Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 6. szám - Az iparvédjegyekről

- 46 — megbízható alapokra fektető intézmény. E jogokat monopóliumnak nevezni annyi volna, mint tagadni magánjogunk sarkalatos alapelveit. Ha ezen szabályokat ugyanazon állam polgárai között helyeseknek ismerjük el, csak egy lépés választ el attól, hogy azoknak nemzetközi érvényt is tulajdonítsunk. Ez nem elvkérdés többé, hanem csak a jognak tágabb alanyi körre való alkalmazása. S itt ismét ellenkezésbe jön- * nénk magánjogunk egész rendszerével, ha | vagyoni jogok védelme tekintetében különbséget tennénk honfiak és idegenek kö- | zött. A fejlődés ezen stádiumán jogunk mindenesetre tul van már, s valamint nehezen akadna Magyarországon jogász, ki az 1662. 42. t,-cz. 2. §-át, mely szerint a belföldi hitelezőtől megvásárolt, belföldit terhelő követelést külföldi engedményes nem érvényesitheti, még hatályban levőnek állitaná: épugy megfordítaná a mai jogfejlődés folyását az, ki az áruvédjegyek tekintetében a fentebbi törvényben kifejezést nyert elveket alkalmazná. A kereskedelmi és iparforgalom mindenütt homogén jogelveket teremtett, s ma már a tudomány absolut követelménye, hogy a jogvédelemnek az államok határain megállani nem szabad. Hogy ez viszonosság esetében már majdnem mindenütt jog is, ugy hiszem nem igen fog kétségbe vonatni; hogy a legtöbb állam, s közöttük Magyarország is, a kölcsönös jogsegélyt államszerződések által biztosítani törekszik, szintén tény. De a tu- , domány ezzel már kezdi be nem érni. Az ujabb irány azon uton halad, hogy a viszonosság vélelmezendő, s csak a bebizonyított nem-viszonzás esetében retorsióképen tagadandó meg a jogvédelem. Ezen fejtegetések mutatják, hogy nem érthetek egyet azon nézetekkel, melyek e lapok f. é. 1. számában »az iparvédjegyek körüli hamisítások jogi kérdéséhez* czimü czikkben előadattak. A szerkesztőségi megjegyzés, jelezve a czikk ténybeli tévedéseit, a kérdésnek »különösen magyar szempontból* tulajdonított fontosságot. Nem tévedek talán, ha a megjegyzést ugy értelmezem, hogy a szerkesztőség e tárgyban a jogi szempontokat nem kívánja elkülöníteni a gazdasági tekintetektől. Azok után, a miket fentebb kifejtettem, helyesnek kell elismernem ezen álláspontot; csakhogy ezzel implicite helytelenítem a czikk kiindulási pontját is, mely a kérdést egészen egyoldalúan a büntető-jog szempontjából veszi bírálat alá. Mondhatnám ugyan, hogy mindezek daczára sincs nagy okom elégedetlennek lenni a czikkiró következtetéseivel, melyek szerint a védjegyhamisitás egyszerű kihágást-nak volna qualifikálandó. Mert a ki elismeri, hogy a szóban forgó cselekedet az üzleti becsület elveibe ütközik, az nem negálja feltétlenül azon szabályokat, melyekre okoskodásaimat alapítottam. Ha a kihágás ugy definiáltatik, hogy az oly cselekmény, mely közvetlenül nem zavarja meg ugyan a jogrendet, de közvetve annak megzavarására czéloz; s ha valaki e definitiót a védj egy utánzásra alkalmazván, azt a büntettek más faja alá sorozza: az még nincs velem ellenkezésben a cselekedet nemi osztályozása tekintetében. De ha gyakorlatilag veszszük a dolgot, azonnal kitűnik, hogy czikkiró szempontja elégtelen. Az úgynevezett szellemi tulajdon ellen elkövetetett sertéseket a fenálló jogrendszer kategóriája alá vonni lehetetlenség; a mit e tárgyban e lapok m. é. 51. számában a szorosan vett szerzői jogokról elmondottam, alkalmazható az ipar terén | jelentkező szellemi tevékenység termékeire | is. Ez az oka, hogy ép ugy mint az után! nyomásról, az iparvédjegyek körül előforduló visszaélésekről is, majdnem minden civilisált államban külön tőrvények intézkednek. E törvények egy egészen sajátszerű gazdasági fejlődésből eredett jogviszonyokat tárgyaznak, melyeket a jogbölcsészet nem birt a fenálló jog szabályaira visszavezetni. A könyvnyomdászat ép ugy mint a kézi munka helyébe lépett gépi termelés a fenállott művelődési és gazdasági viszonyokat gyökeresen megváltoztatták ; s valamint a kereskedelmi forgalom uj jogot létesített, mely a régi magánjognak részben tovább fejlesztése, részben egyenes ellenlábasa, ugy alkotja azt magának az áruvá lett könyv, a szellemivé és tömegessé fejlődött iparmunka is. A védjegyek jogának története teljesen igazolja ezen argumentátiót. Afranczia régi edictumok, melyek a védjegy-utánzást a közönséges jog rendszerébe erőszakolták, e , tévedés folytán azon anomáliába estek, hogy 5 évtől élethosztiglan terjedhető gályarabsággal büntették. Talán ilyen jelek után ítélve mondja czikkiró, hogy a francziák oly nagy versenygyülölők. De a fentebbiek szerint nem a verseny gyűlölet, hanem a bűnös cselekmények erőszakosan csalásnak, hamisításnak qualifikálása vitte őket arra, hogy e cselekményt a fentebbi fölötte súlyos büntetésekkel illették. Lássuk a franczia jog további fejlődését. A nagy forradalom korszaka, melyet a »szellemi tulajdon* biztosítása tekintetében igen termékeny törvényhozási tevékenység jelemez, létre hozta a XI. évi Germinal 23-iki törvényt, mely a későbbi codifikátió alkalmával átment a büntető-törvénykönyv 142.§-ába, hol e bűntett a hamisítások egyik fajaként jelenkezik.*) Tehát még itt is a közbüntettek sorában látjuk szerepelni és fogsággal büntettetni. Azonban ismét nem soká lehetett boldogulni vele a büntető-jog rendszerében; már 1824-ben külön törvényben nyert szabályozást s ujabban 1857-ben is külön törvényhozás tárgya volt. Még feltűnőbb az, a mit Németországban történni látunk. Az 1871. január l-jén az északnémet szövetségben és egy évvel később az egész birodalom területén életbelépett büntető-törvénykönyv a 287. §-ban »a bűnös haszonlesés és mások titkainak elárulása« czimü fejezete alatt foglalkozik e tárgygyal s vétségnek qualifikálván, *) Téved tehát czikkiró, ha azt hiszi, hogy a Code pénal a »védjegy< szót nem használja. A következő régi szöveg, mely csak a mindjárt elmondandó későbbi törvények folytán változtatott meg : ceux qui auront contrefait le sceau, simbre ou marque d'une autorité quelconque ou d'un établissement particulier de banque ou de commerce serant punis de la reclusion, — ellentmond állításainak. birsággal esetleg fogsággal bünteti. Azonban alig volt a törvény három éven át érvényben, itt is mutatkozott a külön rendszabályok szüksége, s már 1874-ben külön törvény lépett hatályba, melynek lényeges tartalmával alant fogunk foglalkozni. Az angol jogi irók az áru védj egy (trade-mark) természetét ugy határozzák meg, hogy »mint a tulajdon, tárgya rokon a szerzői joggal* (copyright.*) Megsértése vétségnek neveztetik (misdemeanor). Szintén külön törvény rendezi (25., 26. Vict. c. 88.). A magyar büntető-törvénykönyv javaslata szintén a közönséges jog körében oldja meg a kérdést; de tekintettel a fent leirt jogfejlődésre, alig kétkedhetünk, hogy a haladó ipar idővel nálunk is ki fogja vivni azon eredményt, hogy érdekei, függetlenül a büntetőjogtól, külön intézkedések által részesittessenek a kellő védelemben. Ha most már a fenálló törvényt teszszük vizsgálódásunk tárgyává, könnyen meggyőződhetünk, hogy a nálunk érvényben levő 1858. deczember 7-iki pátens megfelel azon kívánalmaknak, melyeket a forgalom biztonsága és becsületessége és fejlődni kezdő iparunk érdekei felállítanak. Ezen az 1867. XVI. t.-cz. 17. czikke által érvényben tartott törvény, a nélkül, hogy a kérdéses cselekmény definitiójába bocsátkoznék, eltiltja az idegen áruk jegyének használatát s a tettest 25 írttól 500 frtig terjedhető birsággal bünteti. E birság rendszerint nem változtatható fogságbüntetéssé s csak a 20. §-ban felsorolt esetekben engedi azt meg a törvény mintegy kedvezményképen. (!) Ezen büntetés enyhének mutatkozik, ha akár a franczia, akár a német jog rendelkezéseivel összehasonlítjuk. A franczia törvény az eset minősége szerint 50 franktól 3000 frankig terjedhető bírságot, vagy 3 hónaptól 3 évig terjedhető fogságot szab ki. A német törvény szerint a birság 150—3000 márkában, a fogság 6 hónapig mérhető ki. Mondhatja-e most már valaki, hogy a mi törvényünk, a velünk szoros üzleti összeköttetésekben álló területek jogához hasonlítva tulszigoru ? Magyarországon persze könnyű valamely törvényt népszerűtlenné tenni az által, hogy az »absolutistikus korszak* hozzáfüződő emlékeit hangoztatjuk. Sajnos, hogy ezen már némileg Ízetlenné vált fogást még szakemberek sem utasítják el maguktól. Jogállapotunk nem húzott nagy hasznot azon rombolásból, melyet 1861-ben a >német* törvényeken véghezvittünk, s végre is azt eredményezte, hogy most már jó hazafiak kénytelenek ajánlani, hogy egy nagy politikai megaláztatás árán szerezzük vissza azt, a minek megőrzése másfél évtizeddel ezelőtt csak egy kis politikai mérsékletünkbe került volna. A mi Magyarország külön érdekeit illeti, nem tudjuk elképzelni, mikép indokolnák azok a hamisítások enyhébb megítélését. Minél zsengébb az ipar, *) Williams, Principles of the law of personal property. London 1873. 267. 1.