Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 48. szám - A vagyonbukott feleségének tulajdoni igényeiről. (Befejezés)

— 379 — nye miatt véli pervesztesnek. A ppts világosan előírja, miszerint a jogerejü ítélet okvetlenül végrehajtassák, a perújítást csak birtokon kívül engedvén s expressis verbis rendelvén, hogy a perújítás »az alapperben hozott ítélet végrehajtását nem akadályozza*. A vagyonbukott feleségének tulajdoni igényeiről. (Befejezés.) Pártolni a gyengébb nemet: volt a római jog félreismerhetlen tendentiája. Secündum rationem juris, a Lol lehet; contra rationem juris, a hol kell. Különösen védte pedig a férjes nőket férjeikkel, még inkább férjeik hitelezőivel szemben. Példa reá többek közt: L. 22. §. 8. L. 24. pr. D. sol. matr. (24. 3.) L. 3. §. 1. D. de fundo dotali (23.5.) L. 25. 26. 27. D. de jure dotium (23.3.) L. 21. L. 29. D. de pact. dot. (23. 4.) L. 6. §. 3. C. de sec. nupt. (5. 9.) L. 29. 30. Cod. de jure dotium (5. 12.) ÍTov. 97. cap. 6. pr. E czélzat hatja át a feleség vagyonjogi illetve tulajdoni igényeinek rendezését is. Bármennyire vitás legyen is, hogy római jog szerint a hozomány tekintetében kit illetett meg a házasság tartama alatt a tulajdonjog, a férjet-e avagy a nőt: annyi kétségtelen, hogy hozományát a nő nemcsak »soluto matrimonio«, hanem az esetben is visszakövetelhette, hahogy a férj a házasság tartama alatt v agyonbukottá lett. Visszakövetelhette pedig: a) személyes keresettel (a régi jog szerint: actio rei uxoriae; Justinian joga szerint: actio ex stipulatu), mely mint »bonae fidei actio* szabad bírói arbitrium alatt állott (ti. un. §. 2. Cod. de rei uxor. act. 5. 13.) és a férj összes vagyonára kiterjedő törvényes és kiválóan dőjogositott zálogjoggal biztosíttatott (L. 18. Dig. qui potiores in pign. vei hypot. habentur 20. 4.), vagy követelhette azt, b) tulajdoni keresettel, amennyiben ugyanis férje megfogyott vagyonában a hozomány in natura még meg volt. L. 30. Cod. de jure dotium (5. 12.) Nov. 91. cap. 1. Míg egyrészről természetben meglévőknek (res extantes) a kérdéses L. 30. cit. szerint csak azon hozományi tárgyak tekintettek, melyek még a férj vagyonában voltak, — nem pedig, mint a romanisták közöl többen hiszik, (p. o. Bechman röm. Dotalrecht II. kt. 470. Ipj.) egyáltalán a még testileg létezők, illetve azok is, a melyek a férj által a házasság alatt annak rendje és módja szerint mások tulajdonába bocsájtattak át — ; mig tehát e szerint a feleség nem vindicálhatta a jogérvényesen elidegenített hozomáuyi tárgyakat, noha valahol még in natura léteztek is: addig másrészről a feleség vindicationalis igényei, és pedig ezúttal contra rationem juris, két messzemenő kiterjesztéssel bővíttettek. Justinianus törvénye szerint ugyanis tulajdoni igénynyel követelheti a vagyonbukott felesége a csődtömegben létező azon tárgyakat is, a melyek oly formán adattak in dotem, hogy a férj csupán eleve megállapított értéküket legyen köteles annak idején visszafizetni, vagyis a midőn az aestimatio képezte a dos tulajdonképeni tárgyát, a megbecsülve átadott tárgyak pedig a férj teljes tulajdonába menvén át (»dos venditionis causaaestimata«; osztr. polg. trvkv. 1228. §.). A nőnek nyújtott kedvezmény szembeötlő. Hozományképen követelhesse vissza azt, a mi sajátkép nem hozomány. A felek által szerződésileg megállapított hozományi tárgy a törvény által utólag mással helyettesittetik, — »intuitu humano« Justinian szava szerint. A nő javára, de meglehet a hitelezők nem csekély kárára. Még nagyobb kedvezményt nyújt a L. 54. D. de jure dotium (23. 3.), mely szerint: »res, quae ex pecuniadotali comparatae sunt, dotales esse videntur«. Vagyis noha szabály szerint: »res in dotem datae, quaepondere, numero, mensura constant, mariti periculo sunt, qui ain hoc dantur, ut eas maritus a d arbitrium suum distrahat et quandoque soluto matrimonio ejusdem generis et quantitatis alias restituat vei ipse vei heres ejus« (L. 42. D. de jur. dot. 23. 3.); (analóg az osztr. polg.törv. 1227. §-ának intézkedése: »Besteht das Heirathsgut in barem Grelde, in abgetretenen Schuldforderungen oder verbrauchbaren Sachen, so gebührt dem Manne das vollstándige Eigenthum«); noha tehát a hozományi pén z en szerzett javak rendszerint a hozományi jelleget nem veszik fel, — a consumptibilis és fungibilis tárgyak körül nem foglalhatván helyet a subrogatio, — vagyonbukás esetén mégis megillesse a nőt a reivindícatio joga. A vagyonbukott felesége szabad vagyonát (»bona paraphernalia«) római jog szerint szintén személyes és tulajdoni igénynyel követelhette a csődtömegből; előbbi igényét, habár nem is privilegiált, de a férj összes javaira kiterjedő törvényes hypotheca biztosítván. A feleség vagyonjogainak fériével szemben való védelmét czélozta végre a római jogban felállított u.n. »pr ae8u m tio Muci a n ac is(L. 51. D de don int v. e. u. 24. 1.), mely szerint: »cum in controversiam venit unde ad mulierem quid pervenerit: et verius et honestius est, quod non demonstratur unde habeat, existimariaviroadeam pervenisse. Evitandi autem turpis quaestus circa uxorem«. »\Ver dem MaDne trauet, trauet seinen Schulden« hangzik a német jogé részbein álláspontját híven visszatükröző paroemia. A vagyonbukott feleséget háttérbe szorítják annak hitelezői. A hol a Szásztükör elve: »Mann und Weib habén kein getheilet Gut« (1. k. 31 cz ) az általános vagyonközösség rendszeréhez vezetett, de meg ott is a hol a házastársak külön vagyonrendszerben élvén, a no megtartja tulajdonát, a régibb német jogok legtöbbje szerint, a hitelezők az aszszony vagyonát is igénybe vehetik, (közönséges német jogelv erre nézve ugyan nem mutatható ki, de példa reá a régibb és a i-evideált lübecki jog, az 1303. és 1433. évi brémai, az 1270. 1292. 1497. éri hamburgi statútum;!, bővebben Gerber deutsches Pnvatrecht cz. müvét), de legalább is felelős a feleség a férj azon tartozásaiért * melyeket ez a házasság alatt vagy ipai üzletén belül vállalt volt (ig^ p. o. a m a i n z i, t r i e r i jog, a frankfurti és nürnbergi reform, a nassau-katzenellenbogeni »Landordnung« IV. r. 15fej. szerint). A hol az »ususfructus maritalis* fejlődött ki mint házassági yagyonrendszer, — a mint az legszélsőbb következményeiben érvényre jutott a szász polgári törvényben, — a vagyonbukott feleségét a rendes reivindicatió illeti meg mindazon javakra nézve, melyek a polgári jog szabályai szerint a házasság daczára is az ő tulajdonát képezik. A szász p. trvkv azonban kizárja a tulajdoni igényt ugy a »dos venditionis causa aestimata«, mint az »ex dotali pecunia« szerzett javak tekintetében. A német particularis csődtörvények a vagyonbukott feleségének vindicationalis igényeiről csak szórványosan rendelkeznek. Többnyire az illető ország átalános magánjogának alapján állanak. Tüzetesebben csak a hozomány körüli személyes igény előjrgaival foglalkoznak. így p. o. a bajor 1822. évi »Prioritátsordnung« (3. 23. 27. 30.55.), a wü r t e m b e r g i 1828. évi »Pfandentwicklungsgesetz* (50. art.) és a lübecki csődr. 1. 56. 104. §§.) Érdekes ahamburgi »Fallitenordnung« (30. ;irt.) azon rendelkezése, melyszerint a nő férje csődtömegéből hozományát visszakövetelheti, ha igazolja, hogy férje már a házasság megkötésekor tul volt adósodva, és hahogy a csőd a házasság első öt évében üt ki. A feleség vagyonjogi igényeinek csőd esetére való nagyobb szabású rendezését csak a franczia és a porosz legislatio kezdeményezte. A franczia törvényhozás e részbeni álláspontja kapcsolatban áll a Code civil házassági vagyonrendszereivel, megfelelvén egyrészt a hozományi, másrészt a vagyonközösségi rendszernek. Kiindulási pontja azon praesumtio, melynél fogva minden a mit a nő a házasság tartama alatt szerzett, vagy a mi számára férje által szereztetett, valamint minden fizetés, melyet a nő férje nevében és javára teljesített, a férj vagyonával szerzettnek illetve a férj vagyonából teljesítettnek tekintetik. (Code de commerce 547. 550.; loi sur les faillites 559. 562. art.) Lényegien eltérőleg történt a vindicationális igények szabályozása ingatlanok mint ingók tekintetében. A Code de commerce vonatkozó czikkei (544—557) felett tartott tanác kozások alkalmával ugyanis Napoléon, aggódva attól, hogy a férj a feleség tulajdoni igényének lehetővé tétele czéljából, saját vagyis inkább hitelezőinek pénzén a nő részére javakat szerzem!, vagy hogy a feleség törvényes zálogjogának hatályosbitása tekintetéből a férj saját nevére ingatlanokat vásároland, a nő vindicationális igényének csak azon ingatlanok a t illetőleg akart helyet adni, a melyeket az már a házasságot megelőzőleg egy évvel tulajdonilag bírt volt, »afin qu'on sóit certain qu'elle ne reprend pas des immeubles aquis des deniers dumari*. De sem a Code de commerce, sem az 1838. évi csődtörvény nem ment a feleség ellen való bizalmatlanság e szélső határáig. Ingatlanokra nézve a kérdéses törvények álláspontja a kö• vetkező. Visszakövetelheti a vagyonbukottnak felesége : a) mindazon ingatlan javakat, melyeket már a házasság előtt tulajdonilag birt volt és melyek nem estek a házastársak között esetleg fenálló vagyonközösség köteléke alá ; b) mindazon ingatlan javakat, melyeket a házasság a'att örökösödés vagy ajándékozás utján (tehát nem egyéb uton módon) szerzett (Code de comm. 545. Loi sur les faillites 557.); c) végre mindazon ingatlan javakat, melyeket öröklött vagy ajándékba nyert pénzen szerzett, feltéve hogy hiteles okmánynyal igazolhatja, miszerint a szerzést közvetített pénz valóban az egyedül ő rea szállott örökségből vagy a neki tett ajándékozásból való volt, és feltéve továbbá, hogy ezen körülmény a szerzési oklevélben világosan elismertetett. (Code 546. Loi 558.). Hogy mennyiben és mily feltételek mellett van helye subrogationak hozományi vagy egyéb ingatlanok tekintetében, fentebb érintettem. Ingókra nézve a franczia törvényhozás álláspontja a következő. Visszakövetelheti a vagyonbukottnak felesége : a) a Code de Commercs szerint csak: a) a személyes használatára rendelt szükséges ruha- és fehérnemüeket; fi) az ékszereket, melyek leltárral igazolhatólag házassági szerződés vagy örökösödés utján jutottak reá (554.); b) az 1838. évi csődtörvény szerint azonban egyátalán mindazon ingóságokat, melyeket házassági szerződés, örökösödés vagy ajándékozás utján szerzett, a mennyiben az igénybe vett tárgyak azonosságát leltárral vagy közhitelű okmánynya! igazolni képes (560.). Vitás, hogy franczia jog szerint az érintett ingó javakon kívül egyéb ingóságok is vindikálliatók-e; hogy az értékpapírok, különösen az u. n. lettres au porteur feltétlenül avagy csak azon feltétel mellett vehetők-e tulajdonilag igénybe, hahogy bemutatóra szóló minőségüktől a továbbforgatmányozás lehetetlenitése által megfosztattak volt. Vitás továbbá az is, hogy mennyiben és mily feltételek mellett van helye tulajdoni igénynek oly ingóságokra nézve, melyek valamely ingó vagy ingatlan tárgy helyébe subrogatio folytán léptek. A házassági szerződésben a feleség részére kikötötött előny ü k ép oly kevéssé válhatnak annak javára, mint a hogy a férj részére kikötött előnyök a hitelezők javára. Az előnyök egyszerűen elesnek. (Code 549. Loi 564. art.) A nőnek törvényes zálogjoga pedig korlátoztatott. (Code 551.—553. Loi 563. art.) A porosz csődtörvényhozás vonatkozó intézkedései a leg^zoro-