Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 15. szám - Telekkönyvezett ingatlanoknak a tulajdonos által több ízben való eladása megállapitja-e a csalást?

— 11 reket, holott ezek bizonyára nem ingóságokra vonatkoznak (11. §. 2. pont), kiveszi a közigazgatási ügyeket, holott ezek egyáltalán nem polgári peres ügyek (11. §. első bekezdés), kiveszi a váltó- s kereskedelmi ügyeket, holott ezek úgyis speciális eljárás alá tartoznak, s az egész 1877: 22. t.-czikk csak némely sommás polgári, községi s vásári birói ügyekre vonatkozik, melyek az 1877: 22. t.-cz. 1—9. pontjaiban taxatíve tüzetesen elsoroltatnak. Midőn taxatíve elsoroltatnak azon polgári peres ügyek, a melyekre a bagatell-eljárás kiterjed, akkor ez világosan nem terjed ki azon ügyekre, melyek a taxativ elsorolásban benn nem foglaltatnak s még kevésbbé azokra, melyek egyáltalán nem polgári peres ügyek. Ali. §. utolsó bekezdése e szerint teljesen fölösleges és szabatos, azaz jogászi szövegezés mellett csak a 8. ponthoz kellett volna hozzátenni, hogy a vásári bírósági ügyek, h abár kereskedelmi, tehát nem polgári peres ügyek (11. §. első bekezdés), bagatell-ügyek, ellenben azt más alakban kimondani, hogy mindaz nem bagatell-ügy, mi nincs a 11. §. 9. pontjában, vagyis negatíve definiálni, logikus non sens volt. Ép ugy beletehették volna az utolsó bekezdésbe, hogy nem bagatell-ügy a válóper, afenyitő per, stb., s mert ezeket ki nem vették, mit az első sommás eljárási törvényünk, a »kisebb érdekű < polgári perekben ingyen eljárást behozó 1836: 20. t.-cz. még szükségesnek tartott a gyengébbek kedveért (2. §.), senki sem fogja azokat bagatell-ügyeknek tartani. Az 1877: 22. t.-cz. 14. §-a alá pedig tudvalevően csak az 11. §. 1 — 3. esetleg 4. pontban emiitett ügyek tartoznak, ha tárgyuk 20 frton alul érő, tehát mindaz, mit a 11. §-ra nézve elmondtunk, a 14 §-ra nézve is áll. Bármit is akart érteni a törvényhozó a 11. §. 1. pontjában emiitett ^pénzkövetelések* alatt, jogtudó biró a ki nem fejezett, jogilag nem létező akaratot tekintetbe nem veheti. Igaz, hogy azon zagyvalék, melyet belügyi bölcseink a jogszolgáltatás terén létesitettek s melynek húszféle eljárási szabályai egyrészt az alaki jogi chaosz öszhangját az anyagi jogi chaoszszal, másrészt az utóbbi »rendezésének« veszedelmtsségét demonstrálják, nem teszi könnyűvé »scire legum vim ac potestatem*, mert ezek »vis et potestas«-a sokszor a »scire< negátiója. S ratio legis után indulni is nehéz, midőn egy törvény irrationalék halmaza, mely p. o. »ingóságok iránti* keresetet ismer, a kártérítési igények közül épen csak a vadak által okozott károkra vonatkozókat veszi fel, mert ép az 1868: 54. §., 93. §. h) pontja nyomán mezei rendőri ügyekről beszélve a mezőnek s a vadnak eszmetársulása beáll, stb. Azonban épen ily körülmények közt a betűkhöz ragaszkodó biróságok azokat ki ne terjeszszék, legkevésbbé privilégium sérelmére, mit már a HK. tilt (II. 8. cz. 1. §.). Arról is jó lenne megemlékezni, hogy a törvénymagyarázat egy jogforrás, melyet a birák mivelt jogmeggyőződése létesit, és hogy »legem corrigere* a világ mintabiráinak, a praetoroknak egyik hivatása volt, kik a rosz törvények kijátszása által lehetővé tették azon római államnak felvirágzását, melynek több évezredes jogi alkotásai a mivelt szemlélőre máig a szellemi nagyszerűség azon ellenállhatlan varázsával hatnak, melyet csak nemzetek lángelméje kelteni képes.^ Az ügyvéd pedig egyelőre ugy kerülje ki a sújtó gyakorlatot, hogy munkadiját soha meg nem állapittatja, költség jegyzékét mindég legalább 50 frt 1 krra állítja ki és ezt perli illetékes bírája előtt, ki azután a bagatell-niveau alá szállíthatja a követelést, de a bíráskodást többé meg nem tagadhatja. Egyébként pedig várja a közel időt, midőn az igazságügyi politika reactionarius áramlatának müvei ítélőszék elé állíttatni s a vadak által okozott károk nem bagatell-ügynek találtatni fognak. Dr. DelVAdarni EezsÖ. Telekkönyvezett ingatlanoknak a tulajdonos által több ízben való eladása megállapitja-e a csalást? Dr. fíoos Kálmántól. Gyakran fordul elő főleg falun a földmivelő nép között, hogy telekkönyvezett ingatlanaikat elárusítják, a nélkül azonban, hogy a bír- I tokváltozást, különböző okokból, de leginkább a bekeblezési költségek | és jogilletékek megtakarítása czéijából nyilvánkönyvikg is kitüntetnék, anélkül tehát, hogy a vásárló az adásvevési szerződéshői származó személyes jogát, követelési igényét telekkönyvi bekeblezés által dologi joggá emelni megkísértené, s igy valóságos tulajdonossá vábék. Nem ritkán a fekvő javak ily módon kézről-kézre szállanak, s a nyilvánkönyvön kívüli birtokforgalom egész lánczolatot képez. Ezen helytelen, perlekedésekre és megkárosításokra vezető jelenség ismeretes a biróságok, jelesen a hagyatéki bíróság és a telekkönyvi hatóságok előtt is, hiszen jelentékeny munkatöbbletet és olykor alig megoldható bonyodalmakat okoz azoknak. Jóval bonyolultabb és vészterhesebb azonban a helyzet, ha ugyanazon telekkönyvi tulajdonos árusítja el egymásután két vagy több egyénnek ugyanazon birtokát, s ezek valamelyike vagy mindenikök tulajdonjoguk bekeblezéseért folyamodnak. Ha kérvényeik egyidejűleg érkeznek a telekkönyvi igtatóba, a kérvérjyzők együttes tulajdonjogot nyernek, de épen ezáltal mindegyik azon ingatlannak csak felére szerez tulajdoni jogot, a melyet egészben vásárolt meg s igy a vételár feléig megrövidítve van. Ha pedig a kérdéses vevők kérvényei egyidejűséggel nem birnak, a tulajdonjogot az nyeri meg, ki legelőbb nyújtotta be a telekkönyvi igtató-hivatalba kérvényét, ha tudniillik kérvénye és szerződvénye kifogástalanul vannak szerkesztve ; a többi vevők pedig, mint kik már nem nyilvánköny vi előző ellen intézték kérvényüket, el fognak a telekkönyvi rendtartás 71. S-a értelmében utasíttatni. Utóbbiak a netalán kifizetett vételár egész öszszegével károsulnak. Ha esetleg a legkorábbi vevő kérvénye jutott el leghamarabb az igtatóba, ugy a nyilvánkönyvi bejegyzés alaki hatálya nem fog az anyagi jog háttérbe szorításával érvényesülni, tehát a tulajdonjogot az fogja megnyerni, ki ahhoz az anyagi jog szempontjából legtöbb igény nyel bír, s a későbbi vevők a tárgy- és hatálynélküli szerződésre kifizetett pénzeiket visszakövetelendik, esetleg a mennyiben az eladó még ki nem törlött tulajdonosi minőségét jogtalan pénzszerzésre felhasználni s az ujabb szerződésre lépésben csak a venni szándékozók jóhiszeműségének kizsákmányolásával illetéktelen pénzhezjutás módját találni törekedett, ezen bűnös eljárásának következményeit is viselni tartozik. De az a kérdés merül már most fel, hogy miképen orvosolja sérelmét és mi uton keressen magának kártalanítást a korábbi vásárló, tehát az anyagi jog terén legerősebb igénylő, ha az övénél későbbi időben kiállított adásvevési szerződés alapján más, valamely utóbbi szerző, őt megelőzte tulajdoni jogának bekeblezésével ? Kitörlési pert közvetlenül a telekkönyvi hatóság előtt nem indíthat, mert ebben felperes csakis a bekeblezés által jogaiban sértett nyilvánkönyvi előzők valamelyike, tehát csakis oly egyén lehet, kinek joga magából a telekkönyvből kitűnik, s nem pedig az is, ki a telekjegyzőkönyvbe bejegyezve nem volt; továbbá a kitörlési per csupán a bekeblezésnek vagyis azon jognak — melynek alapján a sérelmes bekeblezés eszközöltetett — eredeti érvénytelensége miatt indítható meg a roszhiszemü szerző ellen a végett, hogy az előbbi nyilvánkönyvi állapot helyreállittassék és a megtámadott bekeblezéssel egyidejűleg kitörölt joga újra fölelevenitessék; de ezen kereset egyúttal uj jog szerzésére, az első vevő tulajdoni jogának bekeblezésére is nem irányulhat. Igy például helye van a kitörlési keresetnek, ha az utóbbi szerző tudta, hogy az eladó maga is csak hamis szerződés alapján jutott a telekjegyzőkönyvbe, vagy hogy nem bírt rendelkezési képességgel, vagy hogy az eladó nem volt a birtok tulajdonosa, hanem csak egy a tulajdonossal hasonnevű egyén, azaz oly esetekben, midőn a szerző tudta, hogy előzőjének dologbeli joga érvénytelenül szereztetett vagy nem is létezik. Ezen kérdésre később még vissza fogunk térni, azért azt ehelyütt bővebben nem fejtegetjük, csak annak felemlitésére szorítkozunk, hogy kitörlési keresetnek a fenforgó esetben helye nincs.1) Közönségesen elfogadott szokás, hogy a birtok nélkül maradott első vevő bűnvádi panaszt emel az eladó és a telekkönyvi tulajdonjogot nyert későbbi vásárló ellen hamis okirat kiállítása s csalás miatt, kérvén panaszlottakat a jelzett bűntényekben bűnösöknek kimondani, megbüntetni, a később keltű szerződést megsemmisíteni és az arra fektetett bekebelezést érvénytelennek nyilvánítani. S mit tesznek a bünfenyitő biróságok ? . . . Ezzel eljutottunk azon kérdéshez, a melyet jelen dogozatunknak tulajdonképeni tárgyául szemeltünk ki. A hány ház, annyi szokás; a hány bíróság, úgyszólván annyiféleképen fogja fel a dolgot, s majd egyik majd másik többé-kevésbbé ellentétes nézet érvényesül a határozat hozatalánál. Idősb jogászaink legtöbbje az 1848. előtt fenállott magyar jog azon elvéből kiindulva, hogy az írott szerződés törvényt pótol és hogy kinek-kinek törvénye a maga szerződése, azt tartja, hogy a telekkönyvi tulajdonjoggal biró eladó az első vevővel kötött örökvásári szerződés létrejötte folytán megszűnt tulajdonos lenni, s többé az eladott ingatlanok fölött, habár azok nyilvánkönyvileg nevén állanak is még, semminemű rendelkezési joggal nem bír, hanem a vevő az ingatlannak tényleges birtokbavétele által valóságos tulajdonossá lett, A későbbi keletű szerződésnek feltétlen megsemmisítésére meg van tehát találva a jogalap, s nem fog hiányozni az érvelés a bűntényben való elmarasztalásra nézve sem. Ugyanis eladó megszűnvén tulajdoni és rendelkezési joggal i) Lásd Zünszky Imre : A magyar telekkönyvi rendtartás czimii müvének 267. lapi át éa Knorr Alajos: Polgári keresetek kézi könyve 127—128 lapiaif úgyszintén Hercaeg Mihálynak: A telekkönyvi rendtartás Magyarország1, oanés Erdélyben czimii müve 272. es 27:;. lapjain ; Schnierer Gyulának: A telekkönyvi eljárás rendszeres kézikönyve 164. lapján, és Hal mos.y Endrének : A telekkönyvi rendszer alapelvei czimü müve 180. lapján.