Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 25. szám - Magyar Államjog. Irta Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató. Budapest. Az Athenaeum r.-társ. kiadása. 1. [r.]

— 197 — lik valami nagy tanulási szabadság; de mig az első év első felében e tekintetben még kedvezőtlenebb a jogtanuk) helyzete, másrészt ennek nem a nemzetközi jog az oka. Megjegyzem azonban, hogy a mondott óraszámot (3) csak átmenetileg értem s vagyok hajlandó elégségesnek tartani, s hogy a tételes nemzetközi jog fontossága felől másként vagyok meggyőződve. Ennyit kérnék, s ennyit vélnék mulhatlanul szükségesnek — ma. A vizsgálatok ügyét — habár nem tagadom, hogy terveztetem vizsgálat nélkül olyan félrendszabály-féle valami — a végleges rendezkedésnek tartanám fen — a vizsgálatokat továbbra is collegiumokkal s egyéb gyakorlatokkal pótolnám. Ugyané rendezkedés alkalmával azután már nem lehetne közönbös, keresni: vajon nem állitunk-e önálló tanszéket a nemzetközi jog számára ? s ha nem, melyik tanszékhez oszszuk be s mely tantárgygyal kapcsoljuk össze ? hány órával ? melyik vizsgálatnak legyen tárgya ? stb. Végül még egyet. Megengedem, hogy fönebb jelzett érvelésem a jogtudományi tanfolyam javára is értékesíthető. Nem is volna az ellen kifogásom; de én azt hiszem, hogy a tételes nemzetközi jog legtermészetesebben az államjoggal karöltve foglalhat helyet, a tanrendben, a mikor a jogtanuló egyszersmind egyéb fontos segédszerek egész tömegével találkozik, sőt találkozott a közel múltban; másrészt pedig, hogy csak érintsem, az államtudományi tanfolyam politikai fejtegetéseit eleve megismert — szigorúan — jogi alapra fektetve szeretném tudni, s ehhez képest a tételes nemzetközi jognak meg kellene előznie a külügyi politikát, ami kivétel nélkül csak akként lehetséges, ha a nemzetközi jogot a második tanévhez csatoljuk. íme javaslatom. Mennyit ér? Bírálata nem engem illet; de ugy vélem, hogy minden súrlódás és baj nélkül megvalósítható mára legközelebbi 1878/9. tanévvel, s akár van készen e perczben a jövő első félév tanrendje, akár nincsen. Bössler István. Jogirodalom. Magyar Államjog. Irta Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató. Budapest. Az Athenaeum r.-társ. kiadása. Ára Sfrt 50 kr. I. Egy oly könyv fekszik előttünk, mely már czimével haladást óhajt jelezni irodalmunkban. Szokás ugyanis nálunk könyvekben ugy, mint beszédben a ius publicum kifejezésének példájára, a »közjog« kifejezést használni mindannyiszor, midőn annak csak egyik ágát: az alkotmányi és általános igazgatási jogot akarják alatta érteni. Ezen ferde nyelvszokás folytán irodalmunkban támadt fogalomzavar eloszlatása czéljából helyeselhetjük tehát szerző intentióját, midőn a megrögzött szokással szakítva, iparkodik egész müvén át a külföldön e részben már rég megállapított distinctiót érvényre juttatni. Teszszük pedig azt annyival készségesebben, mert e könyv, mint az előszóból is kitetszik, legfőképen a tanuló ifjúságnak, egyetemi tanulmányai közt czélszerü előadási vezérfonalul kíván szolgálni. De mig e részben egészen illetékes helyen javulást idézend elő, addig másrészt valamint közvetlen előzője: Korbuly nagyobb munkája, ugy ez is mint tankönyv több nevezetes^ hibában szenved. Ertjük ezek alatt nem csak a tananyagnak hibás rendszerre alapított beosztását, az egyes részek és fejezetek, főleg az egyes §-ok majd aránytalanul hosszú, majd ismét aránytalanul rövid tagozatát s néha apró részecskékre való szétbontását, hanem egy rendszeres kézikönyv használhatósága czéljából kiválólag megkívánható, egységes felfogáson alapuló és a tárgy természetéből folyó tanmódszer hiányát is. Ehhez járul még azon téves nézetből eredő eljárás, mely szerint e könyvben közjogi irodalmunk és államjogunk forrásai teljesen ignorálvák. Nem kell bőven fejtegetnünk, elég egyszerűen rámutatni, hogy mind didacticai mind hodegeticai szempontból, a tudományok czélszerü müvelése érdekében legelső föltétel: a tantárgy természetének megfelelő rendszeres beosztás és a helyes tanmódszer alkalmazása. Tankönyv készítésénél természetesen kiváló tekintettel kell lenni az érvényben levő tanulmányi rendre is. Szokássá vált kézikönyveinkben államjogunk tananyagát öt főrészre osztani. A szám ellen természetesen nem lehet kifogást tenni; de annál inkább tartozik megbirálás alá az, minő tartalommal birnak az egyes részek. 'Tekintsük először az e könyvben követett beosztást és tartalmat. A bevezetés 1. §-ában mindenek előtt lerontja szerző azt, mit könyve czimében kifejezni iparkodott. Itt az államjog összeszorittatik tisztán alkotmánytanná. Mi nem csak a mi nézetünk szerint hiba, hanem szerző álláspontjából is, miután ő könyvében, daczára az első szakaszban mondottaknak, a kormányzati jogot is tárgyalja. Ezen értelmezés után, elvetvén az államjog szót, alkotmányunk kútfői 7 pontban sorolvák fel. Első helyen állanak a törvények. S ezen §-ban szerző jónak látja kiterjeszkedni 12 lapon át alaptörvényeinkre; azokat gyenge itészettel és sovány ismertetés mellett 46 pontba foglalván össze. Ennél sikerültebbnek mondhatjuk a 4. §-t, hol az úgynevezett okleveles szerződések, államszerződések és békekötések helyesebb czime alatt adatnak elő. Egészen osztozunk szerző azon nézetében, hogy az ősi vagy vérszerződés, melynek létele leginkább közéletünk által van igazolva, nem alaptörvény, hanem a két szélső áramlat közt a helyes középutat követve, államszerződésnek veendő. Epont alatt jó lett volna megfélemlíteni a pragmatica sanctiót is, ide kell vala, szerző magyarázata értelmében is, a koronázási hitleveleket sorolni. Ezek után következik sorban a királyi és kormányrendelvények, a királyi kiváltságlevelek, a törvényhatósági szabályrendeletek, végre a szokás jellemzése. Mig amazokra említtetnek kútfők, addig ez utóbbiakra már arról szó sincs, habár szerző a 2. §-ban maga mondja, hogy >a kútfők egyenkénti bővebb megismertetése szükséges« ; sőt a szokásra nézve, mint kutforrás, Verbőczi Hármas Könyve itt nem is jeleztetik. Ezeken kívül a bevezetésben még csak a magyar alkotmány történelmi kifejlődése és viszontagságai tárgyaltatnak. Egyetemi tanrendszerünket tekintve, hol ez kötelező külön tárgyként felvéve nincs, az igen röviden történik, s mindamellett, hogy a főmozzanatok a legújabb időkig bemutatvák, azokat nem képes szerző helyesen csoportosítani és röviden, alaposan jellemezni. így Szent Istvánról elmondja mindazt, minek következtében ő az történeti nyomozások folytán és az ujabb felfogás szerint mint absolut hatalmú fejedelem, mint önkényü uralkodó tűnik fel, mégis az ő országlását mint a nemzet alkotmányos befolyása által korlátolt egyeduralmat jellemzi. Mintha autocrata fejedelemnek nem lehetne honpolgárokból álló tanácsa, félre engedi vezettetni logicáját az által, hogy azt mondja: »a püspökök és országnagyokból királyi tanácsot alkotott«. Nem gondol azonban e mellett arra, miféle férfiak képezték akkor részben az országnagyokat, honnan származott férfiak képezték akkor egészben a püspököket. De még arra sem gondolt szerző, hogy a külföldiek befolyása minő mértékben nyilvánult közvetlenül Szent István halála után. Különben az országgyűlések eredetét nem a királyi tanácsban (25. 1. 2. sor), hanem a vezérek korából, a nemzetgyűlésben, mit szt. István majdnem teljesen megsemmisített, keresné fel és találná meg. Daczára azonban annak, hogy a magyar alkotmány történelmi fejlődéséből nem lehet szabatosan kivenni annak államjogi jellegét s időnkinti átalakulásait, van e szakaszban egy rész, mely kiváló mérvben magára vonja figyelmünket. A 10. §. elején a magyar állam fogalmát következőleg állítja szemeink elé: az államalakuláshoz két elem nélkülözhetlenül szükséges: nép és terület. A jelenlegi magyar állam a foglalás utjáni államalakulás ősrendszerének köszöni eredetét. A hét külön törzsre oszlott s ugyanannyi nemzetségfő alatt állott nép. hosszas vándorlás és viszontagság után szövetkezés, confoederatió és egy közös hadvezér választása által alakult egységes nemzetté. De ez az állameszme csak egyik létalapja volt; hiányzott még a meghatározott földterület. Ez is megadatott nekik az által, hogy őseik hagyományos örök ségét karddal, hódítás utján megszerezték; az által, hogy országuka* birtokba vétel, a honfoglalás után egy közös főhatalom alatt rendeztékt szervezték. Ekként a magyar államnak négy alkateleme adva van. Ha szerző mindezt nagyobb szabatossággal tárgyalja, mint könyvében két lapon át történik, ha az elmondottakat összegezi és ha a végén egy lépéssel tovább megy, a legnagyobb elismerésünkben íészesülne, ámbár e részbeni érdemét így sem vonjuk meg. Hozzá kellett volna ott még tennie, hogy azon állam lételének alapját, föltételét magában bírta, a mennyiben független, önálló hatalmú birodalom volt. Ha ez szerző részéről ekként oldatik meg, nem szenved kétséget, hogy ő akkor a magyar államnak olyan értelmezését adta volna, mely nem csak az állam eszméjének felel meg, hanem azzal egyúttal fényesen megvilágítja egész államtörténetünket a mai napig. Két mozzanatot azonban az általunk összefoglaltan előadottakban constatálhatunk: haladást a felfogás tekintetében és a jogi leczkékben követendő tanmód helyes irányára való rámutatást. Eddig kétféle módon szokták íróink államjogunkat tárgyalni: vagy történelmi hosszas áradozással és elbeszélésekkel akartak bizonyítani, vagy idegen elméleteket iparkodtak közjogunkba átültetni, illetőleg ezt azok keretébe beszorítani. Egyik sem mondható magában véve helyes és czélszerünek. Nem szenved ugyan kétséget, hogy államjogunk némely sajátságos intézményére alkotnunk kellene uj elméletet, mégis megoldásra vezethetjük annak bármely controvers kérdését, ha történelmi irányt a dogmaticai tanmóddal combináltan alkalmazzuk. Mig ugyanis amaz által jogintézményeink szerves fejleményeire vagyunk figyelemmel, addig ezzel a jelenleg fenálló jogelveket és ezek összefüggését a gyakorlati szempontokkal juttathatjuk érvényre. Ezekből aztán természetesen következik, hogy a történelmi előadásból az oknyomozó módszert kiküszöbölni nem szabad. Horváth János. Törvényjavaslat az államtanácsról. — Benyújtotta a képviselőháznak 1878. május 28-án Schwarcz Gyula ország-gy. képviselő. — 1. §. A törvényhozási munkálatok szakszerű és rendszeres előkészítésének czéljából államtanács alakittatik. 2. §. Az államtanács áll: 1 elnökből, 1 alelnökből, 28 államtanácsosból és a megfelelő segédszemélyzetből, mely utóbbinak létszámát és állomásait az államtanács elnökének meghallgatásával, ö Felsége, a miniszterelnök előterjesztésére, állapítja meg. 3. §. Az államtanács következő szakosztályokra oszlik: 1. közigazgatási, — 2. jogügyi, — 3. közoktatásügyi, — 4. közegészség- &s szegényügyi, —5. pénzügyi. —6. közlekedési, —7. ipar-kereskedelmi, — 8. földmivelés- és erdészeti, — 9. bányaügyi szakosztályra. 4. §. Az államtanács elnökét ő Felsége, a miniszterelnök előterjesztésére, azon három jelölt közöl nevezi ki, a kiket a képviselőház ezen állomásra fölterjeszt.