Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 34. szám - A lopás 2. [r.]

266 — dós is, hogy mennyiben és miként szavatolnak a csődhitele- ; zők a csődeljárás folyamában javukra és érdekükben történt elidegenítésekért. — Szóval a tan, mely zálogjogot tulajdonit a csődhitelezőknek, mint elméletileg tarthatatlan és törvényhozásilag ki nem elégítő, mert a csődhitelezői jogosítványokat nem indokoló constructio, nem képezheti a csődjogi j intézmények részletes kiépítésének iránytűjét. A zálogjogból ugyanis a csődhitelezőkre nézve csak az elidegenítés joga (jus distrahendi) folyna. Nem a csődhitelezők továbbmenő jogosítványai. A csődhitelezők a közadós vagyoni jogait bármily irányban és módon értékesíthetik; csőd előtt kötött szerződéseit tetszésük szerint teljesíthetik; az ellene vagy általa folyamatba tett perekel^amaguk javára folytathatják; a csődigényt sértő jogügyleteit megtámadhatják. Hogy és miként volna a jogosultság e széles köre a zálogjog categoriájával indokolva, mikor még a közadós kezelő és rendelkezőjogának szükségképeni elvesztését sem zárná az magába? A jogutódlás elmélete törvényhozói alapnézetként nem szerepelhet. Nem alkalmas arra, hogy az intézkedések szerves egészének gyupontját képezze. A viszonyt, mely a csó'dhitelezők és a közadós között a materialis insolventia illetve a formaszerü csődnyitás folytán beáll, a viszony jogi tartalmát, a csődigény belterjedelmét nem hozná valódi kifejezésre sem a tulajdonjog, sem a zálogjog czimén történő átszállás, átháramlás constructiója. A csődeljárásban csak a fizető képtelen adós személyes hitelezői vehetnek részt. Mint személyes hitelezők nem követelhetnek ezek csődnyitás után sem egyebet, mint azt, hogy adósuk megfogyott vagyona az ő kielégítésükre fordittassék. Nem követelhetik tehát, hogy adósuk vagyona kielégítésük fejében tulajdon vagy zálogjogi czimen reájuk átruháztassék. Joguk mindig csak az marad, a mi volt: jog a kielégítésre. Az anyagi csődigény valóságos jogi tartalmát minden elhibázott tudományos enunciatiónál hívebben tükrözi vissza az általunk ajánlott 2. §., mely sarkelvként kimondja, hogy a csődtömeg a csődhitelezők kizárólagos és közös kielégítésére fordittatik. A csődigény e szerint tisztán a kötelmi jog terén mozog. Teremt csődeljárást, csődtömeget, anélkül hogy valamely dologbeli jog alakját öltené magára. A lopás, különös tekintettel a magyar büntető-törvénykönyvre*) II. A lopás bűntettének állása a rendszerben. A büntettek és vétségek felosztása a rendszer szempontjából, szolgáljon a felosztás mérvéül akár egyik akár másik elv, — melynek helyességéről e helyütt vitatkozni nem akarunk —kell, hogy organicus összefüggésben álljon, s ne legyen egy tetszés szerinti elhelyezése a bűntetteknek és vétségeknek, hanem legyen egy elvi felosztásnak rendszeres keresztülvitele, mely in abstracto helytelen lehet ugyan, de a törvénykönyvnek a rendszeresség jellegét adja. A felosztás kérdése jelenleg más szempontokból lesz bírálandó mintsem azok voltak, melyeket a büntető-jogtudomány eddigelé mérvadóknak ismert el, s melyek az állam büntető hatalmából kiindulva, egyrészt csak az államot, másrészt csak az egyedet ismerték, s a büntettek tárgyi iránylását kizárólag az egyik vagy másik irányban keresték. Az állam mint a társulási alakzatok legkiválóbbika, magának a társadalomnak mint a társulás összfoglalatjának felismerésével, a büntetőjogban, a rendszer és felosztás kérdésével szemben döntő befolyását elvesztette, s csakis azon helyet foglalhatja el, mely őt, mint ily kiváló társasági alakzatot megilleti; de nem lehet többé azon mindent absorbealó alak, melynek eddig elismerve volt. A társadalom fogalmának tudományszerü megállapítása t lehetetlen hogy a büntetőjogra befolyással ne legyen, s utat ne engedjen azon elveknek és nézeteknek, melyek a I rendszerre is befolyással lévén: magát a sokat vitatott fel- I osztást meg ne oldják. A büntettek és vétségek tárgya a legtá*) Az első czikket 1. a 30. számban. Szerk. gasabb értelemben csak maga a társadalom. Minden cselekmény, mely egy meghatározott társadalmi körön belül elkövettetik, s melyet e társadalmi kör — itt nem érintendő okokból — megtorol, társadalmi bűntett. S ha az állam, a család, az egyes, az anyagi és szellemi associatiók mint társadalmi létformák ismertetnek el, mint szerves részei egy egésznek; akkor meg van oldva a felosztás kérdése, mert kitűnik, hogy csakis a társadalom, mint az élet minden irányulásait átkaroló alak az, mely a megtorlandó cselekmény által érintetik, s hogy a felosztásnál — melynek az alapból kiindulnia kell, — a társadalom egyes irányulásai a mérvadók, mely irányulások az egyes társadalmi létformákban nyilvánulásra jönnek. A magyar büntető törvénykönyv ez álláspontot el nem fogadta; hanem a köz- és magánbüntettek felosztását köi vetve, kénytelen volt beismerni ezen elv keresztülvitelének : lehetetlenségét. A jog létszeressége azonban, melynek egyik eredménye a jog-rendszeresség — utat tör magának minden scolasticus | felosztás daczára s eredményezi a büntetőjogi intéz; mények rendszerét, melyet tudva nem tudva, minden | törvénykönyvnek követnie kell, s melynek keresztülvitele által fog csak egy törvénykönyv a systematika szabályának I megfelelni. A magánjognak systematikája a büntetőjogba minden módosítás nélkül egyszerűen át nem vihető; mert ép mint fentebb általunk hangsúlyozva lett, a systematikát nem mint tisztán formális jellegűt fogjuk fel, sőt ellenkezőleg az az i anyaggal a legszorosabb összefüggésben áll, annak egyik j oldalát képezvén, önállóságát a jogalaktanban nyeri. A midőn tehát büntetőjogi intézményekről szólottunk, I nem a magánjog intézményeinek hasonszerüjét véltük a | büntetőjogba átültetni, hanem kifejezést adni a tárgy rendszerességének, tekintettel a büntettek előadott társadalmi jellegére. A rendszer kérdésénél azonban magára a rendszeresíteni kívánt tárgyra is különös figyelemmel kell lenni, és kiindulási pontul a tárgy azonosságát vagy azontalanságát kell elfogadni. A büntetőjognak különös ismérve az, hogy abban a tárgy azonosságát, mint például a magánjogban vagy közjogban fel nem leljük, hanem az az egész társadalmi életet | minden alakzataiban és iránylataiban felfogván, a társadalmi j élet nyilvánulásainak különössége és egyedisége szerint küj lönböző, és azon alapjából kiinduló különbséget a rendszere| sitésnél szem előtt tartani kell. A büntetőjogi rendszer tehát két elven sarkal, az egyik a csoportosuJ lás elve, a másik az intézmények elve. A csoportosulás elve mindenek előtt a társasági alakra van figyelemmel, és azon merényleteket, melyek egy meghatározott társasági alak ellen irányulnak, összefoglalja, ez irányulás ugy a társasági alak létére egyáltalában, vagy annak bizonyos iránybani érvényesítésére vonatkozhatik. De ez a csoportosulást még kí nem meríti, miután anI nak csak is egyik oldalát, a tárgyit érinti. Kiegészítőlég eh! hez még hozzájárulnak a cselekvés vagy mulasztás I módja, annak eszközei, és a cselekvés vagy | mulasztás által elérni kivánt czélzat. Mig a csoportosulásnál az első kivántatóságnak mindig | meg kell lennie, addig az utóbb felemiitett mozzanatokra nézve | az együttlegesség nem feltétlen kellék, és egyik vagy másik kellék hiánya avagy eltérése, a cselekvénynek ugyanazon csoportba való elhelyezésének akadályát nem képezheti. A csoporton belül sorakoznak az intézmények, melyek különszerüségének megállapításánál, háromszoros eriterium mérvadó: a cselekvény módjának, eszközeinek és czélzatának azonossága. Csakis ezen elemek együttleges léte adja meg a büntetőjogi értelemben vett intézményt és igazolja annak különszerü állását a csoporton belül. A lopás bűntettének a rendszerben való elhelyezéséről lévén szó, eddigelé vagyon elleni bűntettekről szóltam, nehogy uj felosztás és elnevezésekkel éljek anélkül, hogy annak szükségszerűségét és jogosultságát igazolnám. Az első