Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 9. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 13. [r.]

Hetedik évfolyam. 9. szair\, Budapest, 1877. mártius 1. Megjelen minden csütörtökön; a -magyar jogászgyűlés" tartama alatt naponkint. MAGYAR A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendSk. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentes szétküldéssel) a ,Magyar Themis"-re, az ,lgazságüoyi rendeletek tára és a ,D8nhények gyűjteménye-1 czimű mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 forint, negyedévre 2 forini 60 kr. Szerkesztőség : V. Nagy korona-uteza 14. sz. [fizetési pénzek b é szcrubben postai Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz ntesen, vidékről legvány útján ktUdendffk. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGASZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. 'Kjilön mellekletek: a „23^öntvények gyűjteménye," és az „•ílgaz.ságügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „.A/tlienatevma.*' részvénytán TARTALOM: Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. XIII. Dr. D e 1 V A d a m i Eezső budapesti ügyvédtől. — A biztosítási szerződés hatályának kezdetéről. Dr. B e c k Hugó budapesti ügyvédtől. — Szemle. — Megjegyzések a Németh Péter-féle commentárra. — Jogesetek. — A soproni ügyvédi kamara véleménye a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. (Folytatás). — Az ügyvédi kamarákból. (A budapesti ügyvédi kamara évi jelentéséből. A nagyváradi ügyvédi kamara jelentése). — Különiélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a .Budapesti Közlönyéből. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások.) — Külön melléklet: A .Döntvények gyűjteményéinek egy ive. \ Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. *) XIII. Kétségtelen, hogy az államnak minden intézménynek, tehát az örökjognak szabályozásában is tekintettel kell lennie a j családnak, mint a társadalom egy alkotó | elmének, jogosult érdekeire. Az állam nem csak egyéneknek, hanem azok szerves cso- j portjainak egyesülése; a jog az egyének és e csoportjaik kölcsönös vonatkozásaiból j ered. isragyon tevés lenne azonban, élűiül arra következtetni, hogy az örökjog és a j törvényes örökösödés rendjének meghatározásában egyedül a család irányadó tényező' és hogy az egyén csak az élők közötti vagyonjogban első sorban érvénye- í sülő jogelem. Az örökjog a legszorosabb i összefüggésben és kölcsönhatásban áll a I vagyonjoggal, ugy az egyéni mint a csa- j ládi vagyonjoggal, s ugyanazon okok, me- i lyek az utóbbiak elvi fejlődésére döntően | befolynak, igénylik az örökjognak is meg- I felelő változását. Az örökjog nem oázis, j melyen az értelmi érvek helyett hajlamok i s érzelmek legeltethetők. A modern magán- j jog szellemével homlokegyenest ellenkezik azon felfogás, hogy a törvényhozó a törvényes öröklési rendet jogsértés nélkül tetszés szerint szabályozhatja, hogy itt mintegy vagyont ajándékozó, jogot alkotó szerepet visel, és hogy ennélfogva a véletlen nyereségben részesítendő személyeket szabadon megválaszthatja. A törvényhozó nincs felmentve az öröklési rend meghatározásában azon kötelessége alul, az igazat keresni, a jogosnak talált elvet alkalmazni. Az igazságot, a jog immanens elvét, találnia pedig csak ugy lehet, ha az irányadó egyéni és közérdekekből, az elismert erkölcsi, gazdasági és politikai elvekből, a társadalmi állapotokból kiindulni fog. Ezekből kiindulva azt találjuk, hogy középkori örökjogunk fentartása anomália volna szemben vagyonjogunk korszerüsitésével, és anachronismus szemben reális feltételeinek megváltozásával. Korunk erkölcsi követelménye, az egyén függetlensége, és nemzetgazdasági követelménye, a forgalom szabadsága, a jog minden terén diadalt arattak, mint a mivelődés jelen szakának követelményei. Ez a 3>temporis partus masculus«, mely ugy mint minden haladási eszme fejlődni csak azért birt, mert a tettleges állapotok arra megérettek voltak, mert az esz* me összhangban van a környező civilisatióval. Ha e követelményeket elismerjük, ha azoknak eleget tenni óhajtunk, ha azokat a közjogban és a magánjogban szentesitjük : akkor ellenmondásba jövünk önmagunkkal, midőn egyedül a törvényes oiokjogban ellenkező elvet követünk és itt czélszerünek nyilvánitjivk a szabad rendelkezés korlátozását. A jognak történelmi fejlődése tanúsítja azt, hogy a haladás a jogalanyiság meghatározásában az, hogy a kei; leiben azt kizárólag viselő család helyébe, melyet a családfő képvisel, az egyén lép; hogy az egyén, mely előbb — akár mint fő, akár mint tag, — kötve jelenkezik a családban, önálló vagyon, jog, hatalom nélkül, e kötelékek alul felszabadul. E haladás természetes kifolyása magának a családnak megváltozásának. A gazdasági szükség, hogy a természetes család tagjai együtt éljenek s a munkatársulás által magukat fentartsák, a rabszolga- és bérmunka korában, a fejlettebb tőketermelés korában, nemcsak megszűnik, hanem a közérdek, a gazdasági jólét növelése épen azt követelik, hogy minél több önálló gazdaság és szabad vállalkozó legyen. A család gazdasági solidaritása az ipar-, tőke- és hitel-gazdaság korában ártalmas, fentarthatlan gát. A politikai szükség, hogy a természetes család maga mint egy állam szervezve és az államnak, a családok e szövetségének, egyetlen részvényese, alkotó eleme és közege legyen, hasonlóképen megszűnik, midőn az állam szervezete változik, és értelemmel sem bir fejedelem és hivatalnokok által igazgatott, bérencz- vagy népsereg által védett államban. A család politikai solidaritása, a férfitagok védszövetsége, az önvédelemre s önkielégitésre utalt kor szüleménye, természetesen és szükségkép megszűnik a rendőri és jogállamban. Az erkölcsi haladás félreismerhetlen. Már a haladtabb vallások az egyént, nem csak az államhatalomban részes polgárt, hanem az embert emelik fel, mint a társadalom reális alapelemét. A stoikus bölcsészet az emberek egyenlőségét hirdeti s a római jogászok a servus homo fogalmához emelkednek a servus res fogalmától. A kereszténység is ez irányban kezd haladni, bár utóbb, midőn belőle is papi aristokratia sőt világfejedelemség képződött volt, mély sülyedést mutat a pogány bölcsészet felvilágosodottsága alá. Az erkölcsi haladás már a családnak mint politikai fogalomnak, mint hatalmi szervezetnek elejtésében nyilvánul, meny| nyiben az agnatió helyett a cognatio, te] hát a valódi, természetes vérrokonság ér! vényesül magánjogi alapként, az erkölcsi érzületnek megfelelően. E haladást a római jogban már a praetori ediktális örökjog kezdeményezte s a justiniáni törvényhozás azt teljesen érvényre emelte. A család erkölcsi solidaritása mai er: kölcsi sarkfogalmainkkal ellenkeznék, melyek tudományos, lélektani alapokból indulva csak egyéni felelősséget ismernek. A család jogi fogalma ekkép megváltozik. Az jogi kezdetét két egyén szabad tettében, szerződésében találja s nem valami ! ősi családi birtokban. A családjogban a ! haladás az, hogy nem többé kifelé testületi egységként jelenkezik a család, hanem csak | belső viszonyai szabályoztatnak; hogy ter| mészetes erkölcsi jellemének megfelelően köre szűkül s a valóban közös életű, erkölcsi, érzelmi kölcsönösségben levő tagokra szoritkozik; hogy az egyén mindinkább mint szabad családalapitó s nem mint távol ősök származéka érvényesül. A múltnak befolyása mind kisebb, a befolyás a jövőre mind nagyobb lesz. Az egyén nem mint végtelen nemzetségi láncznak egy szeme, hanem mint kezdeményező, önálló, független alany tűnik fel. A családban az egyén fogalma nem szűnik meg mint önálló jogalanyé, akár a házas, akár a szülői illetve gyermeki viszonynál fogva. A köteles részben csak a szoros családi kapocsban levő egyenes águ rokonok részesülnek; a kölcsönös segély