Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 9. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 13. [r.]

— 70 — természetes, erkölcsi kötelessége abban jogi sanctiót nyer. Az állani méltán igényelheti, hogy a szülők kiskorú gyermekeikről gondoskodjanak és viszont a gyermekek elaggott szülőikről. Az állam ez által elhárít másoktól, utolsó sorban a közülettől oly terhet, melyet különben természetellenes szivtelenség azokra áthárítana. A köteles rész ennélfogva erkölcsi és nemzetgazdászati ratióval bir, ha kellően korlátozva van. A modern jog pedig azon álláspontot, hogy a törvényes örökösödés csak a végrendeleti intézkedés vélelmezhető helyettesítése, még a köteles rész kivételében s kiváltságában is annyiban megóvja, menynyiben a feltett erkölcsi, benső közösség, a szoros kölcsönösség tényleges hiánya esetében helyt ad a kitagadásnak s igy ünnepélyesen kijelenti, hogy az örök, megszakithatlan, fatális családi kapcsot, a kapcsot az érzés ellenére, a kapcsot a véletlen eredet és vagyon alapján nem ismeri. Az apai és férji hatalom korlátozása, az oldalrokonok befolyásának megszüntetése együtt járnak a család uj jogfogalmának képződésével. E képződés nem a törvényhozónak, hanem a társadalmi fejlődésnek müve, melyen változtatni a törvényhozónak nincs hatalma. Ezen uj családjoggal képződik mint folytonos correlatum az uj örökjog. Az örökjog történelmi fejlődése az, hogy a kezdetben kizárólagos törvényes örökösödés helyébe lép az egyén szabad végrendelkezése. Az örökjog és családjog tüntetett szívóssága nem a nemzeti géniusz működésének tulajdonítandó, hanem a vallás és szokás befolyásának, mely a magánjog e részében legtovább fentartja magát. Á vélt nemzeti különbözés czáfolatát és a család és örökösödés egyetemes jogi fejlődésének bizonyítását Maine-nek köszönjük, ki az általunk említett két nagy fejlődési törvényt jogtörténetileg igazolta. A germán-magyar örökjog alapeszméje még a családnak mint végtelen nemzetségnek, közbirtokán nyugszik. Egy tag a másikat a birtokban követi oly egyenlő jognál fogva, mely őt mint védett váromány már előzője életében illette. Hiányozván a valódi, egyéni tulajdon, természetesen annak corollariuma, a szabad végintézkedés is hiányzik. Ily jog primitiv gazdasági viszonyok közt, midőn a birtok majdnem kizáróan ingatlan és a forgalom csekély, fentartható, de a fejlődő gazdaság igényeivel csakhamar ellenkezésbe jő. A családnak mint agnatiónak fogalmán és közbirtoklásán alapszik a vagyonnak eredete szerinti visszaszállása. A vagyon itt még örök alap, független egyes élvezői jogától. A legszabadabb (akkor persze kevéssé szabad) és legbensőbb egyesülés, a házasság, nem törülheti el a vagyon eredetének különbözéseit; az ősi minőség a birtokot örökké kiséri mint valami öröklött bűn. Azonban e megkülönböztetés jelentőségét elveszti oly korban, midőn már a szerzés, a munka túlnyomó vagyonalapitási eszközzé lesz, midőn nem az örökölt föld, hanem a szünetlen tőke-reproduktió képezi a nemzeti vagyont, midőn a szerzett vagyon, az egyéni, szabad tulajdon és szabad végintézkedés szülője, tulysulyra emelkedik. A középkorban, a hűbérrendszerben, a földbirtok, a vagyon e főalakja, az uralkodó nemes rend kezében megköttetik. A vagyon itt is a családé, melynek főczélja saját fényét s hatalmát fentartani s neveim. Az aristokratikus állam fóliája a nép szolgasága, az ipar pangása, a mivelődés gátolása. Csak élénken kell képzeletünk elé állítani a középkor képét és regényes rajongás helyett mély szánalom és erkölcsi megbotránkozás szállja meg lelkünket és meggyőződünk arról, hogy e kor valóban hazánkban is letűnt. A nemesség lovagszelleme és kalandorhősiessége rablást, lázadást, ököljogot s anarchiát jelent. A vallásos rajongás, a zárdák mysticismusa, a gyáva lemondás erkölcstana a szellemnek éjjelét és a jogtalanság pártfogását jelenti e hatalmaskodó világban, hol a ressensus és boszu, az önvédelem s önkielégítés első jogcsira. Az emberiség romlottsága, sülyedése, tehetetlensége e vallás alapeszméje. Megértjük az újkor egy nagy harezosának, a pogány Macchiavellinek vádemelését e vallás ellen, »mely a rosszat tűrni, nem pedig nagyot tenni oktat* és igy felhasználtatott a gonoszok által, >kik látták, hogy félelem nélkül zsarnokoskodhatnak oly emberek fölött, kik, hogy a paradicsomba jussanak, hajlandóbbak voltak bántalmat eltűrni mint megbőszülni*. Az egyház csak azért pártolta a végintézkedést, hogy a hivők az örök boldogságot kegyes hagyományokkal megvásárolják, és igy fél országok birtokát szerezte. Az egyház a »szent tulajdon« érdekében az elbirtoklást, a »szeretett szegények* érdekében a kamatos kölcsönzést ellenezte s igy a gazdasági s vagyonjogi fejlődést gátolta. Az egyház a rabszolgaságot szentesitette és a szabad nő szolgaságát újra behozta és igy a társadalmi fejlődést megakasztotta, a családjogot az antonini római jog álláspontja alá süly esztette. A fegyveres élet, »a társadalmi életbe átvitt katonai fegyelem«,*) csak a földnek s az embereknek megváltozása után lehetett békés életté. Egyrészt a fejedelmi zsarnokság s udvari élet, másrészt a városi, polgári élet, az ipar világa felváltották a feudális életet. Maguk a hatalom birtokosai ellenkezésbe jöttek egymással s ez érdekharcz szülte a joghaladást. A forradalom az egyházat, a nemességet s a fejedelmi zsarnokságot egymásután megbuktatta. A újkor bölcselete s tudománya pedig uj világnézletet oltott a üdveitekbe, mely szerint bizunk az ember hatalmába, a természet fölötti uralmába, a jólét folytonos emelkedésébe. A nemzeti miveltség helyébe egyetemes, tudományos miveltség lép. A társadalmi állapotok és életszokások változása a jogban is, a jólét egyik eszközében, kifejezést nyer. A római jog elvei, melyek szerint a középkorban az ingó és *) Froude : Histoiy of England. t. I. p. 13. szerzett vagyon szabályoztatott, általános alkalmazást találnak. Nemcsak jövőnkkel, hanem jelenünkkel és közelebbi multunkkal ellenkezésbe jönne nemzetünk, mely szellemi újjászületésének, mivelődési uj korának évszázados emlékét ünnepli, mely az anyagi jólét, ipar, kereskedelem, forgalom s hitel érdekében annyi áldozatot hozott 40 év óta, mely a polgári elemet demokratikus államszervezetének alapjává tette, a hűbérséget eltörülte és igy a legnagyobb erkölcsi, gazdasági s politikai regeneratión általment, ha magánjogi törvénykönyv alkotásában nem követné a jogegyenlőség, az egyéni szabadság, a vagyon fölötti feltétlen szabad rendelkezés és végintézkedés elveit. A nemes rendért eleget áldozott, midőn kiváltságait megváltotta, mi által a közterhek évtizedekre 20°/0-kal emelkedtek. Az egyéni adó- és had-kötelesség correlatuma az egyéni tulajdon szabadsága. E szabadság hatalmat, vex'senyzést, munkát és haladást jelent. A haladás az egyénre nézve az, hogy a független egyén a sors véletlene alul felszabadul és szerencséjének kovácsává lesz. A haladás az egész nemzetre nézve az, hogy az örökös osztályuralom helyébe a vagyoni egyenlőtlenséggel fluctuáló hatalom lép. Nagyon természetes, hogy hazánkban, hol az aristokratikus családuralom a hatalomnak még kizárólagosabb kiváltságosa volt, mint Angolországban; hogy itt. hol az iparos polgárzat csak legújabban kezdi az őt nagyobb miveltségénél és vagyonánál fogva megillető befolyást gyakorolni a közügyekre; hogy itt, hol jóindulatú zsarnokság és erőszakos forradalom pházisain eddig nem mentünk át: hogy itt a nemesség szokott előjogait valamidy alakban fentartani s az államot mint osztályéletbiztositó intézetet szervezni törekszik. A miveletlen, szegény népet zsarolni lehet. A törvényhozást és igazgatást monopolizálni, az államtól »panem et officinát< (sine cura cum beneficio) nyerni lehet. Lehet az erre szükséges, túlságos, egyenetlen adóteher által a munkás osztályból proletáriatust teremteni; lehet törvényeket hozni tőkések és >honoratiorok« ellen és földbirtokosok uri hatalmának visszaállítására; lehet az igazságszolgáltatást a szegénytől megtagadni. És mind ezt lehet tenni a >jól felfogott szabadság és jólét* érdekében, tiszta hazafiasságból, erkölcsös declamatiók közt a kor anyagiassága és az ideologok cretinismusa ellen, a magasabb látkörü Hények politikájának* triposáról, elvek, hit és meggyőződés nélkül. Lehet hirdetni, hogy ezt az ősi szokás, a nemzeti géniusz kivánja, melyek az államot fentartják. Hisz olvastuk mindezt sokkal szellemdusabban Laboulaye »Prince Caniche«-jében. Az idealismus egyik modern manchai lovagja kétségkívül nagyon örülne ily eljárás láttán, mely őt nem csak gunyorra, hanem tettre is serkentené, miután ezeket mondotta az aristokratikus Angliában: »Adjatok esztelent, adjatok tévedést, adjatok a mit akartok, csak mentsetek meg a megállapodástól. A szokás közönye az emberi természet éjjeli árnyéka. Penész-