Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 27. szám - Magyar Államjog. Irta Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató. Budapest. Az Athenaeum r.-társ. kiadása 2. [r.]

»Okirathamisitást követ el, a ki másnak aláírásával ellátott valamely kitöltetlen iratot az aláiró beleegyezése nélkül vagy tudva a létrejött megállapodás ellenére tölt ki«. Feltételezi tehát a szakasz, hogy a kitöltés valamely aláírással ellátott kitöltetlen iraton, tehát még nem okiraton eszközöltetett légyen. Mig a törvény az okirathamisításról szóló fejezetben mindenütt, vagy köz- vagy magánokiratról, és a 404. §. bekezdésében is okiratról tesz emlitést, addig a kérdéses rendelkezésben határozottan az »irat« kifejezést használja, jelezni akarván ezzel, hogy az aláírással ellátott kitöltetlen papiros még ne legyen okirat, azaz valamely jogviszonyról bármely irányban tanúskodó irat, hanem legyen valamely jogviszonyról nem tanúskodó, tehát jogilag közömbös dolgokat magában foglaló, bár aláirással ellátott irat. Csak a kitöltés folytán nyerjen az irat okiratijelleget, azaz a kitöltés folytán váljék olyanná, mely által az aláiró ellen valamely kötelezettség vagy jog létezése, megszűnése vagy megváltozása bizonyittassék. Világosan kizárja az okirati jelleget a kitöltés előtt a magyar szakasz kétségtelen mintájakép szolgált német btkv 269. §-a : » wenn Jemand einem mit der Unterschrift eines Anderen versehenen Papiere (irat!) ohne dessen "Willen oder dessen Anordnungen zuwider durch Ausfüllung einen urkundlichen Inhalt gibt*. Hasonlón az osztrák javaslat 285, §-a. Ha tehát a aláirással ellátott papiros a kitöltés előtt bármi részben több volt mint puszta irat, — ilyen puszta irat volna p. o. egy szerelmes levél, — azaz már jogviszonyról tanúskodó okirat volt, a 404. §. alkalmazásba nem jöhet. A kötelezvény, noha a bekebelezési záradék nem is töltetett ki, több mint puszta irat, aláirással ellátott valóságos okiratiévén, üres helyeinek kitöltése nem subsumálható a 404. §. által érintett »aláirással ellátott kitöltetlen irat kitöltése« alá. Kérdés, hogy mily minősítés jöhet mégis tekintetbe. A bekebelezési záradék kérdéses kitöltése, illetve a birtokszámokkali kiegészítése semmi esetre sem képez hamis-okirat-készitést a 401. §. első passusa szerint, mert hamis okirat készítése csak ott forog fen, hol az okirat aláírása hamis. A feltételezett példa szerint azonban a kötelezőn lévő aláírás valódi (authenticus). Kétesebb, hogy nem jöhet-e a 401. §. azon passusa alkalmazásba, mely szól az esetről, ha valaki »magánokiratot részben vagy egészben meghamisíts. A magánokirat meghamisítása alatt értetik a különben valódi okirat eredeti tartalmának jogellenes megváltoztatása. Jogellenes megváltoztatást képez pedig, nemcsak ha az okiratban eredetileg foglalt szavak és kifejezések megváltoztatása folytán a tartalom más alakot ölt fel; hanem az is, hogy ha az eredeti tartalomhoz abban nem foglalt dolgok toldatnak uj szavak és kifejezések alakjában. Minden ujabb hozzátétel a tartalomnak megváltoztatása, mert eddigelé nem volt az okirat kiegészítő alkatrésze, következve a mennyiben jogellenes, hamisítás. A bekebelezési záradéknak a birtoktestek számávali kiegészítése kétségtelenül uj hozzátétel, az okirat eredeti tartalmának megváltoztatása, tehát objectiv szempontból nézve okirat hamisítás. De hamisításnak csak a jogellenes, a jogtalanul történő megváltoztatás tekinthető. Nem jogellenes megváltoztatás pedig, ha az ujabb hozzátételre az okirat birtokosa a felek közt létrejött világos vagy hallgatag megállapodás alapján jogosítva volt. Már pedig ha valaki a kötelezőt átolvasván, az abban előforduló bekebelezési záradékot észrevette, a birtoktestek számaira üresen hagyott helyet továbbra is üresen hagyja, a nélkül hogy azoknak utólagos kitöltése ellen világosan vagy azáltal hogy az üres helyet p. o. áthúzza, hallgatag tiltakoznék; vagy ha a bekeblezési záradéknak a nyomtatott kötelezőkben szokásos előfordultát egyáltalán tudva, az aláírást mindazáltal megadja, mondhatjuk, hogy ezzel a hitelező hallgatag feljogositatott általa a bekeblezési záradék kitörlésére, illetve megadatott általa hallgatag a zálogjog. A közéletben a nyomtatott kötelezőknek ezen kétségtelen veszélyes volta köztudomású, mert még a paraszt is tudja, hogy ha nyomtatott kötelezőt aláír, »azt be is táblázhatják reá és pedig minden további megkérdeztetése nélkül«. A csalás vagy tévedés esetei természetesen más tekintet alá jönnek. Ha pedig a kötelezőnek a bekeblezési záradék kitöltetlen voltárólí tudomással való aláírásában hallgatag megállapodás található, az utólagos kitöltés bár az eredeti tartalomnak megváltoztatása, de nem jogellenes megváltoztatása lesz, következve a dolus hiánya folytán, nem okirathamisitás. Tehát a 401. §. második passusa sem jöhetvén alkalmazásba, nézetünk szerint a kérdéses cselekmény a magyar btk. a 1 a p j á n n e m lesz büntethető. A mi pedig azt az esetet illeti, midőn az ügyvéd a fele által átadott kötelezőn eszközli határozott instructió hiányában a kérdéses kitöltést, a megfejtés egyszerű. A tisztességes ügyvéd akitöltést mindig azon feltevésben fogja eszközölni, hogy fele a kitöltésre jogosított. A jogszerűség hiszeme pedig, ha nem felel is meg az objectiv, de általa nem ismert tény állásnak, kizárja a hamisítás dolusát. Nehezen volna az ügyvédre bárhogy is a »dolus eventualis* süthető, még akkor sem, ha a kitöltés mint ilyen bűnös cselekmény volna. A felhozott haramdik példa: az in bianco elfogadott váltónak vagy a megállapodás ellenére, vagy szoros megállapodás hiányában történő kitöltése. A megállapodás ellenére való kitöltés mint magánokirat részbeni meghamisítása a 401. §. alá esik. A lényeges kellékek hiányában bár váltóokirat nem forog fen, de azért a kérdéses okmány több mint puszta irat, (tehát nem a 404. §. alá eső,) mert köztörvényi jelentőséggel bíró okirat is lehet. Ténykérdés, hogy a lényeges kellékek valamelyikének hiánya daczára lehet-e szó köztörvényi okiratról. Ha nem, alkalmazható a 404. §., mert se nem váltó, se nem köztörvényi okirat, hanem aláirással ellátott puszta irat. — Szoros megállapodás hiányábani kitöltése az in bianco elfogadott váltónak más szempont alá esik. A váltótörvény 93. §-a értelmében a váltóadós azon kifogással, hogy a váltón akkor, midőn arra az elfogadás vagy más nyilatkozat vezettetett, valamely lényeges kellék hiányzott, az eredeti váltóbirtokossal szemben csak annyiban élhet, a mennyiben bebizonyítani képes, hogy az utólagos kitöltés a létrejött megállapodás ellenére történt. A kifogás nem foglalhat tehát helyet, ha a megállapodás szerint, de ép oly kevéssé, ha a megállapodás hiányában történt az utólagos kitöltés. Következve a kérdéses szakasz szerint a váltóbirtokos a lényeges kellékek hiánya daczára elfogadott vagy forgatmányozott váltót, ha megállapodással nem jön ellenkezésbe, kitöltheti, tehát hallgatag felhatalmazottnak tekintetik a lényeges kellékek pótlására illetve a váltó kitöltésére. Következve a váltónak megállapodással nem ellenkező kitöltése jogszerű cselekmény, a kitöltés a tartalomnak nem jogellenes megváltoztatása t-jhát nem okirat-hamisítás. Jogirodalom. Magyar Államjog. Irta Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató. Budapest. Az Athenaeum r.-társ. kiadása. II.*) Nem szükséges a mondottak után e könyvnek mind az öt részén áthaladnunk a végre, hogy ezen ismertetésünk teljes legyen; elégnek hiszszük azt, ha e mű első részében foglalt és a magyar államjog két legfontosabb, de egyúttal két legkényesebb kérdésére terjesztjük ki figyelmünket. Ezek alatt nem azon részleteket értjük, melyeket szerző az első részben három fejezetbe foglalt, melyek közül az elsőben a magyar birodalom (?) alkatrészei és azoknak egymáshozi közjogi viszonya, a másodikban a magyar birodalom (?) államisága, a harmadikban pedig az államhatalom gyakorlásának módja adatik elő, hanem értjük azt, ami az első fejezet alá van szorítva, t. i. a területi viszonyokat és a magyar korona államjogi viszonyait Ausztriával. Az első kérdés annyival érdekesebb, mivel az jelenleg actualis jelleggel is bir. De nemcsak ezen szempont vezérel bennünket, midőn e tárgyra térünk, hanem azon tanulság is, melyet Magyarország területi jogviszonyainak ismertetése nyújt. Ezen ismeretünkből tudjuk meg először azt, mi volt egykor Magyarország és mi ma; másodszor pedig tisztán láthatjuk abból azon történelmi politikát, mely Mátyás király halála óta az 1868: 30. trvczikk hozataláig odajuttatá hazánk területét, a hol az most van. Mindez már, nem kételkedünk benne, tisztán tudományos kérdés; politikai kérdés csak az volna, mely arra terjeszkednék ki, hogy mi módon és mikor kellene azon tartományokra, melyek hazánk területétől elszakasztvák, fenálló jogainkat érvényesítenünk, és képesek vagyunk-e erre? Azért kerülünk mi itt mindenféle annexionális vagy occupationális terveket; csak tisztán a magyar államjog tudományának álláspontjára helyezkedünk, és innen figyelünk és figyelmeztetünk azokra, miket szerző e részben mond. Nem habozunk egy perczig sem kimondani, hogy Boncz könyvének azon része, mely a magyar állam területi alkatrészeivel foglalkozik, minden egyéb része felett legjobb, legszabatosabb. Korbuly müvének legnagyobb hátránya azon zavaros előadásban rejlik, melylyel a területi viszonyokat — minden esetre nagy és jó apparátussal — tárgyalja. E tekintetben jelen mü nemcsak az anyagnak rövidebb, tehát érthetőbbé szabása által segitett a tanuló ifjúság szükségletén, hanem tagadhatlanul érdemet szerzett közjogi irodalmunkban azon körülménynél fogva is, hogy a területi viszonyok tárgyalásánál szerző először általános elvi álláspontra emelkedik, azután megkülönbözteti, érthetővé teszi a magyar államjog alapelveit a történelmi tényekkel szemben. A területi viszonyok államjogi jellege feltüntetésénél igen helyesen és találólag a jogi állam eszméjéből történik a kiindulás. Abból következtetve mondja aztán a szerző: »közjogilag mindaz az állam területének tartandó, amit egykor az állam jogosan birt és amiről az jogérvényesen és véglegesen le nem mondotU. (51. 1.) Oly országrészek *) Az első czikket 1. »M. Th.« 25. sz.