Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 33. szám - Törvényjavaslat a végrehajtási eljárásról. 2. [r.]

— 262 ­kielégítést nyert, a többi végrehajtások a felek kérelmére feloldottak­nak nyilvánitandók és erről a megkereset bíróságok értesitendők. Ha ingók és ingatlanokra vezettetik a végrehajtás, és a végre­hajtató követelése az ingóságokra foganatosított árverés során teljesen kielégíttetett: a végrehajtást elrendelő bíróság a felek kérelmére a végrehajtási iratok beérkezte után azon bíróságot, mely az ingatlan végrehajtás foganatosítására illetékes, haladéktalanul megkeresni kö­teles a végből, hogy az ingatlan végrehajtás beállításával a netalán tel­jesített végrehajtási bejegyzéseknek törlése eszközöltessék. E megkeresések megérkeztéig a végrehajtást szenvedő kérelmére végrehajtás foganatosítása végett megkeresett bíróság felfüggeszteni köteles a végrehajtást, ha a végrehajtást szenvedő a végrehajtás foga­natosítására megkeresett másik biróság által a végrehajtást rendelő végzésre való hivatkozással kiadott bizonyitványnyal igazolja, hogy a foganatosított végrehajtás során a követelés járulékaival együtt teljes kielégítést nyert. Ugyanezen szabályok megfelelő értelemben alkalmazandók ak­kor is, ha több telekkönyvi hatóság területén fekvő ingatlanokra ren­deltetett el a végrehajtás. 50. §. Az előző §. eseteiben, ha a megtartott árverésen ingósá­gokból befolyt vételár felosztását elsőségi kérdések eldöntése akadá­lyozza, vagy az elárverezett ingatlan vételárának felosztása még meg nem történt: a végrehajtást szenvedő a további végrehajtási cselekvé­nyek felfüggesztését a foganatosításra illetékes bíróságnál kérelmez­heti, ha kimutatja, hogy a vételárból a végrehajtás alatt álló követelés járulékaival együtt valószínűen teljes kielégítést fog nyerni. I. Végrehajtás ingóságokra. 51. §. Az ingóságok végrehajtási foglalása a kiküldött által a helyszínén teljesítendő összeírás által foganatosittatik. A foglalás azon időtől fogva, melyben az összeírás történt, az összeirt tárgyakra nézve zálogjogot ad. Ha a foglalás alá vehető ingóságok oly csekély értéket képvisel­nek, hogy abból előreláthatólag nem több, mint az árverési költség kerülne ki: a foglalás mellőzendő. A végrehajtás alá veendő ingóságokra nézve a kijelölési jogot a végrehajtató gyakorolja akkor is, ha követelése már zálogilag volna biztosítva. Midőn a végrehajtás a végrehajtó képviseltetése nélkül hivatal­ból teljesíttetik : a kijelölés joga a kiküldöttet illeti. Á foglalás addig folytatandó, míg a végrehajtató kívánja, hivatal­ból teljesítendő végrehajtásoknál pedig addig, míg a követelés járulékai val együtt teljesen fedezettnek látszik. Azon tárgyak, melyekről a végre­hajtást szenvedő vagy bárki más azt állit ja, hogy másoknak tulajdonai, avagy a melyek a körülményekből mások tulajdonainak vélelmezhetők, csak akkor vétetnek foglalás alá, ha végrehajtást szenvedőnek egyéb ingóságai a követelésre nézve teljes fedezetet nem nyújtanak. Az állí­tólagos igénylők neve és lakhelye a végrehajtási jegyzőkönyvben ki­tüntetendő. A végrehajtást szenvedőnek tényleges birlalásában levő ingósá­gok feltétlenül, másnak tényleges birlalásában levő ingóságok pedig rendszerint akkor foglalhatók le, ha a tényleges birlaló a foglalásba beleegyezik. A tényleges birlaló ellenzése esetében is foganatosítandó a végrehajtás, ha a végrehajtató által előterjesztett bizonyítékokból vagy a fenforgó körülményekből valószínűnek látszik, hogy a foglalás alá veendő ingóságok a végrehajtást szenvedőnek tulajdonát képezik. Ezen esetben a tényleges birlaló vagy háznépe a égrehajtási veljárás során a végrehajtó által értesítendő, és őt az eljárás ellen előterjesztési és elfolyamodási jog illeti. Ha ezen eset nem forog fen, a foglalásnak ellenzése jegyző­könyvbe vétetik, és a tényleges birlaló a végrehajtatónak az ellenzés által okozott károkért a jegyzőkönyv felvételének időpontjától felelős. A kártérítési követelés a törvény rendes utján érvényesíthető. 53. §. A házasság tartama alatt a férj és nő közös tényleges bir­tokában levő ingóságok bármelyik házastárs ellen vezetett végrehajtás esetében lefoglalhatok, kivéve azon arany- és ezüstnemüeket, drágasá­gokat és fehérnemüeket, melyek a másik házastárs nevének kezdőbetűi­vel megjelölve vannak; és azon ingóságokat, melyek nyilvánvaló ren­deltetésüknél fogva a másik házastárs használatára vannak szánva. A. végrehajtást szenvedő apával vagy anyával közös háztartásban levő gyermekek általi használatra rendelt ruhaneniüek nem foglal­hatók le. 54. §. Az ingóságok a szobáknak és más helyiségeknek megjelö­lése mellett számrendben, folyó tételenként iratnak össze. Mindenik tétel a végrehajtási jegyzőkönyvbe a minőség, mennyi­ség, darab, szám, suly, mérték vagy más ismertető jelek lehető pontos kitétele mellett bevezetendő Ugyanazon fajbeli csekélyebb értékű ingóságok együtt egy tételbe vehetők, de akként csoportosítva, hogy az igy Összesített tétel együt­tes becsértéke 100 frtot meg nem haladhat. A kiküldött csak általa látott, előtte felszámlált vagy megmért ingóságokat irhát össze. 55. §. Birói végrehajtás alá nem vétethetnek: a) az isteni tiszteletre közvetlenül szánt tárgyak; b) az isteni tiszteletre szánt helyiségekhez tartozó szerelvények, a mennyiben nem magán tulajdont képeznek; c) a vallási ereklyék, de foglalványaik lefoglalhatok; d) valamely köz- vagy magán-hivatalhoz tartozó tárgyak, pecsét­nyomók, irományok, jegyzőkönyvek, stb.; e) rendjelek, érdempénzek s egyéb diszjelek; f) közhivatalnokoknak, és a hadsereghez, hadi tengerészeihez és honvédséghez tartozó személyeknek egyenruházata; g) a hadsereghez, hadi tengerészeihez és a honvédséghez tartozó személyeknek fegyverzete és a véderőbeli felszereléshez szolgáló eszkö­zök, szerszámok, műszerek és lovak; h) a végrehajtást szenvedő és családja részére legszükségesebb öltözetek, ágynemű, a legszükségesebb élelmi szerek a legközelebbi 15 napra; továbbá ima-, iskolakönyvek és taneszközök; i) családi arczképek, de kereteik lefoglalhatok ; k) a keresetmód folytatásához, a polgári rendeltetés betöltéséhez és a személyes biztonsághoz szükséges fegyverek; 1) tudósok és művészeknek hivatásuk betöltéséhez nélkülözhetlen könyvei, mintái és szerei; m)az iparosok és napszámosoknak legszükségesebb munka-szerei. 56. §. A posta-jog, továbbá a posta-szolgálatra rendelt szállítási eszközök, készletek és szerek, az állam-kincstár számára beszedett posta-illeték és vitdbér-összegek, végre a posta-mestereknek szállítási és iroda-átalányi járandóságai nem tárgyai a végrehajtásnak. A postára szállítás végett feladott készpénz és más érték-külde­mények, posta- utánvétel) összegek, postai vagy távirati uton utalványo­zott összegek a jogosított részére való kézbesítés előtt, végrehajtás alá szintén nem vétethetnek. 57. §. Iparüzleti jog csak ugy vonathatik végrehajtás alá, ha a fenálló iparszabályok szerint érvényesen átruházható. Mennyiben van helye végrehajtásnak az állami egyedáruság tár­gyaira s az azok termeléséhez vagy eladásához szükséges eszközökre, továbbá lotto-nyereményekre és vámkezelés alatt levő árukra: a fen­álló jövedéki törvények szerint döntendő el. 58. §. Álladalmi, törvényhatósági és községi szolgálatban levő tisztviselők és hivatalnokok, börtönőrök és hivatalszolgák, egyház-köz­ségi lelkészek és segédlelkészek, állami, községi és felekezeti nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanárok, tanítók és tanítónők, a véderőhöz tartozó személyek, közhasználatra szolgáló gőzmozdonyu vasutak hiva­talnokai és szolgái, végül a nemzeti színháznál alkalmazott igazgató­sági, művezetési és gazdasági tisztviselők, drámai és operai magán­szereplők rendes fizetésének, illetőleg várakozási illetékének, személyes (működési) és kárpót-dijainak legfelebb egyharmada, és ez is csak annyiban vehető végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi 600 frt a foglaláson tul is érintetlenül maradjon. A fölebb elősorolt személyeknek lakpénzeik csak lakbér fejében, a szolgálat után járó más illetményeik pedig épen nem foglalhatók le. 59. §. Az 58. §-ban emiitett személyeknek, vagy ezek özvegyeinek nyugdijai vagy kegydijai, úgyszintén a nyugalmaztatás folytán járó személyes pótdijak, valamint lelkészek, aggastyáni fizetései szintén csak egyharmadrészben foglalhatók le, de csak annyiban, hogy a végrehaj­tást szenvedőnek évi 350 frtja a foglalás után is szabad rendelkezé­sére maradjon. Ha az 58. §-ban elsorolt személyek nyugdíj helyett végkielégí­tést, vagy a véderőhöz tartozó személyek katonai? rangúk elveszté­sével kegydijat kapnak : ez a végrehajtási foglalás tekintetében a nyug­díjjal egyenlő tekintet alá esik. 60. §. A rokkantak ellátási dijaira, a sebesültek pótdijaira, a vitézségi érmek után járó dijakra, az elhunyt katonai személy család­jának halálozási évnegyed czimen kiutalt illetményekre vagy végkielé­gítési összegre, a jelen és az 58. §-ban említett személyek özvegyének vagy gyermekeinek férje, illetőleg atyuk szolgálataiért adományozott illetményekre végrehajtást vezetni nem lehet. 61. §. A katonai házassági biztosíték kamatainak csak egy har­mada, és csak ngy foglalható le, hogy a kamatokból egy évre legalább 350 frt a végrehajtás alól ment maradjon. E korlátozás mellett is a végrehajtás csak oly kötelezettségek miatt engedhető meg, melyeket a házassági kötelék tartama alatt mindkét házastárs közösen, vagy a házassági kötelék megszűnte után a nő vállalt magára. A katonai házassági biztosíték tőkéje, csak azon korlátozással vonható végrehajtás alá, hogy a tőke a végrehajtás utján behajtandó követelés kielégítésére csak a biztosítéki kötelék feloldása után for­dittathatik. 62. §. Az 58. és 59. §§. rendeletei alól kivételnek van helye az esetben, ha a végrehajtás az adós ellen feleségét, gyermekeit vagy szü­lőit illető tartás miatt intéztetik. Ez esetben a marasztaltnak 300 frtot meghaladó tényleges szolgálati illetményei (58. §.), tényleges szolgála­ton kivül annak egész nyugdija és személyes pótdija korlátlanul le­foglalhatok. A katonai házassági biztosíték kamatai az adós feleségének vagy gyermekeinek tartása miatt szintén korlátlanul teljes összegeikben von­hatók végrehajtás alá. Az adós szüleinek tartása miatt azonban a végrehajtásnak a há­zassági biztositék kamatait illetőleg csak a 350 frtot meghaladó részre van helye. 63. §. Az 58. és 59. §§-ban érintett személyekuek oly illetményei és járandóságai, melyek őket hivatalos kiküldetésük folytán vagy hiva­talos állásuknál fogva tett utazásuk következtében a fenálló szabályok szerint illetik, habár ezen illetmények és járandóságok nem a közpénz­tár által fizetendők is, végrehajtás alá nem vonhatók. 64. §. Az 58.-63. §§-ban a végrehajtás korlátozására vonat­kozólag megállapított intézkedésektől eltérő egyezmény, vagy a végre­hajtást szenvedő részéről való lemondás hatálylyal nem bir. A fizetésre eszközlött végrehajtás megtartja hatályát akkor is,

Next

/
Thumbnails
Contents