Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 49. szám - A mellékbüntetések elévülése a magyar büntetőjog szerint

— 386 — raészete, mint pedig ezen mellékbüntetés által elérni kivánt czél szól. Azon jogpolitikai okok közt, melyek az elévülés intézményének elismerése mellett harczolnak, kiváló azon ok, hogy a tettes az évek hosszú sora alatt polgártársai bizalmát kiérdemelte, és a társadalomban állást magának kiviva, egyénisége elismerésre talált. Az állam, mely egy meghatározott idő lefolyta után beismeri, hogy a tettes tette nem büntetendő, öt a büntetés alól felmentvén, el akarja ismerni azon tettleges viszonyt, melyben a tettes van, s meg akarja óvni ugy a bűntett anyagi mint erkölcsi következményeitől. Azon elv, mely az elévülésben elismertetik, hogy a cselekmény megszűnt büntethető lenni, kénytelen elismerni azt, hogy ez ugy a főbüntetésre, mint pedig a mellékbüntetésre nézve áll. Ezen érvelés ellen rendszerint az hozatik fel, hogy a mellékbüntetés jogosultsága a cselekmény természetében fekszik, s hogy az elévülés a cselekményt meg nem semmisit-hetvén, azon következményeit, melyek ép a mellékbüntetés kiszabását szükségessé teszik, még az elévülés után is elismerni kénytelen. E felfogás, mely a magyar törvényben is honol, két alapeszme összezavarásán nyugszik. Az elsőt már fentebb jeleztem, s ez az elévülés természete ; a másik a büntetés fogalmának félreértésén alapszik. A hivatalvesztés és a politikai jogok felfüggesztése büntetés természetével bir, de azon megkülönböztetéssel, hogy alkalmazásában egy a tettre kiszabandó főbüntetést tételez fel, s azért a rendszerben mint mellékbüntetés szerepel, mely fogalomszerüleg főbüntetést feltételezvén, önállóan nem jelenkezhetik. A magyar btőtv. daczára annak, hogy a politikai jogok felfüggesztését s a hivatalvesztést csakis mint mellékbüntetést ismeri, kettős ellenmondást követett el akkor, a midőn elismeri, hogy a mellékbüntetés kiszabható főbüntetés nélkül, mi által vagy azt ismeri el, hogy a mellékbüntetés lehet főbüntetés is, avagy azon nézetének akart kifejezést adni, hogy a mellékbüntetés egyátalán nem is büntetés, hanem az bizonyos cselekményekből szükségszerüleg folyik s még ott is alkalmazandó, hol büntetésről a törvény értelmében szó sem lehet. Hogy a politikai jogok felfüggesztése és hivatalvesztés construáltassék, az akár subjectiv vagy objectiv szempontból, tényleg büntetés, mi bizonyítást sem követel, s azon felfogás, mely az 59. § ban van s látszólag azon ferde nézetet igazolná, hogy a jogfelfüggesztés az elitéléssel ipso jure beáll s a szabadságvesztés büntetésének egyik következménye, az 57. § ban foglalt ellenmondást meg nem fejti; mert ez annyit jelentene, mint egy hibát egy másik hibával helyrehozni. Az 59. §-ban foglalt jog-felfüggesztések és megszüntetések formailag a mellékbüntetés jellegéből kivetkőztetve lettek, mint a törvény erejénél fogva beállók, de tényleg a büntetési jelleget el nem veszíthetik. De még a büntetőtörvény értelme szerint is határozott különbség teendő az 54. §-ban foglalt mellékbüntetések s az 59. §-ban foglalt jogkövetkezmények között. A mellékbüntetés ott, hol a főbüntetés el is évült, az 54. §. értelmében elévültnek nem vehető; igy tehát az a birói megállapítás tárgyát fogja képezni, még pedig ítélet alakjában, mert ez az egyedüli perjogi alak, melyben büntetés szabható. A mellékbüntetés kiszabása föltételezi a főbüntetés jogosultságát, vagyis bűntett vagy vétség megállapítását. A bíró tehát kénytelen lesz ugy a tárgyi, mint alanyi tényálladékot megállapítani, mely megállapítás csakis végtárgyaláson teljes nyilvánosság mellett történhetik. Ez által a törvény ellenmondásba jön önmagával, mert az elévülés azon feltevésből indul ki, hogy a bizonyítékok fen nem forognak, vádlott a mentő körülményeket nem igazolhatja stb., mi itt mind negáltatik. A mi magát a mellékbüntetés kiszabását illeti, ugy kétségtelen, hogy az a biró által az egyes esetnek megfelelően fog megállapittatni. A törvény a mellékbüntetés elévülése tekintetében mi szabályt sem tartalmaz, s ha a főbüntetés elévülése be van fejezve, kezdődik a mellékbüntetés elévülése, mely esetrőlesetre biróilag lesz megállapítandó. Ez csakis azon alakban történhetik, hogy a biró minden elévülési esetben megállapítja a főbüntetés elévülését; ezáltal megállapittatott, vajon bűntett vagy vétség forgott-e fen, s ha a főbüntetés elévülésének befejeztétől három, illetve öt év elmúlt, a mellékbüntetést elévültnek fogja venni. Ezen nézet ellen felhozható : 1- ször hogy a törvény a mellékbüntetés elévüléséről nem intézkedik, sőt ellenkezőleg az 57. §. szövege a mellékbüntetést az elévülés után is elismeri; 2- szor hogy a törvény értelme szerint a mellékbüntetés elévülése csakis a büntetés végrehajtásának elévülése esetében vehető figyelembe, ott pedig, hol a büntethetőség elévül, mellékbüntetés kiszabásáról szó sem lehet. ad. 1. E nézet azon indokban leli támpontját, hogy a törvény a mellékbüntetés elévüléséről nem nyilatkozik; igy tehát azt kizárni kivánta, mit azon körülmény is erősít, hogy a 106. §-ban csakis a főbüntetés emlittetik, igy tehát a mellékbüntetés fen lett tartva. E nézet téves volta következőkben czáfoltatik. A törvény a mellékbüntetés elévüléséről határozott szavakkal ugyan nem rendelkezik, de ugy az 57. §. mint a 106. §. szövegének magyarázata a határozott intézkedést pótolja. Az elévülés el van ismerve, mert az 57. §. a jogfelfüggesztés időpontját meghatározza, mely összeesik a főbüntetés elévülésének időpontjával. Ha ezen időponttól kezdve lefolyt a vétség vagy bűntett esetében megállapított felfüggesztési j időtartam, akkor a mellékbüntetés kiszabásáról többé szó sem lehet, mert ez esetben a megállapításnak visszafelé kellene történnie, tudniillik a főbüntetés időpontjától, s igy gyakorlati értéke a birói megállapításnak nem lenne. De azon érv, mely a mellékbüntetés elévülése ellen felhozatik, felhozható lenne a pénzbüntetés ellen is, holott ha mellékbüntetéskép lett megállapítva, a 122. §. szerint a főbüntetéssel együtt évül el. A 106. §-ból vont érvelés nem helyes, mert a jogfelfüggesztés szükségszerű adnexusa a főbüntetésnek és abban hallgatag foglalva van. ad. 2. Elvi szempontból a kérdés helyes megoldása. A mellékbüntetés a 106. §-ban foglalt elévülési esetekben magával a főbüntetéssel együtt évül el, mert a »bünvádi eljárás megindításának kizárása« kifejezése annak, hogy a cselekmény megszűnt büntethető lenni s hogy büntetés egyáltalán ki nem szabható. Már pedig a politikai jogok felfüggesztése és a hivatalvesztés ép ugy büntetés, mint akár a szabadságvesztés vagy pénzbüntetés. De a mellékbüntetés alkalmazásában főbüntetést tételez fel; ha az ki nem szabatik, akkor mellékbüntetés kiszabásáról szó sem lehet. E jogok felfüggesztése elitélést feltételez, mert ugy is mint annak folyománya jelenkezik. De ezen magyarázat ugy az 57. §. mint a 123. §-sal támogattatik. Az 57. §. szerint a jogfelfüggesztés az elévülés befejeztével kezdődik. Ezen rendelkezés csakis kapcsolatban a 123. § sal érthető, hogy t. i. az elévülés hatálya a jogerejü Ítélettel megállapított jogfelfüggesztésre ki nem terjed, más esetben pedig a mellékbüntetés elévül. Azon magyarázat, mely csakis az 57. §-ra támaszkodik, azon elvi ellentmondásokat idézné elő, melyeket fentebb előadtam. Elvként állitható tehát, hogy z mellékbüntetés a 106. §. esetében magával a főbüntetéssel együtt évül el. E büntetés végrehajtásának elévülésénél — 120. §. — a törvény értelmében a mellékbüntetés külön elévüléséről lehet szó. Mert a törvény szerint a jogfelfüggesztés, bár tévesen, a büntetés kiálltánál kezdődik — a büntetés kiálltának megfelel az elévülés befejezte; csakis ezen értelme lehet e szavaknak. A főbüntetés Ítéletben megállapittatván, meg lett állapítva a mellékbüntetés időtartama is, és ez kezdetét az elévülés befejeztével veszi. Szükségestehát, hogy az elévülési időn felül annyi év folyt még le, a hány évre a mellékbüntetés az ítéletben kiterjedt. Az ezen nézet ellen a 123. §-ból merített érvelés, hogy a mellékbüntetés egyáltalán el nem évül, figyelembe nem