Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 19. szám - Törvényjavaslat a magyar rendőri büntetőtörvénykönyvről

143 azon tekintet, miszerint a díjtartaléknak czéljától való elvonása rendszerint a biztosítási szerződések egész tömegét érinti s hogy ily tény ellen az egyes biztosítottak kereseti joga legtöbbször későn használt s gyönge fegyvernek bizonyul, inkább azt tenné kívánatossá, hogy a törvény minden il) irányú kísérlet megakadályozása végett tartalmazna szigorú határozatokat. Miután azonban ily rendelkezést kereskedelmi törvénykönyvünkben legalább egyenesen e tárgyra vonatkozón — sajnos — hasztalan keresünk (mert a 462. §. által hivatkozott 218. és 220. §§-ban szabott büntetés a díjtartaléknak csak elhelyezésében elkövethető szabálytalanságára szól), annál szükségesebb megadni az érdekeikben érzékenyen sértett biztosítottaknak azon jogot, hogy alapjában megingatott biztosítási szerződésük felbontásával a szerződésszegő biztositótól törvényes kártalanítást követelhessenek. Ugy hiszem, alig lesz valaki, ki a most feltüntetett esetet a biztosítási szerződés idöelőtti érvénytelenítésére elegendő okul ne ismerné s ezzel együtt meg ne engedné, hogy a kereskedelmi törvénykönyv elősorolt határozatai minden előfordulható esetet fel nem ölelnek. E körülmény, miután ugyanezen nyomon mások, és nem minden ok nélkül talán a törvényben megszabott formák és garantiák megtartása nélkül történő fusiót s esetleg más körülményt is szerződésbontó okul vehetnék föl, — igaz — a törvény rendelkezéseinek értékét bizonyos mérvben csökkenti, de mig egy részről elkerülhetlen, más részről egy oly szerződésbontó eset fölvétele, mely fontosságra a törvényben felhozottak legtöbbjét fölülmúlja, a törvény rendszerébe minden kár nélkül beilleszthető. A törvény hiányának ezen kitöltése nem fenyeget azon veszélylyel, hogy hasonló czimen esetleg a világosan felsorolt szerződés-érvény telenülési eseteket tárgyazó törvényes rendelkezések egyikének vagy másikának tartalmát fogják kétségbe vonni s a mögé talán tág magyarázás utján a legalaptalanabb értelmezést csúsztatni. Az egyes pontok érvénye, igaz értelme sértetlen marad, sem egyik sem másik szerződő fél kárára nem módosítható, pl. a díj nem fizetés fogalma alá sohasem lesz vonható a biztosító intézet által a biztosítottnak adott kölcsön kamatainak nem fizetése; csak a meglevő pontokhoz jő egy uj. Az előzőleg felvetett kérdésnél azonban nem kevésbbé méltó tárgyat nyújtanak a megbeszélésre kereskedelmi törvénykönyvünk azon rendelkezései is, melyek az életbiztosítási szerződés idő előtti megszűntével összekapcsolt következményeket állapítják meg. E határozatok mikénti alkalmazása iránt ujabb időben számos kétség merült fel, s mivel ugy látszik, hogy a kereskedelmi jogunk idevonatkozó határozataiban nyilvánuló jogelveket igazában csak a gyakorlat lesz képes kifejezésre juttatni, e gyakorlat a legszigorúbb ellenőrzést teszi szükségesség. Én e tárgyban csak néhány igen rövid észrevételt akarok koczkáztatni. Kereskedelmi törvényünk 486 §-ában a biztosítási szerződés időelőtti megszűntének következményét a szerint méri ki, a mint az időelőtti megszűnést a szerződő felek akaratán kívül eső valamely körülmény vagy pedig egyik vagy másik fél okozta, nevezetesen akkéntrendelkezik, hogy első esetben a befizetett dij illetőleg ha a biztosítási idő egy részben már eltelt, más megállapodás hiányában a befizetett biztosítási dij ^-a a biztosítottnak visszaadandó, a mennyiben azonban a biztosítási szerződés érvénytelenségét vagy megszűntét a biztosított okozta, a mellett, hogy a befizetett dijt vissza nem követelheti, a biztositónak kártérítéssel tartozik; ellenben, ha az érintett körülményeket, t. i. a szerződés érvénytelenségét vagy megszűntét a biztosító idézte elő, a dijt vissza nem tarthatja s a biztosítottnak kártérítéssel tartozik. E rendelkezéseket a törvényelőkészítő bizottság — ugy látszik — annyira természeteseknek találta, hogy mondhatni, egyáltalán nemis indokolja (L. Jegyzőkönyvek 427. lap.) Pedig a kimerítő indokolás épen e részben nem lett volna fölösleges, mert így az e tárgyban gondolkodó maga kénytelen a rendelkezések indokait a legnagyobb fáradsággal felkutatni, s még a mellett is annak van kitéve, hogy fáradozása kielégítő eredményre nem vezet. Én legalábbb legnagyobb részben ennek tulajdonítom azon tévedező bizonytalanságot, mely közönségünk vagy inkább a szakemberek egy részénél különösen a kereskedelmi törvény 486. §-a azon pontjának alkalmazása iránt lábra kapott, mely a biztositót azon esetben, ha a szerződés megszűntét ö okozza, a dijak visszafizetésére s a mellett az okozott kár megtérítésére kövelezi. Ezen rendelkezést sokan fölötte szigorúnak, sőt egyáltalán végrehajthatlannak találják, mert nézetök szerint egy biztosított soha sem igényelhet többet mint díjtartalékának kiadását, a mely őt egy más biztosító intézethez való átlépésre minden károsodás nélkül képesiti s a melynél többet visszaadni egy biztosító intézet physikailag képtelen. De épen ez a felfogás az, a mely ellen ugy kereskedelmi törvényünk reputátiója, mint a helyes jogelvek érvényesülése érdekében szót emelni kénytelen vagyok. Megelőzőleg bátor voltam feltüntetni a biztosítási szerződés időelőtti érvénytelenülésének egy olyan esetét, a melyet a biztosító idéz elő — az által, hogy koczkázatait életbiztosítási díjtartalékban talált garantiától megfosztja. Ez esetre az ellennézetüek véleménye az, hogy a biztosítottak ugyan szerződésüket megszűntnek tekinthetik, követelési jogot azonban csak díjtartalékukhoz illetőleg ha díjtartalékuk befizetett dijaik ^3-adánál kevesebb lenne, csak dijaik '/s-ához nyernek. E nézet felfogásom szerint fenálló törvényüukkel össze nem fér és határozattan téves. A kereskedelmi törvény idézett 486. §-a — mint már említeni alkalmam volt — határozott különbséget tesz azon két eset közt, midőn a biztosítási szerződés időelőtti megszűntét a felek egyike sem idézi elő és midőn azt egyik vagy másik fél okozza, e különbséget tehát akkor sem lehet szem elől hagyni, midőn a két eset következményeiről van szó. Ehkez képest a mily indokolt a törvény azon intézkedése, hogy véletlen megszűnés esetében a biztosított részére csak a biztosító intézet által viselt risico beszámításával fenmaradó díjrészletet a díjtartalékhoz átlagos számítás szerint legközelebb levő Vs-részt rendeli visszaadatni, ép oly indokolt az is, hogy a véletlen megszűnéssel szemben álló azon esetben, midőn a megszűnést a biztosító okozza, e biztosító a biztosítottat teljesen kártalanítsa. Csak az képezheti kérdés tárgyát: vajon a biztosított teljes kártalanítása összes betízetett dijainak visszatérítését indokolja-e vagy nem? Nézetem szerint — habár arra a dijtartalék theoriájába fülig merült szakértők mosolyogni fognak is, törvénykönyvünknek ily irányú intézkedése igazolható, mihelyt a következő szempontokat figyelemre méltatjuk. Igaz, hogy egy biztosítottnak a biztosítás megszűnéséből eredő kára rendszerint, t. i. akkor ha a lefolyt idő alatt a biztosított korában s egészségében a biztosításra nézve lényegesen hátrányos változás nem történt, csak annyiból áll, hogy megszűnvén biztosítva lenni, ezen állapotba való visszahelyezése, nevezetesen egy más biztosító intézettel való szerződése, előbbfizetett dijjával szemben kisebb-nagyobb kiadási többletbe kerül s bár saját észleletem ellene szól, azt is megengedem hogy a szenvedett dijnagyobbodás tőkésített értéke sok esetben a viszszanyert díjtartalékkal vagy di.jharmaddal teljesen pótolva van. Továbbá nem tagadható, miszerint a biztosító az eltelt idő alatt a biztosított elhalliatásának koczkázatát viselte s ezért szerződésbontásától eltekintve valamit érdemelne. Ezzel szemben áll azonban, hogy először is a dijtartalék számítása, nagyságának megállapítása, mely még az egyes biztosító intézeteknél is különböző, tisztán a biztosító egyoldalú ténye, melyet a törvény nem szabályoz, melytől tehát a biztosított kártalanítási mérvét sem teheti függővé; továbbá, hogy azon föltevést, mintha a szerződését vesztett biztosított díjtartalékával vagy dijainak '/3-ával teljesen kártalanítva lenne, igen sok esetben megezáfolja az, hogy egyes biztosított vagy azért, mert kora azon időpontot (általánosan 60 év) melyen alól az emberélet biztosításra elfogadtatik. túlhaladta, vagy azért mert egészsége időközben tetemesebben megromlott, magát más intézetnél már egyáltalán nem biztosithatja s így biztosítását végkép elveszti, mely okból egy ily biztosított nemcsak díjtartalékának, hanem még összes dijainak visszafizetése által sem lesz tökéletesen kártalanítva. Azon nagy veszély meggondolása tehát, melybe a biztosító a biztosítás megszüntetése által egyes biztositott feleit ejtheti s tényleg ejti is, lehetetlen, hogy ne igazolja, azon felfogást, mely szerint azon risiconál, melyet a biztosító a lefolyt szerződési időn át viselt, semmivel sem kevesebb azon másik risico, melynek ugyanő biztositottait biztosításuk elvesztése által a jövőre kiteszi. Mihez ha még hozzá veszszük, hogy a biztosító még az összes dijak visszaadása mellett is azok kamatoskamatát megtartja, bátran elmondhatjuk, hogy a két risico nagyban és egészben egymás által kölcsönösen compensálva van; ha pedig a biztosító risieója is mégis nagyobb lenne, a mutatkozó különbséget eléggé kiegyenleti azon tény, hogy a j szerződés megszűntét a biztosító okozza. Nézetem tehát röviden oda megy ki, hogy én kereskedelmi törI vényünk azon intézkedését, mely a biztosítás megszűntét okozó biztositót az összes dijak visszafizetésére s a mellett az okozott kár megtérítésére kötelezi, biztosabb számítási kulcs hiányában indokoltnak találom, s óhajtom, hogy ezen intézkedés a gyakorlatban is szigorúan érvényesüljön. Miként megelőzőleg kimutatni igyekeztem, úgyis van törvényünkben hiány, mely pótlást kíván (ide sorolhatnám pl. azt is, hogy egy biztosító intézet csődbejutása esetére a biztosítottak igényének mérvére nézve semmi útbaigazítást sem találunk), tehát ragaszkodjunk legalább azon intézkedéseihez, melyeket az élet igényel s melyeknél tökéletesebbet legalább ez idő szerint létesíteni képesek nem vagyunk. Enyiczkey Gábor. Törvényjavaslat a magyar rendőri büntetőtörvénykönyvről. ELSŐ RÉSZ. Általános határozatok. 1. §. Rendőri kihágást képez azon cselekmény, mely 1. a jelen törvényben. 2. valamelyik miniszter rendeletében, 3. a törvényhatóság, 4. a törvényhatósági joggal fel nem ruházott sz. kir. város vagy rendezett tanácscsal bíró város által kiadott szabályban, rendőri kihágásnak nyilvánittatik. 2. §. A rendőri kihágásra megállapított büntetéssel büntetendő azon kiskorú is, a ki valamely vétséget, életkora 12-dik évének betöltése után, de 16-ik évének bévégzése előtt követett el, ha a cselekmény elkövetésének idején, ennek bűnössége felismerésére elegendő képességgel bírt. (btk. 84. §.). 1 3. §. A törvény által rendőri kihágásnak nyilvánított cselekmény legsúlyosabb büntetése : 2 hónapig terjedhető elzárás és 300 forintig terjedhető pénzbüntetés. A miniszteri rendelet által rendőri kihágásnak nyilvánított cselekményre nem állapítható meg nagyobb büntetés, mint 15 napig terjedhető elzárás és 100 forintig terjedhető pénzbüntetés A törvényhatóság szabályában megállapítható büntetés 5 napi elzárást és 50 forintot, - a városi szabályban meghatározható büntetés pedig 3 napi elzárást és 20 forintot nem haladhat tul