Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 49. szám - A kereskedelmi törvény 45. § ához

— 387 — jöhet, mert ép az 57. §. meghatározza annak időpontját, minek értelme nem volna, ha az idö tényleges lefolyása nem vétetnék egyértelműnek a felfüggesztéssel. De nem lehetett czélja a törvénynek az, hogy e mellékbüntetések a tettest a sírig kísérjék. Dr. Miinek Arthur. A kereskedelmi törvény 45. § ához. (S. S.) A kereskedelmi törvény 45. §-a látszólag oly antinómiát tartalmaz, mely valóságos torzképe volna a törvényhozási hanyagságnak. Azon kereskedői meghatalmazottakról szólva, kiket főnökük kereskedői utazók minőségében a telep helyén kivül ügyletekkel megbiz, jogkörüket egy és ugyanazon mondatban következekép vonja meg: feljogosítottaknak tekintendők az általuk kötött adás-vevésekután járó vételár felvételére és másként főnöküknek k ü n 1 e v ő követelései beszedésére. A német keresk. törv. a kereskedelmi utazókat nem jogosítja fel arra, hogy főnökük nevében a czég bármely künlevő követeléseit beszedhessék. Egyedül az általuk kötött adásvételek utáni vételár felvételére szorítja meghatalmazotti jogukat. A kereskedelmi forgalom szüküek találta az utazók e jogkorét. A kereskedő, a ki a czég tulajdonosát gyakran nem is ismerve, az utazónál rendeli meg az árut, azt ennek közvetítése folytán megkapja, a vételárt az utazó kezéhez lefizeti, tőle fizetési idöhaladékot is nyer: az teljes bizalommal fizeti az utazó kezéhez azon pénzt is, melylyel a czégnek más üzleti ügylet folytán tartozik. Az utazó meghatalmazotti minőségére nézve nem von demarcationalis határvonalt azon különféle ügyletek között, melyeket ugyanazon czéggel, bár különféle alkalommal kötött. Elmélet és gyakorlat pálezát tört a német keresk. törvk. idézett korlátoló intézkedése felett. Méltányoltatott ezen körülmény nálunk is. A 45. §. kimondotta, miszerint a kereskedői utazók feljogosítottaknak tekintendők »főnöküknek künlevő követelései beszedésére«, tehát nemcsak az általuk kötött, hanem a főnök javára kötött bármily ügyletből származó követelés beszedésére. Ámde ugy látszik elfelejtette a törvényhozó, hogy két sorral feljebb recipiálta a német keresk. törv. amaz intézkedését, melynek elejtését, illetve helyes kitágitását sanctionálta az idézett szavakban. Két sorral feljebb ugyanis é. p. ugyanazon mondat első részében »az általuk kötött adásvevések után járó vételár felvételére* szorítja az utazók mandatariusi jogkörét. Kis lapsus vagy tán tulbuzgalom, mely bölcsen egyesiteni akarta a gyakorlatból meritett reformot a német törvény szövegével ? Kézzelfogható, hogy csak a szövegezés hanyagságában rejlhetik a látszólagos ellenmondás. A szakasz ugyanis különbséget tesz az ügyletek közt a szerint, a mint azokat maga az utazó kötötte, vagy sem; csak az elsőcategoriába eső ügyletekből eredő követelésekre nézve jogosítván fel a kereskedelmi utazót fizetési határidők engedélyezésére. így a szövegezés sejteni engedi, miszerint az meglevő alakját ezen distinctio hangsúlyozásának kedveért nyerte. Ez feloldja ugyan a látszólagos antinómiát; megmagyarázhatóvá teszi a textust, de épen nem indokolhatja annak szembeötlő helytelenségét. Az idézett §. tartalmának egésze világosan tünteti fel a törvényhozó azon intentióját, hogy az utazóknak a kereskedelmi forgalom könnyítése érdekében a közönséges kereskedelmi meghatalmazottaktól különböző privilegiált állást engedjen, meghatalmazotti jogkörüket kifelé harmadik személyek irányában kitágítsa; miért is a szakasz súlypontja az utolsó mondatban s illetve annak két végszavában keresendő. Ezen intentió szembeötlő. Szembeötlő-e ezen intentiónak kifejezésrejutása a szövegezés tekervényes részleteiben? Épen nem. Ellenkezőleg a fogalomba uj ismérvet öntött. A bizonyítást nehezítette, a legszövevényesebb complicatiók lehetőségét szülte, melyek épen a kereskedelmi forgalom nehezítéséhez vezetnének. Tekintsük a szakaszt szövegének szószerinti értelmezésében gyakorlati processualis szempontból. Ha valaki közönséges kereskedelmi meghatalmazottal az illető kereskedelmi üzlet folytatásának rendes ügyleti körébeeső ügyletet köt s pervita esetében a főnök tagadná, hogy helyettesét az illető ügylet megkötésére felhatalmazta, felperes hivatkozhatik egyszerűen a helyettes keresk. meghatalmazotti minőségére s még azon esetben is, ha alperes teljhitelüen bebizonyítaná, hogy helyettese tényleg túllépte meghatalmazási körét, kifogását felperes ellen csak akkor érvényesithetendi, ha perrendszerüen bebizonyítani képes, miszerint felperes a megbízás korlátolásáról kellően értesítve volt vagy arról az ügylet kötése alkalmával határozott tudomással birt. Ha pedig a főnök tagadásba venné magát a közbenjártnak kereskedelmi meghatalmazotti minőségét, felperes tartozik ugyan ezen minőséget bebizonyítani, de a mennyiben állítása való, ezen onus probandi reá nézve rendszerint igen könnyű lesz. Ugyanígy áll a dolog, ha utazóról van szó ? Az utazó kereskedelmi meghatalmazotti minőségének perrendszerü bebizonyítása magában véve is nehezebb mint közönséges meghatalmazotté. De végre a vidéki kereskedő rendszerint csak oly utazóval bocsátkozik ügyletek megkötésébe, a kiről tudja, hogy nála vagy más helybeli kereskedőknél rendesen vagy már gyakrabban járt közben az illető czég helyettesítésében s hogy czége a megrendeléseket teljesítette. így a 43. §-nak eleget tett a megrendelő, helyreállította a közbenjárt egyén kereskedelmi meghatalmazotti minőségét. De ez még nem elegendő ám az üdvösségre. A 45. §.. mely hivatva volna, hogy a megrendelő érdekét megóvja, annak vállaira még egészen más onust nehezit. Ahhoz ugyanis, hogy a megrendelő hivatkozhassék a 45. §. utolsó mondatának^intézke. désére, nem elég a keresk. meghatalmazotti minőség kimutatása. A keresk. meghatalmazottak csak bizonyos categoriájának javára szól ezen mondat, t. i.azokra,kik »kereskedői utazók minőségében« vannak megbízva a telep helyen kívüli ügyletek megkötésével. Miben nyilvánul a mandatariusi minőség ezen s p e c i e s-e ? Erről hallgat a törvény. Tegyük, A. vidéki kereskedő árukat rendel B.-nél, mint C. pesti üzlettulajdonos utazójánál s pert indit C. ellen az áru szállítása iránt. C.tagadja, hogy B. valamikorkeresked.utazója lett volna; tagadja, hogy az illető ügylet megkötésére megbízta volna. Avval, hogy A. vidéki kereskedőtársai tanúvallomása vagy más eszköz által bebizo| nyitja, miszerint B. gyakrabban kötött ügyleteket C. nevében, melyeket C. utólag ratificált, helyre lesz állítva csakis azon körülmény, hogy j B. kereskedelmi meghatalmazott. A 45. §. ugyanis kettős intézkedést tartalmaz. 1. Hogy az, ki a főnök által a telep helyén kivül ügyle. tek kötésével van megbízva, szintén kereskedelmi meghatalmazottnak tekintendő, 2. Hogy arra nézve, ki különös minőségben, t. i. k e r e s k cdői utazó minőségében van megbizva a főnök által a telep helyén kívüli ügyletek megkötésével, a §. utolsó mondatában foglalt különös intézkedések jönnek tekintetbe. C. tagadván B. keresk. utazói minőségét, vilflgos, hogy A.-t terheli a bizonyítás. Mily rendkívüli onus probandi! S tegyük, hogy felperesnek, mint előre látható, nem sikerül a perrendszerü bizonyítás • és a per főeskü által lesz eldöntve. Alperes megesküszik, miszerint B. nem kereskedelmi utazója. Mi marad hátra a vidéki kereskedőnek ? A következő. Miután a per folyamában bebizonyította, miszerint B. kereskedelmi meghatalmazottja C-nek, de C. főesküje által be lett bizonyítva, hogy B. nem volt kereskedelmi utazó, az 52. §. azon esete áll elő, midőn a keresk. meghatalmazott meghatalmazása határain tul megy, mely esetben ez a vele szerződő harmadik személynek személyesen felelős. A. tehát immár B. ellen fordul keresetével. A lefolyt perben azt vitatta s iparkodott bebizonyítani C-vel szemben, hogy B. keresk. utazója. A jelen perben annak ellenkezőjét kell vitatnia, B. nem keresk. utazója C-nek. Mert csak ez esetben felelős neki személyesen B. Tehát negatív bizonyítás terhe, valamely tény meg nem történtét kell bizoayit mia; pendant p. o. a váltótörvény 42. §-ához. Valószínű itt is, hogyaliis probationibus deficientibus főeskü j által dőlend el a kérdés. B. megesküszik, hogy igenis utazói minőségben volt megbizva C-től. így tehát az egyik perben a res judicata | és így a jogi igazság: B. nem k. utazó. A második perben a jogi igazI ság: B igenis k. utazó. Az első perben a bíró utasítása folytán C. megesküdött: B nem k. utazóm; a másik perben a bíró utasítása folytán megesküdött B.: k. utazója vagyok C-nek. Az első perben A. folytonosan azt vitatta s minden áron arról iparkodott meggyőzni a bírót, miszerint B. C-nek k. utazója; a másik perben ugyanazon fél azt állítja bíróság előtt s igyekszik bebizonyítani: B. nem k. utazója C-nek. — Mily continentia, mily kölcsönhatás tulajdonitandó ekét pernek? A jogerejü ítélet csak jus inter partes. Az első perben hozott ítélet tehát nem praejudicál a másik pernek. Felperesnek tehát B.-vel szemben nincsen res judicatá-ja. Uj actio kell. Másrészt nem hivatkozhatik B. az ellene indított utóbbi perben A.-nak bíróságon kívüli beismerésére arra való hivatkozás által, hogy A. az előbbi perben bíróság előtt elismerte, sőt vitatta annak ellenkezőjét, mit vele szemben a jelen perben allegal, é. p. azért nem, mert 1. beismerni csakis saját tényét lehet; az pedig, vajon C megbizta-e B.-t mint k. utazóját, oly körülmény, melyet A. állithat, de be nem ismerhet; és mert 2. az előbbi per más felek között folyt (ppts 161. §.). Végül nem hivatkozhatik A. az első perben B.-re és nem hivatkozhatik B. a másik perben C-re mint tanura, mert mindkettő közvetlenül érdekelt személy, mindkettőnek személyes felelőssége a vitás kérdéstől függvén. Az első itelet jogerejüleg kimondván, miszerint B. nem volt k. utazó, az 52. §. foglalt jogot adja A.-nak, hogy B.-től kártérítést vagy a szerződés betöltését követelhesse, de felmenti C-t minden obligo-tól. A másik ítélet jogerejüleg kimondván, miszerint B. k. utazója C-nek, fel-