Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 5. szám - A gyámügyi törvényjavaslat és a közjegyzöség. [1. r.]

- 38 — egyszerűbben és soha fel nem ismerhetó'leg rejthető el. Utalunk arra, hogy a hitelező, ha akarja, tanuk vagy a közjegyző előtt fogja az egész kölcsönösszeget leolvasni, de előbb a kölesönvevőtől az általa tetszés szerint igényelt nagyobb kamatokat biztosító kitöltetlen váltót fog venni; s ha aztán a tanuk eltávozta vagy a közjegyzői iroda elhagyása után az adós a kamatváltót ki nem váltja, ebbeli követelését azonnal, s valószínűen nem is saját felperessége alatt, törvény utján fogja érvényesíteni. Utalunk arra, hogy mi sem akadályozza a kölcsönözni akarót abban, hogy készpénz-kölcsönzés helyett értékpapírokat vagy könnyen pénzzé tehető ingóságokat tetszés szerinti vételárban adjon el annak, a ki pénzre szorult, s ugyanazon értékpapírokat vagy ingóságokat valamely megbízottja közbenjárásával nyomott áron készpénzben visszavásárolja. Nem hivatkozunk a tervezett tökéletlen törvény könnyű kijátszásának több módjára, melyet az e téren való leleményesség bizonyára fejleszteni és gyarapítani fog; hanem utalunk évezredeknek azon tapasztalati adataira, hogy az uzsorát nem csak ilynemű tökéletlen intézkedésekkel, hanem a legmerevebb és büntetési senctióval ellátott uzsoratörvényekkel sem lehetett korlátozni. Nem az lesz tehát a tervezett 5. és 6. §-oknak eredménye, hogy az előre levont nagyobb kamat tényleg visszakövetelhető fog lenni és hogy a felvett kisebb összeg helyett nagyobb összeg visszafizetése nem fog joghatálylyal kötelezhetó've válni; hanem egyedüli eredménye, egyedüli szomorú eredménye az leszen, hogy a roszhiszemü perbeli kifogásoknak kiapadhatlan forrását nyitja meg, hogy ez által a fizetni nem tudó I vagy fizetni nem ak aró adósnak kényelmes I alkalom nyujtatik jóhiszemű hitelezőjének [ boszantására és zaklatására, a mi, kivált | perrendünk bizonyítási rendszerét í^gye- [ lembé véve, az adóssági perek bonyolítását és jelentékeny elhúzását fogja eredményezni. A beperlett adós chablonszerüen fog előállani azon kifogásával, hogy 8°0-nál nagyobb kamat vonatott le, hogy kisebb összeget vett fel tényleg, mint a mennyinek visszafizetése köteleztetett; hivatkozni fog tanura s esetleg föesküvel fogja hitelezőjét magkinálni; s mert épen a jóhiszemű hitelezőnek nem leszen a pénzleszámlálásra nézve más bizonyítéka, mint a törvény kívánalmainak megfelelő teljes bizonyító erejű adóslevele, míg a merész uzsorás gondoskodni fog, hogy a pénzleszámlálásra is bizonyítéka legyen: épen a becsületes hitelező leszen azon helyzetbe sodorva, hogy ha adósának önkényszerü levonásaiba belenyugodni nem akar, esküt leszen kénytelen letenni arra, hogy ő 8 0/0nál nagyobb kamatot le nem vont, hogy tényleg fizetett kisebb összeg helyett nagyobb összeg visszafizetését nem kötötte ki. Aztán nem ritka esetben, de előreláthatólag mindig eredmény nélkül fognak jönni a hamis eskü feljelentések s ebből folyó zaklatások. Más államokban az okmányon alapuló adóssági keresetekre vonatkozólag a legegyszerűbb eljárás állapittatík meg épen azért, hogy a hitel megszilárdittassék, emeltessék. Nálunk épen midőn a hitelhiány okozta bajokon segíteni akarunk, oly törvények hozatnak, melyek fájdalom úgyis gyenge lábon álló hitelünket még jobban megingatni fogják, melyek a hitel egyik főtényezöjét képező jó igazságszolgáltatás létesítése helyett különben is elég gyarló igazságszolgáltatásunkat épen azon ágában teendik még roszabbá, a mely a hitelre a legnagyobb befolyással bír. Reméljük azonban, hogy a főrendiház belátandja a tervezett intézkedéseknek fent ecsetelt szomorú következményeit, s ha a pusztító uzsorát megakadályozni ugy sem képes, nem fog oly, e részben hatálytalan intézkedéseket törvényerőre emelkedni engedni, melyeknek egyedüli positiv eredménye igazságszolgáltatásunk roszabbá tétele lenne. Reméljük, hogy a főrendiház az 5. és 6. §-t az igazságügyi bizottság szövegezése szerint fogja elfogadni, s ha nem képes az uzsora bajait orvosolni, nem fog legalább igazságszolgáltatási uj bajokat teremteni. Teleszky István. j IA gyámügyi törvényjavaslat és a közjegyzöség. Nem rég, alig egy-két hó előtt lett benyújtva a kormány által a gyámügyi törvényjavaslat a képviselőházhoz. A napilapok, melyek még a legigénytelenebb törvényjavaslatokat is rendszerint egész terjedelemben szokták hozni, a bankkérdés és a keleti zavarok hireivel elfoglalva lévén, ezen igen fontos javaslatot csak tökéletlen s szerfelett összeszoritott kivonatokban közölték s észrevételeik is csak annak főbb vonásaira vonatkoztak. Csupán a >M. Themis« szerkesztősége volt szives e javaslatot egész terjedelmében melléklet gyanánt szétküldeni előfizetőinek, s igy csakis ez uton jutottunk azon helyzetbe, hogy azzal tüzetesen megismerkedhettünk. Miután pedig a képviselőház közigazgatási bizottsága már belefogott e törvényjavaslat tárgyalásába s annak egy részét el is végezte, legyen szabad nékem még a »kapuzárás« előtt különösen a közjegyzői intézmény szempontjából hozzászólanom. I. A gyámügyi törvényjavaslat II. részének VI. fejezete az örökség birtokbavétele körüli eljárást szabályozza. A 256. és 257. §§. szerint a hagyatéki tárgyalást a gyámhatóság székhelyén az árvaszék egyik tagja, különben pedig a szolgabiró, s midőn semmi vagy csekély vagyon maradt, a községi elöljáróság vezeti; s csupán az örökösök kivánatára, vagy ha a gyámhatóság czélszerünek találja, bizható meg azzal a kir. közjegyző. Ebből az tűnik ki, hogy a kir. közjegyző csakis egyes kivételes esetekben fog a hagyatéki tárgyalással megbízatni, már csak azért is, mert az örökösök gazdálkodási szempontból inkább azt fogják kívánni, hogy ügyöket az árvaszék egyik tagja vagy a szolgabiró tárgyalja s ne a közjegyző. Ezen intézkedés által tehát a kir. j közjegyzőknek bucsut kellene venníök röI vid másfél évi működés után a hagyatéki ' ügyektől. Hogy mennyire hátrányos volna ezen intézkedés ugy a közönségre mint különösen a közjegyzőkre nézve, azt a követ! kezőkben igyekszem kimutatni. Eddig ugy a birák mint a kir. közjegyzők bírtak azon jogi qualifikátióval, hogy a jogi téren nagy képzettséget és gyakorlottságot igénylő hagyatéki eljárást reájuk bizni lehetett. A javaslat azonban e tekintetben semmi megnyugtatást nem nyújt. A községi elöljáróságról nem szólok; ezen »hatóság« értelmi képességéről legkedvezőbb birálat a — hallgatás. Felteszem árvaszékeink tapintatáról, hogy az irni és olvasni tudó községi elöljárókat csakis a legegyszerűbb és legigénytelenebb ügyekkel fogja megbízni. Azonban annál inkább aggaszt azon körülmény, hogy a hagyatéki tárgyalások zöme jövőben a szolgabiró vállaira fog nehezedni, a kitől sem ezen javaslat sem más törvény semmiféle jogi qualifikátiót nem követel. Nézetem szerint a dilettantismus kora lejárt, s napjainkban minden szakma ugyancsak megkívánja a maga emberét. Lehetnek és vannak most is a szolgabírói karban sokan, kik bírói qualifikátióval bírnak, azonban a többség talán mégis csak a jogi tért nem vallja szakának. Birtokállapotunk és telekkönyveink rendezetlensége, a törvényes öröklés némely részének szabályozatlansága s észszerütlensége folytán a legtöbb hagyatéki ügy egyszersmind bonyolult jogesetet képez, melynek tervszerű elintézése a legképzettebb egyént is megpróbálja. Én ennélfogva nem tartom helyesnek, hogy ez ügyek legnagyobb része a szolgabirákra bizatik. De még az árvaszék tagjaiban sem látok erre nézve elég garantiát, mivel ezektől sem kíván a javaslat birói qualifikátiót. hanem a 191. §-ban csupán csak jogvégzettséget. Jogvégzettnek tágabb értelemben szoktuk tekinteni azon egyént, a ki az egyetemen vagy valamely jogakadémián 4 éven át rendes hallgatónak be volt irva; jogvégzett szűkebb értelemben pedig az, a ki ezenfelül államvizsgát tett. Az ilyen jogvégzettség még csak alap, és semmiképen sem képesít jogügyek és pedig fontos jogügyek önálló ellátására. Azért sem tartom czélszerünek a hagyatéki tárgyalást a szolgabiróra bizni, mert a szolgabiró sok más ügygyei anynyira el van halmozva, hogy a hagyatékoknak kellő időt és nyugalmat nem szentelhet. Hogy ugyanazon egy egyén végezzen adó-, ujonezozási, közmunka-, rendőri ügyeket, felügyeljen a községekre, végrehajtsa az alispán, az adófelügyelő, a tanfelügyelő s a közigazgatási bizottság rendeleteit, s e mellett a százakra menő hagyatéki ügyeket elintézze: az teljesen lehetetlen. Azt reményű a javaslat 256. §-a midőn a tárgyalást a helyszínén rendeli megtartatni *) hogy *) Mellesleg megjegyzem, hogy a helyszínén való tárgyalás a javaslatnak nem szerencsés eszméje. Vannak ugyan ügyek, melyeket a helyszínén kell elintézni ; de a legtöbb olyan, hogy itthon az irodában letárgyalható, s ez nem csak kevesebb költséggel jár, de czélszerübb azért is, mert az egyenetlenkedö felek kint a falun »intra muros« rendszerint nehezebben bírhatók egyességre, holott a tárgyaló közeg irodájában, a hivatalos tekintély erkölcsi hatás*