Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 18. szám - Az informátió

— 139 — reájuk nézve néha oly fontos, s a titok őrzője néhány iktatóbeli írnok volt, kiknek havi fizetése alig haladta meg a 30 frtot. A mint azután a fél megtudta előadójának nevét, tovább dolgozhatott érdekei előmozdításában. Ha oly ember kezeibe jutott ügye kinek igazságszeretete, jogászi képessége és tiszta jelleme ismeretes voltbevárta nyugodtan az Ítéletet. Ha véletlenül oly ember kezeibe került, a kivel esetleg ellenséges viszonyban állott, azon könnyen segíthetett. Elment az elnökhöz, s miután nem volt szabad tudnia, hogy kinek lett ügye előadás végett kiosztva, ezen tudomását egyszerűen elhallgatta, s csak általánosságban figyelmeztette az elnököt, hogy perét, ha kiosztásra kerülend, N. N. bírónak, kivel ilyen-olyan okok miatt ellenségeskedésben áll, ne oszsza ki. Az elnök csudálkozott a véletlen találkozáson, boszankodott az előadó biró kötelességellenes eljárásán, hogy az neki ezen körülményt be nem jelentette, de végre is segített a bajon. Ha pedig esetleg oly biró kapta a pert, a ki valami különösen jó embere volt, akkor bátran hozzá ment ügyét előmozdítandó, pártfogását kérendő. Ha ez szabadkozott az informálás ellen s csudálkozott is, miképen tudta meg, hogy ő az ügy előadója, annyira még sem ment a tilalom iránti tisztelete, hogy ily jelentéktelen incidens miatt letegye az ügy előadását. Azon fél, aki elég jellemes volt az ily alattomos módokra nem vetemedni, minden esetre hátrányt szenvedett. Nagyon tévednek tehát azok, a kik azt hiszik, hogy a Bach-korszakban nem ^informáltak* volna vagy pláne hozy épen nem történtek volna visszaélések az igazságszolgáltatás körül. Nincs társadalmi osztály, s nem volt bizonyára akkor sem, a melybe elvetemült jellemű emberek esetleg belé nem juthatnának. Bármily magasztos legyen a birói állás, történhetnek tévedések akinevezések körül. Az ily emberek azután annál tovább űzhetik visszaéléseiket, mentül sürübb titkolódzástakarja működésüket. Annál merészebbek a visszaélések elkövetésében, mentül inkább bizhatnak abban, hogy a félnek vele történt érintkezése a fenálló titkolódzási rendszernél fogva fel nem tételezhetik. S másrészről annál könnyebb az ily bírónak többi birótársait is félre vezetni, mentül nehezebb a másik — alattomos utakat kerülő — félnek az ügy valódi állására figyelmeztetni a collegium többi tagjait. Nálunk ezen titkolódzási rendszer soha sem tudott gyökeret verni. S amint 1848-ig történt, 1861. után is helyébe lépett a titkolódzásnak a nyilt informátió. Néha felszólaltak a lapok ezen türt szokás mint valami viszszaélés ellen s annak eltiltását indítványozták. Ezek előtt mindig az alattomos informálás lebeg, a melyet pedig tilalmakkal megszüntetni nem lehet. Smegnem gondolják, hogy akkor, midőn az informálás eltiltását sürgetik, csakis a tisztességes vagyis nyilt informálás ellen dolgoznak, hogy ennek elnyomásával a titkosat még jobban előmozditsák ; mert annyi bizonyos, hogy a tiszta jellemű és lelkiismeretes bírónál az informátió csak informátió marad, ennél tehát, ha megnyugtatására szolgál a feleknek, nincs ok eltiltani, ellenben oly bíráknál, ha általában léteznek ilyenek, akik jellem és lelkiismeretesség tekintetében nem oly szilárdak, mint a minőknek lenniök kellene, s ahol az informálás könnyen befolyásolássá válhatik, ott hiábavaló annak eltiltása, mert ellenőrizhetlen. Ha csak minden biró háza elé őrt nem állítanak, hogy jegyezgesse, ki jár hozzá, s vizsgálatot nem tartanak folytonosan a felett, hogy mit olvas, nem lehet megtudni, hogy ki tartja meg a tilalmat s ki nem. A ki tehát gyakorlatból ismeri az informálás előnyeit és hátrányait, az soha sem fog ellene kikelhetni mindaddig, mig az érdekelt feleknek módjukban nem lesz közvetlen előadás által biráik előtt sérelmeiket elpanaszolhatni. A bírákkal való közvetlen érintkezés arról biztosítja a felet, hogy bírái mindarról, a mi nézete szerint fontos az ügy mikénti eldöntésére nézve, értesítve lesznek, s nem fog egyedül az előadó tetszésétőlfüggni,hogyazactákból mit és mint ismertessen meg a senátus többi tagjaival. Ha tehát ezen természetes törekvéssel szemben az informálás eltiltatik, csak az érethetik el, hogy a felek mindent el fognak követni, hogy a mellettük szóló érveket, — ha nem is rendes és egyenes uton — rendkívüli és görbe utakon juttassák, a birák tudomására. Ilyenek: hogy az ügy épen az elbírálás előtti napokon tétetik hirlapi megbeszélés tárgyává,' hogy az ügy állást, ha nem tehetik személyesen, oly egyének közvetítése által iparkodnak az itélő bírákkal közölni, akik azokkal akár rokonsági akár egyéb közelebbi viszonyban állván, visszautasittatásnak nincsenek kitéve, stb. Azon fél, ki ugy érzi, hogy a hozott elsőbirósági ítélet nem felel meg az ő általa képzelt igazságnak, bizalmatlanná válik nemcsak a bírákkal, hanem saját ügyvédjével szemben is, s ezen bizalmatlanság mindaddig gyötri őt, mig arról nem szerez magának meggyőződést, hogy mindaz, a mit ő a sérelmes itélet ellen felhozhat, az itélő felsőbb biráknak tudomására jutott. Nem tud e tekintetben abban megnyugodni, hogy ezen indokai a felebbezésbe felvétettek, mert nem biztos, hogy az egész terjedelmében fel fog-e olvastatni vagy sem. Azért minden áron oda fog törekedni, hogy mentsége közvetlen előterjesztések által jusson az itélő birák tudomására. Néha még a felebbvitel teljes felolvasása sem biztosítja a felet az iránt, hogy a birák teljes tudomást fognak szerezni az ügy valódi állásáról, mert a jól kidolgozott felebbezés is elvesztheti minden becsét, ha egyik-másik az előadó által lényegtelennek tartott jegyzőkönyv vagy documentum mellőztetett, s a felebbvitel, mert erre előre tán nem is gondolt az ügyvéd, azokra — mint magától értetődőkre - nem is hivatkozik; hát még ha a felebbvitel roszul, hiányosan, a periratokkal meg nem egyező módon van csak összetákolva! Ivek iratnak tele néha oda nem tartozó dolgokkal. Ezzel szemben az félnek mesterkéletlen szavai nagyobb világot vetnek néha a vitás kérdésre mint megannyi jogászi deductió és conclusió. Végeredménye az informálás eltiltásának tehát nem lehet más, mint: 1. hogy azon felek, a kik ügyök peren kívüli előmozdítására oly egyént tudtak megnyerni (legyen az ügyvéd vagy magánember), aki a bírákkal vagy azok családbelieivel közelebbi barátságban vagy rokonságban áll, kedvezőbb helyzetben lesznek, mint azok, a kik ily pártfogásra szert tenni nem tudtak; mert a legritkábban fog történni, hogy valamelyik biró még ily esetekben is elzárkózhassék a tényállás meghallgatásától. Lehetetlen ellenőrizni, hogy ily dolgok esetleg el ne beszéltessenek. Továbbá s főleg: 2. hogy épen azon birák, s ilyenek is létezhetnek, a kik könnyen megingathatok az igazság pártatlan kiszolgáltatásában s azért az informálás tilalmát sem valami nagy scrupulositással fogják respectálni, teljeseu ismerni fogják már az előadás előtt az ügyállást és annak gyengéit; ellenben azon kiváló jellemek, a kik semmi uton sem lennének megingathatok sa kik épen azért az informálás tilalmát is szigorúan vennék, csak annyit fognaktudni az ügyről, a mennyit talán az informált referens előadni szükségesnek és elégségesnek tartan d. Vagyis: Az egyenes uton járó fél hátrányban lesz a görbe uton járó féléi szemben s a kötelességét teljesítő biró nem fog ugy informálva lenni, mint az, a ki esetleg meg is tántorítható. Ugy hiszem tehát, hogy azt, a mit teljesen eltiltani s ellenőrizni nem lehet, jobb megengedni, hogy nyiltan történhessék, mert akkor legalább a visszaélések lesznek inkább nehezítve. Azon biró, aki sem könnyek sem más eszközök által meg nem ingatható az igazságos itélet hozatalában, meg fog maradni az igazság mellett a felek általi informáltatás után is; ellenben az, a ki megtántorodni hajlandó, nem lesz elég merész azt elkövetni, ha tudja, hogy az ügyállást (ha nem is az egyik, ugy a másik fél által) a többi birák is ismerik; vagy ha még is tenné, akadályt fog találni az ügyállás iránt tájékozott érdekeletlen bírákban. Azt mondják némelyek, hogy elég garantiát nyújt a félnek az is, hogy az ügy előadásánál jelen lehet. Azonban ez nem áll, mert nem levén joga a jelenlevő félnek az előadó biró előterjesztésére észrevételeket tehetni, az előadás helytelen volta az itélő birák tudomására nem is jöhet, vagy csak az itélet meghozatala után jöhet. Ekkor pedig anynyit használ »mint eső után a köpenyeg.« Az igazságügyminiszterium néhány évvel ezelőtt rendeletet bocsátott ki, melyben kimondta, hogy a biró informátiót elfogadni nem k ö t e1 e s. Ennek eredménye nem volt s nem is lehetett más, mint hogy azok, akik ugy fogják fel hivatásukat, hogy czélszerü, hogy a biró mentül kevesebbet s egyáltalán egyebet ne is tudjon az ügyállásról, mint a menynyit az előadó előterjeszteni jónak és szükségesnek lát, s azt hiszik, hogy ez minden körülmények között tökéletesen elég is arra, hogy »az előadó véleményéhez csatlakozhassák*, tetszés szerint meghallgatják az informátiót vagy nem, a szerint amint jó kedvben vannak vagy nem, s a szerint a mint valami jó ismerős az ügyállás szószólója vagy sem; — ellenben azon birák, akik ugy vannak meggyőződve, hogy mentül többet tudni az ügyállásról s annak részleteiről nem árthat a bírónak, az józan felfogásukat és igazságos itélő tehetségöket nem vezetheti félre, sőt szükséges is lehet néha, ha nem akar csakis az előadó nézetéhez csatlakozni, hanem kötelességének tartja önálló birói meggyőződésének is kifejezést adni, ha azt találja a feleknek az iratokkal megegyező előterjesztéseiből, hogy az előadó — mert hát ő is ember, s tévedni emberi dolog — helytelenül fogja fel a dolgot, azok mindenkit meghallgatnak, anélkül hogy kivételeket tennének. Hogy pedig a kérdéses igazságügyminiszteri rendelet csakugyan nem volt más hatással, mint hogy némely birónak lehetővé tegye, hogy válogathasson, kiket akar meghallgatni s kiket nem, elég utalnom azon körülményre, hogy van ugyan elég biró, aki egyik-másik informáló félnek azt feleli, hogy ő nem hallgat meg senkit, mert ő csak az aktákból itél, az aktákat azonban mégis nem mindig ismeri, vagy csak annyiban ismeri, amennyiben az előadó megismertetni szükségesnek találta, — de olyan igen kevés van, aki azt mondhatná magáról, hogy azóta kivétel nélkül senkit még meg nem hallgatott, olyan pedig, a ki ajtajára kiirta volna, — ami azután ismerősnek és nem-ismerősnek egyaránt szólna — hogy sinformátiók el nem fogadtatnak«, egyetlenegy sincsen. Ep ugy állithatom, hogy azok, akik kivétel nélkül meghallgatják az informáló felet vagy ügyvédjét, szokszor fogtak meggyőződhetni, hogy a világos informátió elégszer nyújtott oly képet az ügyállásról, mely különösen bonyolódott ügyeknél lehetőbbé tette netaláni hibás előadás mellett is az ügy igazságos elbírálását, melyet e nélkül talán nem mindig lehetett volna elérni. S ez igen természetes. Anélkül, hogy e miatt alaptalanságot vagy egyoldalúságot kellene az ügy előadójáról feltenni, lehetséges, hogy az egyik-másik körülményt, mert lényegtelennek tartja, vagy mert figyelmét kikerülte, mellőzi, holott birótársai másként gondolkoznak azon körülményről, azt döntőnek tartják, s ha figyelműk felhivatott arra, az akták ezen részét tüzetesebben megvitat-