Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 42. szám - A kereskedelmi törvénykönyv 174. §-a alapján indított kereset felfüggesztő hatályáról 3. [r.]

— 334 — bad emberi cselekmény által követhető el. Csak ha önkényesen, világosan felismert czélból (in pursuance of an intelligent purpose — mint egy angol ítélet mondja -), szándékosan (intentionally) és belátással (intelligenty.) a czélhoz vezető eszközök öntudatos alkalmazásával (by the proper adaptation of means to ends) vet valaki véget életének, lehet szó öngyilkosságról, de a jehett feltételek mellett még az esetben is, ha az öngyilkos oly mérvű elmezavarban szenvedett, hogy cselekményének etliicai jelentőségét, erkölcsi becsét, nem volt képes teljesen számba venni és méltányolni. E szerint az erkölcsi beszámithatlanság mint ilyen nem zárná ki az öngyilkosság fogalmát. Csak a teljes elmezavar és öntudatlan állapot, a felismerési és átgondolási képesség tökéletes hiánya; nem pedig, ha az észtehetség, az elhatározhatás, a választás szabadsága csak bizonyos fokban volt korlátozva. Nem szükséges, hogy a cselekmény a bűnösség általános előfeltételeivei birjon, vagyis hogy elkövetőjének épugy betudható legyen, mintha annak valamely büntetendő cselekménye jogi beszámításáról volna szó; elég hogy ha az öngyilkos cselekményét önmaga ellen irányzottnak felismerte volt, tehát birt annak tudatával, hogy mit követ el és mily következmények járnak tettével. »Nicht der Mangel der Zurechnungsfühigkeit ist es, welcher den Begriff des Selbstmordes ausschliesst, sondern das Nichtwissen von der Handlung; nicht ob die That dem Urheber zur Schuld zugerechnet werden kann, sondern ob er sie als g e g e n das eigeneLebengerichteterkannt hat, ist entscheidend. Nicht darauf kommt es an, ob der Bettreffende sich bei Verübung der Selbstentleibung in einem Zustande geistiger Unzurechnungsfábigkeit befunden habe, welche ihm es unmöglich machte, die moralische Tragweite seiner Handlung zu würdigen, sondern ob er in einem Zustande geistiger Gestörtheit begriffen war, in welchem er nicht mehr wusste, dass er eine Handlung vornehme, die ihn tödten \verde«. (A nürnbergi keresk. fő-tszék 1867. évi marczius 15-iki Ítéletének indokai.) Különben, érvelnek tovább, s ez érv különösen a biztositói körök részéről hozatik fel, mit használna a biztosítási szerződés záradéka vagy a törvény rendelkezése, mely egyfelől felmentené ugyan a biztositót kötelezettsége alól, ha a biztosított öngyilkosságot követ el, másrészről azonban teljesen beszámítható állapotban elkövetett öngyilkosságtól tételezné fel kedvezményét. Illusorius enyhítése lenne ez a biztosító felelősségének. Hisz öngyilkosság egyáltalán aligha követtetik el tökéletesen józan észszel és ép, háboritlan elmével. Az öngyilkosság már magában indiciálja a súlyos szellemi zavart és tanúskodik a kedély komoly betegségéről, Minden öngyilkos ipso facto őrült volt. Ez érv csak látszólag, príma facie bizonyít. A behatóbb jogászi okoskodás tüzprobáját nem állja ki. Nagyon is emlékeztet a divatból kiment általános tételre: »nullum crimen sine delirio*. Az erkölcsi és jogi beszámítás tana nem elégedhetik be közpiaczszerü igazságokkal. — Megkívánja tehát e nézet, hogy az öngyilkos tudva cselekedett légyen, de nem fektet súlyt az akaratra. Dolosus, beszámitható cselekményt kíván, de construál az öngyilkos részére külön szándékot, sajátszerű beszámítási mérvet. Önkényesen válogat a bészámithatlanság különböző formái között. A »morál insanity« nem szüntetné meg szerinte az öngyilkosság fogalmát. Mintha biz elmezavar nem lenne elmezavar, akár nyilvánul az az értelem és a felismerési képesség hiányában, akár az akarat'betegségében, az energia és az erkölcsi erő elfajulásában. A modern psychiatria tanítása szerint, az erkölcsi beszámithatlanság az elmetehetség szintén szerves depravatiójának állapotát tételezi fel. A melancholia nemileg nem más betegség, mint a lázdelirium vagy a valóságos ínsanía. (Befejezése köv.) Dr. Barna Ignácz. A kereskedelmi törvénykönyv 174. §-a alapján indított kereset felfüggesztő hatályáról, in. (xz.) Dr. N. S. dolgozata, terjedelmét illetőleg monographiának beillenék, s mindenesetre azon törekvésről tesz tanúságot, hogy szerző a pályakérdés beható megvizsgálását megkisérlé. Felemlitést érdemel, hogy szerző a külföldi törvényhozásoknak e kérdésre vonatkozó intézkedéseit is ismerteti. Szerző az általa elérni kívánt eredmény előkészítése czéljából, dolgozatának második részében bizonyítani igyekszik, hogy az egyes részvényest kereset csakis közgyűlési határozat ellen illeti; sőt mindazon esetekben, a melyekben neki nem sikerül közgyűlési határozatot kivinni, védetlen állapotba jut.Hogy a részvényest az igazgatóság és a felügyelő bizottság ellen a 174. §. alapján kereset nem illeti, kérdés tárgyát sem képezheti, de hogy a kereskedelmi törvénykönyv 189. és 196. §-ai alapján az ezen czikkben felemiitett közegek ellen felléphet, a mennyiben ezek törvény- vagy alapszabály-ellenes cselekedeteik által részvényesi minőségében megkárosítva van, nézetem szerint a törvény szövegéből és szelleméből kiindulva csak igenlegesen dönthető el. Azon érvelés tehát, mely a mondottak ellenkezőjén alapszik, s a részvényesnek a társaság ellen irányuló keresetét hatásában ki akarja terjeszteni, ép a szerző által felemiitett törvény szellemével összeütközésbe jő. A kereskedelmi törvénykönyv a részvényes jogainak érvényesítését két uton biztosította. Ezen kétszeres védelem bizonyos öszszeköttetésben áll; a mennyiben azon korlátot, mely a 174. §-ban foglaltatik, igazolja. Mielőtt szerző további fejtegetéseit czáfolat alá venném, szükségesnek tartom, a részvényes jogait is figyelembe venni — azon megjegyzéssel, hogy én hibásnak tartom, e kérdést, ugy mint a kisebbségnek a többség elleni megvédését felfogni, hanem itt az egyes részvényes jogairól s e jogok érvényesítéséről van szó. Sajnálom, hogy szerző az általa idézett Auerbachnak a részvényes jogára vonatkozó nézetét szem előtt nem tartotta, s az ott tett felosztást »Rechte pecuniárer oder administrativer Natur« a kereset hatásával kapcsolatba nem hozta. Szerző a kereset végczélját a status quo ante helyreállítása s fentartása, s pernyertesség esetére a restitutió in integrumban találja. A törvényben tett azon felosztást, mely alaki és anyagi sérelmeket különböztet meg, szem előtt tartva, az első esetben azt találjuk, hogy a részvényes személyes jogai sértettek meg, melyek vagy valamely személyes részvétben, vagy pedig bizonyos alakszerűségek megtartásában állhatnak. Mi itt a részvényes jogi érdeke? Vajon, mint szerző véli, a status quo ante fentartása vagy helyreállítása, avagy az, hogy a részvételhez váló személyes joga elismertessék, és az előirt alakszerűségek mellőzésével hozott határozatoknak személye irányában való semmisége ? Vegyünk egy határozott esetet fel. Egy részvénytársaság közgyűlésén, mely nem lett az alapszabályok értelmében összehiva, egy még kinlevő részletnek befizetését elhatározta; a részvényes ezen határozat ellen kellő időben keresetet indítván : pernyertes lesz. A per folyama alatt a többi részvényesek részleteiket befizetik; mi lesz itt a kereset eredménye? Szerző nézete szerint a status quo ante helyreállítása, vagyis a részvényeseknek a befizetett részlet visszaadandó; az én nézetem az, hogy A. részvényes ezen közgyűlési határozat alapján nem köteles részletét befizetni. Ha szerző ezen esetet figyelembe venné, ugy egy dolgozatában fel nem emiitett jogi fogalomhoz jönne, melyet a részvényes jogi érdekének szokás nevezni. Szerző azon kérdést, vajon az egyes részvényes az összes részvényesek érdekében cselekedhetik, a midőn a status quo helyreállítását követeli, birálat alá nem veszi; én részemről a negotiorum gestiót ily alakban helyesnek el nem ismerhetem. Mert azon részvényes, ki a törvényben kitűzött határidő alatt az alakilag sérelmes határozat ellen jogorvoslattal nem élt, azt ezen alapon többé meg nem támadhatja; ebből elvként azt állithatjuk fel, hogy azon részényes, ki a törvénybe vagy alapszabályokba ütköző határozatot hozzájárulása által létesité, ugy nemkülönben azon részvényes, a ki ily határozat alapján részvényesi minőségéből folyó kötelezettségének eleget tett, a határozatot többé meg nem támadhatja, s ily határozatok megsemmisítése ő reá ki nem terjeszthető. Ezek után áttérek a pernyertesség esetére czélbavett restutitió in integrum-ra, melyet szerző mint a kereset által elérendő végczélt tüntet fel. Szerző a restitutió in integrum-ot csakis materiális hatásában értheti; a kérdés tehát az lesz, vajon az egyes részvényes a társasági vagyonnak oly állapotba való visszahelyezését követelheti-e, mint a milyen az a határozat végrehajtása előtt volt. Az előbbi állapotba való visszahelyezésnek két alapfeltétele van : közvetlen jogi érdek és jogi hátrány. A jogi érdek a kereskedelmi törvénykönyv 163. §-án alapszik, a jogi hátrány pedig esetről-esetre igazolandó. A meddig a jogi érdek terjed, addig terjed azon jogosultság is, az előbbeni állapot helyreállítását követelhetni. A részvényes jogi érdeke aránylagos; a midőn tehát ő a társaságnak közgyűlési határozata által megkárosítva lesz, a károsítás megfelelő azon résznek, mely őt a társasági vagyonból illeti. Ha tehát ő az előbbeni állapot helyreállítását követeli, ugy azt csak azon arányban követelhetné, mely őt az egész vagyonból illeti. Keresetével tehát többet nem követelhet, s a mennyiben ily