Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 48. szám - A vagyonbukott feleségének tulajdoni igényeiről. (Befejezés)

- 381 a szerzést sem közvetlenül, sem közvetve a házastársak között végbement oly jogügylet vagy tény nem előzte meg, mely a csődhitelezők támadási jogának hatálytalanító súlya alá esik. Szóval igazolni tartozik azt, hogy a szerzés nem a közadós vagyonával történt. b) A »mehor est conditio possidentis« elve elejtetik. A szerzés jogszerűségének igazolása az esetben is terheli a nőt, hahogy csődnvitáskor o volt a tulajdonilag igényelt tárgy birtokában. c) Azon dolgokra nézve pedig, melyeket a nő már a házasság előtt tulajdonilag birt volt, a reivindicatio »jure ordinario* foglal helyet, vagyis a közönséges bizonyítás terhe meílett. Ezen a bizonyítás lögös terére átvitt rendezése a vindicationalis igényeknek, első sorban szabad bizonyítási eljárást tételezett fel. »Die Freiheit, die ihr in der Art der Beweisführung gewáhrt ist und eine verstándigeBeweiswürdigungdurchden Eichter wird ihr über unverschuldete Sclnvieíigkeiten hiuweghelfen*. A német törvény indokainak ezen kijelentése azonban aligha volna egyéb vérmes reménynél a mi perrendünk bizonyítási rendszerével szemben. Pedig a kötött bizonyítékok hálójában elbukhatik a feleség legigazibb tulajdona is. A. német birodalmi csődrend ebbeli álláspontjának elvileg megfelel Dr. Apáthy István tervezetének 43. §-a. »A köz adós házastársa, valamely dolog visszaadását csakazesetkövetelheti, ha bebizonyítja, hogy a visszakövetelt dolgot mára házasság m e g k ö t és e e 1 ő 11 (kicsúszott : ^tulajdonilag* ; porosz csődr. 88. §-ában »eigenthümlich besass«) bírta, vagy a házasság megkötése után, de nem a köz adós pénzén szerezte (annyit akar jelenteni: »nicht mit Mit tel n des Geuieinschuldners erworben«, de nem jelent annyit, mert »pénz« és »Mittel« nem fedik egymást; ily kényes viszonyok szabályozásánál pedig a törvénynek lehetőleg világosan és határozottan kell kimondania, hogy mit akar; az extenrív interpretatio segíthetne ugyan, de mint interpretatio függne a magyarázó jóakaratátók.) A szakasz ellen, noha elvi alapját mindenkép helyeselem, következő kifogásaim vannak. Felesleges: »ha bizonyítja, hogy a viszszakövetelt dolgot már a házasság megkötése előtt birta«. A szakasz kerülni akarván a magánjognak praejudicáló, positiv irányú, részletes rendezést: mégis részletez. Hogy visszakövetelheti a nő a dolgot, melyet már a házasság megkötése előtt birt: az a magánjog positiv szabálya és mint ilyen nem illik be az oly szakasz keretébe, mely csupán negatív magatartást követve, a reivindicatio egyes eseteinek megállapítása helyett, csak a csőd érdekében kívánatos korlátozásokról akar rendelkezni. A kérdéses fordulat nem csödjogi speciálitas, nem korlátozó feltétele a reivindicatiónak. Még inkább kifogásolhatónak tartom továbbá azt, hogy a szakasz rendelkezését nem csupán a vagyonbukott feleségére alkalmazza, hanem általánosságban a közadós házastársát említvén, kiterjeszti azt esetleg a vagyonbukott asszony férjére is. Vagyis ha a férj szándékozik a feleség csődtömegéből valamint visszakövetelni, köteles legyen igazolni, hogy a tulajdonilag igényelt tárgyat nem a felesége pénzén szerezte volt. A német és a porosz csődrend csak a vagyonbukott feleségének vindicationalis igényeit tartották különszerüen szabályozandónak, illetve korlátozandónak. Dr. Apáthy szakasza a nép öntudatába behatolt azon elvet: »praesumitur, quod omuia sint mariti« oda változtatná, hogy: »minden az asszonyé.* »Wer einer Ehefrau Credit giebt, ohnedass das Civilrecht dem Manne eine Verhaftung auferlegt, möge sich vergewissern, dass die Frau ihre Selbststándigkeit auch dem Manne gegenüber behauptet* mondják nagyon találóan a német törvény indokai. Az asszonyok csődje különben mai napság sem oly nagyon gyakori esemény, hogy már cautelákat sürgetne a forgalom biztonsága. Megszorítja a feleség tulajdoni igényét Dr. Apáthy István tervezetének 44. §-a is : »A házastárs tulajdonilag vissza nem követelheti*: 1. azon dolgokat, melyeket a közadós üzlete folytatásához használt feltéve, hogy a házastárs tulajdonjoga e dolgokon külsőleg felismerhető nem volt. Gondolt a rendelkezés p.,o. az üzlet folytatásához használt gépekre, bolti készülékekre, stb. Ámde hol az »üzlet folytatásához használás« fogalmának határa? Mi esnék és mi nem esnék dúsabb vagy soványabb magyarázat utján a megszorítás alá ? Az üzlet folytatásához használt dolgok fogalma nem az, a mi a »res, quae pondere, numero vei mensura constant* fogalma. Az hogy az üzlet folytatásához használtatik a dolog, nem érinti jure civili a nő tulajdonjogát. Miért csőd esetén ? Mikor nem csak arra válalkozik a nő, bizonyítani, hogy a kérdéses dolog jure civili az ővé, hanem arra is, hogy nem a közadós vagyonával szerezte azt. Miért koboztassék el ép ezen dolgok tekintetében a feleség valóságos tulajdona? Mert ha közados által használt dolgon a nő tulajdona külsőleg nem volt felismerhető, a közönség könnyen csalódhatik vagy tévedésbe ejtethetik ? Ez erv következetesen oda vezetne, kizárni a feleség tulajdoni ignyeit egyáltalán mindenütt, hol tulajdonjoga külsőleg nem volt felismerhető. Az hogy azüzletfolytatásához használtatott a nő tulajdonakep tel nem ismerhető dolog, vagy egyéb czélokra: a kérdéses érv alapjáról nem jöhet különböző tetkintet alá. Vagy tán az üzlet folytatásához használt dolgok, mint p. o. gépek, szép bolti szerek, stb. csábítanak a hitelezésre ? Az üzlet külső kikészítése aligha tényező a hitelnyerés és hiteladás prozessusában. De különben mert ép a no bűnhődjék tulajdonával, hogy rendelkezésére bocsátotta férjének az üzlet folytatásához használandó szereket? Miért nem azextraneus is, ha ugyanazt tette? Vagy tán az ő külsőleg fel nem ismerhető tulajdona kevésbbé vezeti félre a közönséget ? Quod uni justum, alteri aequum. De egyiknek sem justum, mégkevésbbé aequum volna a tulajdon elkobzása. Végre miben álljon az a külsőleg felismerhetöség ? Ertjük a telekkönyv utjáni felismerhetőséget. De hát gépek és bolti szerekre nézve miben ? Tán a feleség czimere vagy neve kell, hogy ékeskedjék azokon? 2. azon ingatlan javakat, melyek a házastárs részéről történt megszerzésük után bármikor a közadós nevére telekkönyvileg bekebeleztettek... Helyes megszorítás, de a csődtörvényben nincs helyén. A telekkönyvi publicitás elve különben is involválja azt. A közadós nevére telekkönyvezett ingatlan átíratás előtt nem a nő tulajdona, következve nem követelhető tulajdonilag. Személyes igény pedig csak egyszerű csődkövetelést szül. Legfeljebb eredeti érvénytelenség czirnén indított törlési per jöhetne szóba. De arról gondoskodik a telekkönyvi rendtartás. Nem teszi a csőd szükségessé a törlési perek kizárását. Csak ha szükségessé tenné, volna a rendelkezésnek jelentősége a csődtörvényben is. 3. azon künlévő követeléseket, melyek a közadós nevére szólnak. Jelenleg fenálló hazai csődtörvényünk 39. §-a is csak azon hozománybeli adósleveleket rendeli a nő részéré kiadatni, melyek annak nevére szólnak. Jelzálogilag biztosított követelésekre nézve helyes lenne a rendelkezés, bár szintén nem helyén. A publicitás elvéből foly, hogy jelzálogilag biztosított követelés forgalma szintén csak a telekkönyvön belül mozog. Legalább oly jelzálog rendszer értelmében, mely a cessionak nyilvánkönyvi kitüntetését is megkívánja. Jelzálogilag nem biztosított, nem ingrossált künlévő követelésekre nézve a megszorítás aligha indokolható. A telekkönyvi publica fldes nem jön szóba. A közönség tévesztése is csak alig. A szekrénybe zárt kötelezőkre nem épit a hitel. Mért megfosztani a nőt a bár formailag férje nevére szóló, de anyagilag őt megillető követeléstől? Különben sem volna átalában határidő megszabható, mely alatt a nőnek a nevére való átírást eszközölnie kellene, tehát bármikor, ha férje csődje fenyegetné, hatályosan eszközölhetné azt. A vagyonközösségi hitelezők érdekeit kívánja biztosítani a tervezet 45. §-a: A tulajdoni igénynek az esetben sincs helye, ha a fenálló törvények szerint a közadós tartozásai a házastársak közös vagyonát terhelik (hátha a fenálló törvények szerint a közadós tartozásai a házastársak külön vagyonát is terhelik ?!) A rendelkezésre nincs szükség. Hahogy a fenálló törvények szerint a közös vagyon felelős a közadós tartozásaiért, magától értetik, hogy a csőd azon mitsem változtathat. A tervezet 47. §-a szerint különben is a vagyonközösségi viszonyok rendbehozatala a csődeljáráson kivül történik, tehát a vagyonközösségi hitelezők kielégítése előtt a közös vagyonból ép oly kevéssé adathatik ki a nőnek illetősége, mint a hogy nem kapcsolható a férj illetősége ennek csődtömegéhez. A porosz csődrend 90. §-ának megfelelő intézkedést tartalmaz a tervezet 46. §-a. Decretálja a nő tulajdoni igényére nézve a bejelentési kényszert — még pedig az átalános bejelentési határidő eltelte előtt, az indokok szerint a csődtömeg lehető gyors értékesítésének kedvéért, — továbbá a keresetindítás kötelességét. Sanctio : különben az igényelt dolog a tömeg kiegészítő részének tekintetik, illetve a tömeg részére olykép értékesíthető, hogy a házastárs az ily intézkedéseket harmadik személyek ellenében meg nem támadhatja. Helyesebbnek tartom a német csődrend álláspontját, mely nem ismeri a kettős kényszert. Az intézkedés felette érzékenyen sújtja a feleség jogait, különösen a birtokban levő feleség helyzetét. Bár ez esetben is köteles ő a szerzés jogszerűségét igazolni, de nem jelenthet ez annyit, hogy köteles felperessége alatt a pert megindítani. Kell, hogy bevárhassa a tömeggondnok támadását. Az »onus probandi* magában is teljesen megfelel a forgalom igényeinek. Dr. Barna Igndcz. A következő sorokat vettük : Tisztelt szerkesztő ur! Lapjának egyik közleménye oly módon lett megtámadva, melyet szótlanul tűrni az olvasói iránti tisztelet nem enged. T e 1 e s z k y István ur a »Jogtudományi Közlöny* f. é. 46. s 47. számaiban Zlinszky Imre »Magyar Magánjogá«-nak oly bírálatát közli, mely a franczia akadémiába belépő tagok eloge-jeinek kegyeletes indulatára emlékeztet. Mellékesen el nem mulasztja a »Magyar Themis«-ben közölt kevésbbé hízelgő birálatuak magas hangon való elitélését. Szerinte e bírálat »igen kiméletesen« kifejezve sigeii kíméletlen* volt; 1 e g i n k á b b csak irály i é s szövegezési gyarlóságok jobb ügyre méltó szívóssággal összeszedett szemelvényeit adja, beható érdemleges bírálatot nem nyújt. Teleszky István ur szerint tehát a szövegezés gyarlósága egy tankönyvben nem érdemleges dolog; talán egy törvényben sem. Teleszky István ur szerint érdemleges bírálat Zlinszky Imre ur alkalmából Unger, Hoffmann és Pfaff, Windscheid stb. fölötti bírálat