Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 7. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 12. [r.]

— 54 — Tehát e szervezeten nem lenne indokolt a változtatás. Mégis milyen irányban látszanak a mi ez idó'szerinti soi disant reformtörekvéseink haladni ? Azon, hogy a kisebb peres ügyek ne vegyék biráinkat annyira igénybe: akkép vélnek segitni, hogy ezen üg) ekre bizonyos rögtönbirósági ins t i n c tu s nyomása alatt valóságos j u r istitiumot akarnak életbeléj)tetni azzal, hogy ez ügyeket egyszerűen a birói judicatura köréből kivonják? Alaposabb vagy csak alapos és gyors lesz-e azonnal ezekre nézve az igazságszolgáltatás, ha a qualifikált biró helyett oly közegekre bizzuk azokat, melyeknél épen a jogi képzettséget nem kívánjuk s tán nem is kívánhatjuk meg? Ezek kedvéért kell a nagy elvet feladnunk? S mit kapunk cserébe ezért? Lássuk épen a sokszor hivatkozott gyakorlati élet szempontjából. Kik hivatalb eli békebii ákul a szolgabirákat ajánlják : tán a locálbir óságok előnyeit tartva szem előtt, azt mondják, hogy a népre lesz előnyös, ha ügy-bajait egy és ugyanazon alsó fórum előtt végezheti. De — miután Magyarországban (Erdélyt is ideértve) összesen 410 járás s mintegy 100—150 részint sz. k. részint rend. tan. város van, vajon van-e abban gyakorlati nyereség, ha a 360 járásbíróság sezck mindenikét átlag 3 biróból állónak számítva — mintegy 1000 járásbiró helyett 500 szolgabíró s polgármester fog ítélkezni? Érthető volna még az előny, ha két-három annyi szolgabíró volna, mint a mennyi járásbiró van, de a mint ma áll az arány: a locális bíráskodás vitatott előnye mégis csak látszat marad, mert a 16000 község közül 15640-ben nincs járásbiró s 15500-ban nincs szolgabiró ; s különben is maguk a szolgabírói székhelyek is legnagyobbrészt összeesnek a járásbíróságok székhelyeivel, (fájdalom, hogy csak szerencsés véletlenségből). Ez tehát nem érv. Az uj institutió látszólagos előnye leginkább a locális bíráskodás eszméjéből véve, abban nyilvánulna, hogy törvényhatósági békebirák minden község részére választatnának. Ámde kérdem, hogy mai társadalmi s közgazdasági viszonyaink között, midőn a municipiumok termeiből az autonóm élet zaja kihalt, midőn hogy többet ne említsek : a választói lajstromok összeállításánál való közreműködésre csak napidíj mellett akadnak ügy buzgó megyei biz. tagok, várható-e, hogy a békebiráskodás ingyenes és mégis terhes tisztére csakugyan meglesz a kellő concurrentia? Ez fájdalom, a magyar gentrytől többé nem várható. A ki pedig szomorú tapasztalás után emlékszik vissza azon időkre, midőn 1869 előtt annyi fejletlen község mint első folyamod, birói hatóság — olyan törvénytudó bírák alkalmazására volt utalva, a kik nevüket az itélet alá így írták: N. N. törvénytudó biró kezevonása,— az — mondom aligha fogja kívánni a magyar birói karnak oly terjedelmű s természetű szaporításátésutánnöv élését, a mi az általános védkötelezettség mintájára jóformán az általános bíráskodást honosítaná meg s kisebb ügyeket 1000 szakképzett biró kezéből kivévén, ezrekre menő szolgabírót s törvényhatósági békebirót bocsátana be minden inauguratió nélkül Themis templomába. (A jogi képzettséget qualifikátióul kikötni tényleges vi! szonyainknál fogva nem lehet; noha a sokszor magasztalva hivatkozott Angliának most is utáuzani megkisérlett intézményénél a grófsági bíróság elnyerésére 7 évi ügyvédi gyakorlat van kikötve). Ily hasard hanyatlást, bármily erős legyen is bizonyos körökben az 1869. IV. t.-cz. elleni reactio, óvástétel nélkül megengednünk nem lehet. Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. XII. A középkor barátai, kik fájlalva régi jogunkból >ágat ágra hullani* látnak, conservativ törekvéseiket összpontosítják >nemj zeti* örökjogunk fentartására, miután a ' magánjog többi részei tekintetében a kornak kívánalmait, a szabad forgalom s hitel igényeit, maguk is elég kegyesen elismerik. De az örökjog, ugy vélnek, semmi befolyás I sal sincs azon gazdasági állapotokra, me! lyeket a kor követel; a vagyoni jólét nö] velésére nézve nézetük szerint egészen köI zömbös, vajon a törvényes örökösödés | rendjében fentartjuk-e p. o. az öröklött és | szerzett vagyon különbségére alapított rend! szert, sőt az egyéni végrendelkezési szabad| ság ujabb korlátozását a köteles részen fe] lül, mely szülőknek s gyermekeknek jár, s az ősiségnek mérsékelten visszaállítását is gazdászatilag javasolhatónak tartják. Posi' tiv kiinduláspontul a nemzeti géniusz e ' szószólói azonban még sem a gazdasági kívánalmat választják, hanem bizonyos magasabb erkölcsi eszmény szempontjából fordulnak a kornak anyagisága ellen, mely a nemzet alapját, a családot is már bemételyezni fenyeget. A család szerintük ' az irányadó tényező az örökjogban s e család-fogalom nemzeti meglestesitését az ősi birtokban fészkelő osztályos atyafiakban találják. A vérség érzelme alkotta meg az ősiségét s nálunk azért nem szűnt meg kegyelete s nem szüntetendők meg a rajta épült intézmények, mert azon rokonszenv ma is él a magyar népben. Ez idylli pietás szelleme leng át az említett ii'ány legújabb, tekintélyes képviselőjének, Zlinszky I Imrének, müvén: >A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés* (Budapest, J 1877.). Miután e mű hiven képviseli azon I politikai iskola szellemét, mely ellen har! czolunk, érveire röviden reflektálni helyén valónak tartjuk. Előzőleg csak két megjegyzésünk van, első a tudomány, második a hazafiasság tekintetében. Különböző népek törvényeit egymásután ismertetni, azok különbségét a bölcs általánosságban kifejezett, semmitmondó, >sajátlagos viszonyok<-nak nevezett okra visszavezetni, sem az egyetemes elvek sem a különbözés eredetének felvilágosítása, tehát nem is a jogfejlődés képe vagy magyarázata. A megállapodás külső alkalmi okoknál, vagy épen az okok és okozatok felcserélése, a valóban ható általános okoknak fel nem ismerése válhatlanul kisérik azon száraz, lelketlen, leiró módszert. De még a külső történelmi hűséget, a leírás helyességét sem éri el Zlinszky ur; nemcsak a jog természettanát, a genetikus magyarázatot véli helyettesithetőnek önkényesen, gyakorlati czéljára való alkalmasság szerint, előitélve kiszemelt szabványok kiemelése, összehasonlítása s a semmit bizonyító, mert nem igazolt, hézagos feltevések általánosítása, azokból vont következtetések, tulajdonkép merő alanyi okoskodások által; hanem a leiró jogtermészetrajz ellen is vét, hiányos és hibás forrásokból merítvén anyagát. Nem fogunk itt a számtalan hibák kimutatásába bocsátkozni, melyek azon illusiót illustrálják, mintha husz német könyvnek szorgalmas kiírása nyomán, ötödik kézből európai jogfejlődésről Írni lehetne, s melyek az európai jogfejlődéshez ragasztott »hindu, chinai, ,z s i d ó', ,moslem' és ,attikai'< jogok ecsetelésében általános comicummá fajulnak. Ki még azon antedíluviánus irodalmitészeti hitben él, hogy minden könyv egyaránt jó forrás és Gans Ede után, kinek charlatanismusa a tudós v i 1 ágb a n negyven év előtt nevetség tárgyává lett, jellemezni akarja az ind. chinai, héber, arab, hellén, skandináv stb. jogot, nem is sejtve az óriási uj kutatások eredményét, az árja, sémita, kelta jog jelen felfogását, az orientalisták és sinologok buvárlatait, a nagy angol-ind irodalom létét; ki azt hiszi, hogy a jogot isoláltan egyáltalán tudományosan tárgyalhatni s jogtörténetet irní lehet Comte, Guizot, Michelet, Laboulaye, Fustel de Coulanges, Laveleye, Maine stb. után azok alkotta uj módszer és felfogás ismerete nélkül; ki azt hiszi, hogy a haladt tudomány biztositékát egy könyv nvomtatási ideje nyújtja s hogy a > szabad akarat* választásjogafolytán beérheti a > közelfekvő jóval* s a nem ismertet >egyoldalu iránynak* nevezheti; ki észjogról szólva Schillinget Schellinggel felcseréli s az elsőt Rotteckkel együtt elsőrangú bölcsésznek tartja, báláz egyszerű Munzingerhez fel nem érőkrek ; ki azt hiszi, hogy a mivelt Európa jogának receptiója mellett csak áltekiutély befolyásából eredő, szolgai utánzási vágy szól, i hogy ellenben a külön jogról sajátlagos viszonyokra következtetni s ezekből indulva azután ismét a külön jog szükségességét állítani, több oly paralogismánál, melyet I Aristoteles óta vállvonitva félretehetünk; ki i azt hiszi, hogy az arrogált >nemzeti géniusz* J és feltett >sajátlagos viszonyok* jelszavai ( puszta phrázisnál egyebek; ki azt véli, ; hogy a fejlődés sorában az an tonini római jog után következnek ' agermán népjogok; ki Montesquieuből csak az észjog czáfolatát s a jogi chaos létéből fentartásának jogát olvasná ki: az nincs feljogosítva, európai jogfejlődésről beszélni s azt érv látszatában tüntetni. Nem vagyunk oly méltánytalanok, jelesnek tartott gyakorlati bírótól a tanulmányok egyetemességét várni, melyek a jogbölcselkedés előfeltételei. De kell, hogy ostorozzuk azon közveszélyes korlátoltságot, mely a maga látkörén kivül semmit sem ismer