Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 29. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. 4. [r.]

— 229 — hogy bizton számit arra, miszerint az ügyvédi kamarák, me- I 1 yéknek tanácsátminden alkalommal kikérni szándékozik, s melyeknek nyilatkozatait mindenkor az azokat megillető figyelemben részesítendi, — a miniszter urat a codificatió nehéz munkájában támogatni fogják. — A miniszter ur a maga részéről viszont szívesen igérte, hogy az ügyvédi érdekek benne őszinte pártfogót találandnak; tudja ő, hogy az ügyvédrendtartásnak meg vannak hiányai, de emlékeztet azon nehézségekre, melyekkel a törvénynek már ily alakbani létesitésitésénél is meg kellett küzdeni, és kiemeli, hogy e törvénynyel az ügyvédek testületi szervezetének és önkormányzalának csak alapja vettetett meg, melyen tovább építeni lehet és kell; ő a maga részéről erősen reményli, hogy az ügyvédi kamarák gyakorlati észrevételei alapján mielőbb sikerülend a tapasztalt hiányokon és bajokon segíteni. — Ismételve megköszönvén a kamara figyelmét, a miniszter ur az egyes küldöttségi tagokkal magán társalkodásba bocsátkozott. A küldöttség azután Perez el Béla lelépett igazságügyi miniszter urnái is bucsulátogatást tett. Dr. Dell'Adami Rezső felirati tervezete.*) (Befejezés.) Nem állami segélyt óhajt a magyar ügyvédség; csak azon feltételek megalkotását, melyek nélkül az ügyvédség reformatiója meg nem valósitható, csak azon létérdekek oltalmazását, melyek egy polgári osztálytól sem tagadhatók meg. Politikai hibának tekintendő, midőn az államtól elidegenittetik azon társadalmi osztály, melynek legszebb hivatása az államrend összhangba hozatalát a társadalmi élet igényeivel a jogban j közvetíteni; politikai hibának tekintendő, midőn megengedtetik, hogy azon osztály átalakítása az állam nélkül s az állam ellen végbemenjen. Pedig az állam nélkül és állam ellen megy az végbe, midőn darwini létharc z-t örvények, az illoyalis concurrentia előnyei, a haladó demoralisatio szerint történik fatális lefolyása. Meg nem akaszthatja ezt a hatalom nélküli testület erélye, meg nem akaszthatja a tisztességes elemek uralma, mert épen ezt törik meg azon gyászos intézkedések, melyek az egész testületet sújtják, vagy midőn roszsza ellen irányulnak, csak a törvényhez hü elemet bénítják meg. Az erkölcsi önérzettel biró, mivelt elem egy infamia facti-val megbélyegezett ipartól, mely becsületes megélést nem biztosit, szükségkép elidegenittetik és elfordul. Pedig infamia facti-val bélyegeztetik meg az ügyvédi osztály, midőn az törvényhozásilag a helyes, gyors és olcsó törvénykezés legfőbb akadályának jelentetik ki, és a becsületes megélés biztositéka vonatik el tőle, midőn törvényhozásilag az ügyvédi munka értékigénye negáltatik. Se csúcspontjáig az erkölcsi és gazdasági tévedésnekemelkedett az 1877. 22. t.-cz., mely nem többé az ügyvédi »cavillationes, subdolas rationes et subterfugia« mint az 1563. 49. t.-cz., hanem magát az ügyvédet amputálja a törvénykezésből, kinek munkája ellenérték nélkülinek declaráltatik, ugy hogy legfölebb előző, ob turpem causam nem condiciálható ajándék által jutalmazható, és az 1874. 34. t.-cz. azon sarkelvei, bogy az ügyvéd minden bíróság előtt képviselhet és az ért díjazást követelhet, és hogy a zugirászat eltiltatik, a polgári perek felerészének exemtiója által balomra döntetnek. Miveltebb nemzeteknél a capitalismus oligarchiájának fejlődése, mely felé a modern gazdasági társadalomszervezet gravitál, némileg ellensulyoztatik a szellemi munka magas értékbecslése által, mely munka értékbecslése a miveltség legbiztosabb fokmérője, mert a képzettség igényének magasságát és elismerésének fokát számszerint kifejezi. Minálunk ellenben az eladósodott földbirtokos középosztály irigysége a forgó tőke és a munka árának leszállítását mesterséges uton is törekszik kivinni, mely törekvés a természetes gazdasági fejlődést megzavarja, anélkül, hogy az uralkodó osztály érdekeinek tettleg szolgálatot tenne. Fejletlen gazdasági szervezet, mint hazánké, azon válságos áramlatnak hirtelenül kitéve, mely mivelt népek cosmopolitikus gazdaságában uralkodik, csakhamar társadalmi kórtüneteket mutat fel. Ezt tapasztaltuk 1867 óta. Az 1873-ban kitört gazdasági vAlságon és a helytelen törvénykezési és pénzügyi reformokon kívül, melyek a hitelt és forgalmat apasztották, a magyar ügyvédség elszegényedésére, mely 1861 óta erkölcsi sülyedésővel jár, különösen létszámának folytonos emelkedése éskereseténektörvényhozási csorbítása és rendkívüli terhelése gyakoroltak befolyást. Az ügyvédek létszáma folytonosan, 1866—1876. 401/2°/0-kal emelkedett. A szigorúbb vizsga és hosszabb gyakorlat daczára, melyet az 1874. 34. t.-cz. behozott, az utolsó években is még több ügyvéd lé*) Az első közleményt 1, a múlt számban. I pett gyakorlatra (évenkint 500-on felül), mint a hány 1848 előtt egyáltalán oklevelet nyert (1838 — 1846, évenkint átlag 476). Az ügyvédi létszám (1876 végén 4426; 3068 lakosra esik 1 ügyvéd) aránylag nagyobb, mint Németországban, Francziaországban, stb., mely aránytalanságot fokozza, hogy ezen országok gazdagsága és forgalma és az ügyvédi kereset bősége sokkal inkább múlja felül hazánkét, mint a mennyivel könnyebb nálunk a rangszerü életfentartás. A magyar ügyvédség nyomorult helyzete a numerus clausus védőinek Ausztriában egyik állandó érve volt. Ezea kórtünet társadalmi okai azon uralkodó ősi előítéletek, melyek nemcsak el nem ismertetik minden productiv munka nemességét, hanem annak legtöbb faját még egyenesen quaestus sordidus-nak tekintetik, azon előítéletek, melyek indolentiában és hiúságban gyökereznek, és azon államhivatalszomjat létesitik, mely az ügyvédi kart ideiglenes tagokkal, hivatalok aspiránsaival tulnépesiti. Ezen előítéletek orvoslása közvetlenül az államtól nem eredhet. De tartozik az állam általános mivelődési hivatásánál fogva közvetve odahatui, hogy magasabb gazdasági erkölcstan elvei terjedjenek el és azon balfogalmak lerontassanak, melyek nemzetgazdaságunk emelkedésének gátot vetnek. E hivatása és kötelessége ellen vét az állam, midőn valamely munkanemet jogosult oltalomtól megfoszt. Ha szükségesnek ismerjük el az ügyvédi munkát: ha magas igényekkel vagyunk az ügyvéd szellemi képzettsége és jelleme erkölcsössége iránt; ha a büntető és fegyelmi törvényben tőle súlyos sanctió mellett a közönségesnél nagyobb ellenállási erőt jogtalan haszonszerzés csábjai ellen, és a közönségesnél érzékenyebb tisztességet követelünk; ha őt vagyonilag felelőssé teszszük nemcsak saját, j hanem alkalmazottjainak is kártételeért: akkor gazdasági igazságosság szerint képesíteni is kell őt arra, hogy ez igényeknek megfelelhessen. Ez igényeknek meg nem felelhet az ügyvéd, midőn teljes függésben van a bíróságok irányában, midőn túlságosan megadóztatik, midőn keresetköre a törvénykezés javítása nélkül szükittetik. Minden árnak a termelési költségeket felülmúlnia kell. Az ügyvédi munkaárban megtérítendők az időhöz kötött kiképezésre közvetlenül improductive előlegezett költség- és munka-tőke kamatai, és a kereset bizonytalanságával járó koczkázat, és kárpótlás adandó a munka kellemetlenségeért, mely személyes, kimerítő, hosszú ideig nem gyakorolható tevékenységet igényel. Az ügyvédi keresetnek az avval járó nagy költségek megtérítésén felül nem csak életfentartást, hanem megtakarítást is kell lehetővé tennie, mi nélkül az aggkor biztosítása és az erkölcsösség emelésére ható családalapítás lehetetlen. A szellemi munkás vállalati tőkéje, az egyéni munkaerő nem reproducálható ; azért jutalmazásának aránylag bőnek kell lennie. E gazdasági alapok iránt érzékkel nem látszanak birni bíróságaink, melyek önkényére az ügyvédi munka értékbecslése a törvényhozás által bizatott, és a melyek általános tapasztalat szerint azt egyenlőtlenül, tehát igazságtalanul, részrehajló kedvezéssel vagy üldözéssel gyakorolják. Ily szerencsétlen viszonyok között az ügyvéd, hivatásának a kellő erélylyel megfelelni és felei sértett jogait sikerrel megóvni, nem képes. Az ügyvédség, melyet a társadalom bizalma nem támogat nehéz feladatában, melyet az állam bizalmatlansága megfoszt azon szabad mozgástól és képviseletére hivatott kamaráinak oly h a t al o m-k ö r é t ő 1, m e ly n él k ül v a 1 ó d i önkormányzat nem létezik, ennek jótékony hatása, főleg testületi szellemnek keltésére és megerősítésére be nem állhat, ily állapotok mellett sülyedését meg nem gátolhatja. Nemcsak az ügyvédség, hanem az avval együtt szenvedő jogkereső közönség érdeke követeli tehát a törvényhozás és kormány gyors és erélyes intézkedését az ügyvédi kérdés megoldásában. Kétségtelen, hogy e kérdés sikeres megoldásához magának az ügyvédségnek hozzá járulásanélkülözhetlen ; e végből szükséges azonban, hogy előzőleg a hatályos öntevékenység feltételei létesíttessenek, és mi sem jogosít fel annak feltevésére, hogy ügyvédségünk e feltételek létesítése esetében nem fogná azokat ugy értékesíteni, mint értékesítette azokat az ügyvédség mindenütt, hol a törvényhozás és kormány az ügyvédi hivatás helyesebb felfogása által vezéreltetett. Nem elfogult érvelések, nem egyéni nézetek, hanem a történelmi tapasztalat megmásít h a tl a n tényei tesznek arról tanúságot, hogy a gyámság rendszere akár osztályok, akár népek irányában jóra nem vezet, hogy a magyar ügyédség nyomása s üldözése jót nem eredményezett, mert nem fordult a bajok okai ellen, hanem inkább f e n t a r to 11 a . chrouikusokká tette azokat, mert maga is a bajok folytonos forrásává lett. E rendszerrel tehát szakitaui kell. Az osztrák rendszer alatt, midőn a tulszapöro íásgátolva, az ügyvédi kereset biztosítva és az igazságszolgáltatás rendezettebb volt, azonnal érezhető volt az ügyvédség emelkedése legalább anyagi jólétben és avval járó tekintélyben. Ellenben 1861 óta, midőn a tudatlanság ismét oklevelet nyert, midőn bármely pályáról készületlenül ügyvédi