Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 25. szám - Tanulmányi rendszerünk és a nemzetközi jog

— 196 — meglevő 1868. évi perrendtartásnak némely részbeni módosítása, ezen egyetlen érv is elveszti jelentőségét. Miután pedig az eddigi tapasztalatok után itélve, épen nem lehet bizton reményleni, hogy a miniszteri javaslat egyhamar törvénynyé leend, sőt nagyon könnyen megtörténhetik, hogy az a törvényhozás által el nem fogadtatván, még évekig kellend beérnünk a jelenlegi magyar perrendtartással, nagyon kívánatos volna, ha az illetékes körök az ügyet komoly megfontolás tárgyává tennék. Még csak azon megjegyzést koczkáztatom végül, hogy az elhatározás az illetékes minisztériumban annál kevésbbé ütközhetik akadályokba, mert a kezdeményezés az 1868. évi LIV. t.-czikk hatályának a polgárosított határőrvidékre való kiterjesztése tárgyában épen annak részéről, hajói vagyok informálva, már 1874. évi tavaszszal, tehát ez előtt négy évvel történt, a midőn a polgárosított határőrvidék kir. törvényszékei a magyar perrendtartás hatályba léptetése tárgyában véleményadásra szóllittattak fel. Mily czélszerü lett volna már akkor annak életbe léptetésével nem késni, mutatják a következmények. Bár sikerülne e szerény soraim által a jogászközönség figyelmét csak egy kissé a határőrvidéki igazságszolgáltatási viszonyokra felhívni. A pénzügyminisztérium legújabb jogi actiója. (Dr. M. I.) Már megszoktuk, hogy az igazságügy körébe vágó legfontosabb törvények nem az igazságügyminiszteriumban, s nem is annak befolyásával készíttetnek elő. Majd a belügyminisztérium az, mely az örökségi gyámsági jog és az apai hatalom rendezésében játszsza a főszerepet a gyámsági kezelés fölötti felügyelet czime alatt; majd a pénzügyminisztérium készit elő oly törvényjavaslatokat, melyekben a magánjogokat rendező okmányok bizonyító ereje, a váltónyilatkozatok jogi hatályairánt tétetik rendelkezés. Azt hittük, hogy a viszás igazságügyi politika ezekben már legmagasabb fokát érte el. Fájdalom, a pénzügyminisztérium legújabb rendeletével e reménytől is megfosztott. Ezentúl nálunk a pénzügyminisztérium nemcsak a magánjogkörébe vágó törvényeket fog előkészíteni, hanem a létező igazságügyi törvényeket is interpretálni. Nem a bíróságok lesznek többé a törvény magyarázatára hivatott közegek, hanem a pénzügyminisztérium, mely egy 50 kros bélyeg beszedhetése szempontjából fogja megitélni, mi az igazság. A rendelet a peres felek részére befolyt és az adóhivatalokban elhelyezett pénznek a peres felet képviselő ügyvéd által történendő felvételét nem törvénykezési ügyletnek magyarázza és ennélfogva a ptrs. 553. §-a alapján rendeli, hogy az ügyvéd a fele részére a peres ügyben befolyt pénzt csak külön és pedig hitelesitett megbízás mellett veheti fel az adóhivataltól. A peres ügyben a letéthivatalhoz befolyt pénz felvétele azonban kétségkívül törvénykezési ügylet. Ugy a pénz letétele, mint annak felvétele előre kieszközölt bírósági utalvány folytán történik; a letétel és a felvétel nem egyéb, mint a bírósági utalvány, a meghagyás teljesítése, mitől, ha a törvénykezési jelleg megtagadtatik, az csak a tárgyalásokra szoríttatnék, s minden bírósági meghagyás, végrehajtás, árverés, stb, foganatosítása kizárandó volna. Hogy ily magyarázat a törvénykezés fogalmával összeférhetlen, bővebb indokolásra nem szorul. Hogy a pénzügyminisztériumban ilyen és még felhozható más jogi okokat figyelemre nem méltatnak, azon az ott képviselt jogi tudomány ismert mérve folytán nem csodálkozunk. De igenis csodálkoznunk kell azon merészségen, melylyel a pénzügyminisztérium magát egy létező törvényen, az 1874: XXXIV. t.-czikkben 62. §. a) pontján tulteszi, amelyben félremagyarázhatlanul van kimondva, hogy az ügyvédi meghatalmazvány kiterjed a beperelt pénzösszeg és pertárgyak átvételére és nyugtázására. A törvénynek ezen világos szavaival szemben a pénzügyminiszter nincs jogosítva arra utasítást adni, hogy a peres fél részére az adóhivatalnál letett pénz perbeli képviselőjének csak hiteles megbízás mellett adható ki. Az ügyvédnek ily pénz felvételére a törvény rendelkezésénél fogva épenséggel semmi meghatalmazásra nincs szüksége, és ő a felvételt pusztán a bírósági utalvány alapján eszközölheti, az adóhivatalok pedig törvénynél fogva kötelesek neki a puszta utalvány alapján minden megbízás felmutatása vagy átadása nélkül a letétben őrzött pénzt vagy tárgyakat kiszolgáltatni. Ezen helyes irányban mozgott az eddigi gyakorlat. Ha a rendelet fel nem tart valódi okait kutatjuk, azok könynyen feltalálhatók. A meghatalmazásra egy 50 kros és a hitelesítési záradékra ugyancsak egy 50 kros bélyeg ragasztandó. Ez minden pénz fetvételnél 1 frtot tesz ki. Ha valaki perel és bár csak néhány kr. van részére letéve és kiutalványozva, fizessen a felvételért egy frtnyi bélyeget, az állampénztár ez által sokat nyer. Ezentúl tehát nem közjegyzői székhelyen lakó peres fél, ki az adóhivatalnál részére letett pénzt felvenni akarja, kénytelen lesz kocsit fogadni, a közjegyzői székhelyre menni, s ha a szerencse kedvez neki, és a közjegyzőt véletlenül hon találja, neve aláírását a fentemiitett bélyeg felragasztása és a hitelesítési dij megfizetése mellett hitelesítette és ha jól megy a dolog, — •— még ugyanazon nap haza is utazhat. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de nem túlzok, ha az ily hitelesítéssel járó költségeket, eltekintve az időveszteségtől 10—20 frtra teszem, mely összeg azonban téli időben rosz utaink mellett, 40 frtra is rúghat; sőt nem ritkán előfordul, hogy az utak teljesen járatlanok lévén, a pénzfelvételre jogosított fél egész télen az ut javulásáig a sajátját fel nem veheti, és időközben tán épen e miatt az adóvégrehajtó elviszi jószágát és potomáron eladja. És mindez azért történik, hogy az állampénztár minden pénzfelvételnél egy fttot kapjon. Tanulmányi rendszerünk és a nemzetközi jog. H. J. ur szives figyelmére méltatván e becses lapok 21. számában megjelent szerény fölszólalásomat, engedje ezért először is őszinte köszönetemet nyilvánítanom. Mi tagadás, amint a t. czikkiró hozzászólott a megpendített kérdéshez, ugy azt agyon is hallgathatta volna, hogy aztán mennyit lendit valamely ügyön az agyonhallgatás ? — épen nem szükséges feszegetnem. Ennél bizony bármily ellenkező vélemény is százszorta többet ér. Annál örvendetesebb, hogy H. J. ur mindjárt javaslatot is teszen arra nézve, miként lehetne és kellene az érintett viszásságot minden akadály nélkül megszüntetni — amiből nyilván kitetszik, hogy közös alapon állunk, s hogy ennélfogva a tételes nemzetközi jogot egyként a kötelezőleg hallgatandó tantárgyak sorában óhajtjuk látni. S ez, szerintem, a fődolog. Ha a részletekre nézve eltérők is a vélemények: se baj. Győzzön a jobb, de — győzzön. Áttérve saját igénytelen fölfogásom vásolására, — hogy a kérdés mikéntje iránt magam is nyilatkozzam — sietek megjegyezni, hogy — a közvetlenül óhajtott czélt semmi áron sem akarván koczkára tenni, egyelőre egyetem tantárgyat sem kívánnék a tételes nemzetközi jog kedveért megrövidíteni, s legkevésbbé a — bölcselet-történelmi előadásokat. Ha ezekre a mult alkalommal hivatkoztam, ez csak azért történt, hogy jobban szembe tűnjék, miszerint olyan tanszak van, mely a szigorlatoknak nem tárgya, s mégis kötelezőleg hallgatandó; de olyan nincs, mely a szigorlatoknak tárgya, s kötelezőleg mégsem hallgatandó.... kivévén mindazáltal — atételes nemzetközi jogot. Sőt ellenkezőleg, m a i viszonyaink között fölöttébb fontosaknak tartom az emiitett előadásokat, még pedig a tételes nemzetközi jog szempontjából is, és annál nagyobb mértékben, minél inkább megközelítik amaz előadások azt a czélzatot, melyet a jogtanodák uj szervezéséről szóló szabályzatból kiolvasok. Ezzel egyébként nem akarom mondani, mintha egyes tantárgyak összevonása nem volna eléggé indokolt s a tanrend főcollegiumokkal nem tultömött. Nem. Csakhogy e kérdésre akkor kerítenék sort, ha majd a végleges rendezés ideje beköszöntött. Minthogy azonban a tételes nemzetközi jog, nézetem szerint, addig nem várhat, azon kérdésre kell válaszolnom: hogy hát mit tegyünk? Én részemről — természetesen mindig szivesebben fogadván a netán többet — egyelőre nem kívánnék mást, mint hogy a tételes nemzetközi jog legyen ép ugy kötelezett tantárgy, mint a bölcselet-történelmi előadások. Hagyjuk meg e szakot annak kezében, a ki azt ez idő szerint előadja s — folyton a vidéki jogtanodák tanrendjét, illetőleg a szervezési szabályzatot tartván szem előtt — illeszszük be a második tanév második félévi tanrendjébe vagy heti 3 órával. Hogy miért épen ide — erre nézve azt vélem, hogy az első évben hallgatott bevezető, bölcseleti és (művelődés- meg jog-) történelmi leczkék, valamint a második év I. felében előfordult nemzetgazdaságiam s a bölcseleti jogtudomány történetét tárgyazó s tán még általános államjogi, nem különben a II. félévre előirt magyar közjogi tanok ismerete és hallgatása mellett a jogtanuló a siker legnagyobb reményével foghat a tételes nemzetközi jog tanulmányozásához. Hogy miért heti 3 órával ? Mert azt hiszem, hogy ezzel középúton maradhatunk. Az eddigi gyakorlat jelesül azt mutatja, hogy jogi tanintézeteink összeségét tekintve, a tételes nemzetközi jog 0 — 5 órával szerepel egy-egy évi tanrendben. E számsorban, a körülményekhez képest, szinte önkényt kínálkozik a 3, mely számmal, ha beillesztjük a tételes nemzetközi jogot a második tanév II. felébe, a jogtanuló 1 óra fölött e félévben is szabadon rendelkezhetik. Igaz, hogy ez 1 óra megválasztásában nem rej-