Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 6. szám - Az iparvédjegyekről

Hetedik évfolyam. 6. szarn. Budapest, 1877. február 8. Megjelen minden csütörtökön : a „magyar jogászgyűlés- tartama alatt naponkint. MAGYAR A kétiratok a szerkesztőséghez, a megrendelések reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendSk. Szerkesztőség : V. Nádor-útcza 13. sz. THEMIS EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. L-OFIZETESI ARAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bt:rmer,tes szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi rendeletek tára" és a „döntvények gyűjteménye" czimü mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 forint, negyedévre 2 forint 50 kr. Az elífizetési pénzek bérmentesen, vidékről legczélszcrűbben postautalvány útján klildezidóY. Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz. A MAGYAR JOGASZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. 'Külön mellékletek: a „döntvények gyűjteménye," és az „Dgazsagügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: ZDr. Payer LászlóKiadó : az „^.tlien.aeTa.m*' rész vény társas TAíTAlOI: Az iparvédjegyekröl. Dr. Tauszig János budapesti ügyvédtől. — A gyámügyi törvényjavaslat és a közjegyzőség. Dr. M a r k ó Sándor rozsnyói kir. közjegyzőtől. — Kültöldi jogélet. — Van-e eltenmondás a váltótörvény 21., 74. és 61. §§-ai közt * Takács I«tván v. jogtanártól. — Törvényjavaslat az 1870. XVI. és 1871. XII. t.-cz. módosításáról, indokolással. — A budapesti kir. tábla elvi jelentőségű határozatai kereskedelmi ügyekben. — Az ügyvédi kamarákból. (Az aradi ügyvédi kamara jelentése az 1876. évről. — A nagyváradi ügyvédi kamara közgyűlése.) — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a >Budapesti Közlönye-bői. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások.) — Külön melléklet: A ^Döntvények Gyűjteménye « mult évi folyamának tartalommutatója. Az iparvédjegyekröl. A szellemi productióban rejlő gazdasági momentum és az ezen alapuló vagyonjogi érdek legkézzelfoghatóbban mutatkozik azon alakításoknál, melyekben az eszme a mindennapi szükség kielégítésének eszközeit teremti, melyekben az úgyszólván a mindennapi élet szolgálatába áll. A szellemi tevékenység egyéb ágaiban — tudományban és művészetekben — a vagyoni érdeket némikép elfátyolozza az ideális czél, mely ott rendszerint vezérlő indok is; e ezen körülmény okozta azon balvéleményt, hogy a szellemi munkásnak az anyagi haszonnal gondolni nem illik. Az iparos munkánál épen a vagyoni érdek lép előtérbe. Itt a szellem szövetkezik a kézi munkával, azt áthatja és termékenyíti. De egyúttal maga is uj directiót nyer; megszűnik ugyanis önczél lenni, az eszményi szempontok nem az uralkodók többé, sőt ellenkezőleg : az anyagi czél uralkodik az eszmén. Mig tehát a szorosan vett szerzői jog megvédelmezése ellen némi plausibilitással lehet küzdeni, mert jogosult azon vélelem, hogy a szerző tevékenységét első sorban nem az anyagi haszon ösztönzi: addig az ipar terén nyilvánuló szellemi tevékenységnél, melynek főczélja a vagyoni eredmény, a munkás subjectiv szándékából merített argumentum is a jogvédelem mellett szól. Mikor arról van szó, hogy az irodalom vagy a művészet termékei törvényen kivül helyeztetvén, bárki által ellenszolgáltatás nélkül használhatók legyenek, utalhatni a művelődés érdekeire, melyek minden áron terjesztést követelnek; lehet a népszerűségre, a halhatlanságra mutatni s azt az anyagi megrövidülés aequivalenseképen a mérlegbe vetni. De mikor a kézi munka, a műipar s a rokon termelések viszonyait rendezzük, a legfejletlenebb jogérzet is azt fogja sugalni, hogy ez nem a > domínium publicum« tere, hogy ezen működés indokánál, czéljánál és tartalmánál fogva magánjogok forrása s hogy ezen jogok megvédelmezése ép olyan indokolt, mint a tulajdoné vagy a kötelmeké. Az egyéni tulajdon szentségén sarkaló jogrendszer a legkirívóbb következetlenség nélkül az ipar terén sem lehet communistikus. A felhozott jogi érveken kívül fontos közgazdasági tekintetek is parancsolják, hogy az ipar terményei az erkölcstelen verseny ellenében védelemben részesüljenek. Korunk világforgalmát nem csupán a közlekedési eszközök teszik lehetővé, hanem legalább ép oly mértékben a fejlettebb jogérzet, a bizalom és a becsületesség is. A hitel, a gazdaságnak ezen éltető eleme, az emberek erkölcsiségében találja egyedüli magyarázatát, s a kereskedelmi ügyleteknek az alakiságtól mindinkább szabadulása lehetetlen volna, ha forgalmunkat nem a kötelességérzet és a becsület hatnák át. Az iparosok és kereskedők * üzleti* becsületérzése ma büszkén versenyez a középkor rendi traditióin alapuló point d'honneur-rel, s tisztességes kereskedőtől például azt követelni, hogy váltó-aláírását hitelesíttesse, a mint ezt régi váltó-törvényünk még kivihetőnek képzelte, mai napság legalább is ugy fogadtatnék, mintha egy nemes ember j becsületszavát írásban kérné valaki. Ha tehát a törvényhozás nem akarja megtagadni az elveket, melyeken társai dalmi és gazdasági életünk nyugszik, kell I hogy rendszabályait azon erkölcsi axiómák j hoz mérje, melyeket fentebb kifejtettünk; | s midőn a szabad forgalmat decretálja, kell I hogy elismerje annak morális határait is, az az: korlátozza a versenyt ott, hol annak jellemző tulajdonsága nem a szabadság többé, hanem az erkölcsi helytelenség. A fejlett ipar, különösen a gépekkel ! gyári uton dolgozó, mai napság azon hely! zetben van, hogy termékeit nagy tömegekben, rendkívüli egyformaságban, egyenlő ; minőségben állithatja elő s szállithatja vej vőinek. A piaezon kedveltté lett áru csak a I legritkább esetekben válik csupa véletlenségből azzá; az ebbeli üzleti processus egészen máskép szokott lefolyni. Mielőtt terét : meghódította, az iparos rendesen tanulmányozta a vásárt, kiösmerte vevői Ízlését, szükségleteit, vagyoni viszonyait. Az árunak : ezen vagy azon alakban és minőségben I előállitása nagy fáradságba, számtalan í meghiúsult kísérletbe, szellemi és anyagi áldozatokba kerül. Végre talán sikerül a vállalat, s az iparos előállit egy olyan czikket, mely valamely ország vagy vidék sajátszerű viszonyainak, az emberek hajlamainak és ízlésének megfelel. Ekkor kezdődik a munka java. Az árut meg kell ismertetni, azt terjeszteni; ismét tömérdek fáradság, ügyesség és pénzbefektetés. Idővel a közönség enged, megkedveli a czikket annyira, hogy más hasonfajúról tudni nem akar; előszeretete vagy talán szeszélye annyira megy, hogy inkább nem fogyaszt, semhogy más gyár termékét elfogadná. A versenyvállalatoknak ez persze kényelmetlen. Módjukban van ugyan épugy eljárni, mint szerencsés concurrensük tett; hisz a szabad verseny lehetővé tesz minden iparkodást, nem gördít semmi akadályt azok elé, kik a hírneves árut hasonló vagy jobb minőségűvel kiszorítani akarják. S a becsületes üzletember nem is gondol a versenyzés más módjára. De nem így gondolkozik és cselekszik az illoyalis versenytárs. O utánozza a verseny-áru külalakját, saját gyártmányára ráilleszti az idegen czég név- vagy üzlet-jegyét és azt nem mint concurrens czikket, hanem mint az idegen gyártmányt magát hozza forgalomba. Hogy ezen eljárás a vevő irányában egyszerű csalás, az kétségtelen, s e fölött alig van vita; de ép oly kétségtelen, hogy súlyos sérelmet ejt a kedvelt czikk készitőjén is, ki árujának nagy kelendőségét, a mint kifejtettük, rendszerint fáradalmas munkának és jelentékeny pénz-koczkázatnak köszöni. Ezen üzelmek meggátlására szolgál az áru védj egy, vagyis azon ismertető jel, melylyel az iparos készítményét, más hason fajuaktól való megkülönböztetés végett ellátja. Nem az a czélja, hogy egyenlő vagy jobb minőségű gyártmányok előtt a piaezot elzárja; csak azt kívánja elérni, hogy a hazugság (melynek ellenében a becsületes ember mindig hátrányban van, mert egyenlő fegyverekkel nem küzdhet) ne váljék forgalmi tényezővé. Ugyanezen elv vezérelte törvényhozásunkat, midőn például megtiltotta a czégbitorlást, s in ultima analysi ezen elven alapszik egész nyilvánkönyvi rendI szerünk, mint az ingatlanok forgalmát