Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 11. szám - A csalárd és vétkes bukás a magyar büntető-törvényjavaslatban

— 87 — téséért ily kifejezésekkel vállalt kezességet: jótállok, hogy az adós tartozását megfizeti, jótállok N.N .-ért, liogy a kitűzött időben kötelezettségét teljesiti, s ha o ezt nem tenné, én fogom teljesíteni stb., mondom, ily kezes ellen végrehajtás csak az esetben volna kérhető, ha az adós fizetésképtelensége igazoltatik. Ezen eljárás nem jelent mást, mint azt, hogy hazánkban egy egyszerű kezességi nyilatkozat csak a hitelező esetleges kártalanítására kötelezi a jótállót, nem jelent mást, mint hogy hazánkban a közönséges kezes pusztán kármentési kezes. S a fogalmak ezen összezavarása felette károsan hat ki az életre is, a mit mindenki tapasztalhatott, kinek feladatul valamely közönséges kezes elleni követelés behajtása jutott. Nemcsak azon kellemetlenségen kell keresztül mennie, hogy előbb egy talán • teljesen vagyontalan adós ellen kénytelen a per és a végrehajtás minden eszközét kimenteni, mielőtt a kezes ellen fordulhatna, hanem még annak is ki van téve, hogy a kezes ellen benyújtott végrehajtási kérvénye azon indokolással fog visszautasitta tni: a mellékelt okmányokból nem tűnik az ki, miszerint a követelés a főadóson be nem hajtható. Pedig valamely követelés behajthatlanságának bizonyítása nem a legkönynyebb feladat, s ha e nehézségen ennek daczára legtöbb esetben szerencsésen általjut is a végrehajtató, ezt korántsem szokásjogunknak, hanem egyedül bíróságaink helyes jogérzékének köszönheti. Azért látnám én igazságosabbnak, hogy azon kezes, ki a hitelező hátrányára ily előnyben részesül, világosan maga kösse ki maga részére ezen előnyt, mely esetben kármentési kezes lesz, de nem közönséges jótálló. Azonban, hogy hazai jogunk iránt tulszigoruvá ne legyek, mentségére felhozhatom, hogy általam nem helyeselt álláspontját oly jogrendszerek is osztják, a melyek a legkifejlettebbek közé számithatók. így a franczia polg. törvénykönyv, daczára hogy 2011. §-ában a kezes fogalmát teljesen az általam elfogadott értelemben állapítja meg, 2021. s következő §-aiban azon jogot nyújtja az előre megtámadott kezesnek, hogy az a hitelezőt az adós javainak kijelölése és a perköltségek előlegezésével az adós előleges megperlésére utalhatja. E törvény már igyekszik biztositani a hitelező érdekét is, a nélkül azonban, hogy különben is mesterkélt intézkedése, mely a kezest alkalmatlanul terheli s a hitelezőt annak idején pénzéhez még sem segiti, kielégítő lenne. De még Jiatalmasabb támasza az ellenkező felfogásnak az elismert jelességü 1863-iki szász polg. törvénykönyv, a mely a hitelező ellen határozottan s feltétlenül megadja a kezesnek az 1461. §-ban azon jogot, miszerint előzetesen a főadós megperlését kívánhatja s ez által, habár több esetben pl. az adós eltűnte, csődbejutása esetén a kezes előleges perlését is megengedi, általában véve oly enyhén értelmezi a közönséges kezességi lekötelezettséget, hogy e közt és a törvénykönyvben külön szabályozott kármentési kezesség közt mi különbség sem marad. Sőt még ezzel sem szakad meg azon tekintélyes jogrendszerek sora, melyek felfogásommal szemben foglalnak állást. A szintén nagybecsű 1853-ki zürichi codex 1792. §-ában hasonlóan csak akkor engedi meg a kezes fizetésre szorithatását, midőn a főadós eredmény nélkül szoríttatott vagy nem találhatás miatt a cantonban nem perelhető. E merev rendelkezés ugyan némileg módosul az által, hogy az 1793. §. szerint az esetben, ha az adós ellen vezetett végrehajtás a zálogolásig haladt, a kezes a fizetést meg nem tagadhatja, de könnyű belátni, hogy az elvi ellentétben álló nézetek kiegyenlítésére irányzott ezen kisérlet sem egyik sem másik felfogás barátait s maga a gyakorlati élet követelményeit sem elégíti ki. E rövid áttekintés mutatja, mily elterjedt az egyszerű kezességi nyilatkozat enyhe értelmezése, de egyszersmind azt is eléggé tanúsítja: mennyire eltérők az egyes jogrendszerek e tárgybani rendelkezéseik, daczára annak, hogy kiindulási pontul mindnyájan egy elvet ismernek. S előttem ez utóbbi körülmény is csak nagyobb bizonyságául szolgál annak, hogy mind e jogrendszerek a kiindulási pontban tévednek, — miért ís szinte jól esik egy oly törvényalkotás felé fordulnom, mely helyes alapból kiinduló biztos logikával teljes mérvben érvényre emeli a közönséges kezesség általam is elfogadott szigorú értelmezését. Ez az osztrák ált. polgári törvénykönyv, melyről pedig illetékes bírálója Bluntschli mondja azon nagy dicséretet, hogy igazán népszerű. E bennünket is több tekintetben közelről érdeklő több gyakorlati mint tudományos érzékkel készített törvénykönyv, midőn 1346. §-ában ugy határozza meg a kezest, mint ki a hitelező kielégítésére magát azon esetre kötelezi, hahogy a főadós a kötelezettséget nem teljesiti, nem áll meg félúton ez alaptétel következményeinek levonásában, hanem az 1355. §-ban kimondja azt is, hogy a kezes rendszerint akkor jöhet kereset alá, ha a főadós a hitelezőnek birói vagy biróságon kivüli megintésére kötelezettségét nem teljesítette. Az osztrák törvénykönyv tehát elégnek tartja a közönséges kezes megperelhetésére, ha a kötelezettség lejárt s a főadós egyszerű megíntése sikertelen maradt, és még csak említést sem tesz arról, hogy a főadós előzőleg perlendőbe. Ez álláspont a dolog természetében gyökerező s teljesen indokolt, mert csak ez uton jut érvényesülésre azon helyes alapelv, hogy a közönséges kezes nem az adós fizetésképességéért, hanem a tartozás kötelességszerű teljesítéséért áll jót. Teljesítse a kezes azt, mit az adós elmulasztott, s aztán ám forduljon az adós ellen, de a hitelező s az igazság érdeke nem tííri, hogy a kezes részére saját maga által kikötni sem szándékolt törvényes moratórium nyujtassék. Ezért tartom én legszerencsésebbnek az osztrák törvény rendelkezését, bár nem tagadhatom, hogy a szigort a közönséges kezes ellen kissé túlságba is vitte, midőn beperelhetését egyedül a tartozás lejártától s az adós megintésétől teszi függővé. E határozmány értelmében a hitelező Ausztriában mindjárt a lejárati napot követő első napon vagy napokon beperelheti a kezest, mert az adós megintése igen rövid idő alatt is megtörténhetik, mi oda vezet, hogy a kezes még arra sem nyer elegendő időt, miszerint a tartozás teljesítéséről gondoskodhassak. MYr pedig az kétségtelen, hogy a közönséges kezes még korántsem vállalt készfizetői kötelezettséget, azért jogos és méltányos érdeke azt követeli, hogy a kötelezettség betöltésére, melyre ő a lejáratig nem készült s készülni nem tartozott, kellő idővel rendelkezhessék. Ez okból én helyesebbnek találnám, ha az osztrák törvény a helyett, hogy az adós szükségtelen megintését követeli, a kezes felszólítását szabná elő, mindenesetre pedig akár e felhivás, akár a lejárat napjától számítva legalább annyi időt engedne a kezesnek a tartozás teljesítésére, a mennyit az adós még a marasztaló ítéletben is nyer. Ily módosítás enyhébbé tenné a törvényt, de egyszersmind igazságosabbá is. Különben én azt sem tartanám valami nagy szerencsétlenségnek, ha a közönséges kezesség ily irányú szabályozásával az osztrák codex helyett — mielőbb a magyar polgári törvénykönyvben találkoznánk. Kis Gábor. A csalárd és vétkes bukás a magyar büntető-törvényjavaslatban. A csalárd (eddig, hamissággal párosult) és vétkes bukás azou kevés büntettek közé tartoznak, melyekre eddig is mind a fogalom meghatározását, mind pedig a büntetést illetőleg határozott törvényes intézkedéseket bírtunk. Az 1840. XXII. t.-cz. 130. és 131. §§-aiban és az 1844. VII. t.-cz. 5. §-ában az idő szerint igen helyes és kimerítő intézkedések foglaltattak a bukás bűnössége és megfenyitése iránt, s ha tekintetbe veszszük, hopry a bűnösségnek tisztán alaki okai az 1874. XXII. t.-cz. által hatályon kivül helyeztettek, ezen intézkedéseket még most is viszonyainkhoz mérteknek kell tekintenünk. Mindazok daczára az uj büntető-törvényjavaslat szerzője jónak látta ezen büntettet illetve is a megszokott és nálunk meghonosult törvényes szabályokkal egészen szakítani és a külföldi törvényeket — azonban mint látni fogjuk, értelemzavaró módosításokkal — átültetni. Nem vagyok a receptió ellene, s különösen nem a büntető-jog terén, hol az általános fogalmak és nagyjában a tekintetet érdemlő viszonyok is majdnem minden országban egyenlők; de uj törvény alkotásakor a némely bűntett körül kifejlődött különös viszonyok sem hagyhatók figyelmen kivül a nélkül, hogy az egész intézmény becse kétségessé ne tétessék. Ily különös viszony nálunk, hogy rendesen csak kereskedők bukása szokott hamissággal párosult vagy vétkes gondatlanságból eredettnek kimondatni, hogy a kiszabott büntetés a hamis bukás esetében a két évi börtönt, a vétkesében pedig a három havi fogságot a legritkább esetekben haladja fölül. A büntető-törvényjavaslat azonban mindezt mellőzi, kiterjeszti a csalárd és vétkes bukást alanyi tekintetben mindenkire s oly nagy büntetési mérveket akar alkalmazni, melyek eddig rendesen csak a leggonoszabb vagyon-elleni vagy épen az emberi élet elleni bűntetteknél jöttek alkalmazásba. Lássuk a themánkat illetőleg javasolt §-okat. Ezek igy hangzanak: »389. §. A csalárd bukás bűntettét követi el és 5 évig terjedhető fegyházzal büntettetik, a ki azon czélból, hogy hitelezőit megkárosítsa: 1. vagyonához tartozó valamely értéktárgyat elrejt, félretesz, azt értéken alul eladja, elajándékozza vagy őt cselekvőleg illető valamely követelést elenged vagy valótlan követelést kifizet; 2. egy vagy több hitelezőjét zálog- vagy megtartási jognak engedélyezése vagy vagyona valamely részének átengedése által kedvezményben részesít; 3. oly adósságot vagy kötelezettséget, valónak ismer el, mely egészben vagy részben valótlan i