Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 42. szám - Az öngyilkosság befolyása az életbiztosítási ügyletre

— 333 a forgalom biztonságát. A czélirányosság oriteriuma körülhatárolbatlan. Tervezetünk álláspontja szerint a tömeggondnok jogositvavan, a közadós minden tulajdoni jogosítványának önálló és független gyakorlatára, hatalmában állván birtokba venni, kezelni és értékesíteni a csődtömeget. Csak a törvény szabta különös korlátok kötelezik. Ha hivatása gyakorlatában tényleg összeütközésbe jönne kezelő és rendelkező jogának való czéljaival, ha szántszándékkal vagy gondatlanságból káros intézkedéseket tenne: felelősségre Vonathatnék ugyan a megkárosított csődhitelezők vagy közadósrészéről, de még káros jogcselekvényei is, a mennyiben a törvény által felállított különös korlátok között mozognak, jogérvényesek kell, hogy maradjanak ugy a közadós,mint a csődhitelezők és harmadik személyek irányában. Joo-ositva van e szerint a tömeggondnok mindent megtenni, a mi összeegyeztethető a tömeg értékesítésének feladatával. Az egyes cselekvény érvénye attól függ, hogy kezelési avagy értékesítési actnsnak mondható-e. Mihelyst kezelési vagy értékesítési actusnak jelentkezik, a hasznosság kérdése többé nem vethető fel. Nehogy pedig a tömeg értékesítésének actiója túlságosan megnehezitessék, megengedendő a tömeggondnoknak az is. hogy uj ügyleteket köthessen vagy a közadós hiányzó aláirását szükség esetében önhatalmúlag pótolhassa. A közadósnak p. o. jogában állna valamely váltón magát kibocsájtókép megnevezni. Hogy a váltó értékesíthessék, a tömeggondnok maga kell, hogy pótolhassa a szükséges aláírást. Nem ritkán teszi a tömeg értékesítésének eszközlése szükségessé, hogy a tömeggondnok különösen vételszerződéseket köthessen, kölcsönöket felvehessen, egyes értéktárgyakat elzálogosíthasson. Felmerül pedig e szükség kivált akkor, ha a közadós iparüzlete a tömeg részéről és részére a csőd alatt is folytattatik. — Szóval a tömeggondnok feladata az általános liquidatio. Ez szabja és határozza meg jogi hatalmát. A törvény felállítja az elvi zsinórmértéket; a helyes és következetes casuistica a gyakorlatnak dolga. — A tömeggondnok jogkörét megszorító különös korlátokról, vagyis arról, hogy mily esetekben és mily módon illesse meg a csődhitelezőket is a dispositio körül való közreműködés joga, tervezetünknek a csődeljárásról szóló II. könyvében fog említés tétetni. Kiemeljük végre, hogy tervezetünk az ujabb a csődrendek példáján indulva, a per ügyelői intézményt végleg elejtette. Az u. n. contradiktor inkább perhalasztó functiójára a lehetőleg egyszerűsített modern csődeljárásnak aligha volna szüksége. A processus ordinarius nehézkes és complicált szerkezete tette volt azt annak idején mellőzhetlenné. Az activ és a passiv tömeg rendbehozatala és megállapítása körül szükségelt tevékenységek nem oly bensőleg ellentétes természetűek, hogy azoknak egy személyben való egyesítését az ügy megsinlené. Igaz, hogy »plures oculi plura vident«. Ámde a »plures oculi« drága pénzbe kerül. Költségkímélés tekintete pedig a csődhitelezői érdekek szempontjából a suprema lex. Minél kevesebb lesz a distributiót közvetitő orgánum, annál nagyobb és dúsabb lesz maga a distributió. Tervezetünk szerint tebát a tömeggondnok egy személyben COntradictOr ÍS. (Folytatása követk.) Az öngyilkosság befolyása ,iz életbiztosítási ügyletre. Kereskedelmi törvényünk 504. §-ának első bekezdése értelmében a biztosító, ellenkező kikötés hiányában, a megállapított biztositasi öszszeg fizetésére nem kötelezhető, ha a biztosított életét öngyilkosság folytán veszti el. A kedvezményezett, vagyis az, kinek javára a fizetendő összeg kiköttetik, a befizetett dijak egy harmad részét visszakövetelheti. Mit írt e rendelkezés öngyilkosság alatt? Mily kiterjedés tulajdonítandó a jogfosztó ténykörülménynek? Mikor mondható a rendelkezés szellemében, hogy a biztosított életét öngyilkosság folytán vesztette el? Az öngyilkosság objectiv tényt re gondolt-e a törvény^ avagy valamaly szűkebb határok között mozgó fogalomra? Mindazon esetekre szól-e a nagy horderejű jogkövetkezmény, midőn a biztosított önnönmaga okozza életének végét, avagy csupán azon esetekre, midőn a biztosított tudva és akarva öli meg magát? Dolosus selekmény tételeztetik-e fel, avagy beáll a privatio már a külső causalis nexus folytán? Öngyilkosnak tekintendő-e az, a ki tévedésből czukor helyett mérget önt poharába, a ki vigyázatlanságáért bűnhődik életével, a ki vakmerő vállalkozásnak lesz könnyelmű áldozata, a ki a szükséges gyógykezelés iránti közönyösségből hal bele sebeibe ? Ungyilkosok-e ezek azért, mert saját hanyagságuk vagy vigyázatlanságuk a főszereplő a halálukat előidézett okok és okozatok lánczolatában ? Vagy öngyilkosnak tekintendő-e az, a ki a láz deliriumábau ablakából kiugrik, a ki megháborodott elméjének őrjöngésében a falhoz zúzza fejét, vagy a ki a teljes részegség mámorában követ el valamit, a miért életével adózik ? Öngyilkosok-e ezek, noha nem is birtak tettük physicai mivoltának tudatával, noha a felismerés tehetségétől teljesen meg lévén fosztva, nem is tudták, nem tudhatták, hogy önéletük ellen irányozvák cselekvényeik? Öngyilkosnak tekintendő-e végre az, a kit a mánia, a legyőzhetlen rögeszme, a melancholia, az idiotismus vagy a cretinismus vezet a halál karjaiba ? A ki véget vet életének, mert a kinteljes búskomorság lidércznyomása elől menekülni óhajt, mert testi bajok, tűrhetetlen állapotok, fenyegető veszély a halált tüntetik fel gyarló esze és elfajult akarata előtt a szabadulás egyetlen utjának? A kinek elmetehetsége még nem volt oly fokban megzavarodva, hogy akaratának szabad elhatározása teljesen kizárva lett volna? A kinek szellemi és lelki világát nem borította még örök homályba a tökéletesen megbetegedett elme ? A ki ha nem is birja már belátni a maga egész megvetendő valójában tettének erkölcstelen voltát, nem képes a jogost a jogtalantól megkülönböztetni; a ki már nem tud az ösztönök és indulatok rohamának ellentállni, nem tud akarni többé; szóval, a ki már az u. n. erkölcsi beszámithatlanság (morál insanity) organicus degeneratiót feltételező stádiumában sinlődik, de a kinek beteg lelkében világítanak még némileg a felismerés és az érteleni, a külvilág tudatának végső, elhaló félben lévő sugarai? A ki még tudja ugyan, hogy mit tesz, de nem tud másként tenni vagy nem tenni ? A ki tudja, hogy beleugrik avizbe és hogy ennek halál a következménye, érzi végzetének fagyos lehelletét, de nem tud és nem bír többé az örvény széléről visszalépni, nem képes vesztét kikerülni ? Foroghat-e fen a mondott esetekben öngyilkosság oly értelemben, hogy annak folytán a biztosító szerződésbeli kötelezettsége alul felszabadulna ? A kérdés a mi törvényünk alapjáról is, —• nem lévén a vonatkozó rendelkezésben a jogfosztó ténykörülmény tüzetesebben meghatározva*) — ellentétes nézeteket szülhet. Mondhatja az egyik nézet, hogy az öngyilkosság fogalma nem tételez fel egyebet, mint a külső physicai causalis nexust. Elég, hogy az élet birtokosa önmaga és nem más valaki vagy nem más külső körülmény o k o z t a légyen halálát. Subjectiv beszámithatóság nem kívántatik meg. A merőn casualis, a culposus cselekmény is öngyilkosság. A nézetek e legszélsőbbjével ma már aligha kell vitatkozni. Oasuális esetekben maguk a közvetlen érdekelt biztosító intézetek sem igen szokták megtagadni kötelezettségük teljesitését. A perek nagy száma nem is e körül forog. Az öngyilkosság már szó szerint többre, mint puszta véletlenre vagy gondatlanságra utal. Beszámithatlan vagy culposus cselekmény még átvett értelemben sem mondható gyilkosságnak. Gyilkosság megfontolt szándékot tételez fel. Valamivel engedékenyebb a másik nézet. Öngyilkosság csaksza*) Keresk. törvényünk 50+. §-ának szószerinti szövege vonatkozó részében': »A biztosító, ha a szerződésben az ellenkező világosan ki nem köttetett, a megállapított biztosítási öszszeg fizetésére nem kötelezhető : 1. ha a biztosított életét halálos ítélet, párbaj vagy öngyilkosság folytán veszti el«. Tekintettel azon nagy mérvű controveraiára. mely a kérdés körül más országokban folytattatik, és mely, mihelyt az nálunk szőnyegre kerül, a mi gyakorlatunknak is nagy megoldási nehézségeket fog okozni: csak sajnálhatjuk, hogy keresk. törvényünk uly ridegen decretálja a privatiót. Megmondja — és ped;u' elméletileg igazolt fordulattal — a jogkövetkezményt, de maját a feltételező ténykörülményt nem határozza mtg kellőképen. Nehéz és szövevényes magyarázat utján juthatunk csak a törvényhozó valódi goi dolatához. Pedig a biztosítási jog számtalan controvers k' rdései közül aligha van egy is. mely a positiv megoldást jobbau szükségeiné, mint a szóban forgó. Tüzetesen körülhatárolandó lelt volna az öngyilkosság vulgáris, és mint ilyen teljesen hasznavehetlen, mert elmosódó és bizonytalan mederbea mozgó fogalma, és megoldandó egyúttal az »onus probandU nem kenagyságától megijedni ; nevezetesen nem oly törvényben, melynek kézzelfogható törekvése, a biztosított a k jogainak minél hathatósabb védelme. i nem netelü perekre vezető exceptiókkal szembeállítani. Követhette volna bátran a kötelmi jogviszonyokról szóló d r e s d a i n é m e t j a v a a 1 a t (1868. évi) y 1 J. art. példáját: »Bei Lebensversicherungen ist der Versicherer zur Zahlung der Versicherungssumme nieht verpflichttt (eddig hiven és joggal követte), wenn derjenige auf dessen Todesfall die Versicherung genommen worden ist, sich selbst das Lebeu genommen hat, e s k-ö n n te de n n in dem 1 e t ?. te r n F a 1 1 e der Versic h e r t e b e \v e i s e n, d a s s derjenige, a u f d e s s e n T o d e s f a 11 d i e Versicherung g e u o m m e n i s t, s i c li in e i e ni uuzurechn o n sf a b i g e u Zustande befunden habe«. A német ai ticulus száír ot vet a felmerülő vitapontokkal és nem bizza a gyakorlatra azt. a minek minden kétséget kizáró módon való megoldása tulajdonkép a törvényhozó feladata lett volna nálunk is.