Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 15. szám - Az ügyyéd bírája

ződésekés ingók iránt kötött adásvevési okmányok és egyességek csak az esetben szolgálhatnak bármely birósági vagy hatósági cselekmény alapjául, ha azok után a bélyegilleték szabályszerűen lerovatott. Nem kell ezentúl majd a szerződő felek jogképességét, az ügylet természetét megbirální; az első és főkellék ilyen ügyletek érvényéhez a stempli, a többi csak azután jön tekintetbe. Biró, ügyvéd és közjegyző mindenek előtt csak jól szoritsa a fejébe a bélyeg-scalát, mert ez minden ügylet alphája. Stempli-ellenőrzés, az a föladata az igazságszolgáltatás minden közegének. Az indokolás szerint ez az egyedüh hatályos mód a kincstár jogos érdekeinek biztosítására. Épen ellenkezőleg. Az ily rendelkezésnek az lesz az eredménye, hogy nemcsak a váltóra, hanem minden magánokiratra osztrák keltezést és osztrák bélyeget fognak alkalmazni s osztrák biróságok előtt is fogják perelni. A magyar pénzügyi kormányzat azután majd tudathatja a törvényhozással, hogy az országban a bélyegcsonkitások örvendetesen fogynak. . . . Nem igen fogják megköszönni az iktatók és a pertárnokok a javaslat 14. §-át, mely szerint pertári kezelés alá tartozó perekben az első példányra mindazon bélyegek felragasztandók, a melyek a többi példányokra, felzetekre és mellékletekre megkívántatnak. Ha e példányon el nem férnek, külön iv fűzendő hozzá a bélyegek felragasztása végett. Tessék ilyen szabály mellett a beadványokat és mellékleteit megszámlálni és azután egyenként megállapítani, mennyi bélyeg jár, s ezt azután összegezni és megtudni, vajon az összeg megfelel-e a használt bélyegnek. Egy külön bélyegszámitásra lesz itt szükséges, és ha az illetők fizetésük felét ilyen kezelés mellett birság fejében el fogják veszteni, azon senki sem csudálkozhatik. S ezen eljárás a legnagyobb viszszaélésnek is tág kaput nyit, mert az első példány rendszerint a félnek visszaadatik; ennélfogva nem marad semmi bizonyíték arra, vajon a másod vagy harmad példány kellőleg van-e bélyegezve illetőleg az ezekre és mellékleteikre járó bélyegek csakugyan használtattak-e. Nem hihetjük, hogy a javaslat ilyen a jogéletet nemcsak elzsibbasztó, de sok tekintetben megsemmisítő alakban lépjen hatályba. Azt azonban mégis meg kell kérdeznünk, ki szólalt fel az igazságszolgáltatás érdekében ezen monstruositásokkal | szemben? Vagy a mi igazságügyi közegeinknek minden jó? Rájuk erőszakolták a gyámügyi törvényt és hallgattak; őket tekintetbe sem véve meglett a bagatell-törvény olyan a milyen. Most már a fiscusis azt csinálja a jogügyletekből, a mi neki tetszik, és olykép nyilvánítja a saját érdeke szerint perelhetőknek vagy nem perelhetőknck, a mint balul felfogott érdeke sugallja. S az ügyvédi kamarák is hallgatnak méltóságteljesen — a strikolás nagyobb dicsőségére. Az ügyyéd bírája. Azon aggodalom, hogy az 1877: 22. t.-cz. az ügyvédi dijakat tárgyazó perekben is alkalmaztatni és a paraszt a szellemi munka értéke fölött ítélni fog, beteljesedett. F. évi martius 22-én 5082. sz. a. a m. kir. Curia mint semmitőszék Pap Imre felperesnek Leb Hani alperes elleni 17 frt 65 kr. ügyvédi munkadíj iránti perében, melyben a z—i kir. járásbíróság 1878. martius 4-én 1246. sz. a. hozott végzésével a keresetet, minthogy az 1877: 22. t.-cz. 14. §-a értelmében kizárólag a községi bíróság illetősége alá tartozik, hivatalból visszautasította, e végzés ellen felperes által beadott semmiségi panaszt elvetette, »mert a kereset már itéletileg megállapított, 20 frton aluli pénzbeli követelés iránt az 1877: 22. t.-cz. hatályba lépte után indíttatván: az kizárólag a községi bíróság előtt érvényesítendő; az—i kir. járásbíróság tehát azt az 1877: 22. t.-cz. 14. §-ának helyes alkalmazásával utasította vissza hivatalból*. Ezen indokolásban a »már itéletileg megállapított* kitétel csak a concret eset minősítése s nem az indokok része, minek értelme ugy sem lenne, mert ha a megállapított díj birája a községi biró, annál inkább birája a meg nem állapított dijnak, mint csakugyan időközben ily esetben a semmitőszék hasonlóképen döntött, és legfölebb az maradt még kétes, ha vajon az ügyvéd saját községi bírája előtt perelhet-e, mire a fenti döntvény álláspontjáról nem-mel kell felelnünk. Fölösleges e döntvény horderejének s az ügyvédi érdekekre nézve sérelmes voltának fejtegetése. Fölösleges volna az 1877: 22. t.-cz. gáncsolása is. Ellenben gyakorlati haszonnal járhat a döntvény helyességének bírálata tisztán a tételes törvény alkalmazása, magyarázata szempontjából. Szerintünk e döntvény a törvény helytelen alkalmazásán alapszik. A kérdés sarkpontja az: hatályon kivül helyezte-e az 1877: 22. t.-cz. az 1874: 34. t.-cz. 58. §-át vagy sem? A fenti döntvény indokolása, mely a nálunk szokásos lakonismussal és érveléssel, >merU szóval kezdi a törvényt idézni, ellenben az eset subsumtióját, tehát az egyedül indokolandót, nem indokolja, legkevésbbé pedig az ellenérveket czáfolja, határozottan ki nem mondja ugyan, de mint kétségtelent feltételezi az 1874: 34. t.-cz. 58. §-ának hatályon kivül léptetését. Szerintünk helytelenül. Kétségtelen, hogy az 1874: 34. t.-cz. 58. §-a kivételes illetőséget állapit meg, mely az 1868: 54. t.-cz. általános illetőségi határozataitól eltér a végből, hogy munkadijainak peruton való behajtását az ügyvédre nézve előnyösöbbé, könnyebbé tegye. Illetőségi privilégium ez, melyet általános jogmagyarázati szabályok szerint sem későbbi általános eljárási törvény, sem speciális illetőségi törvény hallgatva el nem törölhet, melyet ily törvények csak kifejezetten szüntethetnek meg, különben pedig csak ugyané kivételes, privilegiált illetőségre vonatkozó s eltérően intézkedő későbbi törvények helyezhetnek hatályon kivül. Ezen általános, a dolog természetéből folyó s mindenütt alkalmazott joghermeneutikai elvet gyakorlatunk is uralja, így p. o. kimondatott, hogy az országbírói értekezlet örökösödési jogi szabályai nem derogálnak az egyháziak korábbi kivételes örökjogának, melyet sem kifejezetten meg nem szüntettek, sem eltérően nem szabályoztak. Igaz, hogy nálunk az elemi elveket még bizonyítgatni kell, mint elemi iskolában az egyszeregyet. E törvénymagyarázati elv helyességének okai azonban kézen fekvők. Törvény alkalmazandó, a mig fenáll; fenáll, a mig meg nem szüntettetett, mely megszűnést nem szabad vélelmezni, hanem bizonyítani kell. A sérelmes döntvény indokolása tehát már azon lényeges hiányban szenved, hogy a semmiségi panasz alapját képező 1874: 34. t.-cz. 58. § a megszűnését nem indokolja. Későbbi törvény, ha nem hozatott különösen korábbi törvény eltörlése végett s ezt ki nem fejezi, csak akkor szüntetheti meg a korábbit, ha ugyanazon tárgyat eltérően szabályozza. Az 1877. 22. t.-cz. pedig sem kifejezetten nem szünteti meg az 1874: 34. t.-cz. 58. §-át, sem ugyané tárgyat, az ügyvédi munkadíjakat tárgyazó kivételes illetőséget nem szabályozza. Altalános dispositiója ennélfogva csak az általános 1868: 54. t.-cz.-nek, de nem az ez alul kivett 1874: 34. t.-cz. 58. §-ának derogál. Döntő ellenérvnek tekintetett, hogy az 1877: 22. t.-cz. 11. §-ának utolsó bekezdése taxatíve felsorolja azon ügyekben való eljárást, melyeket kivett a bagatell-eljárás alul. Fel nem tehető a törvényhozó feledékenysége; tehát nem volt szándéka az ügyvédi munkadijat tárgyazó perek kivétele. Ezen érvelés teljesen alaptalan, mert a telekkönyvi-, úrbéri-, bánya-, váltó-, kereskedelmi és közigazgatási ügyek az 1877: 22. t.-cz. alá helyes alkalmazása mellett ugy sem vonathattak volna, amennyiben szintén kivételes eljárási s illetőségi szabályokat uralnak, a törvényhozó tudatlanságából vagy a birák tudatlanságának feltevéséből folyó fölösleges intézkedése pedig nem vonhatja maga után azt, hogy a dolog természeténél fogva kivett ügyek, mert fölösleges felemlitésük elmulasztatott, kivéve ne legyenek oly törvény alul, mely rájuk nem vonatkozhatik. Hogy e törvény — mint nálunk az ujabb codifikatio náhs mesterművek egyáltalán — mennyi fölöslegest képes egy mondatban elmondani, épen e 11. §. utolsó bekezdése tanúsítja, mely kiveszi az úrbéri, bánya- és telekkönyvi p-e