily módon az egyes törvényhozások lépésről-lépésre közeleduek egymáshoz, és mihelyt több állam ezen eljárást vice versa követte, tetemesen megközelítettük azon eszményi állapotot, hogy az ilykép csakis külsőleg nemzeti codexek helyébe egy általános európai nemzetközi büntetőjog lesz állitható. Ezen nemzetközi törekvés szükségszerűen annál általánosabb lesz, minél gyakoribb és szorosabb ez érintkezés az egyes nemzetek között. A kereskedelem és forgalom ezen érintkezést napról-napra állandóbbá teszik, a jogi szükségletek, és igy a jogi intézmények is, melyekre azok kényszerítenek, mindig általánosabb vonásokat öltenek, és az egyes országok anyagi joga mind hasonlobbá lesz. A közönséges magánjogban is a dologbeli és kötelmi jog ama általános európai fogalmak irányában alakul át, és csak a személyi és a szélesebb értelemben vett családi jog az, melyben a nemzeti irányok utolsó menedékhelyüket találják. Elágozhatnak a vélemények ezen irány czélszerüségére nézve; de hegy ezen irány tényleg megvan, hogy mai nap jogalkotás és jogrendezés a külföld hason intézményeire való tekincet nélkül már nem képzelhető, és hogy az európai törvényhozó testületek eljárása a jelzett irányt mindenütt kifejezésre hozza: az kétségtelen. És e körülményben rejlik oly tudományos közeg" practicus jelentősége, mely folytonos tekintettel az egyes törvényhozási feladatokra az összes népek fenálló jogára kiterjeszkedik, és igy felülemelkedve egy ország speciális érdekein, az európai törvényhozás álláspontját képviseli. Ezen általános méltatás után jövőre az eddig megjelent két kötet ismertetésére megyünk át. Sarkady Ágost. Az ügyvédi kamarákból. — A budapesti ügyvédi kamara 30-as sérelmi bizottsága Deszkás Gusztáv elnöklete alatt f. é. november 27. és 30-án tartott üléseiben elfogadta a feliratnak az ügyvédi rendtartás, törvénykezés és igazgatás reformájára vonatkozó legtöbb pontját és az általánosan tartott befejezést, melynek éle a jelen igazságügyi politika s az u. a. gyakorlati irány ellen fordul. A határozatokból kiemeljük a következőket. Az ügyvédi gyakorlat meghosszabbitandó öt évre, az ügyvédi vizsga szigorítandó az ismétlés korlátozásának elejtése és az ügyvédi vizsgáló bizottságnak kizárólag ügyvédekből való szervezése által. Az elméleti kiképezés érdekében a jogakadémiák átalakítása s az egyetemi bifurcatiouális rendszer elejtése kívánatos. Fegyelmi ügyekben ne legyen felebbezés a rendes bírósághoz, az eljárás egyszerűsítve, mindennemű panasz feletti bíráskodás a kamarákra bizva és ezek alaptalan panaszt indítók megbírságolására feljogosítva legyenek. Telekkönyvi beadványok csak ügyvédi signatura mellett legyenek elfogadhatók. Ha a per tárgya 100 frtot meghalad, sommás ügyben is ügyvédi képviseltetésre köteleztessenek a felek. Az ügyvéd ne köteleztessék fele helyett bírságot s költséget viselni s a bíróságoknak közvetlen megtorlási joguk a tárgyalási rendőrségi hatáskörön tul ne legyen. Az ügyvédnek díjigényére nézve visszatartási joga s vita esetén kivételes illetőségű bírósága és pedig, ha a fél aláveti magát, a kamarai választmány legyen. A bagatell-törvény és a tőzsdebiróság eltörlendók. A törvénykezési s egyéb törvényhozási reformok kivitelére codifikationális bizottság szervezése szükséges. A sokféle eljárás egyesítendő s egyszerűsítendő a szóbeli eljárás behozatala mellett. A végrehajtási eljárás gyorsabbá s olcsóbbá teendő; a helytelen végrehajtói intézmény kiterjesztését tartalmazó vonatkozó törvényjavaslat gyökeres javítást nem igér. A telekkönyvi jog reformja csak a polgári törvénykönyv alkotása mellett ill. után kívánatos, mely törvénykönyvnek partialis, provisorius alkotása (gyámság s gondnokság örökség megszerzése) valamint az egésznek alkotása egységes terv és a redactorok egységes eljárása nélkül helytelen. Fenyítő ügyekben szóbeli, esküdtszéki eljárás, a védő és vádló egyenjogositása mellett behozandó, a rendőri eljárás szabályozandó. A bírói s állami vagyonjogi felelősség szigorítandó, a fegyelmi eljárás egyszerűsítendő. A közigazgatási főleg pénzügyi jog szabályozása külön törvénykezéssel, a hivatalnoki s állami felelősség mellett, sürgős teendő. A pénzügyi eljárás most az önkény chaosza. Még a törvények is (p. o. 1876 : 15. cz.) elemi jogtételekbe ütköznek (p. o. az alkotmányban biztosított oltalom ellenére idegen magántulajdont confiskálnak a fiskus javára) stb. A díjszabály-